A Magzat zenekar idén februárban alakult Budapesten. A gitáros (Kelemen Dávid) és a basszusgitáros (Molnár Márk) mindketten életük egyik kellemesebb mélypontján elhatározták, hogy ezen a néven bandába csoportosulnak, ehhez csatlakozott rögtön Vermes Ráhel Csenge, akit sajnos dobosként nem tudtak alkalmazni, mert folyamatosan csak a nagyobbik tamot püfölte, viszont kiderült, hogy bőven szebb hangja van Dávidnál és még zongorázni is tud. Egy Három holló melletti beszélgetésen felmerült ezután Ullmann Dávid neve, mint a teljes dobot felhasználó ütős. Első nagylemezük már el is készült, ez az alábbi cikkben debütál, ráadásul egy kritika kíséretében, amelyet a nemrég pihenőre vonult (halál;orgazmus) basszusgitárosa, Csank László írt. Innentől övé a szó.
Remek zenekarnév-választás egy lét-nemlét kérdéseket feszegető, egzisztencialista dalszövegekkel operáló bandának (a.k.a vannak, akik szerint a magzat egy átmeneti állapotban leledzik élet és halál határán). Avagy adódik a párhuzam: a Magzat egy produktum, amit ők négyen hoztak létre – és továbbfűzhető, hogy a születés pedig a gondolat-e, ami megszületik az érteni vélő fejekben...
Apropó születés, a zenekar átlagéletkora 21,5 év. És azt állítják, hogy a Magzat nevet első sorban azért választották, mert „menőn hangzik”. Másodsorban pedig legiten belevetítik, hogy „20 éves z-generációsokként” eléggé fejletlenek, éretlenek érzelmi intelligencia terén – de én nem hiszek nekik, mármint nekem érettségről (is) árulkodik saját éretlenségük felismerése, ugye? (Lehet, hogy erre utal egyik soruk, ami „idővel megszokom, hogy már egyre kevésbé vagyok magzat”?)
Az album címe: „Ahogy akkor nézel rám, azért (nem) utálom magam”. Ne tessék megijedni, a számok nem ennyire kamaszosan bizonytalanok és önmarcangolóak, letisztultság és érettség köszön vissza. (De a lemez címe amúgy egy utalás egy Grecsó-versre.)
És hogyan szól-hangzik a zene, ez az érzékeny-szofisztikált art-rock, ez a 8 darab hétperces szám? Hát egyrészt tessék mielőbb meghallgatni, lemezről itt fentebb, élőben pedig legközelebb szilveszterkor az Óvóhelyen (Fb-esemény hamarosan). De aki olvasni szeret előbb, annak ideírok 2-3 szabad asszociációt, szigorúan a teljesség igénye nélkül és a tévedés jogát fenntartva: korai Kinopuskin (csak annál profibb), ezredfordulós Kispál (csak nem annyira érdektelen), Újzenekar (de ohne irónia&szomor), The Underground Youth (csak nem olyan hóttegyszerű, hálistennek), Fűre Lépni Tilos (de itt csak az egyikük pásztói), Kamondy Nirvánia Ágnes (csak itt gaines a kamara).
De igazából szerintem ami még sokkal fontosabb: nem ismerek ma Magyarországon semmi ilyesmi zenét, végső soron eléggé különböznek mindenkitől, mondhatni: hiánypótló! (Egyszer hallottam csak valami olyasmit tőlük, ami távolról olyan volt, amilyenné a magyar alterbeat válhatott volna - de az a bizonyos izé is egy annyira sajátos és privát szűrőn volt áteresztve, mint a barna Szofi.)
És azok a váltások, és azok az újraépítkezések, azok a be- és felindulások! („Oh kastélyok, oh nyarak!”) Minden a helyén, legalább itt, ha már ebben a kurva életben. Több dúr mint moll, szomorú boldogság, többszólamú ÉN(-)ek!
Egyes pletykák szerint a Magzat az egyetlen zenekar, amelyik megtáncoltatta Bartók Gyurit!
És hát azok a szövegek! Néhány sorról biztosan érzem, hogy minimum számomra minimum mestermű. Pár kedvenc kiragadva, hogy az érthetetlenség rám kenhető legyen:
Személyes zenei kedvencemből (címe: Lélegezzél szívlapátot), amit hallgatva mind érzéki szindbádokká válhatunk a dalai lámán transzcendensen elvitorlázva (gombaérdeklődőknek ajánlva!) :
Ha magam megadom, szerepzavarba gabalyodom.
Nem tudom már, hol vagyok isten,
hol egy igahúzó barom.
Avagy egy másik részlet, az egy bizarr (rém?)álmot feldolgozó Féltelek-ből amely Székely János versének zenei feldolgozása:
Én nem tudom, hogy miért ily különös,
torz látomásként döbbent rám a képed,
Csak azt tudom, hogy halva láttalak,
és megkívántam együtt élni véled.
Csontujjaidon gyűrű villogott,
s egy tömzsi bürköt táplált ifjú melled,
Giliszták itták bomló izmaid,
és szád helyén csak mosolyod derengett.
Továbbiak:
- pedig a halálfélelem már halálunott
- egy kurva hosszú felejtés az élet // egy rendberakott ágytál
- más bolygóról érkezett visszahangok töltik meg
az összes szemszáraz szivárgó szeretetbörtönszobát
és a magját nálam senki sem ismeri jobban
valaki az ösztönkristályt jól összekarcolta
- elkötöttél nekem egy naplemente feliratú buszt
és látom már, ez a végállomás
most először nem az ellenkező irányba kell mennem, hogy hazaérjek
(Azt nem merném állítani, hogy minden további sor(s)ukat értem, de mennyivel jobb ez a ballada annál, mint amikor Kowalsky Vega akarja a számba rágni az izzadtságszagú semmit.)
32 éves vagyok, félúton a Kezelő és Jézus között; egyesek szerint ez a kettő egy és ugyanaz. Azt nem tudom megmondani, hogy hogyan kell számolni azt, hogy akkor most hány éves a Magzat, 1 vagy 0 (vagy neadjisten -1?), de az biztos: megszületett! És kitudja, lehet hogy a tagoknak nehéz szülés volt, de annál nagyobb az öröm nekünk. Él! Éljen!
