Sokakat ért váratlanul a hír január közepén, hogy Szabó Balázs Bandája a frontember mellett új tagokkal működik tovább. A kicserélődött felállás bemutatkozó koncertje ma este lesz az Akvárium Klubban, ebből az apropóból kérdeztem a csapat vezéregyéniségét a kézenfekvő kérdéseken túl – hogy zajlott le a váltás, miben lett más a hangzásvilág – többek között színházi munkájának feladásáról, a hamarosan esedékes Müpa-beli fellépésről, illetve saját szerepkörének megváltozásáról.
Mivel telt az elmúlt három hónapod, hogyan állt össze az új csapat?
Az egész egy nagy sírással, majd csönddel indult. Miután megtörtént a szakítás a régi tagokkal, egy hétig becsuktam a kapukat és nagyon komolyan elgondolkodtam rajta, hogy tartok egy hosszabb szünetet a zenélésben, de végül arra jutottam, hogy nem érdemes. Ekkor elkezdtem kitárni az első spalettákat – abban például biztos voltam, hogy menedzsmentet szeretnék váltani, és nem azért, mintha az előző nem dolgozott volna jól, hanem hogy kitaláljam újra ezt az egészet elölről, magamtól. Az azért tudható volt, hogy megkeresem a Megadó kiadót (náluk jelent meg egyébként a legutóbbi Szabó Balázs Bandája-album), ami meg is történt, ők pedig biztosítottak a támogatásukról. Ez volt az első mérföldkő egy hét után. Az első pozitív meglepetést pedig az adta a sok fájdalmas impulzust követően, hogy nem csak a barátok és ismerősök kerestek meg azzal, hogy segítenének, hanem a szakmából is sokan felhívtak - olyanok, akiket nem is ismertem közelről – hogy a figyelmembe ajánljanak zenészeket. Valakit ezáltal ismertem meg, másokat már korábbról is, volt, akit a kiadó ajánlott, mindenesetre elég hamar összeállt így az új felállás, talán két hét is elég volt ahhoz, hogy mindenkivel beszélni tudjak. Aztán elkezdődtek a próbák, ahol ugye hamar eldől, tudunk-e együtt játszani. A vége az lett, hogy gyakorlatilag minden poszton azok maradtak meg, akikkel legelőször leültem beszélgetni.
Hogy zajlottak a próbák?
Én vissza akartam fejteni ezt az egészet, alapjaira bontani a zenét, levetkőztetni a dalokat olyanra, amilyennek eredetileg megírtam és így újrahangszerelni őket. Az elmúlt időszak tehát az én részemről kőkemény átformálással telt, a többieknek pedig igyekeztem valamiféle iránymutatást adni, hogy merrefelé induljanak el, mihez ragaszkodom mindenképp a meglévő dolgok közül, illetve hol lehetne újítani. Ez volt az én feladatom, a többieknek pedig az, hogy egyenként hozzáadják a saját tudásukat és zenei múltjukat. Mivel mindegyikük régóta zenél, de máshonnan, más-más műfajokból érkeztek, tök érdekes volt tapasztalni, hogy milyen megfejtések érkeznek arra az alapra, amit kitaláltam.
Hogy került a cselló a hangszerek közé?
Több éjszakát töltöttem álmatlanul azon gondolkodva, hogy ha már váltok, ne csak a szervezés és az élethelyem tekintetében váltsak, hanem a zenekari felállást sem akartam lemásolni. Így a dalokhoz hasonlóan a hangszereket is visszaszedtem a fejemben, arra fókuszálva, hogy mi az, ami biztosan kell. Kell basszus és dob, kell egy gitáros, hogy én néha tudjak hegedülni és kell egy vokalista – külön jó, ha mondjuk a gitáros az. A másik kulcskérdés a bőgő és brácsa által alkotott népzenei szekció volt. Végül az jutott eszembe, hogy ennek a két hangszernek a keresztmetszete a cselló, mivel magas és mély hangon egyaránt meg tud szólalni: néha kontrázik, máskor pedig szólóhangszer, így mondhatjuk, hogy ezzel is nyertem egy plusz szerepkört annak ellenére, hogy kevesebben vagyunk. Persze el is lehet tévedni az erdőben rendesen, annyiféle feladatot lehet neki osztani. Földes Gabival pedig már régóta szerettem volna együtt játszani – ha úgy vesszük, ő is kettő az egyben, hiszen nagybőgőn és basszusgitáron is játszik. Összegezve azt gondolom, hogy ez az öt ember, aki végül összejött, hat-hét fő munkáját látja el a színpadon, ami hangszerelésileg tök jól megelőlegezi azt, hogy maradhat az a színes muzsika, ami eddig volt, csak ügyesen ki kell találni.
Az, hogy az új tagok közül az eddigieknél kevesebben jönnek népzenei irányból, szerinted kihatással lehet a zenekar alapvető karakterére?
Hosszútávon szerintem azért nem, mert a csellistát például már elkezdtem rángatni, hogy jöjjön táncházba különböző fogásokat tanulni, szóval mindenképp szeretném megcsobbantani őket a népzenében. Azt gondolom, hogy a dolognak ez a része alapvetően rajtam múlik, szeretnék-e teret hagyni neki, és hát persze, hogy szeretnék. Akármennyire is divatba jött mostanság a népzenét beemelni a könnyűzenébe, én csinálom változatlanul, hiszen már akkor is ezt az utat követtem, amikor még egyáltalán nem volt jellemző.
Amikor utoljára beszélgettünk, volt egy olyan észrevételem, hogy gyakran eléggé zavarban vagytok a színpadon, nehezen tudtok mit kezdeni a hirtelen jött népszerűséggel. Mit gondolsz, az eltelt egy évben sikerült levetkőznöd ezt?
Most dupla felelősség nehezedik rám, hiszen a zenekart is másmilyen értelemben kell együtt tartanom, nem maradhatnak vezető nélkül, a közönség felé pedig különösen bizonyítani kell. Ilyen szempontból nagyon sok múlik rajtam és ez valamennyire biztosan megváltoztat majd. A jelenlegi helyzetben viszont azt hiszem, nem nagyon tehetem meg, hogy zavarban legyek. Ami a többieket illeti, régóta zenélnek, sokat voltak-vannak színpadon, sok a tapasztalat és egyébként sem zavarba jövős fiúk. Inkább izgalmat látok rajtuk amiatt, hogy mivel ez egy borzasztóan összetett muzsika, mindenki azon kattog, mi után mi jön és mennyit tudunk ebből átadni az embereknek. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy ha utólag végignézek majd koncerteket tavalyról és az idei évről, akkor mekkora különbséget fogok majd látni. A belső töltet az, amit az elején mondtam: azt gondolom, hogy nekem most nagyon két lábbal kell állnom a földön, felvállalva a döntéseimet, a régi és új barátságokat egyaránt. Ezelőtt sem maradtam a háttérben, de most semmiképp nem tehetem meg, hiszen ez most egy sokkal kevésbé homogén dolog, kiugró sziklaszirtek vannak, amin adott esetben össze is törheti magát az ember. Értem ezalatt azt, hogy lesz olyan, akinek tetszik majd az új felállás, nyilván lesz olyan is, akinek nem, ezen kívül pedig az új tagok is másra érzékenyek, mint a régi barátok. Ezekre a dolgokra mind figyelnem kell, emiatt sem uralkodhat el rajtam a lámpaláz. Jól kell, hogy sikerüljön, mert egyébként, ami a próbateremben zajlik, az nagyon jó, ezért lenne jó megőrizni a higgadtságot a színpadon is, hogy átérjen, ami megszületett.
Június végéig tart a színházi szerződésed, milyen érzések vannak benned a távozással kapcsolatban? Egyrészt gondolom megkönnyebbülés, hiszen már tavaly is nagyon fárasztónak mondtad, másrészt viszont nyilván része volt az életednek.
Abszolút, nem is tervezem, hogy végérvényesen szakítok vele. Én már 12-13 éve csinálom a színházat is és nagyon sok pozitív hatása volt az életemben, ezért igyekszem majd beemelni a zenébe is, ami elsősorban a Pilinszky-esteken fog jól látszódni. Mindenképpen hiányozni és fájni fog, viszont arra már nagyon vágyom, hogy egy kicsit olvashassak, sétálhassak, zenét hallgathassak, illetve nyugodtan tudjak dolgozni, ne mindig határidőre kelljen kapkodnom. Az újrakezdés is pont jókor jött ebből a szempontból, szóval most minden adott ahhoz, hogy egyfajta önvizsgálatot tartva megpróbáljak kívülről tekinteni magamra: mit rontottam el, min lehetne javítani, merre szeretnék menni, mit szeretnék elérni... Biztosan születnek majd szövegek is ebből. Hogy aztán egy-két év múlva mi lesz a színházzal, az egyelőre nyitott könyv. Elképzelhető, hogy nem sikerül megélnem a zenélésből és újrakezdem, esetleg összerakok egy egyszemélyes produkciót és azzal utazgatok – semmi sem dőlt még el.
Ha jól tudom, azt is tervezed, hogy felköltözöl Budapestre.
Igen, mivel a zenészek mindannyian Budapesten és környékén élnek, nincs értelme annak, hogy én egyedül fenntartsak egyfajta végvárat Kecskeméten, főleg azután, hogy a színház sem lesz többé. Így közelebb jövök, hogy ne legyen az a sok hajnali vezetés és nem alvás. Hogy aztán hosszabb távon maradok-e itt, az is a nyitott könyv egyik oldala, jelenleg az első pár hónap terve közeledni a zenéhez és a zenészekhez.
A júniusi Müpa-beli Pilinszky-koncertre hogy készültök?
Kecskeméten már volt egy hasonló előadás színházi körülmények között, világítással, díszlettel, prózával, zenével, vonósokkal. Ezek lesznek az általános jellemzők, a Művészetek Palotájában pedig egy teljesen rendhagyó dolog fog születni: további vendégzenészek is csatlakoznak, több lesz a dal, emellett ott lesz a mostani új csapat, táncszínházzal, árny- és bábjátékkal egyaránt készülünk. Rengeteg munka van már eddig is benne, gyakorlatilag én álmodtam meg az egészet, ezért is gondolom, hogy ez egy állomás lesz az életemben. A színházzal már sokat játszottam a Müpában, de zenészként még nem, úgyhogy most, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, szeretném megbecsülni.
És a továbbiak?
A nagy nyári fesztiválok hellyel-közzel már le vannak fixálva, aminek nagyon örülök – azt gondolom, hogy ott nagyon komolyan helyt kell állni, hogy bebizonyítsam, nem őrültem meg (mosolyog), tehát hogy az emberek lássák, mi az én zeném és milyen az, amikor leválik erről egy zenekar és mások jönnek helyettük. A kicsit hosszabb távú terv pedig minél hamarabb összehozni egy harmadik nagylemezt, aminek a kezdeti szikrái már látszódnak. Egyelőre két új dal állt össze annyira, hogy koncerteken is játszani tudjuk, illetve mind a füzetben, mind a számítógépen leledzik még néhány megmunkálásra váró vasdarab, amiben az esszencia már benne van, de még bőven lehet formálni. Annyi biztos, hogy a közelmúltbéli változások is sok ihletet fognak adni: a költözés, az emberek, a régi és új barátságok, szerelmek egyaránt születést kívánnak, nevezzük őket mondjuk őszi gondolatoknak. De nincs szándékos és tervszerű kép, ennyire nem is szeretném kitalálni. A lényeg az, hogy kell lennie egy egész lemeznyi olyan dalnak, ami méltó a közlésre. Ez nyilván nagyban meghatározza majd az azt követő időszakot is, amit nevezzünk tavaszi vetésnek. Azt gondolom, hogy most pénteken is elég sok minden kiderülhet már erről.
(A képek a néhány nappal ezelőtti főpróbán készültek.)
