A Yellow Spots zenekar a belezős rakkenroll stílus első számú – vagyis tulajdonképpen egyedüli – képviselőjeként 2003 óta borzolja a kedélyeket idehaza és külföldön egyaránt. A tagok szerint zenéjük besorolhatatlan, csak annyi biztos, hogy senkit nem hagy hidegen: vagy oda vannak érte, vagy utálják. Hármójukat (Ambrózy György „Aberrált” /ének/, Petrovits Attila „Szifon” /nagybőgő/, Schlekman Dániel „Schleki” /dob/) többek között arról kérdeztem, melyik volt eddigi legszélsőségesebb koncertélményük, honnan szerzik be formabontó színpadi kellékeiket, illetve hogy állnak az új számok írásával, melyeknek köszönhetően végre megújíthatják régóta stabil repertoárjukat.
Lassan egy évtizede boldogítjátok a közönséget produkciótokkal – milyen volt a fogadtatás a legelején?
Schleki: Kezdetben nem nagyon tudták ezt a zenekart sehová se tenni, rajtam kívül még talán maguk a tagok sem, mert az én fejemben született meg az egész koncepció, és úgy szedtem össze hozzá a zenészeket. Aztán lassan eljutottunk oda, hogy nyolc év után ma már talán van valami sejtése az embereknek arról, mi lehet ez pontosan és mi a célunk vele. Zene, színház, sokkolás, őrület a színpadon – mindez együtt…
Aberrált: Schleki koncepciója az volt, hogy nagybőgővel és fúvósokkal összerak valamiféle rockabilly-swing-dixieland egyveleget, beoltva a Toy Dolls infantilis humorú szövegvilágával és kiállásával. Ezektől aztán értelemszerűen kezdtünk eltolódni – zeneileg dzsezzesebb irányba, mivel Márk dzsezzgitáros, jómagam és egykori bőgősünk, Napocska hatására pedig maga az imidzs a punkra jellemző provokatív jelleget, valamint a psychobillynél tapasztalható morbiditást vett fel.
Schleki: Egész pontosan az volt a szándékom, hogy a vidám és őrült punk zenét vegyítsem a psychobillyvel és neo-swinggel úgy, ahogy azt még senkitől nem hallottam azelőtt. A vidáman gyilkolászós, trancsírozós téma már benne volt a korai szövegeimben is, de erre Aberrált és Napi tette rá a nagyítót a „B” kategóriás horror attitűddel, amire aztán annyira rápörögtek, hogy végül nyakon öntöttük Aberráltat egy adag művérrel, ami magával hozott még egy sereg múmiát is a színpadra. A többi zenésznél megtartottuk a swinges eleganciát: ing, nyakkendő, nadrágtartó és kottafüzet, így képezve gyönyörű ellentmondást látványban és zeneileg egyaránt.
Mennyire váltatok vajon megkerülhetetlen szereplővé mára?
Aberrált: Nem lettünk rádióban játszott tinikedvencek, de én úgy látom, hogy összességében lett egy kultusz-jellege annak, amit csinálunk. Teljesen kiszámíthatatlan, mennyien jönnek el egy koncertünkre, de például a fesztiválokon mostanában már eléggé látogatottak a fellépéseink.
Szifon: Az ismertség egy teljesen relatív dolog, de ha azt nézzük, hogy ez tulajdonképpen egy underground kategóriába tartozó zenekar, ahhoz képest szerintem elég sokan tudnak rólunk. Velem például olyan is volt már, hogy egy kocsmában ülve felismertek.
Schleki: Azt szoktam mondani, hogy a Yellow Spots az a zenekar, amit nagyon sokan ismernek már, viszont egy önálló koncertünkre mégse tódulnak még a tömegek. De fesztiválon pl. sokan megnéznek minket, mert már hallottak rólunk. Egyébként annak ellenére, hogy igyekszünk nagyon sokfelé fellépni, a mai napig vannak olyan szervezők az országban, akiknek fogalma sincs, hogy kik vagyunk…
Aberrált: Úgy vettem észre, hogy a magyar zenei élet klikkekből áll össze, minden klikk a saját holdudvarába tartozó zenekarokat nyomja előre. Mivel mi már csak besorolhatatlanságunk miatt sem tartozunk egyik ilyen közegbe sem, nehezebb a helyzetünk. Nem vagyunk az a „piacképes” csapat.
Mennyire stabil a közönségetek, érkeznek-e új arcok?
Aberrált: Szerintem a közönségünk összességében nagyon vegyes, de ez nyilván az előbb említett behatárolhatatlanságból adódik. Nem lehet azt mondani ránk, hogy ezeknek vagy azoknak a zenekara vagyunk – leginkább az a teljesen általános közönség jön el ránk, akiket a nyári fesztiválokon látsz.
Szifon: Van egy szűk keménymag, akik gyakran feltűnnek a koncertjeinken, de mivel elég gyakran játszunk vidéken, ilyenkor nyilván nincsenek ott, hanem mindig a helyiek jönnek el.
Schleki: A zenekart én egy baromi nagy csigához hasonlítanám, ami biztosan, de iszonyú lassan nyáladzik az úton, és pattognak rá fel-le a bogarak kicsit megnyalni a barázdás puhatestét. A legfőbb probléma az, hogy nagyon nehezen újulunk meg, és bár folyamatosan jönnek újak, időről-időre lemorzsolódik azért egy adag a közönségünkből. Ezen mindenképp változtatni szeretnénk a közeljövőben, a következő lemezünk remélhetőleg fordulópontot jelent majd…
Melyik az eddigi legszélsőségesebb koncertélményetek?
Schleki: A tavalyi Fekete Zaj fesztivál például ilyen – ez egy alapvetően dark-gothic-elvont metál felhozatalú buli, de szerencsére minket is meghívtak. Hajnali 4-kor kezdtünk játszani az utolsó napon, akkorra maradt összesen 50-60 ember, akik nyilván nem vártak túl sokat tőlünk, de a végén le se akartak engedni minket a színpadról. Egy idő után feljött a főszervező is bulizni, de Aberrált nem tudta, ki az, úgyhogy finoman eltanácsolta a pi…ba.
Aberrált: Előtte még lentről feladott nekem egy üveg Unicumot, de nem jöttem rá, hogy ez ugyanaz az ember. Mondom neki, húzzál le, szemüveges köcsög! Egyébként ez volt az első olyan élményem, amikor a napfelkelte a koncertünk alatt következett be. Aztán a közönség még tovább itatott a pultnál. Persze az is örök élmény marad, mikor a Sziámi játszott utánunk, én meg tökrészegen felmentem a színpadra és a térdemet csapkodva röhögtem azon, hogy a biztonságiak riadókészültségbe ugrottak, aztán úgy kellett a buszban a gázra taposni és elhajtani gyorsan, nehogy megöljenek.
Schleki: Az is elég durva volt, amikor Rákóczifalván játszottunk. Razzia volt koncert közben, úgyhogy gyorsan elkezdték megitatni velünk a helyi házipálinkát, a „döbbenetet” – emlékszem, Aberrált a végére annyira bebaszott, hogy Csók és Könny szövegeket énekelt Yellow Spots helyett.
Szifon: Nekem épp az imént emlegették fel cimboráim, hogy állítólag egy Dürer Kertes koncerten, ahol két zenekarommal is játszottam úgy éjfél környékén, fogalmam se volt róla, éppen melyikükkel vagyok színpadon. Ezt én se megerősíteni, se cáfolni nem tudom, nagyjából addig tiszta a kép, hogy délután 5-re odamentünk beállni. (Valóban így volt – L.D.)
Gyakran koncerteztek külföldön is, főleg a szomszédos országokban. Mennyiben más ott a fogadtatás, jelentenek-e hátrányt a nyelvi akadályok?
Aberrált: Én úgy veszem észre, hogy néha a nyelvi akadályok ellenére is jobban veszik a lapot, mint itthon. Például Lengyelországban vagy Csehországban abszolút nyitottak az emberek az ilyesmire, nem okozott semmi hátrányt az, hogy nem értették szöveget. Angolul sem értenének többet, ez egy tévhit. Bevallom, én jobban kultiválom a keleti országokat, de nyugatabbra is voltak kellemes élményeink. Nekünk ez kaland.
Szifon: Egyébként a lengyeleknek van egy olyan jó szokásuk, hogy ha elég sokáig üvöltözöd azt, hogy Polska vodka, akkor hoznak egy üveggel. Ezt többször is kipróbáltuk és mindig működött. Udvarolni meg kitűnően lehet úgy, hogy „bjútiful!”.
Schleki: Ahogy Aberrált is mondta, ez egy nagy kaland, amit én a jövőben szeretnék tovább fokozni. Eddig nyolc országban jártunk, számomra az az egyik fő cél, hogy jussunk el minél több helyre, ismerjünk meg minél több kultúrát.
Aberrált: Természetesen kocsmakultúráról van szó, máshova úgyse jutunk el sehol. De nincs ezzel semmi baj, úgyis ott van az igazi veleje minden nemzetnek!
Az, hogy civilben koncertszervező vagy, mennyire könnyíti meg a dolgotokat?
Schleki: Leginkább az elején segített sokat, hiszen valahogy el kellett indulnunk, és ennek jelentős lökést adott a kapcsolatrendszerem. Ezt mind a mai napig hasznosítom, főleg hogy most már civilben is kizárólagosan Yellow Spots-szervező vagyok, leadtam minden klubot, amivel eddig foglalkoztam. Egy-egy bulit összehozok időnként másoknak, de ezt az évet elsősorban a zenekarra szánom – remélhetőleg meglesz az eredménye.
Számos – sőt inkább számtalan – zenekarhoz volt és van közöd, jelenleg is több formációban dobolsz. Melyikhez hogy állsz hozzá?
Schleki: Most „csak” négy zenekarban vagyok benne (eddig egyszerre hét volt a legtöbb). A Yellow Spots mellett a Voodoo Allen, illetve két surfrock banda, a Fit Fat és a CowaBunga Go-Go! Ezek közül a Yellow Spots és a Fit Fat a saját együtteseim, amiket én álmodtam meg, a másik kettőbe pedig beszerveztek. A Fit Fat különben úgy született, hogy a Yellow Spotsszal szerettem volna surfrockot is játszani, a többiek viszont nem nagyon támogatták az ötletet, úgyhogy akkor gondoltam, összehozok egy új bandát erre – de nem bántam meg, mert jó lett, és megszülethetett a gasztroszörf stílus. A Voodoo Allen-re a gitáros-énekes, Iván barátom beszélt rá, főleg azokat az alkalmakat élvezem, mikor a Yellow Spots előtt lépünk fel, mert így be tudok melegíteni. (nevet) Egyébként pedig roppant megtisztelő, hogy Magyarország első psychobilly-zenekarában dobolhatok. A CowaBunga Go-Go! szintén jó kis szörfzenekar, kicsit populárisabb zeneileg a Fit Fat-nél – azt szeretem benne, hogy másfajta dobolást gyakorolhatok ott. Volt még csomó másik formáció is, de azok vagy megszűntek – mint például a Csók és Könny –, vagy kiléptem belőlük, mert már nem győztem idővel. Beugrások azért előfordulnak, pl. a Magic Mosquitoz-nál, amikor nem ér rá a dobosuk, illetve olyan is volt, hogy lementem egy Kids of Cracatau koncertre, de a dobosuk annyira berúgott, hogy megkértek, játsszam le helyette én a koncertet.
A színpadi kellékeiteket, kiegészítőiteket honnan szerzitek be?
Aberrált: A nagy része spontán rögtönzéseken alapul. Például mi a zuglói alumíniumgyárban próbálunk, és volt olyan, hogy közvetlenül mellettünk lepakoltak egy csomó próbababát. Én meg mondtam, hogy ezeket baromi gyorsan vigyük el. Aztán később kiderült, hogy nem szemétnek szánták őket, hanem csak felelőtlenül lerakták, de így sem jártak rosszul, hiszen mi országosan ismert sztárokat csináltunk belőlük.
Schleki: Emellett megismerkedtünk egy fiatal kellékgyártó csapattal is, ők készítették például az Oké Májkül-babát, a plüsspéniszt, illetve még több másik dolgot. Ez egyelőre elhalt, de szeretnénk majd újraéleszteni, mert időnként fontos lenne megújulni. A rögtönzésekhez amúgy az is hozzátartozik még, hogy Alfréd, a fő múmiánk egy veszélyeshulladék-telepen dolgozik, ahonnan hozott már mindenféle oktatóbábut, illetve számos egyéb besorolhatatlan cuccot. Összességében szerintem ezek egyharmad részben határozzák meg a zenekar arculatát – ugyanannyira fontos a zene, a szöveg, illetve a kellékek.
Amúgy se voltatok kevesen, de az utóbbi időben vokalistákkal is kiegészültetek, velük együtt már 10-nél is többen vagytok a színpadon. Kerekebbnek érzitek így a hangzást?
Aberrált: A vokalista lányok úgy jöttek, hogy mikor két éve meghívtak minket az MTV Icon nevű eseményre fellépni, némileg fokozni akartuk a dolgot ezzel. Aztán mivel sokat dob a hangzáson, időről-időre újra meghívtuk őket, mostanában pedig már viszonylag stabil résztvevők – már amikor beférnek a buszba. Többször cserélődött a felállás, a jelenlegiek, Timi és Fisi viszont stabil pontnak tűnnek.
Schleki: Bár Aberrált egy baromi jó frontember nagyon karakteres hanggal, a dallamok azért eléggé hiányoznak belőle. Ezt próbáljuk ellensúlyozni a profi vokalistákkal, akik amúgy a Kőbányai zeneiskolába jártak. Tulajdonképpen ez is azok közé a kontrasztok közé tartozik, amiről az egész zenénk szól.
Több mint két éve jelent meg utoljára lemezetek, hogy álltok mostanában az új dalokkal?
Schleki: Leginkább az hiányzik, hogy végre letegyünk valami újat az asztalra. Mostanában született pár szám, szerintem jóval összetettebbek és kiforrottabbak zeneileg mint a korábbiak. Én mindenképp azon leszek, hogy idén elkészüljünk a nagylemezzel, és addig fogom hajtani a többieket, amíg nem sikerül összehozni. Az anyagi források egyelőre kérdésesek, de jelenleg is tárgyalunk esetleges szponzorokról. Aztán ha ez az album a várakozásainknak megfelelően sikerül, tényleg megkerülhetetlen lesz majd a Yellow Spots.
Mi várható még veletek az év további részében?
Schleki: A lemezkészítésen kívül folyamatosan zaklatom a fesztiválszervezőket, a Pannónia feszten, Rockmaratonon, Fekete Zajon már biztos a helyünk, de remélhetőleg még egy pár összejön. Emellett pedig klubokban is állandóan koncertezünk. Szerintem egy ilyen kaliberű zenekar sikerének ez a titka, folyamatosan koncertezni és rendszeresen lemezeket kiadni. Persze nyilván jó lenne, ha játszanának minket a rádiók, vagy a klipjeinket a tévék, de próbálunk enélkül is boldogulni. Őszre pedig van egy nagyobb szabású tervünk: épp most szervezek egy két és fél hetes baltikumi turnét, szeptember közepén indulnánk és felmennénk egészen Helsinkiig. Nagyon remélem, hogy összejön, és kíváncsi vagyok, bírni fogjuk-e – én voltam már egyszer ilyenen a Silver Shine-nal, az is kemény volt, pedig ők nem ittak… Most biztos még érdekesebb lesz egy olyan társasággal, akik nem vetik meg a mulatozást.
(Honlap: http://yellowspots.hu – Facebook-profil itt – Fotók: Kékes Szaffi, http://koncertfotok.blog.hu)