Két évvel a szinte csak pozitív kritikákat kapott, általam is az év legjobbjai közé választott Nevem senki után állt elő legújabb nagylemezével a Pluto zenekar. A hét új és két régebbi dalt, valamint egy feldolgozást tartalmazó korong a „Fedélzetre!” címet kapta és ezúttal is a Narrator Records gondozásában jelent meg. Kereskedelmi forgalomba viszont a tervek szerint nem kerül, kizárólag a lemezbemutatón lehet majd hozzájutni (ahol az első 200 vendég a belépőjegy mellé kapja), így az április 13-án a Gödör Klubban sorra kerülő esemény ebből a szempontból is exkluzív lesz.
Lassan négy éve járok Pluto koncertekre – ott voltam már az előző előtti, harmadik album bemutatóján is –, így elég jó a rálátásom arra, honnan hová jutottak el az eltelt időszakban. Ami biztos, hogy a zenekar minden lemezével egyre kiforrottabbá vált. A bemutatkozó Oda se neki, itt a Pluto!-tól kezdve jól kirajzolódó íve van a diszkográfiának, folyamatosan javuló hangzás és egyre technikásabb hangszeres megoldások jellemzik a csapatot. Bár egy-két számot (Szilánk, Maradjunk barátok stb.) már azt megelőzően is felkaptak a rádiók, az igazi váltást a Nevem senki hozta magával, amely egyértelműen a slágeres, könnyen befogadható popdalok irányába mozdult el. Szerencsére az együttes ezután is megtartotta legfőbb vonzerejének tekinthető underground-jellegét, budapesti klubkoncertjeire viszont érezhetően többen kezdtek el járni, emellett a vidéki fellépések száma is megnőtt.
A bevált recepttel a Fedélzetre! sem szakít: ezúttal is dallamos és fülbemászó szerzeményekkel van dolgunk, azonban kissé odalépősebb formában. Újra vannak torzított gitárok, az előző lemezen komoly szereppel bíró – és rövid ideig a koncerteken is megjelenő – billentyű háttérbe szorult, mindössze pár számban lehet felfedezni díszítőelemként. Szintén eltűntek a női vokálok, új elem viszont a harmonika, amelyet Szert Zsigmond (Extra Paganza, Cabaret Medrano, The Lovelaces) játszott fel és nagyon jót tett a megszólalásnak ott, ahol szerepel. A Mese a csillagokról hangulatát például alapjaiban meghatározza, de az Itt lenn és az Özönvíz előtt című dalokon is sokat dob. Utóbbit egyébként egy rapbetét is színesíti Zaják Péter előadásában, aki a Nemes Andrással közös Zaják és Társa formáció dalaihoz hasonlóan itt is egy személyes élményét meséli el – szemfülesebbek konkrét áthallást is felfedezhetnek. A hangzás tekintetében ki kell még emelni, hogy az eddigieknél jóval nagyobb súly esik a dob-basszus összjátékra, a verzék alatt több alkalommal csak ez szól, ami nekem személy szerint szintén nagyon bejön.
Az albumot nyitó Elszabadulás tér amúgy rögtön meglepetés, hiszen egy többéves számról van szó: még 2009 környékén íródott, klipet is forgattak hozzá, sőt a Pluto mellett a rövid életű Biorobot zenekar repertoárjának is részét képezte, eddig mégsem jelent meg lemezen. Persze ebből az alkalomból újra felvették, még az eredetinél is tempósabbá vált, így végső soron jó indítás. Hasonló a helyzet a t
avaly tavasszal kiadott EP (A boldogság várótermében) címadó dalával. Ehhez is készült klip, de a frontember nem volt elégedett vele, így az egészet újrahangszerelték, ismét felénekelte és ebben a verzióban került az albumra. Ami azt illeti, annyival nem lett jobb a réginél – bár a vonósokat imitáló szintiszólam elhagyása koncertszerűbb megszólalást eredményez, de például a végéről nekem hiányzik a levezető instrumentális rész, szerintem túl hirtelen fejeződik be. Mellesleg ezzel az erővel az EP másik két dalát is fel lehetett volna tenni a lemezre (akár változatlan formában), már csak azért is, hogy ne merüljenek feledésbe, mivel kimondottan jól sikerült szerzeményekről van szó.
Akárcsak a Nevem senki esetében, amelyet a Péterfy Bori által énekelt Nagy szívbűvölő zár le, az utolsó dal itt is kakukktojás. A Szőkített nő című Kispál-szám újraértelmezéséről van szó, amit tavaly készített a zenekar a Holnaphoz holddal című feldolgozáslemezre és azóta a Petőfi rádió játszási listáját is megjárta. Ahhoz kétség sem fér, hogy kiemelkedik a többi közül, pláne mivel szubjektív véleményem szerint ezt és a szintén Pluto-féle Kicsi csillagot leszámítva az összes borzalmas. A rajongóktól is pozitív visszajelzéseket kapott, bár a néhányuk által hangoztatott "jobb mint az eredeti" talán túlzás, de mindenképp méltó hozzá, így kézenfekvő volt, hogy bonus track-ként erre esik a választás. Érdekes módon az idei Fishing on Orfű fesztivált nyitó Kispál-nap fellépői között mégsem szerepel a Pluto, pedig ha azt nézzük, kiket hívtak meg, bőven lenne helye a programban.
A Fedélzetre! ideális folytatása a Pluto-életműnek, immár kétség sem fér hozzá, hogy a zenekar megtalálta a saját stílusát zene- és szövegvilág tekintetében egyaránt, amelyet a folyamatos kisebb-nagyobb változtatásokkal együtt is hitelesen tud képviselni. "Függetlenül attól, mennyire érvényesülünk, örülök hogy ezt csinálhatjuk" – nyilatkozta Nemes András, és valóban süt a dalokról az erőlködésmentes önazonosság. Azért remélem, hogy a rádiók ingerküszöbét is átlépi majd egy-két új szerzemény, hiszen hiába van a Pluto-nak az egyik legkitartóbb rajongói keménymagja már jó ideje (ahogy azt például itt is megállapítottam), mindig van hová továbblépni ismertség és elismertség terén egyaránt.
