A38-tól a Zeneakadémiáig

Legalább 80 százalékban sikerült megvalósítaniuk elképzeléseiket – így látja a Kispál billentyűse, akivel a búcsúkoncert után néhány nappal a Szigeten beszéltem. Az ő életében ezzel együtt jelentős fordulópontot hozott a búcsú, ezt pedig úgy is kifejezésre juttatta, hogy egyből a koncert után szinte kopaszra vágatta legendás frizuráját. Ami jövőbeni terveit illeti, az elkövetkező éveket mindenképp hangmérnöki munkájának szenteli majd, zenészkarrierje folytatásán egyelőre nem gondolkodik. Arról is kérdeztem, vajon betöltheti-e valaki a magyar könnyűzenei életben keletkezett űrt, illetve melyik volt a legmeghatározóbb koncertélménye a zenekarban töltött évek során.

A hajvágásod azt jelképezi, hogy egy új fejezet kezdődött az életedben?

Lényegében igen - bár nem vagyok az efféle színpadias húzások híve, de ez most tényleg erről szól. Az igazat megvallva ezelőtt is többször eljátszottam a gondolattal, milyen lenne levágni a hajam, de amíg zenéltem, addig nem akartam váratlan huszárvágásokba bonyolódni. Most viszonyt tényleg itt volt az alkalom, és negyed órával a koncert után eléggé vicces körülmények között levágtuk.

Három nap telt el a koncert óta, ezalatt nagyjából leülepedhettek benned a tapasztalatok. Milyen érzés volt belülről átélni, illetve egyáltalán milyen azóta?

Koncert közben az volt a legmeglepőbb, hogy tudtuk élvezni. Előzetesen azt gondoltam, annyira el fogunk veszni a részletekben, hogy erre egyáltalán nem lesz esély. Ehhez képest tényleg sok szép pillanat volt, olyanok is amikről mi tehettünk, és olyanok is amik kívülről jöttek. Összességében úgy gondolom, legalább 80 százalékban sikerült megvalósítani azt, amit szerettünk volna, és ez egy ilyen nagyságrendű produkciónál elég jelentős eredmény. Itt csak a hozzáadott plusz - díszlet, fények, vizuális brigád - nagyobb összeget és emberi erőforrást mozgósított, mint ezelőtt bármelyik koncertünk összesen. Izgalmas kísérlet volt, hogy lehet-e még utoljára ekkorát előrelépni, bőven voltak lehetséges buktatók, de szerintem mindent egybevéve elégedettek lehetünk. Az eddigi visszajelzések pedig szintén ezt bizonyítják.

Az idei fellépéseitekről több helyen is azt írták, láthatólag felszabadultatok a búcsú bejelentése után, és ebből kifolyólag sokkal jobb koncerteket adtok, mint az utóbbi időben bármikor. Hogy látod, lehet ebben valami igazság?

Igen, bár én ezt nem feltétlenül a finisnek tudom be, szerintem 1-2 éve is erősebbek voltunk, mint mondjuk 5 éve. Az utolsó két évben egyre gördülékenyebben tudtunk működni, jelentős részben Ábel miatt, akivel sikerült nagyon jól összerázódni. Összességében mindannyian jobbak lettünk még így utoljára.

A koncert beharangozó plakátjain miért csak hárman szerepeltetek?

Amióta a dobosproblémáink állandósultak, megbeszéltük hogy senkit sem veszünk be hivatalosan addig, amíg nem sikerül teljesen integrálni. Emiatt a zenekar az utolsó 3-4 évben - már az Ábel előtti dobos, Áron idején is - papíron három tagú volt.

Ricsin kívül több régi dobost hogyhogy nem hívtatok meg?

Úgy láttuk, hogy nem nagyon van rá szükség. Az összes többi dobos munkásságát Ábel nagyon jól tudta reprodukálni. Emiatt bizonyos lelki tényezőkön túl nem lett volna olyan komoly eltérés, ami azt indokolta volna, hogy további dobfelszereléseket is hozzunk a színpadra, ezzel további hangbeállásokat is szükségessé téve.

Előzetesen arról lehetett hallani, kiadtok majd egy lemezt az eddig nem publikált dalaitokkal. Erről mit lehet tudni?

Ez a terv jelenleg újragondolás alatt áll. Azokról a kész vagy félkész számokról van szó, amik nem jelentek meg sorlemezen, de egyelőre kérdéses, milyen formában hozzuk ki őket - önálló kiadványon, esetleg a koncertről készült DVD bónuszaként, vagy bármi egyéb. Hogy hagyományos értelemben vett utolsó sorlemezt ki fogunk adni, azt nem hiszem - nyilván nagyrészt azért, mert ennek elmaradása volt a feloszlásunk fő oka.

Rajtad kívül mindegyik tagról lehet tudni, hol folytatja ezután. Neked mik a terveid a jövőre nézve? Új zenekart alapítasz, vagy egy ideig háttérbe vonulsz?

Főállás-szerűen zenéléssel nem tervezek foglalkozni. Nehezen tudnám megmondani, meddig lesz ez így, de jelenleg a hangmérnöki munka - mind a stúdiózás, mind a koncertek keverése - maximálisan kielégít. Ez érdekel most legjobban, a hétköznapjaim során is ezzel kelek és fekszem. Nem hiszem, hogy a közeljövőben találok magamnak olyan zenekart, amelyik ennél jobban le tudna kötni. Emiatt úgy gondolom, hogy a következő két-három, de talán öt-hat évben is biztosan ez lesz a főállásom. Hogy aztán a zenélés hogy lesz, egyelőre nem tudom megmondani. Lehet, hogy újrakezdem teljes gőzzel, lehet hogy csak félállásban a hangmérnőkség mellett, talán csak hobbiszinten, esetleg sehogy - erről jelenleg fogalmam sincs.

Többször is mutatkoztál MAnökken ProlEtarZ-os pólóban az utóbbi időben - a következő lemezüket is te kevered?

Javában keveredik a MAnökken ProlEtarZ következő lemeze. 98 százalékban készen van, egy számnak futunk majd még neki, de ez összesen pár óra munkát jelent, aztán megvagyunk. Jól sikerült anyagnak tartom, nagyon szépen is szól, és a zenekar is továbblépett a legutóbbi lemez óta. Ezen túlmenően stúdiótulajdonosként én is léptem előre az utóbbi időben, úgyhogy szerintem ez egy nagyon kellemes és abszolút vállalható kiadvány lesz.

Több titeket búcsúztató cikkben is elég sötéten látják a magyar könnyűzene ezután következő jövőjét. Szerinted van esély rá, hogy a fiatalabb generációból idővel a helyetekbe lépjen valaki, akár ismertségben, akár színvonalban?

Színvonalban mindenképpen. Úgy gondolom, hogy a mai fiatal zenészek sokkal tehetségesebbek, mint amilyeneket a Kispál indulása környékén, húsz évvel ezelőtt lehetett találni a próbatermekben. Sokkal több a képzett és ügyes fiatal próbálkozó ma, mint akár tíz éve. Hogy aztán a miénkhez hasonló, nemzedékeket átölelő ismertségre és népszerűségre szert tud-e még tenni manapság bárki, pláne magyar nyelven, az már egy sokkal komolyabb és nehezen eldönthető kérdés. Rövidtávon látszik, hogy a Quimby még életünkben utolért, sőt talán le is hagyott minket, de hogy a náluk fiatalabbaknak sikerülhet-e ezt a küszöböt megugrani, az erősen kérdéses. Nagyon szomorú lenne, ha nem sikerülne, de a jelenlegi médiahelyzet nem túlzottan kedvező ilyen téren. Bár megjegyzem, hogy a Kispál és a Borzot se nyomta soha olyan nagyon a média, úgyhogy ez alapján előfordulhat, hogy másoknak is összejön hasonló ismertség mindenfajta hátszél nélkül. Úgy látom egyébként, hogy az egész magyar zenei kultúra lényegesen jobban felszabdalt, sokkal kisebb csatornákon terjed, és emiatt sokkal nehezebben áll össze egésszé, mint korábban. Emiatt jóval nehezebb egész frontos rohamot indítani a magyar közízlés ellen.

Mit gondolsz, a Velőrózsák zenekar esélyes lehet erre?

Erről semmit nem tudunk mondani, a zenekar tagságát ismerjük, de nem hallottunk egy fél számot sem. Szerintem azok a kezdeti előnyök, amiket az okoz, hogy az együttesben játszik egy-két híresebb zenész, legfeljebb az első évben segíthetnek koncertlehetőségeket lekötni. Utána a lemezanyag lesz a mindent eldöntő tényező. Mert hiába futnak neki jóképű, tehetséges fiatalokból álló zenekarok jó infrastruktúrával, rádiós játszásokkal a sikernek, ez még mindig nagyon kevés, mint ahogy azt néhány fiatal csapat példája mutatja. Például a Moog együttes karrierje is nagyon ígéretesen indult, mégis megtorpantak a nagyszínpadok szélén, és sajnálatos módon immár egyre kisebb helyszíneken találkozhatunk velük. A nagyszínpados státusznak elég sok követelmény áll az útjában - nem csak tehetségesnek és eladhatónak kell lenni, de egy stabil, állandó színvonalat is nyújtani kell, tudni kell bánni a közönséggel és a fesztiválszervezőkkel... Bizarrnak tűnhet, de sokszor még a tagok személyisége is belejátszik. Hallottunk például olyan zenekarról, akik abszolút profik voltak, de a szervezők egyszerűen nem álltak szóba velük a nagyképűségük miatt. Tehát olyan sokféleképpen ki lehet bukni ebből a műfajból, hogy kész csodának számít, ha valaki elbukdácsol a nagyszínpadig.

Nyilván nem egyszerű feladat, de milyen meghatározó koncertélményt tudnál említeni a zenekarban eltöltött időszakodból?

Nekünk hagyományosan azok a koncertek álltak jól, amik valamilyen különleges helyszínen zajlottak. Ilyen volt például kezdetben a VOLT Fesztivál, illetve főleg a határon túli fellépéseket tudnám említeni. Ezek során egy teljesen más, sokkal kevésbé elkényeztetett közegnek játszhattunk - akár legutóbb Londonban, akár Erdélyben és a Felvidéken. Ezek a koncertek valahogy mindig több érdekes és emlékezetes élménnyel zárultak. De nehéz is ezt eldönteni, mert a rengeteg koncert között sok minden összefolyik a fejünkben. Nem könnyű megmondani, a rengeteg szigetes, voltos és egyéb fellépés közül melyik volt az, amelyiken például én megdobtam a Kispált egy csörgővel, a Lecsó elesett a kábelében, vagy nem is tudom. Szóval sok szép emlékünk van, és mivel azt mondják, hogy ahogy öregszik az ember, úgy javul a hosszútávú memóriája, én nagyon szeretném, ha a későbbiekben még jóval több is beugrana.

(Interjú fotók: Szabó-Palócz Attila)

Kiegészítés: a Velőrózsák zenekar 2011. március 26-án mutatkozott be a közönség előtt. Ebből az alaklomból rögtön készítettem is velük egy interjút, amit itt olvashattok.