Rég volt már ajánló rovat, most azonban ismét úgy gondoltam két zenekar kapcsán, hogy megérdemelnek egy cikket. Egyikük az egri Cabaret, akik a név kötelez elve alapján a cirkuszi varieték világát próbálják meg zenébe átültetni, a másik pedig a Colombre Band, akik azt bizonyítják be, hogy csak akusztikus hangszerek segítségével is táncra lehet perdíteni a közönséget.
A Cabaret személyében újabb olyan csapattal van dolgunk, akik leginkább a Quimby nevével fémjelzett hagyományokból építkeznek. Ezt a hasonlóságot már élesben is alkalmuk nyílt bizonyítani, ugyanis a 2008/2009-es téli turné több állomásán is előzenekarként szerepeltek Kiss Tibiék előtt. Én is ennek apropóján ismertem meg őket, azóta viszont nem tudtam eljutni egy koncertjükre sem, mivel nagyon ritkán lépnek fel: a honlapjukon meghirdetett dátumok alapján mindössze évi 5-6 alkalommal. Most azonban végre itt volt az alkalom, és kedd estéhez képest kifejezetten sokan is voltak a Gödör Klubban.
A zenekar hattagú, az alap ének-gitár-basszus-dob felállást billentyű és trombita teszi színesebbé. Halmos András frontember pedig időnként fuvolázik, sőt olykor kazun is játszik. Ez utóbbiról mellesleg honlapjukon így írnak: „a világon egyedülálló módon megszólaltatja azt a hangszert, melyet csak nagyon kevés embernek sikerült…” – ami azért közel sem igaz, minimális időbefektetéssel relatíve könnyen el lehet sajátítani a kazu használatát. De mindegy is, a lényeg az, hogy a hangzás semmi kívánnivalót nem hagy maga után.
A cirkusz és a könnyűzene összemosására viszonylag kevesen vállalkoznak, ezért ilyesmiről szólva mindenképp meg kell említenem a többi példát is, akikről tudomásom van. Egyrészt a nevében is nagyon hasonló Cabaret Medrano-t, akik szintén mesterfokon űzik a stíluskavalkádot. Legutóbbi lemezük bemutató-koncertjének például a Fővárosi Nagycirkusz adott otthont, amelynél autentikusabb helyszínt jelen esetben nehéz elképzelni. Velük egy másik alkalommal bővebben is foglalkozom majd. További izgalmas analógiát nyújt Hobo és a Jókai Porondszínház együttműködése, amelyről bővebben itt írtam.
Míg Hobo esetében a zene ízig-vérig rock, a kötődést szövegek koncepciója adja, addig a Cabaret produkciója minden ízében a múlt század elejének hangulatát igyekszik visszaadni. Lesz koszt! névre hallgató nagylemezük programadó dala (stílszerűen a Kabaré című) tökéletes stílusgyakorlattal indít: Meine Damen und Herren! Mesdames and Messieurs! Ladies and Gentlemen! Szenzáció! – és így tovább. A lemezen található 13 szerzemény mindegyike ezt a szellemiséget jeleníti meg. A koncerten nincsenek felesleges manírok, maguk a dalok viszont épp olyan kiforrottan szólalnak meg, ahogy rögzített változatuk. Élvezetes hallgatnivaló, profi előadás, csak ajánlani tudom.
(Honlap, zenelejátszóval: http://cabaretband.hu - videóim itt)
Az utóbbi időben egyre nagyobb teret hódítanak az akusztikus formációk. Már-már tendencia, hogy az egyébként rendes zenekari felállásban játszó együttesek összeraknak egy „csendes-ülős” műsort is, melyet aztán az eredeti programmal párhuzamosan játszanak (vagy olykor csak az énekes). Több előnye is van ennek: egyrészt a technikai követelmények nem olyan nagyok, tehát szélesedik a potenciális fellépőhelyek köre, másrészt pedig az áthangszerelés változatosságot is hoz a már jól bejáratott dalokba. Nem kell törődni a csendrendeletekkel sem, illetve olyan rétegeket is el lehet így érni, akik egy ugrálós rockkoncertre nem biztos, hogy elmennének.
A Colombre Band annyiban különbözik a leírásnak megfelelő többi versenyzőtől, hogy ők eleve akusztikus együttesként alakultak, tehát „hangos” repertoárjuk nincs is. A felállás: Váray László (ének/gitár/mandolin), Csordás Veronika (ének/vokál), Deák Gábor (gitár/vokál), Kovács Gábor (cajón). Idén jelent meg Tánc az ördöggel című, rendkívül igényesen kivitelezett nagylemezük, amely 11 szerzeményt tartalmaz. Ez kicsivel elmarad ugyan a szokásos mennyiségtől, a számok öt perc felé közelítő átlagos hosszúsága azonban ellensúlyozza. A korongon tevékeny részt vállaltak a Ferenczi György vezette Rackajam zenészei is. Nekik köszönhetően a dalok stúdióváltozata harmonikával, hegedűvel, basszusgitárral és plusz vokálokkal egészül ki, igazán sokszínű hangzásvilágot eredményezve.
Élőben a fentebb említett négy emberrel kell beérnünk, hiányérzetre azonban semmi ok: a vendégzenészek által hozzáadott plusz valójában csak a hab a tortán. A két gitár szerepe élesen elválik (akkordozás, illetve szólók és néha basszus), a mandolin igazi kuriózum, a női vokál a lehető legjobbkor lép be, a cajón pedig tökéletesen helyettesíti a valódi dobot. Utóbbit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már a koncert elejétől kezdve jelen volt egy táncos párokból álló keménymag a színpad előtt, az idő múlásával pedig székeikből felállva még többen csatlakoztak hozzájuk.
A zenekar lelke egyértelműen Váray László frontember, hozzá kötődik az összes dalszöveg (remek darabok, érdemes figyelni rájuk), illetve a zenék túlnyomó többsége is. Előadóként pedig rendelkezik az oly kevesekről elmondható természetes lazasággal, amely az örömzenélés elengedhetetlen feltétele. Énekstílusa nagyon karakteres, van benne valami sajátos íz, leginkább ahogy az o betűs szavakat ejti. Koncertjüket komoly ováció követte, azt bizonyítva, hogy győriekként is van keresnivalójuk a budapesti klubéletben. Legközelebb november 20-án játszanak a Szabad az Á-ban.
(Honlap: http://colombre.hu - videóim itt)
