A győri Wakachuka zenekar leginkább a Quimby nevével fémjelzett bárzenei hagyományokból építkezik. Dalaik állandó jellemzője a kettősség, gyakoriak a kontrasztos, erős váltások. A fővárosban egyelőre még nem sokan ismerik őket, de nemrégiben megjelent első nagylemezük reményeik szerint ebben is változást hoz majd. Emellett cserekoncertek segítségével is igyekeznek szaporítani fellépési lehetőségeiket. Mindezekről legutóbbi budapesti jelenésük alkalmával Szilágyi Balázs frontembert és Vérti Krisztián dobost kérdeztem.
Miért lenne vak a csuka? Vagy nem ez a név eredete?
Balázs: Nem, mert valahol olvastam, hogy a csuka látása kiváló... (mosolyog) Az egész egy demóval kezdődött, amit Krisz segítségével sikerült rögzíteni. Az ötleteimet vettük fel dobbal meg egy gitárral, aztán nekiálltam embereket keresni hozzá, amiben szintén nagy segítségemre volt Krisz. Volt ez a CD nyolc dallal, és hogy ne csak egy szimpla másolt lemezt adjak körbe, ráfirkantottam alkoholos filccel mindegyikre, hogy Wakachuka. Először időlegesnek indult, aztán végül rajtunk ragadt.
Krisztián: A lemez master munkálatait Dorozsmai Péter végezte és ő egyből rávágta, hogy ez voltaképpen egy hangutánzó szó a wah-pedál használatára. De tényleg nem volt célzatos a dolog.
A rólatok szóló ajánlókban olvastam az „ördögi vágta angyalszárnyakon” mottót. Jellemző rátok ez az ambivalencia?
Balázs: Lényegében igen. A szövegekben is van elég kétértelműség, és van, hogy egy dalban a szöveg és a zene ellentétes hangulatú.
Krisztián: Alapvetően mindenkire jellemző a zenekarban, hogy angyalok vagyunk, de néha elkap minket a hév és kijön belőlünk a kisördög… (mosolyog)
Többen is a Quimbyhez hasonlítják a zenéteket – tudatos ez, vagy csak így alakult?
Balázs: Szeretem a Quimbyt, valószínűleg hatottak is a zenénkre, de nyilván nem az volt a cél, hogy alakítsunk egy pont olyan stílusú zenekart, mint ők.
Krisztián: Régebben egyébként még jobban ránk lehetett ezt fogni, mert akkor még dobos és perkás is volt a ritmusszekcióban. Ez azóta megszűnt, és bár továbbra sem tagadjuk a hasonlóságot, de sokan mások is hatással voltak/vannak ránk.
Ha jól tudom, te voltál régebben a perkás, a dobosotok kilépése után kerültél át a posztjára. Miért nem vettetek fel új embert a megüresedő helyedre?
Krisztián: Volt egy időszak amikor kerestünk – sőt, más hangszerek bevonásával is próbálkoztunk –, de végül senki olyan nem vállalta, aki alkalmas lett volna.
Balázs: Elkezdtünk próbálni ezzel a felállással és azt vettük észre, hogy tök jól működik. Előzőleg az volt a helyzet, hogy a dobosunk hozott egy nagyon pontos és masszív alapot, Krisztián pedig perkával ezt jól kiegészítette. Mivel Krisz technikásabb dobos, aki végig reagál minden rezdülésre a zenében, mellé még valaki már sok lenne.
Krisztián: Mellesleg a gázsit is kevesebb felé kell így osztani, ebből a szempontból is jobb a mostani helyzet. (mosolyog)
Hogy zajlik a dalszerzés, mennyire veszik ki az egyes tagok a részüket belőle?
Balázs: A zenét és szöveget én írom. Jó esetben egyszerre születik a kettő, ha nem akkor csak zenét viszek a próbaterembe, egy-két soros szövegkezdeménnyel. Ez jelenti a gerincet – olyan 70-80 százalékos szint lehet – amihez végül mindenki hozzáteszi a magáét. Mire leviszek a próbaterembe egy dalt, már elég konkrét elképzelés van a fejemben arról, hogy hogyan kell szólnia, ezért néha nehezen fogadok el egy-egy jó ötletet, pedig van, hogy sokkal jobb lesz, mint gondoltam.
Krisztián: A szaxofonossal nagyon szeretjük a progresszív zenéket, ebből próbálunk lehetőleg minél többet becsempészni a dalokba. Nem mindig sikerül keresztülvinnünk Balázs eredeti elképzeléseivel szemben, de azért általában rendesen megharcolunk. Egyébként én annak a híve vagyok, hogy a szövegek legyenek meg hamarabb, mert én sokkal jobban rá tudom magam hangolni egy szám struktúrájára, ha már tudom, miről szól. Egy bizonyos riff-ből nagyon sok mindent ki lehet hozni, a jazz-től kezdve a funky-n át egészen a rockig, de ha már megvan a szöveg, annak a hangulata sokkal inkább leszűkíti a lehetőségeket.
Balázs: Nekem viszont sokszor nem megy ez, hogy „na most akkor leülök és írok egy szöveget, amire aztán majd csinálunk zenét”. Eleve nem szeretek rágörcsölni a szövegírásra, vagy jön, vagy nem. Ha van egy jó lüktetésű dalkezdemény, az általában megkönnyíti a dolgomat, de nincs bevált receptem a szövegírásra. Finomítani meg utólag is lehet bármin. Ebből is látszik, hogy technikai dolgokban gyakran nem értünk egyet, de összességében mégis jól együtt tudunk működni.
Milyen hatások érnek benneteket, kiket tudnátok kiemelni akár magyarok, akár külföldiek közül?
Krisztián: Mind a négyünk nagyon sok mindent hallgat, a Depeche Mode-tól a Dream Theater-en át egészen Pat Metheny-ig. De ha a hatásokról beszélünk, ez már a múlt, ami mindannyiunkba beépült a zenehallgatás során. Mikor manapság hatásokról van szó, leginkább a munka, a város nyomása, az emberi kapcsolatok, illetve az egész társadalomban való részvételünk dominál.
Balázs: Nagyon különbözőek vagyunk, az egyetlen közös szegmens talán csak a Wakachuka. A legelső zenekar ami igazán hatással volt rám, az a Hobo Blues Band volt. Miattuk kezdtem el zenélni és hallgatni a nagy klasszikusokat; Jimi Hendrix-et, Rolling Stones-t, The Doors-t. A koleszban kazettán másolgattuk egymásnak a Kispál első lemezeit, P.U.F.-ot, Kontroll Csoport-ot, aztán később jött a Quimby Ékszerelmére albuma, ami máig a kedvencem tőlük. Nagyon szeretem a Pink Floyd-ot, Radiohead-et, Miles Davis-t, de az abszolút kedvencem, Tom Waits. Alkalmazható agytisztításra, lélekgyógyításra. Ahogy Krisz is mondta, ezek a zenék, beívódtak a személyiségünkbe és alakították a zenei fejlődésünket, de nem feltétlenül tetten érhetőek a zenénkben.
Pár hónapja jelent meg az első nagylemezetek Kell ez a levegő címmel, mit kell róla tudni?
Balázs: A rajta szereplő dalok nagy része már akkor megvolt, amikor a négyszámos kislemezünket rögzítettük 2008-ban. Viszont egyszerűbb volt először egy EP-t megcsinálni, ami segít minket elhelyezni a zenei színtéren. Aztán rá egy évre, mikor már jobban együtt voltunk és összeértek a dalok, jöhetett a nagylemez. Egyébként ezen még a régi dobosunk játszik. A 15 dalból szinte nincs 2 egyforma. Nálunk ez koncepció, hogy nincs koncepció. Ha összehozunk egy dalt a próbateremben és az mindenkinek tetszik, akkor játszuk. Kicsit csapongós, stíluskavalkád lett, de így szeretjük.
Krisztián: Érdekesség, hogy a lemezfelvétel a legelső dobütéstől a master-munkálatok legvégéig napra pontosan 9 hónapot vett igénybe. Úgyhogy mondhatjuk, hogy a vajúdáson keresztül eljutottunk a szülésig. Direkt nem siettünk vele, olyanra akartuk formálni, amilyenek valóban vagyunk. Összességében szerintem elég kerek lett.
Ha már a Quimbyt említettük: ők eléggé úgy tűnik, hogy a nagylemez-formátumot feladva áttértek a rövidebb időközönként kevesebb számot megjelentető módszerre. Mit gondoltok, van még jövője a 12-14 dalt tartalmazó albumoknak?
Balázs: Én szeretem, ha egy lemez nem ér véget még azelőtt, hogy rendesen el tudtam volna merülni benne, úgyhogy remélem van jövője a nagylemezeknek.
Krisztián: Mi egyébként az egész anyagot letölthetővé tettük a honlapunkon, de emellett szerettünk volna valami kézzelfoghatót is, ezért e-mailes rendelés útján 1500 forintért bárki szert tehet rá fizikai formában is. Szerintem jó olvasgatni a borítót és nézegetni a képeket zenehallgatás közben, de akit ezek nem érdekelnek, azt se akarjuk meggátolni. Nyilván nekünk nem a lemezeladások a fontosak, hanem hogy minél többen eljöjjenek a koncertekre. Ha pedig a lemez segíthet ennek a célnak az elérésében, már nyertünk vele.
Vidéki zenekarként mit gondoltok, mennyivel nehezebb érvényesülni úgy, ha valaki nem a fővárosban él?
Balázs: Vidékiként is kapunk elég lehetőséget, mert szerencsére sok zenés klub van Budapesten. Az, hogy hónapok maradnak ki budapesti koncertek között, ez igazából rajtam is múlik, hogy mennyi időm van szervezésre, vagy mennyi kedvem, mert ehhez nem igazán értek és néha be is sokallok tőle. Ha olyan csinálná aki ért hozzá, biztos gyakrabban jönnénk.
Krisztián. Az internet segítségével végül is az ország bármelyik pontjára el tudunk jutni, úgyhogy mondhatjuk, hogy ilyen szempontból már nincsenek határok. Annyival nehezebb a dolog, hogy utazni kell, de ez meg a pestiek vidéki fellépéseinél ugyanúgy megvan.
Kardos Janóval közösen egy alkalommal felléptetek akusztikus felállásban is. Mennyire működnek így a dalok, látsz-e ebben fantáziát a jövőre nézve?
Balázs: Nagyon is. Tervezzük, hogy lesz egy akusztikus minimál-formációnk, a Wakusztik. Már e koncepció mentén gyúrjuk a dalokat a próbákon. A bemutatkozás őszre várható.
Krisztián: A basszusgitárosunk is akusztikus hangszeren fog játszani, én meg darbukán, cajón-on és egyéb csörgő-zörgő hangszereken. Kicsit átformáljuk a dalokat, hogy megállják a helyüket tábortűz mellett is – egyelőre úgy tűnik, működni fog.
Balázs: A Janóval közös koncert volt az első alkalom, ott csak ketten voltunk Krisztiánnal, de azt vettük észre, hogy a közönség részéről nagyon pozitív a fogadtatás, meg persze a légkör is sokkal bensőségesebb, mint egy rendes koncerten. Jó volt látni, hogy működben a dalok ennyire lecsupaszítva is. Emellett pedig a lehetőségeink is megnőnek, mert egy ilyen egyszerűbb produkció számára sokkal több helyen adottak a megfelelő technikai feltételek.
Krisztián: Kihívás is volt ez az egész, mert megmutatja, mennyire állja meg egy dal önmagában a helyét. Ha valamit el lehet játszani egy szál akusztikus gitárral és énekkel, és ez így megállja a helyét, az már egy mérce a dal szempontjából.
Mik a további terveitek rövid- illetve középtávon? Hol lesztek láthatóak, van-e esély fesztiválfellépésekre?
Krisztián: Kissomlyón játszunk egy fesztiválon, bár ott épp nem én fogok dobolni. Nagyobb fesztiválokra sajnos nagyon nehéz bejutni, még nem vagyunk azon az ismertségi szinten.
Balázs: Lesz koncertünk Szentendrén július 9-én, másnap felavatjuk a Wakusztikot szűk baráti körben Nyúlon és a napokban kaptunk meghívást a Művészetek Völgyébe, augusztus 1-re. Aztán augusztus végén a Füredi Bornapokon zenélünk. Talán jövőre már más lesz a helyzet, remélhetőleg a lemez segít majd az ismertebbé válásban és több meghívást kapunk. Emellett elkezdtük összerakni az új számokat, a legutóbbi próbákon is születtek már újdonságok és terveink között szerepel egy klip is.
Krisztián: A budapesti koncertjeinket igyekszünk úgy szervezni, hogy mindig keresünk egy helyi zenekart, aki segít garantálni a közönséget, aztán pedig cserealapon visszahívjuk őket Győrbe. Az a célunk, hogy kiépítsünk egy mini hálózatot a hozzánk hasonló stílusú zenekarokból, ezzel kölcsönösen elősegítve a fellépési lehetőségeket. Remélhetőleg ennek is meglesz a folyománya.
(Fotók: Vérti-Kuslics Gina - honlap: http://wakachuka.hu)
