Másodjára rendezték meg idén a fesztivált, aminek keretében a tágabb értelemben vett pesti belváros legmenőbb helyei – a Gólyától a Toldi klubon és a Vittulán át a Trafóig – négy napra kiköltöznek a budai hegyekbe. A Kolorádó csak egy szimpla bulinak indult tavaly, de egy pillanat alatt legendássá vált: a Facebook-eseményt 20 ezren jelölték vissza, és mindenki el volt ájulva attól, mennyire hiánypótló a koncepció. Vagyis ugyanazokra a zenékre bulizni, mint egyébként, csak sokkal koncentráltabban és ilyen festői környezetben. Idén új helyszínekkel és még izmosabb programmal tértek vissza, amiről egy nap erejéig én is meggyőződhettem.
Kezdjük a kijutással: ettől előzetesen tartottam kissé, a fesztiválnak helyet adó Sztrilich (ejtsd cs-vel) Pál Cserkészpark ugyanis lényegében a semmi közepén található, Budapest és Nagykovácsi határában, több kilométerre a legközelebbi buszmegállótól. A főbejáratot csak gyalog, vagy a direkt ebből az apropóból közlekedő transzferbuszokkal lehetett elérni. Állítólag tavaly volt némi kavarodás, sokszor csak nyomokban sikerült tartani a menetrendet, idén viszont simán ment minden: a buszok folyamatosan közlekedtek, még éjjel is legfeljebb 15-20 percet kellett várni rájuk. Sajnos a BKK nem sűrítette a 956-os éjszakai járatot, így Hűvösvölgyben viszont akár majdnem egy órát is várni kellett a csatlakozásra a belváros felé. Jövőre talán ennek felülvizsgálatát is meg lehetne próbálni elérni a cégnél, igény szemmel láthatóan volna rá.
A Kolorádó területére érve azonnal megcsapott az a fajta kiszakadás-érzés, aminek alighanem a gyorsan jött népszerűséget is köszönhette a fesztivál. A helyszín valóban gyönyörű, ráadásul annyit nem is kellett utazni hozzá: az Astoriától alig több, mint egy óra alatt ki lehet jutni. További előnye, hogy maga a terület hatalmas, így hiába voltak összesen több ezren, nagyon jól eloszlott a tömeg az egyes színpadok között. Tumultus gyakorlatilag sehol nem alakult ki, ahogy én tapasztaltam, a pultoknál sem kellett néhány percnél többet várni a kiszolgálásra. Oké, a mobilvécék előtt azért lettek sorok az este előrehaladtával, de ez valószínűleg minden fesztiválon be van kódolva. Mindent egybevéve viszont teljesen emberi léptékű volt az egész.
Ami a zenei felhozatalt illeti: nagyjából egyharmad/kétharmad arányban alkották élő zenekarok, illetve az elektronikus produkciók, az utóbbiak javára. Az előbbiek túlnyomórészt a Gólya udvarba összpontosultak, akik igazi álom-lineupot raktak össze, már azok számára, akik vevők a jórészt a mainstream és az underground határán elhelyezkedő csapatokra. Csütörtökön egymás után játszott a Mayberian Sanskülotts, a Szabó Benedek és a Galaxisok, az Elefánt, a Bohemian Betyars és az Újzenekar, tehát lényegében akár az egész estét itt tölthettem volna, ha a többi helyszín programjában nem lettek volna hasonlóan vonzó előadók. De voltak: az OTP Junior Székelykapu Nagyszínpadon például a Jazzékiel, DJ Bootsie és iamyank is játszott, és a többi színpadnál is mind érdemes volt megállni legalább néhány pillanatra.
A fesztivál árszínvonala nagyjából azon a szinten mozgott, mint ami a kitelepült helyeken eleve jellemző. Kivétel ez alól a Gólya, akik sokkal barátságosabb árképzéssel operálnak, itt azonban rájuk is a központi szabályozás vonatkozott. Egy melegszendvicsért például 650 forintot kellett fizetni, a street foodok pedig 1000 forintnál kezdődtek. Ezzel még nincs is gond, főleg hogy aki akart, hozhatott be magával ennivalót. Viszont az 550 forintos korsó sör – ami ráadásul csak négydecis volt, tehát felszorozva majdnem 700 – és a 300 forint/decis folyóborok azért enyhén túlárazottak voltak, majdhogynem a Sziget szintjét hozták. Az is furcsa volt, hogy a 300 forintos betétdíjú repoharakat (amikért önmagában pluszpont jár) nem váltották vissza, pedig mindenhol ez a bevett gyakorlat.
Meg kell még említeni a térerő hiányát, ami tovább erősítette az említett kiszakadás-érzést. Meglepő módon nagy problémát nem eredményezett, mivel a helyszínek alig negyed óra alatt végigjárhatóak voltak, előbb-utóbb alighanem mindenki megtalálta elkavarodott ismerőseit. A külvilág pedig talán jobb is, hogy megszűnt létezni erre a néhány napra, vagy órára, amit itt töltöttek. Igaz, lett volna egy elméleti opció a kommunikációra: a Firechat nevű alkalmazás, amit direkt erre a célra fejlesztettek ki. Elvileg minél többen használják, annál nagyobb hatásfokkal működik, a szervezők előzetesen biztattak is mindenkit, hogy töltse le. Nos, úgy tűnik, nem jártak akkora sikerrel, mivel az app gyakorlatilag csődöt mondott. A mi társaságunkból legalábbis senkinek nem továbbította az üzeneteket, csak mondjuk háromszor az egész este folyamán, több órás késéssel. Sebaj, megvoltunk nélküle is.
Összességében abszolút pozitív élmény volt a Kolorádó, a helyszín, a programok és a közönség miatt is. Nagyjából húsz ismerőssel találkoztam úgy, hogy előzetesen vagy egyáltalán nem, vagy csak futólag egyeztettünk. Ebből is látszik, hogy az a közeg, amiben egyébként mozgok, ennyi idő alatt is teljesen magáévá tette és ugyanakkora természetességgel jön ki ide, mint mondjuk a sokkal nagyobb múltú Fishing on Orfűre, vagy a Művészetek Völgyébe. Úgy tűnt, hogy a fellépőknek is nagyon bejön az egész: legalább három zenekartól hallottam az este folyamán, hogy ez az egyik legkirályabb fesztivál, ahol eddig jártak. Minden adott tehát a folytatáshoz, ha a szervezők lelkesedése nem csökken, hosszabb távon is meghatározó szereplői lehetnek az amúgy nagyon telített hazai mezőnynek.
(További képeket IDE KATTINTVA nézegethetsz)
