A Kontraszt nem más, mint a 2017-es év legjobb magyar dalait összegyűjtő listámra is felkerült – azóta viszont feloszlott – Korinn zenekar énekesnője, Mirtse Kori, valamint Kőbányai Zenei Stúdiós osztálytársa, Csizmazia Zsolt duója. Az elmúlt hónapokban Száz szél című első albumukon dolgoztak, melynek dalait egyenként tették közzé Facebook-oldalukon. Most pedig meghallgathatók egyben is, a születésük körülményeit, illetve mondanivalójukat összegző kommentárok kíséretében. Már a lemezbemutató időpontja is megvan, bővebb infók erről a cikk végén.
Arról, miért lett vége az előző zenekarnak, Kori a következőket mondja:
A Korinn-os időszak szuper volt, és imádtam csinálni, de utólag visszanézve úgy látom, hogy még az egész zenekar útkereső fázisban volt. Akkor frissen csöppentünk bele a zenei világba, nem tudtuk még, hogy pontosan milyen stílusirányban akarunk mozogni, vagy hogy milyen pozíciót szeretnénk betölteni egy zenekarban, csak azt tudtuk, hogy zenélni szeretnénk, ezért zenéltünk.
A kezdeti lelkesedés és pár koncert után viszont egyre inkább szétszéledtünk, először lelkileg: mindenkinek lett egy fontosabb dolga, fontosabb projektje, más zenekar, vagy épp egy munka, majd fizikailag is, hiszen a dobosunk például el is költözött Budapestről. Már senkinek nem volt prioritás Korinn, amit meg is értek, mivel mindenkinek volt három másik zenekara, ami közelebb állt a szívéhez. Egy ilyen projektet viszont nem tud egy ember elvinni a vállán, ehhez arra van szükség, hogy az egész csapatnak ez legyen a legfontosabb. Azóta úgy látom, mindenki megtalálta a helyét a zenében, és most már végre azt hiszem, hogy én is.
És akkor az új projektről:
A Kontraszt azért jött létre, mert Csiziben (Csizmazia Zsolt) és bennem is rengeteg dal volt, amit szerettünk volna megírni és eljátszani. Már az első évtől kezdve osztálytársak voltunk Kőbányán, úgyhogy tudtuk egymásról, hogy legalább egy szempontból ugyanúgy működünk: ha valamit csinálunk, akkor azt nagyon csináljuk. Talán Csizit is ez ösztönözte arra, hogy a szakvizsga előtti utolsó hajrában odajöjjön hozzám, és azt mondja: Te, figyelj, zenéljünk már együtt.
Mindkettőnknek voltak már megírt dalai, amikkel szerettünk volna komolyabban foglalkozni. Ezekkel kezdtük a projektet, és amíg ezeken dolgoztunk világossá vált, hogy mit szeretnénk: őszintén, maníroktól és sallangoktól mentesen beszélni azokról a dolgokról amik bennünk – és még rengeteg emberben- jelen vannak. Történeteket mesélni, érzéseket feltárni, és szembenézni azokkal a dolgokkal, amiket amúgy a legtöbben a szőnyeg alá söpörnek.
Eldöntöttük, hogy nem fogunk olyat leírni, amit nem gondolunk komolyan, és ami nem hiteles. És épp ezért azóta is kíméletlenül húzogatjuk ki egymás sorait, és habozás nélkül megmondjuk egymásnak, ha valami erőltetett, vagy nem ide való. Az, hogy magyar nyelven írunk, nagyon sokat segít ebben: angolul valahogy minden jól hangzik, de a magyarral már más a helyzet. A magyar nyelv a szövegben, az akusztikus felállás pedig a zenében egy nagyon erős rosta, amin csak az megy át, aminek tényleg van helye a világban.
Alapvetően akusztikusan játszunk, viszont ennek igyekszünk minden lehetőségét kimeríteni. Looper és énekeffekt pedálokkal dolgozunk, így a dalokon több vokál -és gitársáv is van, teltebb a hangzás, mintha csak egy szál gitárral játszanánk a dalokat. A hitelességet nem csak a szövegben, hanem a zenében is fontosnak tartottuk, így a lemezre is pontosan annyit játszottunk fel, amit élőben is vissza tudunk adni.
Közösen dolgozunk a dalokon, általában egyikünk hoz egy dallamot és egy szövegrészletet, a másikunk folytatja, hozzárakja a saját tapasztalatait, és addig csiszolgatjuk, amíg nem lesz minden milimétere készen. Érezzük, ha valami még nincs száz százalékon, akár szövegileg, akár zeneileg, és igyekszünk olyankor hozzárakni valami pluszt, amitől önmaga lesz a dal. Időnként pedig pont attól lesz önmaga, hogy nem rakunk hozzá – a Dúdoló Mamának feljátszásakor például még szó volt extra vokálsávokról, de amint felénekeltem, tudtuk, hogy ebbe nem szabad belenyúlni, ez itt és most kész van.
Ahhoz, hogy a lemez létrejöhessen, persze nem csak mi ketten kellettünk: a felvételt Diószegi Kiki barátunk készítette (Stray Heart Records), a keverést és mastert Somogyi Zsigmond, az albumborító és a többi zenekari fotó pedig a csodálatos Nerpel Nikoletta munkája.
A dalokról bővebben:
Bűntudat
A téma – az érzés, a gyötrődés ami rányomja a bélyegét a mindennapokra, ami állandóan facsar, és nem hagy nyugodni – mindenkinek ismerős lehet. Ez volt a legelső dal, amin elkezdtünk közösen dolgozni, és amint kész lett, nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy közös a célunk: csak valódi témákat szeretnénk feldolgozni, úgy, ahogy vannak. Minden szépségükkel és hátrányukkal együtt, és sosem csak feketén, vagy csak fehéren.
Nyomtalan
a múlt jelenné válásáról szól, arról, hogy ami velünk történik, az ott is marad örökre, bennünk. Az összetörtet megragaszthatjuk, de sosem lesz olyan, mint előtte, a sebeink pedig begyógyulnak, de a heg látszani fog. Minden pillanat, minden szó és kép apránként formál minket azzá, akik leszünk. Néha ez nehéz, és sokszor könnyebb lenne tiszta lappal, de szerintünk ez mégis egy csodálatos folyamat, amit meg kell tanulni megérteni, és elfogadni ahhoz, hogy lépést tartsunk magunkkal, és megszeressünk együtt élni azzal az emberrel, aki a bőrünkben lakik.
Fészek
A madár a fészket, a lélek pedig egy másik lelket választ otthonául, ha biztonságra vágyik. Megnyugvást találni a másikban amikor tombol a vihar, átadni magunkat a bizalomnak, miközben háborognak a kételyek, erről szól a Fészek. Hallgassátok meg, és közben, ha jól figyeltek, észrevehettek egy verset a dalban, ahogy befészkelte magát.
Engedd
Néha, amikor túl sok a gond és felemészt a zűrzavar, ösztönösen elfutnánk. El egy olyan helyre, ahol nem talál ránk senki, ahol nem érnek utol a problémák. Csak a gondokkal az a baj, hogy ott törnek utat, ahol épp vagyunk. Ahogy a múltunkat, őket sem hagyhatjuk hátra, nem vagyunk teljesek nélkülük. Minden problémánk, minden félelmünk, minden gondunk mi vagyunk, és csak úgy győzhetjük le őket, ha nem védekezünk ellenük. És amikor ez még nem megy, szerencsések lehetünk, ha valaki leül mellénk az ágyra egy kis gitárral, és ezt dúdolja, amíg elalszunk: "Engedd, nincs mitől félned. Hadd segítsek. Engedd, kérlek."
Dúdoló Mamának
Ez a dal talán ismerős lehet, mert jóval korábban született, mint a társai, de a szívünkhöz nőtt, és szerettük volna a lemezen látni, úgyhogy kicsit felfrissítettük, kapott egy nagyon letisztult, személyesebb hangvételt, és örülünk, hogy most ebben a formában hallhatjátok. A tartalmat illetően most nem írunk körítést, a Dúdoló Mamának magáért beszél.
Válasz
Az Engeddhez hasonlóan ez is egy kicsit leülősebb, mantrázósabb dal lett. A téma az univerzum nagy kérdései, és a válaszok, amiket sosem fogunk megtalálni, de talán jobb is így. Néha érdemesebb inkább előre nézni, mint hátra, mert
"A múltból mentett maradék
Holnapra már nem elég.
Minek mented akkor hát hiába?"
Árnyék
Ebben a dalban szintén egy nagyon bensőséges érzelem van terítéken, melyet manapság sajnos sokkal többen éreznek magukban, mint kellene. Az ember kicsit mindig meztelennek, védtelennek érzi magát, amikor ilyen témákról ír, zenél és énekel, de úgy gondoljuk, hogy ezekről egyszerűen beszélni kell, mert sosem tudhatjuk, ki tud erőt meríteni belőle.
Zaj
Ez a lemez leghangosabb, és talán a leginkább Kőbánya-ihletésű dala. Tipikus "közönségénekeltetős" feelingje lett, de a mondanivaló itt sem maradt el. Arra ösztönzünk benne mindenkit, hogy merjen kiállni a saját hangja mellett, még akkor is, ha azt hiszi, hogy senki nem hallaná azt a külvilág zajától.
Alfa
Képzeld el, hogy a színpadon állsz, és felgördül a függöny. A nézőtér zsúfolásig tele, minden szem rád szegeződik, tudod, hogy eljött a Te időd. Előre lépsz, és elkezded a táncot, mégsem szólal meg a zene. Nem tudod pontosan mi történik, hol rontották el – vagy Te rontottad el? – de a helyzeten nem változtat: egyedül táncolsz a színpadon, és már nincs kibúvó. A feszült csendet csak a lábaid dobogása töri meg.
Két választásod van. Az egyik, hogy befejezed a táncot, félszegen meghajolsz, és lekullogsz a színpadról. A másik, hogy erőt veszel magadon, legyűröd minden szégyenérzeted, megtanulod uralni a színpadot, és addig táncolsz, amíg már senki nem figyel a csendre. Te mit választanál?
Száz szél
A lemezen kilenc dal kilenc érzelmi állapotot ír le. Végezetül itt egy tizedik, ami arról szól, hogyan cikáznak bennünk ezek az érzelmek, hogyan dobálnak minket láthatatlan széllökésekként néha jó, és néha a legrosszabb irányba. Az utolsó dal szóljon Szabó Krisztián tiszteletére.
A Kontraszt első koncertje – és egyben a lemez bemutatója – december 18-án lesz a Hunnia Bisztróban, a Facebook-esemény ITT érhető el.
