Megalakulásuk óta követem figyelemmel az Intim Torna Illegál tevékenységét, egyrészt szakmailag (legalábbis annak szánva), amiről számos itt megjelent cikk és interjú árulkodik, másrészt sima koncertlátogatóként is. Ebből kifolyólag mondhatjuk, hogy minden jelentős lépésükre rálátásom volt, amit az elmúlt szűk 5 évben megtettek, és amelyek következtében mára az ország egyik legnépszerűbb és legnagyobb rajongótáborral rendelkező zenekara vált belőlük. Harmadik lemezük a közelmúltban jelent meg, és az előzőhöz hasonlóan ismét teljesen új színpadképet, koncertrepertoárt, illetve külsőségeket hozott magával. Az eddigiek mintájára következzen most ennek kapcsán is néhány gondolat, valamint a jövőre vonatkozó fejtegetés.
Az ITI bemutatkozó albumának anyaga rekordgyorsasággal állt össze: a 14 dal túlnyomó többségét alig pár hét alatt írták meg és öntötték formába első koncertjük előtt. Stúdióban csak később rögzítették, először egy négyszámos EP formájában, a nagylemezük pedig éppen az első születésnapi koncerten jelent meg. Ebből következik, hogy ekkorra a dalokat már mind ismerték a rajongók, és a zenekar sikerét mutatja, hogy nagy részüket gyakorlatilag kívülről is fújták. A második albumnál változott a menetrend: előzetesen mindössze három dalt mutattak meg róla, a többi a megjelenésig titok maradt. Ennek ellenére a két héttel későbbi teltházas lemezbemutatón már szinte a teljes anyagot betéve tudta a közönség.
Most szinte teljes volt a homály: a már korábban közzétett Számon a szívem, Ördögöd van angyalom, illetve Örökké című dalokon kívül a többi mind az Akváriumban debütált, mivel a lemezt is a november 15-i budapesti nagykoncert helyszínén lehetett először kapni (egyébként kellemesen baráti, 1500 forintos áron). De ha abból indulunk ki, hogy az alig pár hónapja bemutatott Örökké szövegét szó szerint teli torokból ordította a tömeg, komoly tétben mernék fogadni rá, hogy a következő alkalommal már az összes dallal hasonló lesz a helyzet. Annál is inkább, mivel hangulatban és életérzésben ismét sikerült elkapni azt a réteget, akik eddig is a koncertek közönségének nagy részét alkották. Vagyis elsősorban a buliközpontú, tizen-huszonéves fiatalokat.
Ők azok, akiknél tökéletesen betalált a Igyunk meg mindent, a Nevetségesen táncolsz, vagy az Albérletem, és akik körében minden bizonnyal hasonló sikert fog aratni az utóbbi folytatásának is tekinthető Parazéró. Ez egyébként tényleg üdítően jó lett, külön nagyot dob rajta Nádasdi Janó rapbetétje, ami a Kedvenc mindenem-et is a koncertek egyik csúcspontjává teszi. Az előző gondolathoz visszatérve: ugyancsak borítékolható a Tegyen erősebbé, a kicsit talán túl patetikus hangvételű Nélküled, illetve az Engedj szabadon sikere, hiszen ezek mind olyan témákat boncolgatnak, amivel biztosan rengeteg fiatal tud azonosulni.
A teljes lemez a YouTube-on
Bár a szövegek közül ezúttal hiányoznak az olyan mélyebb üzenetet hordozó darabok, mint amilyen az előző lemezen a Fekete mambó, vagy a Dobj egy kötelet volt, összességében így is érettebb benyomást keltettek bennem. Jól látszik, hogy Dorogi Péter a frontemberség mellett ezen a téren is rengeteget fejlődött a zenekarban töltött évek során. Zeneileg szintén eklektikusabb az album: a Kísérlet totális rockolása után ismét megjelentek a lazább hangszerelésű, akusztikus alapú dalok, aminek csak örülni tudok. Ilyen a már említett Parazéró, a címadó Mindenkinek igaza van, illetve a hasonlóan fülbemászó Jár az autó is. Persze van azért zúzás is bőven, de szerintem pont sikerült megtalálni a megfelelő arányt.
Ami a külsőségeket illeti, a színpadkép jóval letisztultabbá vált. A díszletet eddig domináló hatalmas, világító betűk eltűntek, bár valószínűnek tartom, hogy a későbbiekben (például az 5. születésnapi koncerten) még felbukkannak majd. Látványvilág terén sokkal inkább a vetítésre mentek rá, az intróként lejátszott animáció a lemezborítón is szereplő képet gondolja tovább. Ahogy már megszokhattuk, ismét hangsúlyos pozíciót kapnak benne a zenekar tagjai – ez is teljesen formabontó húzás, szerintem a hazai csapatok közül csak az ITI-nél van egyformán, egyenrangú félként előtérben mindegyik tag. Továbbá új elemként megjelenik a nemrég vásárolt retró zenekari busz, amiről már most látszik, hogy fajsúlyos szerephez fogják juttatni a jövőbeni brandépítés során. Lett egy konfettiágyú is szív alakú lövedékkel, amit a legvégén, „i-re a pont” jelleggel sütöttek el, az egész nézőteret beterítve.
Az új fellépőruhák dízájnja ugyancsak letisztultabb, ami nekem kifejezetten bejön: a kevesebb néha több. Még azt is el tudom képzelni, hogy ha mondjuk Peti vagy Ádám ingjét/pólóját (sőt akár a nadrágokat) elkezdenék árulni a koncerteken, vegyek belőle és utcai ruhaként hordjam. És ez azért az eddigi színpadi kosztümök esetében teljesen ki volt zárva. Nem tudom, kikérték-e profi stylist véleményét a tervezési fázis során, mindenesetre az eredmény több mint korrekt, még az én totál amatőr, divattal nem sokat törődő szememmel nézve is.
Visszatérve a koncertre: lemezbemutatóhoz képest furcsa volt, hogy az új albumról mindössze hat számot játszottak el, pedig gyakorlatilag az összes dal potenciális koncertsláger. Remélhetőleg a későbbiekben folyamatosan építik majd be őket a repertoárba. Azon is meglepődtem, hogy kevesebb, mint másfél órát töltöttek a színpadon, így az első két album közönségkedvencei közül is kimaradt jó néhány. Nyilván egy háromlemezes zenekarnak már erőteljesen szelektálnia kell, de ezzel együtt el lehetne gondolkodni a játékidő megnövelésén mondjuk egy és háromnegyed órára, hogy legalább 20-22 dal beleférjen a programba (most 18 került sorra). Az este tanulsága volt még továbbá, hogy az Ébressz fel lett kvázi az ITI Most múlik pontosan-ja: immár ők is meg tudják azt csinálni, hogy egy dalukat gyakorlatilag az elejétől a végéig a közönség kórusával énekeltetik el, hangszeres kíséret nélkül. Ami egyébként egészen hidegrázós élmény, gondolom számukra is.
A környezetemben többektől hallottam olyan véleményt, hogy ennek az Intim Torna Illegálnak a hangulata és kiállása már nem ugyanaz, mint a kezdetekkor volt. Bennem is tagadhatatlanul van nosztalgia az első év legendás koncertjei iránt a Gödörben vagy a Castro Bisztróban, az utcazenélésekről nem is beszélve. Ezekhez képest nyilván nagyon más a mostani helyzet, amikor Budapesten (sőt a nagyobb vidéki városokban is) nem nagyon játszanak 1000 fősnél kisebb közönség előtt. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ez elég okot adna rá, hogy bárki kiábránduljon belőlük: a dalok most is ugyanazok, az utánpótlás színvonala is stabil – mint most kiderült –, a grandiózus külsőségek és az egyre feljebb lépés pedig szerintem kezdettől fogva bele volt kódolva a történetbe. Azért remélem, hogy Ákos szintjét, vagyis az évi egyetlen, Arénában megrendezett gigakoncertet nem érik el, mert az tényleg csalódás lenne. De ettől talán nem kell tartani.
(Az 5. születésnapi buli most először nem januárban, hanem február 21-én lesz, az Akvárium klubban. Részletek itt.)