A szokásos összegző cikksorozatban az albumok után most a koncertek következnek. Ez a lista a másiknál is szubjektívebb, hiszen nyilván csak az a merítés lehet az alapja, ahol ott volna. Ami persze nem kicsi, évek óta rendszeresen 200 körül van. Így a kiválasztásnál ezúttal is olyan szempontok estek leginkább latba, mint a valamilyen szempontból különleges jelleg (helyszín, apropó, vendégzenészek), vagy a nehezen meghatározható "ott és akkor hangulat", amibe a közönség viselkedésétől a saját aktuális kedvemig minden belejátszik. A felsorolás dátum szerint halad, amelyikről találtam felvételt, azt külön linkeltem vagy beillesztettem.
Boogie Mamma (G3 klub, január 17.)
Az egyik legrégebbi magyar skazenekar jó ideje csak alkalomszerűen, évente átlag kétszer lép fel, 2014-ben viszont teljesen eltűntek. Már-már végleg lemondtam róluk, amikor jött a váratlan jó hír, hogy ismét összeállnak. A nagy visszatérés az új Gödör, vagyis azóta már G3 klubban volt januárban, sőt a szokásos szintre visszaállva az A38 tetőteraszára is szerveztek egy koncertet ősz elején. A kettő közül voltaképpen bármelyiket választhattam volna, végül az első mellett döntöttem, ahol emlékeim szerint valami matrózos tematika volt terítéken. Homályosan rémlik egy közönségbe dobált kartonpapír-vasmacska, de nem ez a lényeg, hanem hogy ismét remek bulit hoztak össze. Zubreczki Dávid ezúttal is elemében volt, ugrált-feküdt-leült-felállt, végig maximumon pörgött. A szövegeket persze szinte sosem tudta rendesen, de pont így szeretjük. Bízzunk benne, hogy idén is hallatnak majd magukról.
Andfriends és Pintér Béláék (A38, április 4.)
Müller Péter Sziámi bő három éve aktív zenekara több tagcserét és hangzásbeli változást követően 2015-re csiszolódott össze igazán. Bár nem lépnek fel túl gyakran, koncertjeik mindig eseményszámba mennek, pont ideális arányban vegyítik a klasszikus slágereket az (egyébként szintén remek) új dalokkal. Minden addiginál nagyobb dobásuk volt azonban, amikor összeálltak Pintér Béla társulatának színészeivel. Ez egyrészt a közönség érdeklődését is megsokszorozta, másrészt olyat csavart a jól ismert számokon, amitől az egész még újabb színezetet kapott. Thuróczy Szabolcs, Csákányi Eszter, Stefanovics Angéla és a többiek bebizonyították, hogy könnyűzenei színpadon, énekesként is abszolút megállják a helyüket. Azóta szinte az összes Andrfriends koncerten feltűntek a társulat tagjai (váltakozó létszámban), de talán az áprilisi első alkalom volt a legemlékezetesebb. (Egy viszonylag teljes hangfelvétel a koncertről ITT.)
Pál Utcai Fiúk (Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, április 29.)
Az MR2 Szimfonik+ koncertsorozata azután költözött a Művészetek Palotájába, hogy többször is megrendezték a Sziget Fesztiválon, majd a Millenárison. Azokon a bulikon még tucatnyi előadó szerepelt, mindannyian csak néhány számmal, az új sorozatban viszont az egész este ugyanarra a zenekarra épül. Felesleges mondani, mekkora pluszt ad a megszokott hangzáshoz a szimfonikus nagyzenekari kíséret. Igaz, az egész könnyedén giccsbe is átcsaphatna, de szerencsére ez a legritkább esetben történik meg. A Pál Utcai Fiúknál legalábbis semmiképp: alkalmasint 2-3 évtizede játszott dalaik olyan pazarul szólaltak meg, mint soha azelőtt. Lecsó és a többiek jól látható megilletődöttsége pedig külön aranyos volt. (Rövid részlet ITT.)
Colombre Band és Tátrai Tibor (Győr, Színhely Kultúrpince, május 8.)
A győri székhelyű Colombre Band az ország minden részén koncertezett már, igazán hűséges törzsközönségük viszont a bázisukon van. Itt jó ideje havi rendszerességű klubot is tartanak, bár ez az idei szezonban a zenekar átalakulása miatt egyelőre szünetel, 2014 őszétől 2015 tavaszáig viszont stabilan működött. Ráadásul mindegyik bulira egy különleges vendéget is hívtak. A legexkluzívabb a szezonzáró volt, amire szerencsére én is eljutottam. A legendás gitárhőssel, Tátrai Tiborral léptek fel, aki legalább 7-8 dalban közreműködött a koncerten: a Colombre-számok mellett Hobo Blues Band klasszikusokat, sőt a Rolling Stones Sympathy for the Deviljének magyarított verzióját is eljátszották vele. Szuper élmény volt, bármikor meghallgatnám újra.
AC/DC (Ausztria, Zeltweg, május 14.)
Ez volt a harmadik AC/DC koncert, amin részt vettem, a 2009-es budapesti és belgrádi után. Egyben a legnagyobb szabású is: nem kevesebb, mint 110 ezren voltak a Red Bull Ring versenypályán. Sajnos a szervezés belebukott némileg a hatalmas tömegbe, emiatt az odajutás, illetve még inkább a hazaút kisebb káoszba fulladt. A buli után órákig kóvályogtunk a sötétben a buszunkat keresve, amit csak leszállásunk után állítottak be egy kilométerekre lévő parkolóba. Mikor pedig végre megtaláltuk, azzal kellett szembesülnünk, hogy több száz másik busz áll előtte a sorban, kihajtási engedélyre várva. Így végül reggel 8-ra érkeztünk vissza Budapestre holtfáradtan, de ez sem nyomhatja el magát a bulit, ami fenomenális volt. A két kényszerű tagcserén is átesett zenekar továbbra is úgy nyomja a rock n' rollt, mint talán senki más – nem véletlenül kíváncsiak ennyien rájuk. (Videók a koncertről ITT.)
Amorf Ördögök (A38, május 16.)
Az év első komoly meglepetése volt a hír, hogy 2007 után összeáll Tövisházi Ambrusék kacatpop-zenekara, aminek a mai napig rengeteg rajongója van. Ez hamar megmutatkozott, ugyanis az A38-ra meghirdetett koncert néhány nap alatt teltházas lett, ahogy a következő napra meghirdetett plusz buli is. Végül egy harmadik ráadást is beiktattak, így egy veszprémi és a Fishing on Orfűs koncerttel együtt összesen hatszor léptek fel. A fő apropót a Cellux-szimfónia lemez 10. születésnapja adta, amit ennek örömére el is játszottak az elejétől a végéig. De ezen kívül is elhangzott a csapat összes nagy slágere, a közönség kitörő lelkesedésére. Az együttest a Péterfy Bori & Love Band aktuális felállása alkotta, hozzájuk csatlakozott Tariska Szabolcs és még pár vendég. Ő egyben a legüdítőbb jelenség is volt mindannyiuk közül: igazi túlmozgásos figura, aki nagyon otthon van a színpadon. Az utóbbi években mégis inkább csak szövegíróként aktív, így pláne élmény volt frontemberi-ceremóniamesteri pozícióban látni. (Részlet a koncertből ITT.)
Ripoff Raskolnikov 60 – All Star Birthday Party (Kobuci Kert, augusztus 8.)
A sokak által tiszteletbeli magyarként emlegetett blueslegenda, Ripoff Raskolnikov augusztusban ünnepelte 60. születésnapját, stílszerűen egy alkalomhoz illő hosszúságú (közel három órás) nagykoncerttel. Az est fő különlegességét a zenészbarátok adták, akik nemcsak azért jöttek el, hogy gratuláljanak neki, de vendégénekesként közre is működtek a dalokban. Fellépett a Braindogs teljes legénysége (Kiss Tibi, Varga Livius, Frenk, Ian Siegal), de ott volt például Pribojszki Mátyás, Fekete Jenő és Little G. Weevil is. Igazi örömünnep kerekedett, aminek végén természetesen a torta sem maradt el. És hogy Tibi szavait idézzem: az igazi blueskarrier 60-nál kezdődik, úgyhogy még sok ilyen bulit kívánok én is! (Egy dal a koncertről ITT, Ripoff-interjú ITT.)
Florence + the Machine (Sziget nagyszínpad, augusztus 11.)
Sajnos a jelenleg menő külföldi zenekarokkal megfelelő kapacitás híján továbbra sem vagyok képben szinte semennyire, így a Florence & the Machine-t is csak névről ismertem a Szigetes koncertjük előtt. A hype viszont akkora volt körülöttük, hogy mindenképp kíváncsi voltam rájuk és jól is tettem, hogy arra a napra mentem ki. A 29 éves (de sokkal idősebbnek tűnő) énekesnő fantasztikus frontember, hihetetlen átéléssel adja elő dalait. Nagyon jól áll neki a színpad és a közönséggel is állandó kapcsolatban volt. Mélyreható kritikával inkább nem próbálkozom, elég annyi, hogy átjött ez a másfél óra. (Még több videó ITT.)
Törzs (Csillebérc, augusztus 28.)
Az alig egy éve alakult Törzs zenekarnak már a bemutatkozó lemeze (és a hozzá készült film) is felkerült a másik listára, nyár végi koncertjükkel viszont itt is kiérdemeltek egy helyet. A rájuk már kezdettől fogva jellemző természetközeliséget, illetve úgy általában a formabontó ötletek sorát azzal maxolták ki, hogy a csillebérci erdőbe hívták a közönségüket. A "színpad" egy tisztáson volt a fák között, rendes hangtechnikával és megvilágítással, sőt még a díszletre is ügyeltek: jelképüket, a három csíkot pont úgy helyezték el, hogy mögötte látszódjon a naplemente. Ennél különlegesebb élményt nemigen hozhattak volna össze, ráadásul ahogy már írtam, a dalaik is tökéletesen beleillenek ebbe a közegbe.
(Fotó: Adrián Zoltán)
Csíkszerda: Mese a világ legszebb dalát éneklő madárról (Közgazdasági Politechnikum, december 12.)
Most először jutottam el a Csíkszerda kórus koncertjére, így teljes újdonság volt számomra minden, ami egyébként – mint utólag megtudtam – általánosan bevett szokásnak számít náluk. Oké, azt tudtam, hogy mindenki csíkosban lép fel, de élőben így is sokkal menőbb látvány volt. Ahogy az is, hogy gyakorlatilag együtt élnek a közönséggel, folyamatosan járkálnak körbe-körbe, időnként még a szemkontaktust is keresik. Az előadott mű eleve könnyen befogadható volt, de a dalok közötti rövid kommentárok még inkább segítették a megértést. Tóth Árpád tökéletesen fogja össze a száz főnél is népesebb csapatot, és eleve látszik rajta, hogy mindene az éneklés. Ennél jobb garanciára nincs is szükség ahhoz, hogy bármit csinálnak, érdemes megnézni. (Interjú ITT.)
(Fotó: Gábor Sára)
+1: Művészetek Völgye, egy az egyben (július 24-augusztus 2.)
Ez a kakukktojás, hiszen egy teljes fesztivál normális esetben nyilván nem illik az önálló koncerteket összegyűjtő toplistára. A 2015-ös Művészetek Völgye azonban – ahogy többször is leírtam, például ITT és ITT) – akkora élmény volt számomra, hogy kijár neki egy bónuszhely. Ez a másfél hét tényleg egy másik világban telt, teljes kiszakadás volt a mindennapokból, pedig rólam aztán nem lehet elmondani, hogy a mindennapok során kevés helyre járnék. De a kapolcsi és taliándörögdi hangulatot össze sem lehet hasonlítani bármelyik másik fesztivállal, vagy kulturális eseménnyel. Meg kell tapasztalni. És a jó hír (pláne ebben a havas téli időben), hogy lassan már közelebb van a következő, mint az előző.
(A cikk első része a legjobb magyar lemezekkel: KATT IDE)
