Elöljáróban elnézést kérek mindenkitől, ezzel a címadással valószínűleg az eddigi legmélyebbre süllyedtem, de egyszerűen nem hagyhattam ki. Arról van szó, hogy a Csibor zenekar készített egy 7 számos EP-t, amely Taxi névre hallgat. Mint ahogy az énekesükkel készült interjúmból is kiderül, az egyes dalok premierje formabontó módon, különböző nem zenei témájú blogok bevonásával zajlott le. Az egészre a koronát a most következő cikk teszi fel, melynek keretében meghallgathatjátok az összeset együtt, a lap alján lévő linkre kattintva pedig le is tölthetitek őket. A számokhoz Molnár Gergely (Doki), a csapat dobosa, illetve Horváth Mátyás (Matthew) basszusgitáros fűzött kommentárokat. A lemezbemutató koncert ma este lesz a Dürer Kertben!
Intro
Doki: Az első koncertünktől kezdve ezzel indítjuk a műsorunkat, kicsit már olyan nekünk, mintha egy himnuszt játszanánk. A dal gyakorlatilag a Ronda című számunk utolsó részének ikertestvére. Úgy emlékszem, a kezdet kezdetén megpróbáltunk a kettőből egyet csinálni, de nem jöttek ki jól egymással, így szétválasztottuk őket. Ha valaki nagyon figyel az utolsó hangok lecsengése után, hallhatja ahogy a stúdióban dumálunk.
Matthew: Ha jól emlékszem, Tücsi épp behangolta a hegedűjét, és próbaképpen játszotta ezt a dallamot, mi meg belelkesültünk, hogy ez legyen már koncerten is, úgyhogy gyorsan aládobtunk pár akkordot, és már kész is volt.
Taxi
Doki: Amikor először voltam Boogie Mamma koncerten, valamikor 2002 táján a gödöllői Trafóban, ezt a dalt már játszotta a zenekar. Az énekes – bizony, Dá úr –, aki olyan volt, mint egy bespeedezett leopárd 10000-szeresére gyorsítva, éppen a színpadon fekvő részeg lányt ugrálta át, miközben értekezést tartott egy növényszereplőkből álló valóságshow legújabb fejleményeiről, amit szintén ő rendezett ugyanott… A Taxi aztán szép lassan eltűnt a zenekar repertoárjából, nem is vették fel. A Csiborral idén újra leporoltuk, drasztikusan átalakítottuk és rögzítettük. Az eredmény talán a dögössége miatt a korai Stooges gyorsabb szerzeményeire hasonlít, például a 1969-ra.
Matthew: A szám utolsó hangjai körül komoly vita alakult ki a stúdiózás előtt egy héttel. Én egy avantgárdabb befejezést preferáltam, Laca végül a következő mondattal zárta rövidre az ügyet: „Ha minden számunk így végződne, a harmadik után verekedés törne ki a koncerteken”.
Zacc
Doki: Az első összerakott dalaink közül való. Úgy érzem, van benne mélység és magasság is, nagyon megkedveltem. Emlékeztet a Kinks Sunny Afternoon című slágerére – tudom-tudom, az azért jóval melankolikusabb, de mégiscsak van bennük valami közös.
Matthew: Érdekessége még a nótának, hogy szájharmonikázok is benne, bár nyilvánvaló, hogy nem vagyok egy Ferenczi György. A herflit hirtelen felindulásból vásároltam még tavaly nyáron, és valami miatt éjszaka kezdtem el próbálgatni. A szomszédok bizonyára kitörő örömmel fogadták, bár ekkor épp Copy Con és a Flegmadogz tagsága lakott fölöttem, úgyhogy annyira azért nem volt lelkiismeret-furdalásom.
Sajtóközlemény
Doki: Tudtátok, hogy a Sajtóközlemény az A csitári hegyek alatt című népdal átirata? Amikor összeraktuk, vigyorogtunk meg ugráltunk örömünkben, annyira jónak éreztük. Nagyon szerettem volna, ha már az első 3 számos kislemezünkre felkerül, de a többiek leszavaztak. Jól tették, mert utána sokat fejlesztettünk és alakítottunk még rajta. A felvételen valamiért túl lett vezérelve Matthew basszuscucca, amitől egy kicsit torz, de nagyon dögös lett az alap, szétveti az energia.
Matthew: Imádom ezt a számot, ilyen basszushangzást szándékosan nem sikerült volna létrehozni. A gitár-dob-basszus alap amúgy egyben került feljátszásra az R33 stúdió gondtalan légkörében.
Hát, ööö, izé
Doki: Szerintem a Boogie Mamma Vég című száma, a Csokoládé és a Hát, ööö, izé egy trilógia három része. Talán ez, az utolsó felvonás lett a legjobb, leglazább. A dalból, mivel csaknem öt perces lett, készítettünk egy rövidebb verziót is főleg rádiók számára, kihagyva az utolsó szakítós részt. Így a radio edit vidám, míg a teljes verzió szomorkás kicsengésű. A szövegben megjelennek utalások internetes blogokra, többek közt ez adta az ötletet a rendhagyó promócióra. (Itt most a teljes verzió hallható, amely eddig nem jelent meg sehol.)
Matthew: A gitáron lévő delay effekt a hangmérnökünknek, Bánházi Gábornak köszönhető. Már amikor visszahallgattuk a felvételt, elkezdett játszani ezzel, mi meg csak hallgattuk bárgyún vigyorogva, aztán egyszerre tört ki belőlünk, hogy igen, ilyet akarunk a lemezre!
Bunda
Doki: A legbeatesebb szerzeményünk, szinte bármelyik zenekar játszhatta volna a hatvanas években (na jó, talán kicsit visszafogottabb szöveggel). A hegedű úgy szól, mintha a Velvet Underground Venus in Furs című számából kölcsönöztük volna.”
Matthew: Pernye, az R33 lelke annyira röhögött a dal egyik során, hogy azóta már mi sem bírjuk vigyorgás nélkül eljátszani. Megbundázott pályázat vagyok, amit KI-ÍR-TAK!
Ronda
Doki: Egy széki verbunk inspirálta, persze megint csak a felismerhetetlenségig átalakítottuk. A nótát olyan gyorsan énekli Dá, hogy lehetetlen ésszel felfogni a sok szójátékot, utalást, poént, ajánlom ezért is elolvasni a szövegét (csakúgy, mint a többi Csibor-dalnak). A szám utolsó részében felgyorsul, és csillagközi sebességre kapcsol a zenekar, miközben az intró egy másik verzióját játssza.
Matthew: Ez a dal amúgy viszonylag sokáig volt félkész állapotban, a váz már az első Csibor próbákon megszületett, de valahogy nem akart működni. Aztán odaadtuk Lacának (aki később csatlakozott a zenekarhoz), és ő gatyába rázta. Mostanában ez az egyik kedvencem.
AZ EGÉSZ LEMEZ LETÖLTÉSE EGYBEN
(Fotók: Szőke Richárd – http://koncertfoto.hu)
