A38-tól a Zeneakadémiáig

Néhány hete jelent meg a túlnyomórészt szombathelyi származású tagokból álló Elefánt zenekar első albuma, amely a Vérkeringő címet kapta. A 12 számos anyagot jól felépített struktúra jellemzi: az egyik dalt három részre bontották, ezzel zárul a három különálló egység mindegyike. A lemezbemutató koncert április 25-én lesz az A38 hajón, ennek apropóján kérdeztem Szendrői Csaba énekest és Tóth András (Totya) gitárost – akik egyébként a duóként indult formáció alapítói –, többek között relatíve hamar elért sikereik hátteréről, a keringőritmus furcsaságairól, illetve a slam poetry világával való összefonódásukról.

Kezdettől fogva szinte kizárólag pozitív kritikákat kaptok, volt aki a Kispálhoz és a Quimby-hez hasonlított benneteket, illetve a koncertjeitek nézőszáma is jóval magasabb a kezdő zenekarok esetében megszokottnál. Mit gondoltok, mi a legfőbb oka a gyorsan jött népszerűségnek?

Csabi: Elsősorban az lehet az előnyünk, hogy olyan zenét csinálunk, ami az utóbbi években nem kifejezetten volt jellemző. Mi nem vettük fel azt a divatot, hogy mindenhová feltétlenül kell elektronika vagy samplerezés, hanem az élő hangszeres megszólalást állítjuk a középpontba. Emellett pedig szerintem a dalszövegek játszhatnak még közre, bár mivel én írom őket, ezt a kérdést nem nekem kéne megítélni. Amúgy a Quimby és Kispál mellett még Cseh Tamást, vagy Tom Waits-et szokták példaként felhozni – ami persze nem azt jelenti, hogy hozzájuk mérnének minket, hanem hogy tartalmilag kicsit talán komplexebb dolgokat szeretnénk átadni, mint a manapság divatos zenekarok.

Totya: A legfontosabb lökést mindenképp az adta, hogy a Kodály Method csapata készített velünk egy bemutatkozó klipet 2011 végén. Ez rögtön nagyon nagy nyilvánosságot biztosított nekünk, hiszen viszonylag kevesekkel dolgoznak együtt, így egy szűk körbe sikerült bekerülnünk. Egyébként akkor még nem is létezett a zenekar, pont az ennek kapcsán összehozott, teltházas Merlin-beli koncertre állt össze a teljes hatfős felállás. Különösen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen négy-öt próbánál több nem állt mögöttünk, mégis rögtön egy ekkora közönséghez sikerült eljutnunk. Ilyen kezdés után valószínűleg szájról szájra is jóval intenzívebben terjedt a hírünk.

Mennyivel váltatok kiforrottabbá az azóta eltelt bő egy év során?

Csabi: Nagyon sokkal. Akkor még egyértelműen gyerekcipőben járt az egész, a kislemezünkön lévő dalok is duettek voltak eredetileg, amelyeket Totyával ketten írtunk. Első körben ezeket hangszereltük meg, utána kezdődhetett a második szakasz, amikortól már mindannyian közösen írjuk a számokat. A nagylemez anyagának nagyjából fele már így született.

Totya: Tényleg nagyon sokat ad hozzá a dalszerzési folyamathoz, hogy már nem csak ketten veszünk részt benne. Bár az alapötletek gyakran továbbra is tőlünk származnak, miután levisszük próbára és megmutatjuk a többieknek, szinte nulláról indul újra az egész. Így mindannyian sokkal több impulzust kapunk a másiktól.

Csabi: Mindig ki szoktam emelni, hogy ez a zenekar önmagában is egy nagyon jó csapat, tehát nemcsak amiatt vagyunk együtt, mert a tagok egyenként jók a saját hangszerükön, hanem emberileg is rendkívül összetartó társaság vagyunk. Olyan nap nincs is, hogy ne beszélnénk egymással, annyira az életünk része lett a közös munka.

A szövegeket viszont továbbra is egyedül írod, milyen hatások inspirálnak ezen a téren?

Csabi: Azt hiszem, hogy ha mindenképp ki kéne emelni valamit, az főként a magyar underground hiphop lenne. Például Akkezdet Phiai, akik amiatt is illenek ide, mert Závada Peti volt az, akinek megtetszett a Magányos című dalunk és így beajánlott minket a Kodály Method-os srácoknak. Szóval őket mindenképp meg kell említeni, mert nagyon érdekes és összetett szövegeket írnak, illetve a dalaik szerkezetét is alapvetően érdekesnek találóm.

Mennyire időigényes számodra a szövegírás, sokat foglalkozol az apróbb részletekkel is?

Ez nagyon változó, van amihez hetek kellenek, viszont olyan is előfordult, hogy egy szövegrészletet konkrétan a stúdiózás kezdete előtti napon fejeztem be, mert akkor jöttem rá, mi az ami kiteljesíti. Vannak olyan szövegeim is, ahol azért ismétlődik meg a három versszak kétszer, mert úgy éreztem, hogy ez annyira egyben van így, hogy ha kiegészíteném, az inkább elvenne belőle, mint hozzáadna.

A most megjelent lemezeteket jól kialakított koncepció jellemzi, három darab négyszámos egységre tagolódik. Honnan származik az ötlet, hogy nem pusztán egymás után rakjátok a dalokat, hanem tudatosan felépítetek a sorrendet?

Totya: Kezdem onnan, hogy az album címét (Vérkeringő) Csabi egyik régebbi verse ihlette, illetve a dalok megírásakor is tök természetesen adta magát a háromnegyedes keringőritmus. Tíz szám készült el eredetileg, amelyek közül a Merengőre egyáltalán nem volt jellemző a klasszikus verze-refrén szerkezet, sokkal inkább egy hömpölygő, pszichedelikus szerzemény lett. Ezt mindig is nagyon szerettük játszani koncerteken, viszont spontán ötletként kitaláltuk, hogy mi lenne ha a lemezre három részre bontva kerülne fel. Így egyfajta visszatérő motívummá vált, mindhárom hármas egység ezzel zárul le.

Csabi: Abban is különbözik egymástól a három Merengő, hogy mindegyiknek más a hangszerelése. Az elsőben csak zongora és ének van, a másodikban már gitár is, a harmadikban pedig teljes zenekaros zúzás. Ez valahol szimbolizálja azt az utat is, amit a zenekar bejárt a duótól kezdve a teljes felállásig. Ráadásként az első verzióban alig van effektezés, a másodikban már elkezdődik kicsit a visszhang és atmoszférák hozzáadása, a harmadik pedig teljes megőrülés, ahol az éneknek tulajdonképpen nem is nagyon van jelentősége.

Fontosnak tartjátok, hogy mindenki az elejétől végéig meghallgassa az albumot, vagy az egyes dalok működhetnek külön-külön is?

Totya: Ezt megint a közönségnek kell majd eldöntenie, mindenesetre nekünk nyilván az volt a célunk, hogy ha már csinálunk egy ilyen jól felépített lemezt, akkor érdemes meghallgatni az elejétől a végéig az egészet, hiszen nagyon jó sztorira és hangulati változásokra van felfűzve.

Csabi: Persze ettől függetlenül mi is meg tudjuk mondani, melyik az a dalunk, amelyik a legnépszerűbb tud lenni. A tizenkettőből négy vagy öt olyan, amire igazán lehet ugrálni meg táncolni, a maradékot pedig a szerintünk érdekes egyéb ötletek töltik ki. De ezt a négyet-ötöt sem azért írtuk meg, hogy feltétlenül táncoljanak rá – az utóbbi időben például kifejezetten imádunk gyors számokat csinálni, egy időre kiírtuk magunkból a melankóliát.

A keringőritmust a jövőben is megtartjátok majd?

Csabi: Semmiképp se szeretnénk feladni, annál is inkább, mert a keringőben szerintem van valami rettenetesen beteg, amit én nem tudok megmagyarázni. Tehát ha elképzelem, akkor személy szerint nem a klasszikus, bálokban jellemző, kiöltözött táncot látom, hanem ugyanezt, csak valami sötét és pókhálós helyen.

Totya: A lemezcím is jól reprezentálja, hogy számunkra kicsit mást jelent ez a szó. Az asszociációként felmerülő szenvedélyesség alatt mi inkább egyfajta Rómeó és Júlia-szerű katasztrófát értünk, tehát hogy akkor is szenvedélyes vagy, ha tudod hogy bele fogsz halni.

Változott-e valami a koncerteken, mióta kijött az album és megismerték az emberek a rajta lévő számokat?

Csabi: A legjobb koncertjeinkre szerintem a lemezmegjelenés óta került sor, érezzük mi is, hogy mostanra készültek el a dalok és érett be az egész munkafolyamat. A közönségen is az látszik, hogy élvezik az egészet, végig ugrálnak, táncolnak, éneklik a szövegeket. Egyébként nagyon hálásak vagyunk nekik azért, hogy úgy szeretnek minket, amilyenek vagyunk, tehát például nem várják el, hogy az egész koncert az elejétől a végéig tombolós legyen, ugyanúgy szeretik a lassú melankolikus részeket is.

Az időtök mekkora részét tölti ki a zenekar? Főállásban csináltok még mellette valami mást?

Totya: Szerintem jelenleg mindannyiunknak van rendes munkája, de én már nagyon úgy érzem, hogy fontosság tekintetében kezd minden egyéb dolog fölé emelkedni. Nyilván egyelőre még nem ebből élünk, viszont a ráfordított kapacitásaink tekintetében messze élen jár a zenélés. Tegnap is 7-től 1-ig próbálunk, holnap hasonlóképp, valószínűleg holnapután is, illetve akkor koncertünk is lesz, szóval ebből jól látszanak a prioritások. Ráadásul imádjuk is, nem kötelezően letudandó feladatként tekintünk rá, tényleg élvezzük minden percét.

Mik a terveitek a következő hetekre, hónapokra?

Csabi: A legfontosabb most az április 25-i lemezbemutató az A38 hajón. Erre egyrészt különleges vizuális megjelenéssel készülünk – ezzel kapcsolatban inkább nem mondok részleteket, legyen meglepetés – másrészt lesznek vendégeink a slam poetry világából, mivel a zene mellett ez is nagyon fontos számunkra. Simon Marci, Gábor Tamás (Indiana) és Pion István ígérte biztosra a részvételét, velük tervezünk egy szövegelős blokkot, ami alatt persze kísérjük őket. Kicsit távolabbra tekintve készülünk az MR2 akusztikra, aminek május 16-án lesz a felvétele. A fesztiválok közül egyelőre Orfű és a Pannónia a biztos, illetve a Voltra is van esély, de ez még szervezés alatt áll. Klubkoncertből is várható néhány a nyáron, Pesten a Kuplungban biztosan játszunk, szó van egy Zöld Pardonos buliról is, ezekről mindenki időben értesülni fog, amint meglesz a pontos dátum.

(A lemez végighallgatható ide kattintva.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.