A magyar alternatív zenei palettáról több együttes megismerését előzenekarként való szereplésüknek köszönhetem. Ez a helyzet a MAnökken ProlEtarZ-zal is, akiket az azóta méltatlan sorsra jutott Kultiplexben hallottam először, a Kiscsillag vendégeként. Ezelőtt a koncert előtt abszolút semmilyen információval nem rendelkeztem a zenekarról, még a nevüket se hallottam (bemondani se, mivel a szóban forgó fellépésüknek csak a második felén voltam jelen), első benyomás szintjén mégis azonnal felfigyeltem a zenéjükre („hé, ez tök jó”). Hazaérve rövid nyomozást követően kiderítettem, hogy eleddig két megjelent lemezzel – egy teljes hosszúságú: Intim leveskocka, valamint egy EP: Tervszerű Megelőző Karbantartás – rendelkeznek, azonban repertoárjuk már akkor (2008 februárjában) is bővebb volt ennél. Ezekből a szerzeményekből rakták össze és adták ki április elején jelentős késéssel bár, de jobb később, mint soha alapon a „Diszkréten élvezz!” címet viselő albumot, ami 7+1 dalt tartalmaz. Ez utóbbi tény egyben a kiadvány legjelentősebb hibájára is rávilágít, ugyanis bár nagylemeznek szánták, hosszúságát figyelembe véve nem több egy újabb EP-nél, holott legutóbbi koncertjeik tanulsága szerint repertoárjuk most is tartalmaz további, erre a lemezre rá nem került dalokat. Na de nézzük pozitívan a dolgokat, remélhetőleg ez azt jelenti, hogy belátható időn belül újabb, ezúttal talán már normális hosszúságú album érkezésére van kilátás.
Ami pedig a jelen kritika fő tárgyát képező kiadványt illeti: a „Diszkréten élvezz!” – fentebb említett játékidei hiányosságán túlmenően – erős és jól összerakott lemez lett, amelynek dalai a hosszú ideje repertoáron tartás miatt már a megjelenés pillanatában bejáratottak voltak, koncerteken a törzsközönség minden további nélkül énekli őket – sokszor nemcsak a refrént, hanem az egész számot. A feszes tempójú Szalmabála egyből megadja az alaphangot, abszolút rádióbarát szerzemény, még hosszúságában is (3 és fél perc, a 4 és fél-5 perces átlaggal szemben), nem csodálkoznék rajta, ha rövid időn belül az MR2 Petőfi lejátszási listájába is bekerülne. Ezt követi a címadó dal, a Ludditák vendégszereplésével. Meg kell mondjam, véleményem szerint felkérésük az összkép szempontjából többet ártott, mint amennyit használt, de ebben a nézetemben nyilván jelentősen közrejátszanak az általuk képviselt műfajjal szemben táplált általános ellenérzéseim is. Ettől eltekintve a szám nem rossz, a nyitó riff kicsit a Jet-féle Are you gonna be my girl?-re emlékeztet, de a plágiumgyanúsnál azért jóval kisebb mértékben. A soron következő Kényszerű a mosolyod a kedvencem a lemezről, mind zene, mind szöveg szempontjából. Apropó szövegek: ezzel kapcsolatban egy jelentős jó pont jár a zenekarnak, illetve konkrétan az énekes-gitáros Súgnak, mivel őt dicséri az összes dal lírai része. A dalszövegek egyáltalán nem közhelyszerűek, jól illeszkednek a Kiscsillag-PUF-30Y és hasonlók által meghatározott alternatív irányvonalba. Kedvencem az „És fogadod, el nem fogadod a dichotom felosztást, mi blokkolja a tudatod” sor – ilyet talán még Lovasi agymenései között sem találni.
A Tangó kicsit visszaveszi a tempót, de szintén elsőre megjegyezhető, fülbemászó dallammal rendelkezik, szövegében pedig a manapság oly sok együttes által elővett társadalomkritikával találkozhatunk. Hasonló cinizmus és irónia jellemzi a következő számot is, ami konkrétan a jó édes anyjába küldi el az adóhatóságot, a független ügyészséget, az ORFK-t, illetve a különböző – manapság azért nem annyira szerteágazó – okokból tüntetőket, ez utóbbi szempontból kicsit a Kaukazus „Hol a rendőrség?” c. dalára hajazva. Természetesen a párkapcsolati témájú szerzemények sem maradhattak le a lemezről, a Szánalmas lehettél egy szintén sok helyről ismerős se veled, se nélküled állapotot ír körül, a Megmondja majd pedig a szórakozóhelyeken kötött egyéjszakás ismeretségek világába enged bepillantást, zenéjében engem néhol a Led Zeppelin-klasszikus Whole lotta love-ra emlékeztetve. A lemez törzsanyaga ezzel végződik, ehhez csapták hozzá bónuszként a pár éve az Itthoni dal elnevezésű dalszerző versenyre írt művet, amely Szigetszentmiklósnak, a zenekartagok szűkebb értelemben vett lakóhelyének állít emléket. Témájából adódóan felettébb lokálpatrióta érzületű szerzemény, helyenként még kissé nyálasnak is mondanám, de ezt ellensúlyozzák az olyan, a fentebb már említettekhez hasonlóan remek sorok, mint például „az egykori hadnagy és az egykori prosti fia együtt isznak a kertben / a társadalmi különbségek feloldódnak majd szépen a szeszben”.
Lezárásként legyen elég annyi, hogy úgy tűnik, a Mapez nem az egyetlen hosszabb, komplex anyaggal való befutás útján jár, mint teszem azt a Vad Fruttik, akiknek egyből az első lemezük közönségkedvenc lett (persze nagyrészt az MR2-nek köszönhetően), hanem kisebb lépésekben tör a mind nagyobb ismertség irányába, azonban ez remélhetőleg nem lesz akadálya annak, hogy idővel ők is a magyar alternatív együttesek fősodrának részévé váljanak. Teljesítményük alapján megérdemlik, ehhez kétség sem fér.
