A magát „Emmigrantski Raggamuffin Kollektiv” néven hirdető Rotfront az emigráns-zenekarok egyik legérdekesebb képviselője. Stílusukat pár szóban lehetetlen leírni, egyaránt találhatóak benne reggae, ska, klezmer, hiphop, cigányzenei motívumok, illetve még hosszan sorolhatnám. A csapat székhelye alapvetően Berlinben van, tagjai között azonban számos különböző nemzet képviselői megtalálhatóak – többek között két magyar, Gryllus Dorka és Wahorn Simon is. Őket kérdeztem legutóbbi budapesti koncertjük alkalmával, egyebek mellett beilleszkedésük nehézségeiről, az együttesen belüli párbeszédről, illetve a hazai zenekarokhoz való viszonyukról.
A zenekar számos különböző nemzetiségű, más-más nyelven beszélő emberből áll. Hogy ismerkedtetek meg?
Dorka: Jurij és Simi együtt dj-ztek Berlinben a Kaffee Burger nevű helyen, ami aztán később a zenekar törzshelye is lett. Én pedig Simit még Szentendréről ismerem, ahol régebben énekeltem az efZámbó Happy Dead Band-ben, többször léptünk fel vele együtt. Utána kiköltöztem Berlinbe – ő már akkor kint élt egy ideje –, és.egyszer véletlenül összefutottunk az utcán. Mondta, hogy van egy zenekara, és megkérdezte, nem lenne-e kedvem énekelni benne. Én meg azt válaszoltam, hogy de.
Simi: Jurijjal 2003-ban ismerkedtünk meg a Kaffee Burgerben, ahol még aznap hajnalban, néhány üveg vodka után zenekart alapítottunk. Ezután évekig jöttek-mentek a zenészek – körülbelül 40-50-en fordultak meg eddig mellettünk. A mostani felállás viszont nagyjából három éve már stabilnak mondható.
Berlinbe kerülve mennyire könnyen illeszkedtetek be a helyi kultúrába?
Dorka: Mikor kimentem, nem tudtam németül, úgyhogy először meg kellett tanulnom – ez az első időszak nem volt könnyű, de utána már jobb lett a helyzet. Nagyon szeretem a várost, főleg a multikulti jellegét: mindenféle ember előfordul ott. Én a volt kelet-berlini részben lakom, ahol amúgy is nagyon sok külföldi van, illetve a németek nagy része is a fal leomlása óta költözött oda az ország egy másik pontjáról. Ennek köszönhetően van egyfajta egyetemváros-hangulat, amibe elég könnyű beilleszkedni.
Simi: Azért szeretem Berlint, mert egy olyan hely, ahova nem kell beilleszkedned, hanem ha elég nyitott vagy, magától elfogad. Persze az eltartott egy darabig amíg megtanultam a nyelvet, megismertem a várost, stb., de ettől függetlenül attól kezdve hogy ideköltöztem, otthon érzem magam.
Berlin kapcsán az utóbbi időben főleg az elektronikus zenéről lehet hallani – lásd pl. a Berlin Calling című filmet. Az a színtér, amiben ti mozogtok, mennyire változatos?
Simi: Abszolút aktív ez is, az elektronikus színtérről tulajdonképpen pont a Berlin Calling miatt lehetett sokat hallani. Nagyon sok műfaj van jelen Berlinben, beszéljünk akár reggae-ről, rockról, vagy ezekről a balkán-zenekarokról, mindenki megtalálhatja a hozzá illő stílust. Igazából nem is tudnám megmondani, hogy mi konkrétan melyikbe tartozunk.
Mennyire van egyetértés a tagok között a stílusvilág meghatározásánál?
Simi: Diktatúra van, Jurijjal mi ketten mondjuk meg, mi legyen, a többieknek pedig muszáj elfogadni – de nem is szoktak ellenkezni. Ebből látszik, hogy a diktatúra a legjobban működő kormányzati forma. (mosolyog)
Dorka: Általában Jurij szokta megírni a dalok nagy részét, illetve Simi is gyakran hozzáteszi a magáét. A rapper srác magának írja a szövegeit, a többiek viszont csak nagyon apró simításokkal szállnak be – de ez alapvetően egy baráti kapcsolaton alapuló zenekar, úgyhogy nincsenek is nagy nézetkülönbségek közöttünk. Ami engem illet, nem nagyon szoktam belefolyni a számok írásába, inkább csak az előadásból veszem ki a részem.
Az emberek nagy többsége színésznőként ismer téged, kiköltözésed óta mennyire vagy aktív ezen a téren?
Dorka: Rendszeresen szoktam szerepelni filmekben, úgyhogy abszolút. Tulajdonképpen főként színésznőnek tartom magam, az éneklés inkább a hobbim – mindenesetre nagyon örülök, hogy ilyen jól megy a zenekarnak.
Milyen gyakran látogattok haza Magyarországra?
Dorka: Én nagyon sokat vagyok itt, gyakorlatilag az utóbbi időben már fele-fele arányban. Például most is játszom a Pinceszínházban A Varsói melódiaban, két hét múlva lesznek legközelebb előadások, úgyhogy addig vissza se megyek.
Simi: Én szintén elég gyakran, magánemberként is, illetve mostanában koncertezni is sokszor jövünk – tavaly például talán ötször játszottunk itt.
Kik a legfőbb példaképeitek a szakmából?
Dorka: Nekem nincsen ilyen. Bár zenészcsaládból jövök és már 18 éves koromban énekeltem zenekarban, szóval nyilván van egy magammal hozott ízlésem, de ezzel együtt nem igazán tudnék senkit említeni.
Simi: Én Toto Cotugno-t és Spike Jones-t tudnám említeni mindenek előtt.
A mai magyar zenekarokkal mennyire vagytok képben, szoktatok-e itthon koncertekre járni?
Dorka: Sajnos nagyon ritkán, tök szívesen mennék, de nem igazán jut rá időm – nem is tudom, mikor voltam utoljára bármin a saját koncertjeimen kívül. Petőfi rádiót azért szoktam néha hallgatni az interneten.
Simi: Én is csak nagyon kicsit, olyan hosszú ideig nem szoktam itthon lenni, hogy komolyabban elmélyedhessek ebben. Azért néhány zenekart ismerek, például a Brains, Besh o Drom, Irie Maffia, PASO – az utóbbi kettő volt is kint nálunk Berlinben, a Besh o Drom gitárosa játszik az előző lemezünkön, Columbo és KRSA valószínűleg énekelni fognak a következőn, úgyhogy sok esetben munkakapcsolat is van köztünk.
Jurijjal gyakran cserélgetitek egymás között a gitárt és a basszusgitárt – mi ennek az oka?
Simi: A legfőbb oka az, hogy basszusgitározás közben nehezebb énekelni. Emiatt – bár alapvetően ő a gitáros, én pedig a basszusgitáros – néha rászorulunk a cserére, leginkább mikor nekem nem megy egyszerre a kettő. Alapvetően annál szokott lenni a gitár kettőnk közül, aki az adott számban többet énekel.
Mikorra várható a következő lemezetek, mik a további terveitek a közeljövőre?
Simi: Most csináljuk a második lemezünket, várhatóan április környékén fog megjelenni. Ezután rögtön egy nagy turnéba kezdünk, nagyjából 50 koncert van kilátásban Európa-szerte – Magyarországon az A38-on lesz a budapesti lemezbemutató májusban.
(Interjú fotók: Mile Máté /http://flickr.com/zarojel/ – Koncertfotók: Gödör Klub, Klacsán Margó)
