A tavalyi Volt Fesztivál nyitónapi programja ismétlődött meg március 3-án az A38 hajón, ahol a magyar Anselmo Crew és a spanyol Che Sudaka lépett fel. Nagy meglepetésre bizonyos tekintetben ezúttal sem került sor, mint ahogy az ilyen stílusban utazó zenekarok általában nem árulnak zsákbamacskát - lásd a Kultur Shock koncertről szóló beszámolót. Azonban az este mégis szolgált pár újdonságértékű dologgal, mind pozitív, mind negatív értelemben.
Az előzenekar kiválasztásánál sikerült a lehető legjobb párosítást összehozni a szervezőknek: akárcsak a Volton, most is abszolút szakavatottan melegített be az Anselmo Crew. Már a felállásuk is hasonló, sőt, talán még sokszínűbbnek is mondható: az alap gitár-basszus-dob-ének mellett ütősök, fúvósok, billentyű és egyéb, időnként előkerülő szokatlan hangszerek - üstdob, harmonika, illetve valamiféle lantszerű alkalmatosság. Mindezek együtt egy egészen egyedi olvasztótégelyt alkotnak, ami a hangzásvilágban is megmutatkozik. Talán legink
ább a latin ritmusok dominálnak, de éppúgy megtalálhatóak benne balkáni elemek, cigányzene, illetve a reggae-s, skás lüktetés. A szövegek leginkább spanyolul és angolul íródtak, de volt példa török és lovári nyelvű sorokra is. Honlapjuk tanulsága szerint egyetlen magyar nyelvű dala van a csapatnak (mégpedig az egyébként fárasztó rímpárokban bővelkedő Mesélj a nőkről), de azt ezúttal nem vették elő. Látható tehát, hogy tipikusan egy nemzetközi színtéren jól eladható zenekarról van szó, amely mind zenéjét, mind elnevezését tekintve könnyen fogyasztható a magyarul nem értők számára. Egyéb területeken is kiütközik a csapat multikulturális mivolta: az énekes például Új-Zélandon utcazenélt évekig, majd pedig egy dél-koreai repülőtér várótermében ismerkedett össze a basszusgitárossal, akinek olasz származású dédapja egyébként az Anselmo név ihletője.
Mindezen nemzetköziség ellenére azonban látszott, hogy a hazai közönség sem kevésbé fontos nekik - ügyeltek a rendszeres interakcióra, összességében remek hangulatot teremtve: már röviddel a kezdés után érezni lehetett a hajó ide-oda billegését. A koncert közepe tájékán aztán némileg meglepő és teljességgel váratlan bejelentés hangzott
el: ez volt a csapat utolsó fellépése, befejezik a közös munkát. Mindez csak úgy mellékesen, nem kis értetlenséget eredményezve. A végén aztán hozzáfűztek némi magyarázatot is: 8 évet töltöttek el együtt, jelentős sikereket értek el és nagyon sok szeretetet kaptak, mindezek után szeretnék magukat más projektekben is kipróbálni. Mindez valahol érthető, ugyanakkor hiányuk mégis fájó űrt fog jelenteni a hazai zenei palettán. Már amennyiben valóban feloszlásról van szó - ugyanis az eljövendő formációk mibenléte nem egészen tisztázott. Az együttes honlapján az szerepel, szó sincs megszűnésről, májusban visszatérnek, csak az eddigiektől eltérő formában. Már három bejelentett koncertdátum is van két hónappal ezutánra. A kérdés az, hogy mindez milyen név alatt, milyen tagsággal fog zajlani. Az elmondottakból arra lehetett következtetni, a jelenlegi felállásból csak az énekes Sub Anselmo személye lesz az összekötő kapocs, azonban ha valóban ez a helyzet, illő lenne mindezt más név alatt kivitelezni. Persze meglehet, ez is fog történni - ebben az esetben viszont miért hirdették meg a jelenlegi honlapon a májusi dátumokat? Tehát az egész üggyel kapcsolatban sok a kérdőjel, én mindenesetre kíváncsian várom a fejleményeket, mivel az általam eddig tapasztaltak fényében igencsak sajnálnám, ha vége szakadna az Anselmo-sztorinak.
A Che Sudaka színpadra lépésének pillanatában már valóban nagyon sokan voltak, ami - figyelembe véve a 2500 forintos elővételi jegyárat és a hétköznap estét - azt bizonyítja, hogy hazai rajongótáboruk mértéke közel sem elhanyagolható. Mindig kritikus pont a Magyarországra látogató 
külföldi zenekarok esetében a közönség üdvözlése, vagyis konkrétan a Budapest/Bukarest problémakör. Ezúttal ezzel sem volt gond, sőt mi több, a koncert alatt legalább tízszer elhangzott fővárosunk neve, mindannyiszor jelentős üdvrivalgást eredményezve. A nézőkkel való interakció ezen túlmenően sem hagyott maga után kívánnivalót - igaz ami igaz, ez szintén többé-kevésbé állandó ismertetőjegye az ugrálós bulizenét játszó csapatoknak. A Che Sudaka ezúttal arról érdeklődött, mi az "everybody's happy" kifejezés magyar megfelelője, és mikor a mikrofont az első sorban állókhoz odatartva megkapták a választ, azon nyomban lelkesen nekünk is szegezték a kérdést, mindannyian boldogok vagyunk-e. Az est egy másik pontján a - főleg spanyol földön - legismertebb magyar szó, a Puszkasz is elhangzott, a nyomatékosítás kedvéért szintén mantraszerűen, úgy tucatnyi alkalommal.
Ami a stílusvilágot illeti, számomra elég markánsan a Ska-P által fémjelzettre hajaz. Ez valahol nyilván triviális, lévén elég kevés azoknak a spanyol csapatoknak a száma, akik anyanyelvüket megtartva tettek szert nemzetközi ismertségre. Ám számos további közös pont is akad azon túlmenően, hogy szintén spanyol szövegekkel állunk szemben, olykor egy-két angol sorral megspékelve. Amennyire meg tudtam állapítani, maguk a dalszövegek is erősen az antiglobalista, kirekesztés-ellenes vonal mentén csoportosulnak. Van itt a "minden politikus hazudik" alapigazságot felidéző darab, illetve a papírok nélkül Európába érkező menekültek sorsát bemutató
szerzemény is, ez utóbbi dallamában a Sting-féle Englishman in New York parafrázisaként. Fontos hozzátenni, hogy mindez valós élményeken alapul, ugyanis a tagok tényleg dél-amerikai származásúak, bevándorlókként érkeztek Spanyolországba papírok nélkül, azzal a céllal hogy annak élhessenek, amit igazán szeretnek: zenélésnek és utazásnak. Ebből a szempontból még hitelesebbek is mint a Ska-P, lévén nem csak közvetítik mások helyzetét, hanem valóban a sajátjukat tárják elénk. Harmadik közös pontként meg kell említenem még, hogy az időnként gitározó énekes engem megjelenésében is a Ska-P showmanjére, a jelmezes-gólyalábas Pipire emlékeztetett (szemléltetés itt).
Ezen túlmenően az est leírható az ugrálás, zúzás, pozitív energiák kulcsszavakkal. Valóban önfeledt hangulat uralkodott, és bár nem tudnám elképzelni, hogy kizárólag ilyen koncertekre járjak (az túl fárasztó lenne), a két-három havi rendszeresség pont megfelelő dózis ahhoz, hogy egy ilyen energiabombát kapjak az arcomba. Most, hogy a Kultur Shockhoz és a Che Sudakához már kétszer is szerencsém volt, már a Gogol Bordellót is szívesen megnézném. Talán valamelyik nyári fesztiválon?
(Köszönet Lénának a kiegészítésekért és Kingának a képekért)
