Tudom, egyesek szerint még vége sincs az évtizednek, szóval inkább jövőre kellene ilyen listákat írni. De mivel mások is megtették, ráadásul én pont tizedik éve csinálom minden év végén, szerintem most jött el az ideje egy nagyobb szabású összegzésnek. 33 lemezt és 33 dalt (lásd következő részt) választottam ki rangsorolás nélkül, minden előadótól maximum egyet. Az látszik, hogy 2015 volt a legerősebb év: onnan 7 album is bekerült, 2016-ból viszont csak egy. Mindegyiket végig is lehet hallgatni, ahol YouTube lejátszó van, ott a jobb felső sarokba kattintva nyílik meg a számlista.
A Kutya Vacsorája – A szerelem hétszer (2018)
Címéből sem nehéz kitalálni, hogy A Kutya Vacsorája harmadik albuma konceptlemez lett: az intro és outro által keretbe foglalt mind a hét dal a szerelem más-más arcát mutatja meg, a Stockholm-szindrómás bántalmazó kapcsolatoktól kezdve a tinédzserkori tomboláson át a féltékenységig. Zeneileg is hasonló a sokszínűség: zongorás alapú laza blues és odalépős rock n’ roll is van, ráadásul az egész baromi jól szól.
Babarci Bulcsú – Műanyag élet (2017)
Az egykori TükeZoo-frontember első szólólemeze szintén konceptalbum, a szerző szavaival élve „társadalom- és generációkritika, nem kellemes témák kellemesebb popzenei hackbe ágyazva.” A definíció pontos: a dalok egytől egyig fülbemászóak, a szövegek pedig frappánsak és változatosak, pedig a témából adódóan könnyen átcsúszhatott volna közhelyességbe is a dolog.
Csaknekedkislány – Na Ná Ba Bám (2015)
A Csaknekedkislány egyike azoknak az „újhullámos” underground zenekaroknak, akik szinte a semmiből, pár év alatt jutottak a legtöbb embert vonzó magyar bandák közé. Ma már gyakorlatilag mindenhol teltház előtt lépnek fel, az A38 hajót két egymást követő napon is megtöltötték elővételben. Ez mondjuk annyira nem csoda, hiszen könnyen szerethető, mégsem közhelyes bulizenét játszanak – első lemezük csupa ilyen dalból áll.
Darvas Benedek, Czitrom Ádám – Láttalak, Hallottalak, Elkövetlek (2018)
Leírása szerint ez egy zenei karikatúra-album, amely az elmúlt 30 év ikonikus magyar underground előadóit idézi meg. Paródiának azért nem hívják, mert nem eredeti dalokat dolgoztak át, hanem saját számokat írtak az adott zenekarok stílusában. A végeredményre a zseniális a legvisszafogottabb jelző: Darvas Benedek és Citrom Ádám mind zeneileg, mind a szövegvilág és az előadói stílus terén maradandót alkottak.
Elefánt – EL (2019)
Az Elefánt szóvegei már az elejétől fogva kimagaslottak a hazai mezőnyből, és ahogy telt az idő, úgy lettek zeneileg is egyre kiforrottabbak. Tavaly megjelent negyedik albumukkal érték el az eddigi csúcsot: az EL 10 dala egyszerre bír kimondottan mély, többrétegű mondanivalóval, és sarkall semmi mással nem törődő pogózásra – amit a keménymag rendszeresen meg is tesz a koncerteken.
Erik Sumo & The Fox-Fairies – Liza, a rókatündér filmzene (2015)
Magyar filmhez ritkán készül olyan zene, ami saját jogán, a kontextusából kiragadva is élvezhető, sőt egyenesen saját rajongótábora alakul ki. Ezért is különlegesek Tövisházi Ambrus dalai, na meg amiatt, hogy ő maga énekli őket japán nyelven. Némelyikből akkora sláger lett, hogy az Erik Sumo Band koncertjein élőben is játsszák, ami rendszerint a buli csúcspontja szokott lenni.
Esti Kornél – Eltűnt idő (2018)
Magyar zenekarok közül talán senki nem jött ki olyan szerencsésen egy frontembercseréből, mint az Esti Kornél: rajongóik nemcsak elfogadták az új énekest, Bodor Áront, de az igazi áttörést vele érte el a csapat. Minden szempontból érezni, mennyivel kiforrottabbak lettek az évek során: az Eltűnt idő szövegeinek többségét össze sem lehet hasonlítani az első egy-két album világával, és zeneileg is kialakult a saját, összetéveszthetetlen stílusuk.
Extra Paganza – Extra Paganza (2010)
Császári Gergely zenekara, a korábbi Csá, Misi! átszervezésével létrejött Extra Paganza lassan egy évtizede inaktív, de működésük utolsó szakaszában szerencsére még rögzítettek egy szinte már teljesen feledésbe merült nagylemezt (jórészt korábbi számok újrahangszerelt verzióival), ami ma is pont olyan frissnek hat, mint a megjelenésekor. Letisztult, sallang nélküli rockdalok egytől egyig, amelyek legalább így fennmaradtak az utókornak.
Fekete Jenő – Sárarany (2019)
Bár évtizedek óta megkerülhetetlen szereplője a hazai blueséletnek, Fekete Jenőnek egészen 2019 nyaráig nem jelent meg saját dalokat tartalmazó lemeze. A Sáraranyra viszont megérte várni: mind a Valla Attila segítségével írt szövegek, mind a rengeteg neves közreműködőt (Ganxsta Zolee, Charlie, Mester Tamás, Voga Viki, stb.) felvonultató dalok új szintet képviselnek az életműben.
Felső Tízezer – Normális élet (2015)
Talán a Felső Tízezer esetében volt a legnehezebb eldönteni, mi kerüljön fel tőlük ide, annyira közel áll hozzám mindkét eddigi lemezük. Végül azért választottam a 2015-ös első albumot, mert bemutatkozás ritkán teszi egyből ilyen magasra a lécet. A fülbemászó zene elsőre megfog, a szövegekben pedig nyoma sincs közhelyességnek, holott a párkapcsolati drámáknál és az ezekből fakadó önmarcangolásnál aligha van gyakrabban feldolgozott téma a popzenében.
Gyík zenekar – Gyík zenekar (2014)
Bemutatkozó nagylemeze óta a Gyík zenekar kizárólag EP-ket és önálló dalokat adott ki, de hiába finomodott jelentősen a hangzásuk azóta (különösen, amikor teljes zenekari felállásra váltottak), egyetlen számot nem tudnék kiemelni tőlük legjobbként. Így végül a cím nélküli LP mellett döntöttem, ami az első két évüket foglalja össze kronológiai sorrendben, és már akkor is figyelemre méltó életmű lenne, ha semmi mást nem tettek volna le az asztalra.
Hangmás – Ragadozó (2011)
Elemi erejű ösztönösség, élőben pedig teljes megőrülés jellemezte a működését lassan öt éve felfüggesztő Hangmás zenéjét, amihez hasonló azóta sem akadt, hiába alapított frontemberük és szólógitárosuk egy közös új zenekart. Legjobb lemezük, a Ragadozó néhol kiégettséget és elidegenedést, máskor őrült megszállottságot vagy csendes apátiát sugárzó dalai ma is ugyanannyira berántanak ebbe a hangulatba.
hiperkarma – konyharegény (2014)
A zenekar második nagy visszatérésével egy időben jelent meg a hiperkarma harmadik lemeze, amiről sokan talán végleg letettek már. A koncertprogramban viszonylag kevés dal tudott megragadni belőle, ma már csak hármat vagy négyet játszanak rendszeresen, de a legtöbb rajongóval rendelkező első két lemez világához így is ez áll a legközelebb, ha összehasonlítjuk az azóta megjelent negyedik és ötödik albummal.
Intim Torna Illegál – Cirkusz (2011)
A Kistehén Tánczenekarból éppen 10 éve kivált Intim Torna Illegál nagyon tudatos építkezéssel vált alig pár év alatt az ország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az első albumukra került dalok szinte mindegyike közönségkedvenc volt annak idején, és hiába bővült aztán fokozatosan a repertoár, jó néhányat azóta sem tudtak felülmúlni.
A Kalef a 2010-es évek egyik legtehetségesebb fiatal zenekara volt, aminek a frontember, Berezvai Marcell tragikusan korai halála vetett véget. Így mindössze egyetlen nagylemez foglalja össze a munkásságukat, azt viszont nem volt kérdés, hogy beválogatom: hosszú idő után hallgattam meg most újra, és szinte már el is felejtettem, mennyire jó dalok vannak rajta gyakorlatilag egytől egyig.
Kontrolalter – Most van soha (2013)
A Kontrolalter is egyike azoknak a fiatal tehetségeknek, akik sokkal többre lettek volna hivatottak, mégis megmaradtak beváltatlan ígéretnek. Az ő esetükben leginkább a tagok közötti belső feszültség szólt közbe, több hullámvölgyet és tagcserét követően 2014 novemberében oszlottak fel végleg. Két lemezük jelent meg, amelyek közül a második az igazán érett anyag, a mai napig gyakran hallgatom.
Kozmosz – Az Okosak Földje (2012)
Hivatalosan EP-ként jelent meg a Kozmosz bemutatkozó albuma, de mivel 6 szám található rajta, amivel felülről feszegeti a formátum kereteit, helye van ezen a listán is. Pláne, hogy a dalok mondanivalója nyolc év elteltével is kivétel nélkül tűpontos és minden ízében aktuális – ami legalább annyira szomorú, mint amennyire az azóta sajnos feloszlott zenekar érdemeként említhető.
Manökken Proletarz – Szívbemarkoló (2014)
Főleg angolszász gitárzenei hatások inspirálták a Manökken Proletarz eddigi utolsó albumát, ami tele van fülbemászó, rádióbarát rockdalokkal, mégse hozta meg a vágyott áttörést a zenekarnak. Talán az emiatti csalódottság is közrejátszott abban, hogy bár hivatalosan nem oszlottak fel, évek óta alig adnak életjelet. Pedig az életművük megérdemelné, hogy élőben is játsszák – legalább annak a maroknyi, de annál lelkesebb közönségnek, aki a mai napig hiányolja a koncerteket.
Müller Péter Sziámi AndFriends – Nevess magadra! (2018)
Az AndFriends nagyon jól egyensúlyozik a régi Sziámi/Kontroll Csoport/URH repertoár és a teljesen új dalok között, ráadásul az előbbi sem puszta nosztalgiázás, mivel mindent áthangszerelve, tulajdonképpen saját magukat feldolgozva adnak elő. A Müller-Kirschner szerzőpáros pedig ezzel párhuzamosan már a második lemezt hozta össze, tele teljesen aktuális mondanivalójú slágerekkel.
Pál Utcai Fiúk – Igazán ez minden (2019)
Rengeteg halogatás után, majdnem 12 év kihagyással jelent meg a Pál Utcai Fiúk legújabb albuma, ami persze a várakozásokat is alaposan megnövelte. Szerencsére Lecsóék nem okoztak csalódást: az Igazán ez minden méltó folytatása a már 36(!) éves zenekar életművének. Legalább 4-5 egyértelmű koncertsláger van rajta, de az összesen 14 szám egyikét se nevezném tölteléknek.
Petruska András – Metropolita (2014)
A 4-es metró állomásai kelnek életre sorra egymás után ezen a konceptalbumon, ami napra pontosan a vonal sokat halasztott átadásának napján jelent meg, minden megállóból egy jellemző helyszínt vagy pillanatképet kiragadva. A dalok erősen építkeznek a magyar népzenei hagyományokból, a Babarci Bulcsúval közösen írt szövegekben pedig jó néhány rejtett poén és popkulturális utalás is fellelhető.
Platon Karataev – For Her (2017)
Angolul éneklő zenekarok ritkán fognak meg, ezen a listán is csak alig néhány szerepel, de a Platon Karataev a kivételek közé tartozik. Dalaiknak nagyon erős atmoszférája van, a For Her (ami a bemutatkozó lemezük volt) első hallásra megfog, és hiába szerepel rajta több lassú ballada is, egy pillanatra sem válik unalmassá.
Pluto – Nevem senki (2011)
Az addigi nyers garázsrockot kimondottan populáris és rádióbarát hangzás váltotta fel a Pluto negyedik lemezén. Torzított gitárok helyett női vokál és sok billentyű dominálja a dalokat, egy ideig úgy tűnt, akár át is törhetik az underground falát ennek köszönhetően. Végül aztán megmaradtak eredeti közegükben, de ez talán nem is akkora baj.
Presszó Tangó Libidó – Másik ország (2013)
A Presszó Tangó Libidó zenéje azoknak jelenthet igazán sokat, akik nem minden előzmény nélkül találkoznak vele, hanem részei voltak a körülöttük kialakult nagyon erős közösségnek is. A Szentendre mellett a Művészetek Völgyéhez is ezer szállal kötődő zenekar három évvel ezelőtti feloszlásakor több szempontból is lezárult egy korszak, lemezeiket (különösen a másodikat) hallgatva azonban ma is visszajön azoknak a nyaraknak és önfeledt buliknak a hangulata, amelyek talán már sosem fognak megismétlődni.
Rájátszás – Szívemhez szorítom (2015)
A költők és zenészek alkalmi együttműködésének indult Rájátszás ezzel a lemezzel lett igazán népszerű. Először itt egészítette ki teljes zenekar a költőkből és zenészekből álló duókat, a névsor pedig több mint impozáns: az egyik oldalt mások mellett Grecsó Krisztián, Erdős Virág, Háy János, és Závada Péter, a másikat pedig Egyedi Péter, Beck Zoli, Kollár-Klemencz László, Szűcs Krisztián és Kardos-Horváth János képviselik. A végeredmény egyszerre nagyon változatos, és mégis egységes.
Ricsárdgír – The Rise of Koala (2019)
Nemrég még magam se gondoltam volna, hogy a Ricsárdgírnek valaha lesz olyan lemeze, ami akár az évtized legjobbjai közé is befér, de a The Rise of Koalával szintet léptek. A 12 dal azzal együtt kelt sokkal érettebb és összeszedettebb benyomást, mint eddig bármi tőlük, hogy mindeközben továbbra is mentesek bármiféle erőltetett komolykodástól. Hála az égnek.
Run Over Dogs – Noxious Foodies (2013)
A Run Over Dogs nyers, megalkuvástól mentes rockzenét játszik, első albumukkal egyből erősen pozicionálták is magukat ezen a színtéren. Karcos énekhang és virtuóz gitárszólók teszik egyedivé a lemezt, aminek Németh Juci volt a producere, sőt az Our Love című számban vendégénekesként is közreműködik. Mostanában nem túl aktív a zenekar, de remélhetőleg ez csak ideiglenes állapot, mert elég hiánypótló, amit csinálnak.
Szabó Balázs Bandája – Élet elvitelre (2014)
Ez a lemez hozta el a régóta megérdemelt áttörést a Szabó Balázs Bandája számára. Nem csoda, hiszen tényleg első hallásra „berántja” a hallgatót: a francia betéttel felturbózott Hétköznapi vált róla a legnagyobb slágerré (ami enyhén szólva nem volt magától értetődő), de egytől egyig nagyon erős dalok vannak rajta. Hiába lett hatalmas divat a népzene és a könnyűzene ötvözése, igazán jól és hitelesen csak kevesen csinálják. Balázsék azonban a ritka kivételek közé tartoznak.
Szabó Benedek és a Galaxisok – A legszebb éveink (2015)
Ezzel a véleményemmel a szerző biztos nem értene egyet, Szabó Benedek ugyanis többször, több helyen elmondta, hogy a Galaxisok összes lemeze közül A legszebb éveinket szereti legkevésbé. Szerintem mégis ennek van leginkább helye itt, annyira tökéletesen megragadja a kallódó pesti huszonéves fiatalok mindennapjait, akik közül talán a mai napig is a zenekar legtöbb rajongója kikerül.
Tai Chi Teacher – Lennonádé (2012)
Jó pár olyan zenekar szerepel ezen a listán, akik sajnos már nem működnek, de mind közül talán a Tai Chi Teacher hiánya a legfájóbb. Különösen, hogy az általam az egyik legjobb magyar dalszerző-szövegírónak tartott frontemberük, Huszti Gergely teljesen felhagyott a zenéléssel. A Lennonádé a csapat többi albumához hasonlóan konceptlemez: a dalok mindegyikét John Lennon ihlette, és sokkal nagyobb visszhangot érdemeltek volna.
Takáts Eszter Beat Band – Ha túl közel vagy (2015)
A 40. születésnapját nemrég betöltő Takáts Eszter rengeteg formációban zenélt már, és valamilyen szempontból mindegyik szerethető (volt), a legközelebb azonban Kirschner Péterrel közösen alapított zenekara áll hozzám. Sajnos kevesebb mint három évig játszottak együtt és csak egyetlen nagylemezt adtak ki, ez viszont a hangszerelés és a szövegek miatt is kiemelt helyet foglal el az életműben.
Merész, de a lehető legjobb lépés volt öt éve a gyakorlatilag már befutott Carbovaris három tagjától, hogy a tutit otthagyva valami teljesen újba fogtak, mert ezt érezték önazonosnak. A Törzs zenéjének hangulata annyira megfoghatatlanul egyedi, hogy nehéz szavakat találni rá. A hosszú, elszállós részek és a mantraszerű, suttogós ének elképesztően jól működtek együtt már az első lemezükön is, a másodikra pedig még kiforrottabb lett a dolog. Azóta ismét váltottak, ma már kizárólag instrumentális dalokat játszanak – ezt is profin csinálják, de engem az eredeti koncepció fogott meg jobban.
Zaják és Társa – Minden kezdet könnyű (2012)
A hiperkarma egykori perkása, Zaják Péter szólólemezében a közvetlensége fogott meg leginkább: már a nyitódalban eluralkodik a mesélős hangvétel, ami szinte végig meg is marad. Abszolút hiteles az egész, bele tudjuk képzelni magunkat a helyébe, hogy ezek a rövid, letisztult hangszerelésű dalok valóban róla, az ő fiatalságáról, érzéseiről és gondolatairól szólnak.
Az évtized legjobb magyar dalaiért KATT IDE!
