Hosszú zenei kalandozás érkezett fordulópontjához a napokban: elkészítette első nagylemezét a Fodor Máriusz által még 2004-ben megálmodott Magashegyi Underground. Az eddig vezető útnak számos sarokköve volt: az országos hírnevet már három évvel ezelőtt elhozta két sláger, a Szeplős váll és az Anglia, ám a továbblépésre csak bő egy év kényszerpihenő után, 2009 tavaszán kerülhetett sor. Ekkor már Kardos-Horváth János nélkül, azonban a Kaukazus zenekar teljes további tagságának részvételével. Utóbbi végül idén januárban felfüggesztette működését, így többé nem hátráltatta semmi a tagokat abban, hogy minden energiájukat egyfelé koncentrálhassák.
Munkájuk gyümölcse Ezer erdő névre hallgat – a cím gyakorlatilag egyidős a zenekarral –, és 12 dalt tartalmaz. Itt álljunk is meg egy percre, mert már a számlista szolgál meglepetésekkel. Első lemezes csapatoknál ugyebár az a bevett megoldás, hogy a koncerteken játszott repertoárt rögzítik. A Magashegyi zenészei ezzel szemben gondoltak egy nagyot, és 6 bejáratott mellett ugyanennyi teljesen új dallal rukkoltak elő – utóbbiakat soha nem játszották még élőben. Ez persze azzal a veszéllyel jár, hogy a ki nem adott szerzemények közül több elfelejtődhet, de erről később.
A zenekart jellemző legpontosabb fogalom nem más, mint a kettősség. Már a név is önmagáért beszél, ami pedig a stílusvilágot illeti, könnyű- és népzenei motívumok egyaránt megtalálhatóak a dalokban, legtöbbször szervesen összegyúrva. Az Ezer erdő alapján pedig leszűrhetjük, hogy ugyanilyen élesen elválik a koncertek és a lemez hangulata. Élőben ugyanis rockzenekarhoz méltó zúzás zajlik – Toldi Miklós dobjátéka olyan intenzív, hogy azt bármelyik metálbanda megirigyelhetné, és Fodor Máriusz is kitesz magáért elektronikus szintiszólóival –, a lemezen azonban teljesen más hangulat uralkodik. Ennek legfőbb felelőse Tariska Szabolcs, akinek 7 dal szövege fűződik a nevéhez. Beszervezésénél jobb döntést hozni sem lehetett volna: segítségével sikerült eltávolodni a „Kaukazus-utódzenekar” bélyegtől egy olyan irányba, amely a maga nemében egyedülálló a hazai színtéren. Ha mindehhez hozzáadjuk Bocskor Bíborka személyiségét, a végeredmény talán az eddigi legközelebb áll ahhoz, amit minőségi popzenének hívnak.
A dalok közül a Suttogó tulajdonképpen az intro funkcióját tölti be, a későbbiekben esetleg lehetne hasonló szerepe a koncerteken is. A Lány iPoddal című darab szintén eléggé tölteléknek tűnik, a lemezbemutatón nem is játszották, valamint két és fél perces hossza mellett a szokásos dalszerkezet sem jellemző rá. A Rongyolódót teljesen átformálták az élőben megszokotthoz képest, ami elsőre kicsit idegen volt nekem, mert az eredeti verzió jött be legjobban a koncertműsor összes eleme közül. Azonban amint egyre többször meghallgattam, mindinkább elnyerte a tetszésemet, és mindent egybevéve szerintem az egyik legerősebb dal a korongon. Érdekes viszont, hogy élőben továbbra is az eredetit játsszák. Hasonlóan ütős darab a Metróhuzat, melynek szövege szintúgy jelentős ráncfelvarráson esett át. Nagy kár azonban, hogy míg koncerteken kezdettől fogva duettként adják elő Tariska Szabi közreműködésével, a lemezen csak Bíborka énekli.
A fenti mulasztást az Írott nő-ben pótolják, amely az összes közül a legalkalmasabb örömzenélős előadásra. A lemezbemutató imádni való húzással úgy kezdődött, hogy a tagok a közönség háta mögül indulva, a tömegen átvágva vonultak fel a színpadra, miközben akusztikus hangszereikkel ezt a dalt játszották-énekelték. Az ilyen ötletek emelik ki még jobban a Magashegyit a hazai mezőnyből. Egy versfeldolgozás is szerepel a korongon: Parti Nagy Lajos Nyár, némafilm című költeményének megzenésítése Szabó T. Anna Kockarap-je után a második ilyen jellegű próbálkozás a repertoárban. Hangulatát tekintve szintén teljesen beleillik a többi szerzemény közé.
Sajnos felfedezni vélek némi koncepcióhiányt a számlista összeállításában. Év elején ugyebár megjelent egy 4 dalt tartalmazó EP, ami a mostani anyagot volt hivatott beharangozni. Hasonló esetekben az a bevett megoldás, hogy vagy mindegyik dal átkerül a nagylemezre (ez a gyakoribb), vagy egyik sem. Jelen esetben viszont csak a Szívtakarítással találkozhatunk újra, pedig ez semmiben sem változott az eltelt idő során, szemben például a Berekerdő Balladájával, amely azóta bővült egy versszakkal. Nem került fel a Csángó népdal se, melynek így nincsen nyilvánosan elérhető rögzített változata, illetve végleg mellőzték a repertoár egyik legelső elemét (Péter a felhő), pedig kétféle szöveg is létezett hozzá - igaz, az egyiket részben átmentették. A legnagyobb hiba azonban a Sanzon lehagyása volt. Talán egyszerű figyelmetlenség az oka, mindenesetre ez a dal abszolút illett a zenekar Tariska-fémjelezte irányvonalába, mégsem válogatták be.
Összességében viszont nagyon pozitív a kép. Rendben van a fizikai megjelenés is: igényes borító, szövegeket tartalmazó füzetke, bónuszként pedig idén májusban rögzített koncertfelvétel jár a dalok mellé. Ez nem az a lemez, amire teszem azt egy házibuliban vagy koncert után át lehet táncolni az éjszakát. A számok leginkább középtempósak, és főként akusztikus hangszerek jutnak bennük szerephez. Aki azonban átérzi a hangulatát és fogékony is az ilyesmire, egész biztosan maradandó élménnyel lesz gazdagabb. Ha pedig összehasonlítjuk azzal, amit a szintén megújulni próbáló Kardos-Horváth János tett le az asztalra január óta, elég nyilvánvalóvá válik, ki előtt áll nagyobb jövő.
Magashegyi Underground - Ezer Erdő (Tom-Tom Records, 2010)
1. Suttogó
2. Lány iPod-dal
3. Metróhuzat
4. Szívtakarítás
5. Fesztivál
6. Rongyolódó
7. Szerelemtabletta
8. Ónos Ablak
9. Írott Nő
10. Kicsi Égitest
11. A Fogyó Hold Felé
12. Nyár, Némafilm
(A dalok meghallgathatóak itt - Fotók a lemezbemutatóról: zenemajom.hu, Orbán Péter)
