A Zarathustra zenekar tagjait korábbi formációkból, illetve utcazenélések révén már hosszú évek óta ismerem. Jelenlegi együttesük 2012 óta létezik, a kezdeti soktagú szárnypróbálgatások után trióként találtak rá igazán saját hangzásukra. Eddig egyetlen házi demót jelentettek meg, ehhez csatlakozott most egy új EP négy dallal. Bár az ismeretség miatt eleve elfogult vagyok velük szemben, objektívan nézve is nagyon tetszenek ezek a számok: zeneileg is abszolút karakteres, a szövegvilág pedig úgyszintén egyedi jellegzetességekkel bír. A Megeszem ebédre a világot anyaga itt lejjebb debütál, az énekes-gitáros-szövegíró Mészáros Zoltán Dániel (vagyis Mészi) kommentárjaival együtt. Nemsokára koncerten is bemutatják, erről infók a cikk végén.
A zenekarról és a felvételekről:
"Milyen zenekarnév lehetne motiválóbb annál, mint ami folyamatos önfelülmúlásra buzdít? Az irónia a dologban, hogy mégsem menetelünk gőzerővel jó Sztahanovokként a világhír felé. Szeretünk zenélni, de zenész énünkön lépten nyomon felülkerekedik a mérnök, kézműves, animátor, sofőr, apa stb. én. Ez is egyfajta felülmúlás, de remélhetőleg a Zarathustra név őrző ómenként még tíz év múlva is ezt a zenekart fogja fémjelezni. Mert mindnyájunknak fontos, és vannak így szerencsére rajtunk kívül is páran. Nagy terveink persze mindig lesznek, szeretnénk egy negyedik tagot, hogy lehessen billentyű is a zenekarban (valóságosan, nem csak virtuálisan), dehát nem vagyunk telhetetlenek, öröm, hogy sikerült egy újabb kislemezt kihozni, még ha saját megvalósítással is.
A felvételek közös erővel készültek, de a keverés és minden más művelet Kungl Mátyás Hangya műve, aki egyben dobosunk. Ő készíti a zenekar arculatát is. Krómer Márton a basszusgitározáson és vokálozáson kívül a bandát utaztatja, Mészáros Zoltán Mészi gitáros, énekes pedig a dalok többségének szövegét és zenei ősmagját adja, meg a hangszereket javítja ha kell. 2012 óta létezünk, az elején sokféle stílussal és tagokkal kísérleteztünk, de végül a háromtagú csontváz bizonyult a maradandónak, és zenei világunk is trióvá alakulásunk óta vett egyértelműbb irányt. Dallamkedvelők vagyunk, de néha szeretünk belepiszkálni a nagy egyértelműségbe."
Röviden az egyes dalokról:
Mathematics
Személyi igazolvány szám, TAJ szám, adószám, bankszámlaszám, oktatási azonosító, pin kód, születési idő, irányítószám, adóazonosító jel, iktatószám. Fura, hogy még nem találkoztam olyan ezoterikus társasággal, akik az életemet jellemző számsorok alapján mondják meg a jövőmet. Ha a pinkódod harmadik számjegye hármas, sötét felhők gyülekeznek feletted. Amíg a számozott jelen van, hogy megvédje magát, hogy rámutasson, ő a jelölt alany, nincs gond. Végülis bárkit hívhatnának 32-nek is akár. De ha nincs ott, akkor már könnyű tologatni, hogy pl. rendezzük páros és páratlan alapján a csoportot, aztán vonjunk belőlük gyököt, és nézzük meg, milyen az átlaguk... Élesek ezek a számok, és úgy elvérzünk időnként alattuk, mint a sicc.
Dzsana
Ha mindennek van legalább két oldala, akkor hol van itt az igazság, amitől majd megnyugszik mindenki kicsi szíve? Csak azért hadarok, hogy el tudjam mondani mind azt az egyetlen szót, hogy hazugság, minden hazugság. És ha sikerül annyiszor elmondanom, hogy ettől igazzá válik, akkor még tovább fordul a kerék, maga az igazság válik hazugsággá, hogy igazolhassa önmagát. Sok dzsana a semmiről, mégis lesz belőle egy dal, ami lehet, hogy tényleg, lehet, hogy tényleg nem.
Elementáli
Megettem egy nagy tál levest. Olyan finom volt, hogy mindjárt derűsebben látom tőle a világot. Egyről a kettőre lépek és benyomok először néhány kisbolygót, aztán üstökösporos naprendszereket csócsálok. Fontos a kiegyenlített táplálkozás, ezért a Mengyelejev táblázat egyik elemét sem részesítem előnyben. Már a feketelyukakat is elnyelem, miközben a belső anyag és érzelemtöltet robbanásveszélyes péppé sűrűsödik. Bumm! A szétszáguldó részecskékből új univerzum alakul, én meg ott ülök valahol, és bámulom, ahogy valaki egy repkedő nejlonzacskót bámul.
Az Elementálihoz tavaly nyáron szövegvideó is készült:
Köztér
A köztér számomra a Ferenciek terétől az Urániáig ért, ahol az utcazenélésben átfagyott csontjaimat megmelengethettem egy tányér hagymás virslisaláta társaságában, aminek receptjét az általam nagyra becsült Rákóczi pékség dolgozói még pénzjutalom ellenében sem voltak hajlandó elárulni. Így a titok a fenséges étkezdével együtt halt, és persze éjjelnappali hentes sincsen, ahol jóféle sült kolbászokat lehetne tömni almapaprikával, kenyércsücsökkel meg dobozos kólával, no nem mintha ez utóbbi önmagában jó lenne, de a fémes íz a buborékokkal remekül kiegészíti az összhatást. Az Astoria aluljáróba menet visszafelé pedig megcsodálható a bőrkabátbolt, ahol felköltözésem óta végkiárusítás miatt 90% a kedvezmény mindenre, és a marketing annyira működik, hogy egy év után bementem megnézni, mégis hogy csinálják? Az a bolt öröknek tűnt, de már eltűnt. Ahogy a Rákóczi pékség és a Ferenciek terei képes aluljáró is."
Az EP bemutató koncertje a Könyvtár Klubban lesz február 20-án, részletekért KATT IDE.