A mögöttünk álló évre visszatekintő cikksorozat első részében magyar lemezeket vettem sorra, másodjára pedig szokás szerint arra teszek kísérletet, hogy a kétszáznál is több koncert közül, amelyen részt vettem, kiválasszam a különböző okokból legjobbnak, legemlékezetesebbnek vélt 10-et. Nyilván nem könnyű a feladat, így az eddigiekhez hasonlóan sokat nyomott a latba a bármilyen szempontból különleges jelleg – például idehaza ritkán látható külföldi fellépő, vagy magyar zenekarnál lemezbemutató/egyéb okból különleges koncert. Ehhez jön még a leginkább szubjektív „ott és akkor” hangulat, tehát ha vagy a különösen jó közönség, vagy bármi más miatt nyújtott maradandó élményt az adott este. Ezt követően pedig 5-5 interjút és egyéb cikket is visszaidézek 2012-ből, amelyeket különösen jól sikerültnek tartok.
Koncertek
Erik Sumo Band búcsúkoncert (Akvárium Klub, február 24.)
A Tövisházi Ambrus szólóprojektjének indult, majd teljes jogú zenekarrá vált Erik Sumo Band életében az első jelentős törést Harcsa Veronika 2010. őszi kilépése jelentette. A csapat azonban a nagy veszteség ellenére sem oszlott fel, nagyjából egy évig 6 fős felállásban folytatták, majd Császári Gergely érkezésével ismét 7 tagúvá váltak és az újonnan jött kreatív energiáknak köszönhetően nemsokára kiadták az általam 2011 legjobb lemezei közé is beválasztott The Ice Tower-t. Úgy tűnt tehát, minden sínen van, mégis máshogy alakult: azzal párhuzamosan, hogy a Péterfy Bori & Love Band egyéves szünet után újrakezdte működését, az ESB meghatározatlan idejű pihenőre vonult, tehát gyakorlatilag feloszlott. Nagy kár, hiszen személy szerint sokkal jobban kedveltem őket a Bori-zenekarnál és meggyőződésem, hogy jelentős sikerek állhattak volna még előttük. „Lefagyasztó” koncertjükre mindenesetre teljesen megtelt az akkor alig pár hetes Akvárium Klub, a közönség lelkesedése óriási volt, jól bizonyítva, hogy nem a megcsappant érdeklődés állt a zenekar befejezésének hátterében. Én azért bízom benne, hogy valamikor még láthatjuk őket színpadon.
Boogie Mamma (Trafik Klub, április 20.)
Az egyik legrégebbi magyar ska-zenekarként számon tartott Boogie Mamma immár jó ideje csak takaréklángon működik: tudatosan évi mindössze 2-3 koncertet szerveznek, amelyek viszont kivétel nélkül mindig nagyot szólnak. A tavalyi 10-es listára is felkerültek, akkor nehéz volt kiválasztanom a két buli közül a jobbat, idén viszont csak a tavaszin voltam ott, így nem volt kétséges a döntés. A minden alkalommal megújuló koncepció ezúttal a "Déva vára" tematikára épült, amelyet egy nagy rakás kartondoboz szimbolizált. Ezek többségét a színpad elején helyezték el, és a belőlük összerakott építmény természetesen minden adandó alkalommal összeomlott, emellett pedig a zenekari tagok fejére/nyakába is jutott néhány. Összességében egy szokásosan őrült buli kerekedett, a hiperaktív frontember Dá ezúttal is többet töltött a földön fetrengve/levegőben ugrálva/a közönség között rohangálva, mint a mikrofonállvány előtt, és persze a szövegekre való emlékezés terén sem brillírozott, de ezeket mind megszokhattuk tőle – nagyrészt pont emiatt annyira szerethető a zenekar.
Bob Geldof (Petőfi Csarnok, május 4.)
Bár a "rocklegenda" kifejezés eléggé fellengzősen hangzik, Bob Geldofra talán nem túlzás alkalmazni. Igaz, világszinten nem tartozik a legismertebb sztárok közé, de a Pink Floyd The Wall című filmjének főszereplőjeként, vagy az 1984-es Live Aid koncert megálmodójaként joggal tarthat számot elismerésre. Pályájának elején a Boomtown Rats zenekarban játszott, a '80-as évek közepétől pedig szólókarrierjét építi, de eredeti csapatának több dala (köztük a leghíresebb I Don't Like Mondays) azóta is szerepel repertoárján. A magyar közönség is láthatóan ezt ismerte legnagyobb arányban, de a főként folkos alapokon nyugvó, hegedűvel színesített dalok nagy többsége is pörgős és táncolható volt. Bónuszként másnap délelőtt egy beszélgetésen is részt vehettek az érdeklődők a Petőfi Irodalmi Múzeumban, melynek keretében Geldof például Afrika jelenlegi helyzetéről és életbeli hitvallásáról mesélt.
Pluto (Roham Bár, május 17.)
A Pluto zenekar közönsége a 2011-es, több rádiós slágert is felvonultató Nevem Senki album megjelenésével indult intenzívebb növekedésnek, budapesti koncertjeiken azóta többé-kevésbé nagy biztonsággal összejön minimum 70-80 ember. Bár ez egy A38, vagy egy Akvárium-kategóriájú klub megtöltéséhez még kevés, eggyel kisebb kategóriájú helyeken már egész szép tömeget jelent. Ilyen a Roham Bár is, ahol fél éven belül három alkalommal is játszott a csapat. Ezek közül a legelső, májusi buli volt a legemlékezetesebb, ahol két részben összesen két óránál is többet játszottak, számos kérés teljesítését beiktatva a programba. Pluto koncertre mellesleg a zenén kívül a nagyon erős rajongói keménymag miatt is érdemes járni, akik mindig biztosítják a remek hangulatot.
Faith No More (Volt fesztivál, június 28.)
Az idei Volt fesztivál összes fellépője közül a Faith No More-t vártam leginkább, mert bár ott voltam már 2009-es szigetes koncertjükön is, akkor még csak 1-2 számot ismertem tőlük, egyáltalán nem számítottam rajongónak. Mostanra változott a helyzet, így a fesztivál négy napja alatt egyedüli alkalommal megcéloztam egy első soros helyet a nagyszínpad előtt, amit kis szerencsével sikerült is megszereznem. A buli pedig beváltotta a hozzáfűzött reményeket, a monumentális színpadkép és a hangzás egyaránt tökéletes volt, így az Iggy & The Stooges két nappal későbbi koncertje mellett méltán tekinthető a 2012-es Volt csúcspontjának. Ha valaha jönnek még Magyarországra, én mindenképp ott leszek.
Colombre Band (Esztergom, Kaleidoszkóp Ház, július 6.)
A győri Colombre Band zenekar sokáig akusztikus felállásban játszott, 2011 végén döntöttek úgy, hogy dalaikat áthangszerelve ismét klasszikus értelemben vett rockzenekarként állnak színpadra. Mivel Budapesten akkor már több mint fél éve nem kaptak fellépési lehetőséget, július elején úgy döntöttem, teszek egy kisebb kirándulást Esztergomba, hogy végre láthassam őket. Nem is bántam meg, a koncert remek volt, emellett pedig a helyszínéül szolgáló Kaleidoszkóp Ház is elsőre elnyerte tetszésemet: a hangulatos kerthelyiség mellett kiállítótérrel is rendelkezik, a pultnál megfizethető áron kapható csapolt Staropramen, a tulajdonosok vendégszeretetét pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy megengedték, hogy éjszakai hazajutási lehetőség híján az emeleten található összkomfortos lakásban töltsük az éjszakát. Mindent egybevéve gazdagodtam egy új kedvenc vidéki hellyel, ahová alkalomadtán biztosan visszatérek még.
Guns N’ Roses (Exit fesztivál, július 15.)
A Guns N’ Roses egyike azoknak a zenekaroknak, amelyek már egészen fiatal koromban ízlésformáló hatással voltak rám. Ott voltam az emlékezetes, majdnem négyórás csúszással kezdődött 2006-os budapesti bulin is, idén az újvidéki Exit fesztiválon pedig ismét kihasználtam az alkalmat, főleg hogy egy játékon még jegyet is nyertem rá. Őszintén szólva nem mondom, hogy nincs igazuk azoknak, akik szerint ennek a Guns-nak már szinte semmi köze nincs a '90-es évek elejének nagy felállásához, de még Slash és társai nélkül is hatalmas élmény volt Axl Rose előadásában hallani a November Rain-t, a Paradise City-t és a többi nagy klasszikust. Merthogy elhangzott szinte az összes: ez volt életem egyik leghosszabb koncertje, a zenekar 3 és háromnegyed órán át (!) nyomta, ami a fesztiválfellépések átlagosan másfél órás játékidejéből kiindulva elég extrém teljesítmény. A vége felé már kissé megalománnak is éreztem, amikor például a negyedik órában még ellőttek egy ötperces gitárszólót, majd egy AC/DC feldolgozást, de összességében így is az év egyik legemlékezetesebb bulijára került sor a Vajdaságban.
Tai Chi Teacher (Hunnia Art Bisztró, október 21.)
Bár a Tai Chi Teacher zenekar még februárban kiadta a 10-es listámra is felkerült Lennonádé albumot, a koncertezést csak október végén, több mint egyéves kihagyás után kezdték újra. Ez azonban több jelentős változást is hozott magával: egyrészt Kuzniarski Eszter billentyűs-vokalista csatlakozásával négytagúvá bővültek, másrészt egy neves menedzsmentre is sikerült szert tenniük, ami remélhetőleg garantálja, hogy a jövőben ne csak alkalmi jelleggel jussanak fellépési lehetőséghez. A visszatérésnek is tekinthető első koncertre mindenesetre megtelt a Hunnia Bisztró, a közönség érezhetően lelkesedett, hogy újra színpadon látja a csapatot. A Lennonádé dalai mellett már a készülő Birkaember című anyagról is több szerzemény elhangzott, a legkellemesebb meglepetés mégis talán az volt, hogy a végén eljátszottak két klasszikus Illuzio-számot is, amelyek közül egyiket sem hallottam még élőben (pláne ilyen hangszereléssel) és őszintén szólva nem is nagyon reménykedtem benne, hogy valaha még fogom.
Muse (Papp László Budapest Sportaréna, november 20.)
A Muse esetében hasonló helyzetben voltam, mint az itt kicsit feljebb szereplő Faith No More-nál: egyszer már láttam őket élőben (ráadásul ugyanúgy a Sziget nagyszínpadán), azonban akkor még nem igazán voltam képben munkásságukkal, így egy szimpla "na, őrájuk is eljutottam"-mal nyugtáztam a dolgot. Az idei évre kissé változott a helyzet, de a novemberi Sportarénás koncertre így is csak egy szerencsés véletlennek köszönhetően jutottam el, mégpedig a szeretlekmagyarorszag.hu portál újságírójaként. Ami biztos, hogy nem bántam meg: a hangzásvilág mellett a látvány is monumentális volt, így minden szempontból maradandó élményt nyújtott a közel kétórás produkció, amelyről bővebben itt írtam. Őket is bármikor megnézném újra, sőt ha úgy alakulna, akár még komolyabb összeget is hajlandó lennék kiadni a cél érdekében.
…And Friends (Gödör Klub, november 30.)
A Király utcába költözött Gödör Klubot Müller Péter Sziámi és barátainak koncertje nyitotta meg november utolsó napján, ami azért is volt szimbolikus, mert jó tíz évvel ezelőtt az Erzsébet téren is a Sziámi zenekar volt a legelső fellépő. Az ...And Friends egy félig új, félig régi formáció, mert bár a tagok nagy része összeszokott zenésznek számít, ebben a felállásban most először léptek színpadra. Repertoárjuk egyaránt tartalmazott teljesen saját új, illetve Péter által jegyzett régi dalokat, valamint elhangzott számos feldolgozás is a magyar underground hőskorából, például a Neurotic-tól és az Európa Kiadótól. A tagok személyének köszönhetően (középpontban persze a még mindig rendkívüli módon szuggesztív előadó Müllerrel) a hitelességgel egyáltalán nem volt probléma, az újonnan beiktatott hegedű pedig a hangszerelésen is nagyon sokat dobott. Az estét még emlékezetesebbé tette, hogy mivel a Gödör a nyitásig nem kapta meg a vendéglátási engedélyt, 22 óra után mindenkinek ingyen adták a sört, bort, illetve szénsavas üdítőket. Ez a nagylelkű – és messze nem magától értetődő, hiszen be is zárhatták volna a büfét – gesztus végképp jogosan helyezi a nyitóbulit az év legmaradandóbb eseményei közé.
Interjúk és egyéb cikkek
A 2012-es évben egyéb kötelezettségeim – illetve nem tagadom, néhol a lustaságom – miatt eléggé a hobbijelleg dominált a blogon. A cikkek periodikus jellegét egy idő után nem tudtam, illetve nem is akartam tartani, így elég rendszertelenül születtek az új bejegyzések: volt olyan, hogy két hónapig semmi, majd egy héten belül három is. Összesen 30 cikk jelent meg az év során, ami a 2011-esnél némileg rosszabb arány, de így is több olyan akad köztük, amelyet utólag visszaolvasva is egészen jól sikerültnek. Jöjjön most egy felsorolásos lista ezekből, 5-5 interjúval és más típusú írással.
„A mai napig nem tekintem magamat felnőttnek” – interjú Felhőjáró Baksa-Soós Attilával
„Alapjaira akartam bontani a zenét és újra felépíteni” – interjú Szabó Balázzsal
„Próbáltam minél szokatlanabb akkordokat tenni egymás után” – Drastik Putto interjú
„Tanulmányozza a hagyományt és korának nyelvén továbbadja azt” – interjú Müller Péter Sziámival
„Az új Gödör is sokszínű befogadó hely lesz” – interjú Maróti Dániel programszervezővel
Üres kastély fehér zongorával – a Tai Chi Teacher új lemezének bemutatása
Decibelek és másodpercek között – Európa Kiadó és mások az Orczy Parkban
Táncolj, gyere táncolj még – Fishing on Orfű beszámoló
Amikor Fenyő Miklós találkozik a Vad Fruttikkal – Magyar Dal Napja a Szigeten
Szögmérővel a csúcsra – az Intim Torna Illegál új lemeze
Köszönöm az egész éves figyelmet, folyt.köv. 2013-ban is!
