A budapesti illetőségű Nils zenekart a legtöbben Hello című daluknak köszönhetően ismerhetik. A csapat számos sikert elért, több tehetségkutatót is nyertek, első hivatalos nagylemezük pedig nemrégiben jelent meg az Alexandra kiadónál. A többség az alternatív stílusba sorolja be őket, azonban céljuk az, hogy inkább rockbandaként tekintsenek rájuk. Többek között ennek okairól, klipforgatásról, dalszerzésről kérdeztem Pogány János frontembert, Tóth Marci billentyűst, illetve – rövid ideig – Jacsó Miklós gitárost.
Meséljetek kicsit a lemezről! Hogy készültek a dalok és hogy akadtatok rá a kiadóra?
Pogi: Az eddigi felvételeinkhez hasonlóan ez is házi körülmények között készült. Egyedül a dobot rögzítettük stúdióban, a többit mind nálam. Elég jó felvételek készültek, simán van azon a színvonalon, hogy ki lehessen adni, és a rádiók is játszhassák. A kiadót úgy találtuk, hogy körülnéztünk, kinél lenne lehetőség egy miénkhez hasonló műfajban mozgó anyagot megjelentetni. Első körben nyilván szóba jött a Lovasi-féle Megadó Kiadó, ő azt mondta rá, hogy bár magyar viszonylatban messze az átlag feletti színvonalú, de úgy érzi, hogy még nem teljesen kiforrottak a dalok. Úgyhogy ezután egy másik Kossuth-díjas kiadónál kopogtattunk, ők voltak az Alexandra, akikről hallottuk, hogy a könyvkiadás mellett számos zenekar is tartozik hozzájuk (például a Tankcsapda is). Megmutattuk nekik a lemezünket, ők pedig azt válaszolták, hogy látnak benne fantáziát. Így jött létre ez a „szimbiózis”.
Volt már ezelőtt egy rendes hosszúságú kiadványotok, a 2007-ben megjelent Díszharmónia. Az miért nem lett hivatalos nagylemez?
Pogi: Igazából annyi a különbség a kettő között, hogy ez sokkal jobban szól. A Díszharmónián is teljesen vállalható dalok vannak, csak sajnos a hangzás nagyságrendekkel rosszabb. Emiatt inkább csak demóként tekintünk rá.
Miki: Ezen kívül pedig az új lemez ennek a négy embernek a játékát tükrözi, és a megszólalása is sokkal élőbb, rockosabb, koncertszerűbb.
Mindenkivégez a lemez címe, milyen jelentésrétegei vannak ennek?
Pogi: Az volt a célunk, hogy a borítóterveket, az egésznek a képi világát párosítsuk a címre vonatkozó ötletekkel. Erre volt több javaslat, az egyik az Ott a pont, ami egy számnak is a címe, végül aztán ennek a refrénjéből ragadtuk ki azt, hogy „mindenki végez”. Ez egy elég erős dal, sajnos kliphez nem kaptunk rá támogatást, viszont egy másik számhoz (Diszkómarci) legalább igen.
Ha már szóba került, ez a dal hogyan született meg? Hangzás tekintetében eléggé eltér a többitől.
Marci: Mindenképpen szerettünk volna valamivel populárisabb irányba is nyitni. Bár a lemezen több olyan szám is van, ami úgymond médiakonform, talán leginkább a Diszkómarciról mondható ez el. Az egésznek egy szintetizátoros téma volt az alapja, amiből aztán a Pogi kihozott egy igazán Nilses hangzást. Gyakorlatilag 4-5 akkordból építettünk fel egy tök jó számot.
Pogi: Valójában úgy történt a dolog, hogy Marci elindított egy demót a Roland Juno G szintijén – ami egyébként mára Roland Junóból Poland unóvá kopott –, mi bőszen elkezdtünk rá játszani, és nekem annyira megtetszett az alap, hogy hazavittem. Úgy éreztem, hogy annyira találó ez a pár akkord, annyira egyszerű és satu az egész, hogy szöveget kell rá írnom, mert megérdemli. Jött is rá szöveg, aztán még cifráztuk és javítgattuk, de az eredeti Rolandos diszkó-harmónia benne maradt, sőt, ezzel beépült a Nils hangzásvilágába.
És hogy sikerült a klip?
Marci: A vágó Lehel Olivér volt, az operatőr pedig Szőke János, aki a magyar videoklipek jelentős részéért felelős, mellesleg nekem jó barátom. Elég nehezen indultunk neki, mert a pénzügyi lehetőségek nem voltak teljesen tisztázottak. Szerencsére nyertünk PANKKK-támogatást, ezenkívül pedig a kiadónk is segített egy jelentős összeggel, úgyhogy összességében egy nagyon ütős klipet sikerült összehoznunk, ami szerintem nemzetközi szinten is megállja a helyét. Fontos volt, hogy ne underground hangulata legyen (sötét gyártelep, ilyesmi), hanem bevilágított stúdióban készüljön, ami tényleg képvisel egy adott színvonalat. Ami a bemutatót illeti, még nem döntöttük el, hol és mikor lenne célszerű megejteni – nehéz jó helyszínt találni Budapesten, beszéltünk a Zöld Pardonról, A38-ról, de egyik helyen se túl jók a feltételek. Úgyhogy ez egyelőre függőben van. A másik fontos dolog a klippel kapcsolatban meg persze az, hogy jó lenne, ha minél több helyen játszanák – akár a magyar MTV-n, akár bárhol máshol. Majd meglátjuk, erre ki hogy reagál majd.
Pogi, mennyire koncentrálódnak köréd az alkotói folyamatok a zenekarban? A többieknek van beleszólásuk a dalszerzésbe?
Az alkotói folyamatok viszonylag erősen hozzám kötődnek. Eddig stabilan úgy nézett ki, hogy én megírtam otthon a dalokat, meg is hangszereltem (gitár, dobtéma, minden), feljátszottam a billentyűt, ráénekeltem, aztán ezt adtam tovább a többieknek. Ezzel persze mindannyian egyetértettek (nevet), majd bevonultunk a próbaterembe és elkezdtünk hezitálni. Többé-kevésé ugyanazt játszottuk el, amit én előzetesen elkészítettem, de persze mindenki hozzáadott kicsit a magáéból. Így volt eddig, mostanában kezdtem úgy érezni, hogy eljött az ideje annak, hogy csak félkész dalokat vigyek le egy szál gitárral, és megadjam a lehetőséget a többieknek. A következő lemez – amiről egy számot egyébként már most is játszunk – biztosan így fog készülni.
Marci: A cél alapvetően az, hogy minél inkább a koncertekhez közelítsünk hangzás tekintetében. Ez az, amiben már a Mindenkivégez is nagy előrelépést hozott a Díszharmóniához képest, de szeretnénk még inkább ráerősíteni, többek között a közönség reakcióinak figyelembe vételével is.
Jó viszonyban vagytok a Vad Fruttikkal és Kardos Janóval is, akik az MR2-hullám legnagyobb nyerteseinek tekinthetők. Mit gondoltok, van még esély az MR2 által elősegített befutásra, akár nektek, akár bárki másnak?
Pogi: Szerintem a Nilsnek több olyan dala is van, ami simán gigasláger lehetett volna, mert pont az a kategória, hogy agyba-főbe lehetne nyomatni. De nem így lett, most pedig már a zenekar is ott tart, hogy ettől a Vad Fruttik-30Y-Kispál vonaltól inkább elszakadnánk rockosabb irányba. A koncertjeink tulajdonképpen már a kezdetektől ilyenek, legfeljebb nem vállaltuk fel nyíltan. Most érkezett el az az időszak, mint mikor valaki például bevallja magának, hogy márpedig ő meleg – ugyanígy a Nils is kimondhatja végre magáról, hogy „bazmeg, mi rockzenét játszunk, ez nem egy alternatív zenekar”. Tehát most van az, hogy csillog a szemem, kézen fogva megyek a partneremmel, illetve a mi esetünkben az, hogy kiállok és azt mondom: ez egy kibaszott, koszos rockzenekar. Lehet, hogy a szövegek nem arról szólnak, hogy épp kit viszek be a sátorba és kit kúrok meg, de maga a zene és a hozzáállás nem más, mint egy kicsit intelligensebb, kicsit bölcsész rockzene. De rock.
Két éve megnyertétek a Zöld Pardon tehetségkutatóját, azóta viszont nem nagyon indultatok hasonló megmérettetésen. Tervezitek még, vagy lezártátok ezt a korszakot?
Marci: A 2008-as év ilyen téren elég erősre sikerült, mert volt egyrészt a ZP tehetségkutató, amit megnyertünk, aztán rá néhány hétre egy másik is, ahol szintén elsők lettünk, majd pedig egy Sztárgyár nevű, ahol szintén, illetve a Budapest Underground, ahol meg harmadikak lettünk. Szóval az augusztustól decemberig tartó időszak nagyjából arról szólt, hogy halomra nyertük a tehetségkutatókat, vagy legalábbis jó helyezést értünk el. Ez azért is nagy dolog, mert Budapesten nagyjából 200-250 zenekar működik, ezek közül bármilyen helyezést elérni szerintem már érdem, hát még nyerni. Az viszont megint más kérdés, hogy milyen haszna van egy ilyen megmérettetésnek a befutás, ismertté válás elősegítésében. A közönségszavaztatásról teljesen le is álltunk, mert szerintem az emberek nem arra vannak, hogy ezzel hecceljük őket. Ha akarnak, eljönnek és élvezik a bulit, ha nem akkor meg nem. De az egész nem arról szól, hogy magunkra szavaztassuk őket és így húzzunk hasznot belőlük. Ez az időszak már lefutott, megvoltak az eredményei – már amennyi volt –, úgyhogy többé nem célja a zenekarnak.
Mik a terveitek a rövid/középtávú jövőre nézve? Lesznek-e fesztiválfellépések, új számok, ilyesmi?
Marci: Az idei nyári fesztiválfellépések úgy alakultak, ahogy nem vártuk – kicsit többet szerettünk volna ennél elérni, de a piac is sokkal zártabb lett, sokkal kevesebb zenekart hívnak meg. Akiket pedig mégis, azok inkább a nagyobb nevek közül kerülnek ki. A szervezők többségének szemében a Nils egyelőre nem biztos, hogy eléri a kellő szintet. Ettől függetlenül van egy Efott-meghívásunk, van egy Alterego Fesztivál szintén Orfűn, játszunk a Zöld Pardonban, a továbbiakat pedig várjuk. Bízunk benne, hogy a klip hoz majd előrelépést ezen a téren, mert tényleg nagyon ütősre sikerült. Ezen kívül szeretnénk elérni, hogy az MR2-n túl más rádiók is nyissanak felénk – ez persze valahol együtt jár a fentebb említett rockos irányra való átállással. A gond az, hogy ha valaki azt mondja magáról, hogy alternatív zenét játszik, akaratlanul is besorolják egy kosárba, amit mi nem feltétlenül szeretnénk. Viszont ha rockzenekarnak állítjuk be magunkat, ugyanez előállhat, csak egy másik kosárral. Tehát eléggé kocka-módon látják ezeket a dolgokat, ebből szeretnénk mi kitörni valahogy. A célunk az, hogy egy olyan irányba haladjunk, amire a közönség részéről sokkal nagyobb az igény, mint amennyire a média elfogadja.
(Honlap: http://nils.hu - Fotók: Szabó Marci - Koncertvideók itt)
