Az idei Fishing on Orfű fesztiválon ért a végéhez a Kispál és a Borz visszatekintő koncertsorozata, aminek keretében évről évre végigvették életművük egyes állomásait. A zenekar többi tagjáról nagyjából tudni lehet, mivel foglalkoznak majd ezt követően (hiszen mellette sem hagytak fel más zenekaraikkal), Kispál Andrást viszont Velőrózsák nevű együttesének feloszlása óta egyedül itt láthatta a közönség. A múlt és a most lezárult jelen mellett ezért a jövőjéről is beszélgettünk.
(Fotó: Borbás Mátyás)
Mit adott számodra az elmúlt három év, hogy érezted magad újra a színpadon?
Lovasi fogalmazta meg talán a legfrappánsabban ezt a dolgot a koncert végén az öltözőben. Kialakult egy szokásunk, hogy minden évben más mondott rögtönzött beszédet, miután lejöttünk a színpadról: először a Dióssy, aztán én, végül most ő. A mondandójának a lényege pedig annyi volt, hogy azért csak szeretjük mi egymást és jó együtt lenni, hiába jelent meg bármi ezzel ellentétes dolog a sajtóban.
Élveztem újra játszani a dalokat, a koncerteken és a próbafolyamat alatt egyaránt. A közönség visszajelzései arról árulkodtak, hogy szintén jól érezték magukat. Ezt elsősorban a nyugati városokban láttam: többen is azzal jöttek oda hozzám, hogy tök jó volt ez az egész, a zenén túl azért is, mert összehozta az ott élő magyarokat. Több váratlan találkozás is létrejött ennek köszönhetően, "jé, te is itt vagy Londonban? Nem is tudtam..." és ehhez hasonló beszélgetésekkel. Még én is összefutottam pár ismerőssel, akiket előtte hosszú évekig nem láttam. Már önmagában emiatt megérte a turné.
Melyik korszak dalait szeretted legjobban játszani a három közül?
Inkább azt mondanám, melyiket nem: a tavalyi állt legkevésbé közel hozzám, mert a zenekar életművének azt a részét sosem kedveltem igazán. Zeneileg nekem kissé agyas és túlbonyolított volt, sokszor elég nehéz dolgokat kellett eljátszanom a magam mércéjéhez képest. Mondtam is magamban, vajon hogy a p*csába találtam ki ekkora hülyeségeket annak idején... Az első év is jelentett egy kisebb kihívást, mert nem tudtuk előre, mi hogyan lesz, idén viszont már az a zenekar volt a színpadon, akivel 2010-ben be is fejeztük. Szerintem így szép, kerek a dolog.
Nehéz volt visszarázódnotok az első évben?
Nekem igen, mivel elszoktam a hangerőtől, és külön feladat volt megtanulnom újra a színpadon, nagy térben mozogni. Amúgy is mindig idegenkedtem a nagyobb színpadoktól, inkább a klubok álltak hozzám közel. De a többiek segítettek megoldani a technikai és egyéb problémákat, így a végére belejöttem. Bár én annyira már nem vagyok színpadcentrikus, jobban szeretek inkább a háttérben tevékenykedni.
Van azért benned hiányérzet most, hogy túl vagytok az összes koncerten?
Különösebben nincsen, hiszem eleve tudtam, hogy ennyi lesz. Persze a srácok azért fognak hiányozni (nem is főként a zenekar, hanem a technikusi gárda), hiszen ki tudja, mikor látom őket legközelebb. Szuper csapat volt ez, összekovácsolódtunk a turné alatt. Persze voltak nehézségek is, főleg a rengeteg utazás miatt, de végül mindenből jól jöttünk ki. Azt gondolom, hogy abszolút megérte.
A Velőrózsák zenekar így visszatekintve mit adott neked? Mi az, ami miatt utólag is úgy érzed, megérte belevágni, hiába lett vége ennyire hamar?
Én annyira baromi jól éreztem magam abban a zenekarban, hogy arra nincsenek szavak. Hatalmas röhögések voltak, tulajdonképpen a fiatalságomat hozta vissza. A sajátunknak tekintettük mindannyian, maximálisan azonosulni tudtunk vele. Oké, közönség nem nagyon volt, de aki mégis eljött, az biztosan látta rajtunk, mennyire élvezzük csinálni. Komolyan mondom, a mai napig csodálatos emlék.
Min csúszott el akkor a dolog? A közönség létszámán múlott?
Nem, annak szinte semmi köze nem volt hozzá. Inkább abból származtak a problémák, hogy titokban mindenki tőlem várta a megoldást, hiszen Lacit (Pavlicsek László, a Velőrózsák egykori frontembere - L.D.) kivéve senki nem volt élvonalbeli zenész. Én viszont teljesen alkalmatlan vagyok arra, hogy embereket vezessek, és ez egy idő után összecsapott a fejem fölött. Innentől kezdve pedig lényegében mindegy volt, milyen zenét csinálunk, bár ezen a téren is elkezdtek szaporodni a nézeteltérések. Végül rájöttem arra, hogy összerakni egy jól menő zenekart egyszeri és megismételhetetlen dolog. Hatalmas mázli kell hozzá, nem elég a megfelelő tagság, az időpont is rengeteget számít: a Borzzal például a rendszerváltás idején ideálisak voltak a körülmények, sorra nyíltak a klubok, stb.
Amikor ez tudatosult bennem, akkor határoztam el, hogy inkább háttérmunkával szeretnék foglalkozni. Utána jött a hároméves projekt ötlete, ami teljesen váratlanul ért, de végül rábólintottam. A végére viszont már tényleg sok volt a színpadból, a lámpalázam sem csillapodott, ezért a jövőben inkább nem erőltetem a dolgot. Hosszú volt ez a bő 25 év, persze egyben elképesztően jó is, de most már szívesebben lépnék hátrébb.
(Fotó: Borbás Mátyás)
Jövőre pedig 30 éves lesz a zenekar, ennek apropóján sem merült fel semmi?
Tényleg 30 éves lesz? Tudod, nekem az egyik kedvenc szövegem az Eddától, hogy "rég nem számolja a napokat már"... Nem beszéltünk erről most egyáltalán, csak elköszöntünk egymástól és kész. Igaz, többen kérdeztek a jövőről az elmúlt napok során, de tényleg nem tudok semmi konkrétumot. Eleve nincs is több számunk, most már újakat kéne írni, az pedig szerintem nem menne, annyira másfajta zenei világban mozog azóta mindenki. Egy újabb hosszú próbafolyamat sem biztos, hogy beleférne, hiszen a mostani koncertekre azért elég rendesen rákészültünk, ezekben a hónapokban mindannyian előtérbe helyeztük a zenekart más projektekhez képest. Hosszabb távon viszont ez sokkal nehezebben lenne megoldható.
Elárulsz még valamit arról, hol és mikor láthat legközelebb, aki kíváncsi rád?
Idővel majd mindenki hallani fog róla, akit érdekel. Nem zenekart tervezek, ehelyett inkább egy nagyobb lélegzetű projektet néhány barátommal. Az anyaggyűjtéssel már megvagyok, majd elválik, mi sül ki belőle. De nem hajt a tatár, semmilyen határidőt nem tűztem ki magamnak. A gépem éjjel-nappal be van kapcsolva, ha olyanom van, felveszek ezt azt, így alakul szép lassan a dolog.
(Fotó: Mándi Emese)
De ha nem zenekar, akkor mi? Ez így elég titokzatosan hangzik...
Nem baj, szerintem néha igen is jó titokzatosnak lenni... Kicsit olyan ez, mint amikor megkérdezem otthon a feleségemet, hogy mi lesz ebédre, mire ő ugyancsak titokzatosan: "majd meglátod!" (mosolyog)
Mégis, mikor lehet belőle valami?
Talán fél év, talán egy, vagy másfél... Most már úgy vagyok vele, hogy nem szeretnék félkész dolgot kiadni a kezeim közül. A Borzzal is rengeteg kiforratlan anyagot tettünk közzé annak idején, aminek a hátrányait főleg a tavalyi koncerteken tapasztaltuk: csomó számot teljesen újra kellett hangszerelnünk, hogy el tudjuk játszani őket. De most tök nyugodt vagyok. Amióta megszűnt a zenekar, fel is szabadultam, előtte azért volt rajtam nyomás bőven, főleg az elején. Gondolj bele, a gyerekeim úgy nőttek fel, hogy alig láttak engem az állandó koncertezés miatt. Most végre több időm jut a családomra, aminek rettentően örülök.
(Fotó: Mándi Emese)
Továbbra is Pécsen szeretnél élni?
Igen, bár néha ingázok Pestre, de a bázisom itt van és ez nem is fog változni. Már berendeztem a világomat, nincs semmi okom feladni. Orfűre is át szoktam jönni időnként, nagyon szeretem, nyugis hely. Remélem, jövőre azért akkor is kapok majd egy bérletet a fesztiválra, ha nem játszunk, ide is mindig szeretek kijárni. Korábban azt mondogattam, hogy ha abba a korba kerül a lányom, biztos nem engedem majd el egyedül fesztiválozni, annyi elrettentő dolgot láttam a turnézás során. Itt viszont annyira más minden, hogy nem aggódom érte.
