Tizedjére rendezték meg a Fishing on Orfűt, én pedig nyolcadik alkalommal vettem részt a most először ötnaposra bővülő fesztiválon. Ennyi idő után igazából eljutottam oda, hogy a konkrét koncertek közül csak nagyon keveset vártam kimondottan (hiszen a zenekarok többségét x+1 alkalommal láttam már), inkább az egész esemény hangulata, a helyszín és a program egésze által nyújtott flow élmény vonzott igazán. Ezt pedig maradéktalanul meg is kaptam. Idén több újdonsággal készültek a szervezők, az alábbiakban főleg ezekre fogok fókuszálni, némi általános benyomással kiegészítve.
Bár a fesztivál évek óta már elővételben teltházas, tehát a résztvevők létszáma elvileg állandó, úgy tűnt számomra, hogy idén jött el eddig a legtöbb ember abból a közegből, amiben egyébként Budapesten mozgok. Gyakorlatilag nem telt el úgy 10 perc, hogy találkoztam volna ismerőssel – akár spontán, akár előre tervezve –, összesen biztos voltak legalább 40-en, 4-5 különböző társaságból. Leginkább talán a címben is kiemelt Szabó Benedek-sorral tudnám jellemezni, hogyan éltem meg ezt az 5 napot. Ebből is látszik, hogy a Fishing tényleg egy univerzális olvasztótégely, ami akár a programjával, akár a hangulatával nagyon simán képes egy helyre terelni egyébként egymástól független csoportokat.
Még meglepőbb volt számomra, hogy nemcsak az említett közeg képviseltette magát nagy számban, de nagyon sokan voltak olyan előadóknak a koncertjein is, akikről egyébként nem feltétlenül gondolnám, hogy a tipikus orfűi közönség adja a rajongótáborát. A legjobb példa erre Gangxsta Zolee és a Kartel, akik teljesen megtöltötték a 2-es nagyszínpad előtti területet és a tömeg jelentős része végig is kiabálta az egyébként elég komplex szövegeket. De meglepően sokan voltak az Anima Sound System buliján is, pedig Prieger Zsolték ezúttal jóval elektronikusabb programmal léptek fel, ami sokkal inkább DJ set volt, mint koncert.
A keddi Lovasi 50 buliról írtam egy részletes cikket is, szóval itt most csak címszavakban térnék ki rá. A két és félórás koncerten a főszereplő teljes eddigi életművéből ízelítőt kapott a közönség, de hiába voltak dalok a Kiscsillag repertoárjából, sőt Bandi a hegyről szólólemezről is, egyértelműen a Kispál és a Borz slágerei vitték el az estét. Euforikus élmény volt újra élőben hallani a Zsákmányállatot, a Húsrágó, hídverőt, az Emesét, az Autók a tenger felé-t, a Még egyszert és a többi legendás dalt, aminek a többezres tömeg mind kívülről fújta a szövegét. Folytatás november 11-én az Arénában, ami már csak azért is kihagyhatatlan, mivel jelen állás szerint arra is jó esély van, hogy utána soha többé nem hangzanak el koncerten ezek a dalok.
Ki kell még emelnem a koncertek közül Frenket, aki a szokásos egy szál gitáros fellépés mellett végre újjászervezett zenekarával is színpadra állt. Szuper élmény volt újra teljes hangszereléssel hallani a dalokat, amiket előtte évekig csak akusztikusan adott elő. Itt látszott csak igazán, gyakorlatilag mindegyik alá mennyire kell a dob és a basszus. A mostanában elég ritkán koncertező Biorobotot is jó volt látni, a Víziszínpadon pedig teljesen mindegy, ki játszott épp, a koncepció továbbra is verhetetlen. Ja és a 10 év után ismét fellépő Only Tonite is zseniális volt Lecsóval, Rátgéberrel és Lévai Balázzsal, pedig egyébként nem mondanám, hogy olyan közel áll hozzám a punkzene. A Borfaluban hatalmas bulit csinált a Ricsárdgír, a Szabó Benedek és a Galaxisok, illetve a Csaknekedkislány – ők mindhárman felléptek ugyanitt már tavaly is, és az idei évre egyértelműen kinőtték ezt a helyszínt.
Ezen a ponton megemlíteném, hogy bár maga a line-up egyre kevesebb kívánnivalót hagy maga után – amiért dicséret illeti a szervezőket –, szerintem több esetben se feltétlenül találták el, pontosan melyik színpadon lenne az adott előadó helye. Az említett három csapat például simán felfért volna már a második számú nagyszínpadra, de minimum a Jameson sátorba, ahonnan viszont a Maszkura és a Tücsökraj, vagy a Mocsok 1 Kölykök sokkal inkább illett volna a Borfaluba. A szinte kizárólag metálzenekarokat felvonultató PMFC színpad szerintem továbbra is nagyon kilóg a fesztivál irányvonalából, de ha már mindenképp van (és úgy tűnik, stabil ponttá vált), jó kérdés, a Repetitor nevű szerb zenekart miért nem ide tették a Borfalu helyett, ahová viszont a Muzsik és Volkova kerülhetett volna sokkal inkább helyettük. És még sorolhatnám egy ideig. Nem végzetes hibák ezek, de azért bosszantóak, főleg akkor, ha egy amúgy remek bulin lépni is alig lehet, olyan sokan zsúfolódnak össze a Borfalu színpad előtti elég szűk területen.
A fesztivál rengeteg off programja közül minden évben kipróbálok egyet, idén a sörtúrát választottam. A program nagy vonalakban a következő: utazás busszal a szomszédos Magyarhertelendre, séta a közeli kilátóig és vissza, majd a Kapucinus Sörfőzde megtekintése, ebéd, na és persze a főzde létező összes sörének megkóstolása. Utóbbi kapcsán nehezített pályát jelentett a tűző napsütés, aminek köszönhetően nagyjából 3 korty elég volt a kellemes szalonspicchez, fél üveg elfogyasztása pedig a konkrét részegség eléréséhez. És ekkor még délnél sem jártunk.
A főzde dolgozói mellett minden csoport kapott zenész túravezetőket is, a mi esetünkben Leskovics Gábort, Dióssy Ákost és Kispál Andrást. Túlzottan nagy szerepük nem volt, Lecsó eljátszott néhány dalt, miután már mindenki kellően hangulatba került, egyébként viszont kötetlen beszélgetést lehetett velük folytatni, illetve fotózkodni tetszés szerint. Délután 5 körül értünk vissza a kempingbe, a nap további részét némiképp homály fedi az elfogyasztott tetemes alkoholmennyiségnek hála, de ezzel együtt is abszolút megérte.
Az idén bevezetett külső helyszínekre sajnos nem jutottam el, a kemping területén belül kialakított Tűzhöz közel színpadhoz viszont többször is, és akkora benyomást tett rám, hogy többé elképzelni sem tudnám nélküle a fesztivált. Már maga az odavezető út is hihetetlenül hangulatos, pláne sötétben: nagyjából 100 méter hosszan egy falemezekkel kirakott kis ösvényt kellett követni a Borfalu mellől indulva, amit felülről színes fényekkel világítottak meg. A név ellenére tábortűz nem volt, minden bizonnyal a fák közötti tűzgyújtási tilalom miatt.
Maga a színpad leginkább egy fémből készült hagymára hasonlított, itt játszottak az előadók, de arra is volt példa, hogy egyszerűen csak előtte foglaltak helyet, a földön ülő közönséggel egy vonalban. A napot komolyzene és szólózongorás produkciók nyitották meg, majd Lévai Balázs beszélgetett olyan zenészekkel, mint Szeder, Víg Mihály, Dolák-Saly Róbert és Hó Márton (persze mindannyian hoztak magukkal hangszert is). Az éjjeli sávban pedig Bérczesi Róbert, Ripoff Raskolnikov, Frenk és a Gyík zenekar is fellépett. Szóval ilyen feltétlenül legyen legközelebb is, mert egyszerűen telitalálat.
Ahogy minden fesztiválon, az időjárás itt is az egyik legalapvetőbb szempont. A Fishingnek ilyen téren legtöbbször szerencséje volt: olyanra talán nem is akadt még példa, hogy végig szakadjon az eső, mint mondjuk a Sziget története során többször is előfordult. Ezúttal a masszív kánikula volt jellemző, amit egyedül péntek délután szakított meg egy erős széllökésekkel kísért kiadós vihar nagyjából egy-másfél óra erejéig. De ez sem okozott nagy fennakadást, a programok bő fél óra csúszás után folytatódtak, éjjelre pedig azt is sikerült ledolgozni. Szombatról vasárnapra virradó hajnalban volt még egy váratlanul jött zápor, ami a koncertekbe már nem zavart be, arra viszont pont megfelelt, hogy mindent csurom vizesre áztasson. Ez még annak is kellemetlen meglepetés lehetett, akinek a sátra nem ázott be, mivel pár órával később bontani kellett, ennyi idő alatt pedig esélytelen volt, hogy megszáradjon. Na de annyi baj legyen, alakulhatott volna sokkal rosszabbul is. Viszlát jövőre, a 11. Fishingen!
(Még több fotót IDE KATTINTVA nézegethetsz.)
