Valószínűleg a Paganza az egyetlen csapat világon, amely önmagát internatív világrockot játszó zenekarként definiálja. A már régóta létező Csá, Misi! együttes tavaly óta viseli ezt a nevet, de az átkeresztelés csak a pontot tette fel az I-re, a belső változások már korábban elkezdődtek. Arról, hogy pontosan mik is ezek, mennyire új zenekarról van szó, illetve miben rejlik sikerük titka a közönség körében, Császári Gergely alapító frontembert és Apáti Ádám basszusgitárost kérdeztem.
A napokban volt az első évfordulója annak, hogy Paganza néven koncerteztek – mennyit sikerült megvalósítani azokból a célokból, amiket a név megváltoztatásakor kitűztetek?
Csaszi: Jó kérdés, igazából nem is tartottuk számon, hogy már egy éve ennek. De nekünk a névváltoztatás inkább csak afféle formális dolog volt, a valódi változást a jelenlegi felállás kialakulása jelentette, ami tavalyelőtt december környékére tehető. A névváltás csak az a momentum volt, amivel a külvilág számára is érthetővé tettük, hogy valami új dolgot tervezünk csinálni. Ami a terveinket illeti, azt kell mondjam, nem igazán váltottuk be őket ez alatt az egy év alatt. Azt gondoltuk, hogy megcsináljuk végre azt a fránya lemezt, meg többet koncertezünk, de mostanában nem visszük annyira túlzásba ezeket a dolgokat. Az mindenesetre egy fontos jellemzője a zenekarnak, hogy olyan nagyon nem erőltetünk semmit. A feszített munkatempót szeretjük, de azt nem, amikor valami túl van erőltetve. Az elmúlt évben valahogy úgy jött ki, hogy kényelemesebbre vettük a figurát, ami által viszont tök jól összekovácsolódtunk. Látványos előrelépések nem történtek, de folyamatosan próbáltunk, fejlődtünk. Kikristályosodott egy másfél órás koncertanyag, ami lemezanyag is egyben, és innen butaság lenne továbblépni azelőtt, hogy valóban lemezt csinálunk belőle. Ez egy olyan anyag, ami egyaránt tartalmaz új számokat, illetve régi Csámisi dalok átdolgozott változatait. Az utóbbiak viszont a jelenlegi formájukban már nem csak kényszermegoldásnak tekinthetők, hanem önállóan is létjogosultak. Immár tényleg azok vagyunk, akik, nem lehet többé azt mondani, hogy ez egy éretlen/kiforratlan zenekar, akiknek még nem tisztult le a repertoárja.
Érzel magadban potenciált arra, hogy még egy olyan rádiókedvenc slágert írjál, mint a Szalai Éva?
Csaszi: A Szalai Éva több dolog együttállásának köszönhetően lett sláger. A zenekarnak nagyon passzolt ez az egész dolog, úgyhogy gyakorlatilag magától értetődő volt. Elgitároztuk Janóval a teraszukon, egyből kész volt a szöveg is, a zenekar is tudta, hogy kell jó kis gitárpopot játszani, mert ezt csinálták azelőtt is. A Paganzával teljesen más stílust, attitűdöt képviselünk, amit nem igazán a rádiós slágerek jellemeznek. Bár ahogy nézem, az emberek ennek ellenére táncolnak rá ezerrel. Viszont mi azért mindent beleteszünk a zenénkbe, ami nem mainstream. Olyan ritmusok, lüktetések jellemzőek ránk, ami a klasszikus értelemben vett popzenére egyáltalán nem. Zsiga, a dobosunk például rendszeresen dobol moldvai táncházban, és így olyan ritmusokat tud, amit egyetlen normál rockzenekar dobosa sem. Az a csoda, hogy ezt az egészet egyáltalán úgy tudjuk előadni, hogy az emberek élvezik és táncolnak rá. Szerintem nagyon fontos értékeket közvetítünk, de nem az a fő célunk, hogy ez rádión keresztül történjen. Vannak könnyebben és nehezebben emészthető számaink, de nem szeretnénk feltétlenül az előbbi felé elmozdulni csak a rádiós lejátszások kedvéért.
Milyen zenekarok vannak hatással rátok?
Csaszi: Szinte minden hatással van ránk, én például csomó olyan dolgot hallgatok, amiről azt se tudom, hogy micsoda. Nem igazán tudok konkrét példákat mondani, annál sokkal nagyobb a mennyiség, hogy egyszerűen fel lehetne sorolni. De ma mondjuk Ravelt hallgattam, tegnap meg Sajnosbatárt.
Mindegyikőtöknek van kötődése a népzenéhez, ez mennyire hat ki arra, amit a Paganzával csináltok?
Csaszi: Igazából spontán a dolog, ahogy játszunk a hangszereken, egyszerűen átjön a bennünk ragadt népzene. Részben tudatosan, részben nem. A továbbiakban is szeretnénk nyitottak maradni arra, hogy a bennünket érő benyomásokat szűretlenül beépítsük a zenénkbe. Ebből remélhetőleg egyre inkább sikerül majd egy jellegzetes, bármi mással összehasonlíthatatlan stílust, fílinget kialakítani. Itt jön be amit korábban is említettem, hogy az elmúlt egy évben talán nem sok minden változott, de ez a stílus például tök jól kikristályosodott, ami nagyon megkönnyíti a dolgunkat, mert így nincs más dolgunk, mint zenélni.
Ádám: Szerintem tök jó lenne, ha el tudnánk írni, hogy tánctrendekhez hasonló zenét játsszunk. Például három dalt úgy összekötni, hogy egymás után jön mondjuk egy lassú, egy friss, meg egy csárdás, mindegyik a másikból következve. Például egy Fellegajtót ki tudnánk nyitni egy előtte lévő nótára, vagy átkötni egy következőre. Így nem egy-két dalból tudnánk táplálkozni, hanem egy kerek egészből.
Csaszi: Egyébként szerintem valamilyen szinten a népzene maga is rock n' rollnak számít. Azok a ritmusok amiket használunk, egy kívülálló számára inkább tűnnek népzenének, mert elsőre lehet, hogy nem érzi meg benne a lüktetést, de mi egyáltalán nem ragaszkodunk pusztán ezekhez a formulákhoz. Inkább szabadjára engedjük a dolgokat. Az általunk használt ritmusok, lüktetések eléggé saját dolgok, egyik sem máshonnan átvett Mellesleg ezek között sok olyan van, amire tök nagy dolog a közönség részéről, hogy táncolnak, mert azért egyáltalán nem egy bevált receptről van szó.
A Paganza név eredetét több helyen elmondtátok már, de honnan jött az internatív világrock?
Csaszi: Az együtt zenélés során belső kommunikáció terén sikerült elérnünk azt a szintet, hogy nem kell befolyásolnunk azt, az egyes benyomások milyen módon jelenjenek meg az általunk játszott zenében. Az internatív jelentheti az előbb említett motívumok szabad áramlását, ezen kívül pedig szándékosan az alternatívra hajaz. Annak a jelentése ugye az, hogy más. Az internatív pedig más, mint az alternatív. (mosolyog)
Több dal felkonferálásában is kitértél a filozófiára. Milyen a viszonyod hozzá?
Csaszi: Nincs igazán. Nem szeretem, ha valami bonyolultabb annál, mint amilyennek lennie kéne. A szövegeket is úgy építem fel, hogy próbálom a lehető legközérthetőbben megfogalmazni, amit gondolok. Ez nem mindig sikerül. A dalokban általában több dolog is megjelenik párhuzamosan, bemondani a felkonferálásban mindig azt szoktam, ami épp eszembe jut.
Melyik a kedvenc helyetek, ahol valaha játszottatok?
Ádám: Nekem a Gödör kisszínpad. Kezdetben azért volt jó, mert azt éreztük, hogy az előzőekhez képest ez már inkább nagyszínpad. Ezen kívül ennek a zenekarnak a Könyvtár Klub is nagyon jól áll.
Csaszi: Nekem a kedvenc helyem Tolcsván az Őskaján. Ez egy étterem, ahol nyaranta koncertek is vannak. El kell menni, enni kell egy jót, aztán ledőlni a barackfa alá és hallgatni a muzsikát.
Mik a kitűzött céljaitok a következő egy évre?
Csaszi: Az lenne az ideális, ha totálisan bármilyen elvárás nélkül érkeznénk meg a következő évbe. Lemez talán év végére várható, addig pedig igyekszünk minél többet koncertezni. A legfontosabb a rendszeresség, eljutni minél több helyre, ahol van a zenénkre igény, itthon és adott esetben a határon túl is. Ezek leginkább gyakorlati dolgok, és most a helyzetünk is tök jó, mert látjuk, hogy mi mindenen lehetne változtatni, és a lehetőségünk is megvan rá.
Kiegészítés: A csapat az interjú elkészítése óta eltelt időszakban villámgyorsasággal rögzítette az említett nagylemezt. Megjelenése szerzői kiadásban, néhány héten belül várható. Részletek nemsokára a paganza.hu oldalon! Összegyűjtött videók itt
