A Kispál és a Borz originál koncertjéről az előző bejegyzésben írtam, de ahogy már ott is megjegyeztem, külön jó pont jár a szervezőknek, amiért annak ellenére sem tették egydimenzióssá a szerdai napot, hogy nyilvánvalóan Lovasiék adták a fő attrakciót. Rajtuk kívül még számos remek zenekart láthatott a közönség, akik tovább emelték az amúgy is jól sikerült este színvonalát. Játszott például az Üllői Úti Fuck és a Pál Utcai Fiúk, az i-re a pontot pedig az Európa Kiadó szintén majd kétórás bulija tette fel. De a másnapi programok között is akadt igazi különlegesség. Bár minden fellépőre ezúttal sem tudok kitérni, igyekszem viszonylag átfogó képet adni a történésekről.
A nagyszínpadon két olyan zenekar melegített, akik egyaránt számos szállal kötődnek a Kispálhoz, sőt egy alternatív esetben akár az is előfordulhatott volna, hogy ők tesznek szert hasonló ismertségre. Főként a Pál Utcai Fiúkra igaz ez, akik négy éves előnnyel indultak Lovasiékhoz képest, és a ’90-es évek elején az ország egyik legnépszerűbb zenekarának számítottak. Bár végül máshogy alakult, a PUF ma is profi koncertzenekarnak számít, akiknek rajongótábora immár több generációt átölel – csak várva várt új lemezüket készítenék el végre… Az Üllői Úti Fuck velük szemben valahogy mindig balszerencsés volt, ami a befutást illeti. Szántó Faszi csapata ezzel együtt máig viszonylag töretlenül jelen van a budapesti klubéletben, minél többeket próbálva meggyőzni arról, hogy ne csak az Esküvő című slágerrel azonosítsák őket.
Itt tartotta első hivatalos koncertjét Németh Juci új formációja, amit a Nemjuci tavaly év végi, váratlanul jött feloszlása után alapított. A Hey Honey névre keresztelt zenekar valójában egy duó, aminek másik tagja az eddig főként jazzes körökben mozgó Matisz Flóra. Juci az éneklés mellett már ezelőtt is gyakran vett gitárt a kezébe, ezúttal azonban még sokszínűbb oldaláról mutatkozik be. Gyakorlatilag az összes számban mindketten más hangszereket szólaltatnak meg, a gitártól kezdve a hegedűn és billentyűn át egészen a dobig. Akadnak egyszerű hangszerelésű, pusztán egy szál akusztikus gitárral előadott szerzemények, de olyanok is, amelyek vetekednek egy teljes felállású csapat megszólalásával. Maguk a dalok angol nyelvűek, és önmagukban talán nem is lenne bennük annyi kuriózum, de a rendhagyó – leginkább a White Stripes-t idéző – előadásmódnak köszönhetően mégis elsőre elnyerték a tetszésemet. Mindenképp kíváncsi leszek a folytatásra.
A Kubalibre zenekar négy év kihagyás után játszott ismét a Fishingen – közben jó időre fel is oszlottak, frontemberük pedig Írországban próbált szerencsét. A zenélést kint sem hagyta abba, Jimlemon néven több szólólemeze megjelent. Azonban pár hónappal ezelőtt hazatért, hogy felhalmozott tartalékainak erejéig itthon élje a gondtalan hobbizenészek életét, összes formációját újjáalakítva. Ezek közül annak idején a Kubalibre érte el a legnagyobb ismertséget: Pécsen kimondottan masszív rajongótáborral rendelkeztek, ami a hosszabb szünet ellenére is megmaradt, így a Laptopszalon sátrat most is szépen megtöltötték. Püspöki Péter dalait erősen ironikus szövegek jellemzik – filozófiájáról ebben az interjúban beszélt –, ugyanakkor szinte mind pörgős, jól táncolható bulizene. Szerencsére a zenekar önmagát sem veszi túlzottan komolyan (elég csak a ráadásban a közönség skandálására válaszul a mikrofonba kiabált ED-DA, ED-DA, TANK-CSAP-DA, TANK-CSAP-DA! frázisokat említeni), így kiváltképp élvezhető a produkciójuk. Remélem, a közeljövőben Budapestre is eljutnak.
Kispálék koncertje után önmagában is teljes értékű műsorszámként az Európa Kiadó lépett a kisebbik nagyszínpad deszkáira. Menyhárt Jenő hasonlóan legendás zenekara tavaly ment át komoly tagcseréken, új felállásukkal őszig nagyjából folyamatosan koncerteztek, majd jó féléves szünet után idén májusban tértek vissza. Repertoárjukban jelentős részt képviselnek a húsz év után megjelent új nagylemez dalai, amelyeket mostanára a közönség is megismerni látszik. Persze a legnagyobb ovációt továbbra is a régi nagy slágerek, így a Küldj egy jelet, a Popzene, vagy a Mocskos idők okozták. Állandó visszatérő motívum, ahogy Jenő jól kiosztja a bekiabálva dalt követelő rajongókat, ezúttal azonban a lehető legjobban kimaxolta a dolgot. Valóságos performanszt kerekített a szokásos monológja köré, amit a még nagyobb hatásvadászat kedvéért a zenekar dobpergéssel és más egyéb hanghatásokkal kísért. Bár akár unalmas is lehetne, hogy minden alkalommal így reagál, ez sokkal inkább szórakoztató volt. Főleg mivel nagy valószínűséggel jó előre megkomponálták, és csak a megfelelő pillanatra vártak, hogy elsüthessék – ami persze hamar el is jött.
A szerda mellett a csütörtöki napra is jutott egy visszatérés, még ha ez jóval kisebb tömeget is mozgatott meg. Az annabarbi zenekar nevéről a legtöbben azonnal az Anna & the Barbies-ra asszociáltak, azonban nem erről van szó, hanem az Óriásos Egyedi Péter és Örményi Ákos előző formációjáról. Ebben kettőjükön kívül az Amber Smith-ből ismert Bátor Bence, valamint Gergő nevű ikertestvére játszottak 2001-től 2005-ig. Most pedig két koncert erejéig visszatértek, amelyek közül az egyikre itt, a másikra pár héttel korábban, Budapesten került sor. Első hallásra az annabarbi nekem szinte teljesen az Óriást juttatta eszembe hangzás terén, azzal a különbséggel, hogy sokkal hangosabb (talán a két gitár miatt), ketten énekelnek benne és angol nyelvű dalokat is játszanak. Ezt leszámítva viszont úgy tűnik, Egyedi és Örményi nem esett messze a fájától, mostani zenekarukban is hasonló stílust képviselnek. Így akinek az Óriás zenéje tetszik, ebbe is érdemes belehallgatnia.
Az Intim Torna Illegál 2010-es megalakulása óta minden évben egyre feljebb lépett, és idénre sikerült elérniük azt, amire nagyon sokaknak egész karrierjük kevés: szinte az összes fesztiválon (beleértve a VOLT-ot és az EFOTT-ot) a fő nagyszínpadon léphetnek fel. Igaz ez a Fishingre is, amit külön széppé tesz a tény, hogy első évükben még egyáltalán nem is kaptak lehetőséget itt, így gyakorlatilag három év alatt értek a csúcsra. Ugyanazt a sávot kapták meg, amelyikben két nappal később a Kiscsillag is játszott. Persze közönségük egyelőre azért elmaradt Lovasiéktól, de így is rengetegen voltak kíváncsiak rájuk, szóval teljes joggal kerültek ebbe a pozícióba. Ha valami, ez tényleg igazi sikersztori, ahogy korábban jó néhányszor leírtam már. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy a Kistehén zenekar szintén tisztességesen megtöltötte saját helyszínét, a Tisza nagysátrat. Az ő koncertjükön egy nagyságrenddel kevesebben voltak ugyan, de arányaiban elmondható, hogy mindkét csapatnak sikerült újrapozícionálnia magát. Kialakult saját külön irányvonaluk, amihez a rajongótáboruk is adott. Így talán mostanra zárult le az a folyamat, aminek eredményeképpen mindkettőjüknek jól behatárolható helye van a magyar zenei életben.
A csütörtöki nap többi fellépője közül nagyrészt azokat néztem meg, akikről már a korábbi években is dicsérő sorokat írtam – velük kapcsolatban csak ismételni tudom magam. Az Elefánt, a Psycho Mutants, Illetve a Pannonia Allsters Ska Orchestra egyaránt remek bulit csinált, utóbbiról ez évek óta köztudott, az első kettő pályája (különösen az Elefánté) viszont még bőven felszálló ágban van. Minden bizonnyal sokat fogunk még hallani róluk, én legalábbis szurkolok, hogy így legyen, hiszen zenéjük színvonala alapján abszolút megérdemlik a sikereket. Ilyen téren hasonló a helyzet a Magyar Császári Pillanatművekkel, akik most először kaptak lehetőséget Orfűn, minden bizonnyal Császári Gergely és Lovasi András elég szorosra fűzött munkakapcsolatának hála. Ennek szintén örültem, Csaszi tehetsége és zenei múltja alapján egyértelműen rászolgált arra, hogy szélesebb tömegek is megismerjék. Az első nap kapcsán amúgy szembetűnő volt, hogy a felhozatal újszerű módon elmozdult a keményebb zenekarok irányába: a Made in Pécs nagyszínpadon egymás után játszott a Blind Myself, a Subscribe, az Alvin és a Mókusok, illetve a hasonló stílusban utazó, egyetlen külföldi névként meghívott letlive. Bár a Fishing eddig elsősorban alterfesztként volt ismert, ez azt bizonyítja, hogy a szervezők óvatosan puhatolózva próbálnak nyitni más műfajok felé. Ránézésre ezekre a zenekarokra is egész nagy tömeg volt kíváncsi, szóval úgy tűnik, sikerrel. Az egyensúlyt azért remélhetőleg ezután is megtartják, hiszen semmiképp se lenne jó, ha bárki emiatt pártolna el a fesztiváltól.
(Folyt.köv. hamarosan)