Dübörög a fesztiválszezon, minden hétre jut minimum kettő, de inkább több rendezvény az ország legkülönfélébb pontjain. Július első hetében legtöbben a Balaton Soundra koncentráltak, abszolút ez dominálta a tudósításokat – pedig ugyanekkor zajlott két másik, sokkal kisebb léptékű, de annál barátságosabb fesztivál is. Az UbikFarmot első alkalommal rendezték meg Vértesszőlős határában, a Tű Fokán Fesztivált pedig ötödjére, de ezúttal új helyszínen, Cserhátszentiván helyett a szintén Nógrád megyei Garábon. Mindkét helyen egy-egy napot töltöttem el, és mivel a szellemiségük nagyon hasonló, ugyanebben a cikkben foglalom össze, miért volt a lehető legjobb döntés ezeket választani.
Az UbikFarm a zebegényi UbikEklektik mintájára született meg, a szervezők a meghívóban a következő szavakkal jellemezték: „Szabadon kószáló állatok és két hűsítő tó adja a varázskörnyezetet, ahol a színskála ismét egyesülni tud – a legkülönbözőbb zenék várnak a kísérleti jazztől a surfpunkon át a tribal technoig. De a legfontosabb dolgod neked van: vegyél részt a mezítlábas táncolásokban, a tűz körüli jamelésekben és workshopokon, vagy csillezz velünk a felépített díszletek között!” Ez már így leírva is elég csábítóan hangzott, de a valóságban megtapasztalni és átélni még inkább az volt.
Az állatok tényleg szabadon kószálnak: rögtön a bejárattól nem messze egy csapat libába botlottunk, kicsivel arrébb mangalicák tobzódtak – igaz, ők el voltak kerítve –, a fák között, egy erdei tisztáson elhelyezett nagyszínpadtól pár méterre pedig egy szamár és egy kecske legelészett. Simán engedték magukat simogatni (a kötelező szelfikről most inkább ne is beszéljünk), és látszólag a zene sem zavarta őket. Teljesen idilli volt a kép, és mégsem furcsa egy cseppet sem. Az első napon itt lépett fel többek között a Ricsárdgír, a tagok tekintetében többszörös átfedéssel bíró Blue Tips, a Felső Tízezer, valamint a Kontakton.
A kettő közül a másik „színpad” pedig egy hatalmas tábortűz mellett kapott helyet, aminek táplálásáról folyamatosan gondoskodtak, már a kora délutáni óráktól kezdve. Itt egyáltalán semmiféle hangosítás nem volt (legalábbis csütörtökön, a többi napot nem tudom), de ez mégse vont le semmit az élvezeti értékéből, sőt egyenesen hozzáadott a közvetlen fílinghez. A Mayberian Sanskülotts két akusztikus gitáros oldschool felállásban játszott, majd következett a Platon Karataev (szintén akusztik felállásban), illetve a ZUP két tagjából alakult Muzsik és Volkova duó. Hihetetlenül családias volt az egész, húsznál többen sosem voltak a tűz körül, lényegében mindenkinek jutott ülőhely.
Megkockáztatom, hogy az általam eddig meglátogatott nem kevés fesztivál közül az UbikFarm maxolta ki legjobban a természetközeliséget. Ilyen hangulatot még sehol nem tapasztaltam, tulajdonképpen már a fellépők nélkül is abszolút magával tud ragadni az egész környezet. Úgy pedig, hogy 4-5 olyan zenekar is játszott aznap, akiket bármilyen körülmények között megnéznék, és azok a bizonyos körülmények most ilyenek voltak, végképp emlékezetes marad. Egyedül talán a világítással lehetne majd kezdeni valamit (már ha lesz folytatás, amit őszintén remélem), mivel a két színpad között vezető erdei ösvényen konkrétan vaksötétben kellett botorkálni, és csak az átszűrődő zene jelentett némi támpontot, de az sem feltétlenül.
Másnap egy nagy ugrással már az ország teljesen másik része felé, a Cserhátba vettem az irányt. Itt zajlott az UbikFarmmal éppen párhuzamosan (bár előtte-utána is plusz egy nap terjedelemben) a Tű Fokán Fesztivál, amit nehezen részletezhető viszontagságokat követően sikerült az idei évben is megrendezni. Miután kiderült, hogy az első négy alkalomnak otthont nyújtó Cserhátszentiván ezúttal nem opció, lázas helyszínkeresés kezdődött, míg végül a pár faluval arrébb található Garáb fogadta be a fesztivált. De ezzel közel sem hárult el minden akadály: következett az Indiegogo kampány, ahol a kitűzött összeget végül nem sikerült elérni, de hatalmas hajrával annyit pont igen, hogy továbbra is megmaradt az esély a rendezésre. Mégis, még másfél-két héttel a kitűzött kapunyitás előtt sem volt biztos, hogy bármi is lesz az egészből. A programban szinte az utolsó pillanatig maradtak lyukak, de végül mindent sikerült feltölteni. Mivel valamilyen szinten az események mögé láttam, nyugodt szívvel le tudom írni, hogy tényleg kisebbfajta csoda, ami létrejött az alig pár tucat fős lakosságú településen. Innentől már csak értékelni kellett.
A felállás hasonló volt, mint tavalyig: két színpad, az egyiken kora délutántól nagyjából 5 óráig játszottak a kisebb zenekarok (többnyire akusztikus felállásban), a fűben üldögélő, jórészt egymást ismerő közönségnek. Az áramot a szomszédban lakó nénitől vezették át, néha elment, de pont ez adta az egész szituáció összetéveszthetetlen báját. Egy ilyen fesztiválon valahogy a technikai problémákat is sokkal könnyebb félvállról venni: hiszen a fenébe is, nem a Szigeten vagyunk, hanem egy Isten háta mögötti apró falucskában, és itt hallgathatunk olyan zenekarokat, amikre egyébként csak Budapesten, vagy legalábbis nagyvárosokban lenne mód. Ez pedig hihetetlenül menő.
Este 6 óra környékén indult be a nagyobbik színpad, ami ezúttal nem művházban, hanem a helyi focipályán kapott helyet. Itt lépett fel a fesztivál során például a Manitou Love, a Sickratman Intimkártett, a Halál;orgazmus, a progresszív rockot játszó cseh Už Jsme Doma, az 1971-ben alakult német FaUSt, illetve a Landing Venus. Péntekre a különféle népek zenéit sajátos stílusban vegyítő Pálinka Republik jutott, valamint a Müller Péter Sziámi Andfriends, akiket a tavalyi év után másodjára hívtak meg. Csak ismételni tudnám magamat a menőségi faktor terén, mármint hogy mennyire szürreális ilyen zenekarokat látni ezen a helyszínen. Ráadásul még jó bulit is csináltak, mármint azok biztosan, akiket láttam. De úgy hallottam, a többiek is.
Nyilván lehetetlen megjósolni, lesz-e jövőre Tű Fokán (hiszen az idei is a legvégsőkig kérdéses volt), de egyértelműen sajnálnám, ha nem lenne. Hihetetlenül hiánypótló dolgot sikerült összehozni rengeteg munkával, amiért ezúton is köszönet illeti a szervezőket: hiánypótló, amit letettek az asztalra. A nyár pörög tovább, minden bizonnyal jó néhány emlékezetes pillanatot tartogat még más fesztiválokon, de összességében annyira egyedi színfolt biztosan nincs sehol, mint akár Garábon, akár Vértesszőlősön. Mindkettő páratlan a maga nemében, és örülök, hogy a részese lehettem.
(További képekért KATT IDE.)
