Bizonyos szempontból új fejezetet nyitott a 2010-es év a feloszlott Kaukazus 4 tagját foglalkoztató Magashegyi történetében. Ebből az alkalomból Bocskor Bíborkát és Fodor Máriuszt kérdeztem a várható lemezről, Megasztárról, befutásról, és még sok másról is
Nemrégiben megvolt a Kaukazus utolsó koncertje. Milyen változásokat hoz ez a Magashegyi életébe?
Máriusz: A legfontosabb, hogy végre sokkal több időnk lesz a Magashegyire – próbák, dalírás, ö
tletelés. Nagyon érdekes, hogy mikor tavaly január környékén újra beindítottuk a zenekart, úgy gondoltuk - mivel már akkor is kevesebbet koncertezett a Kaukazus -, lesz rá elég időnk, de nem így volt. Ha egy zenekarral rendszeresen próbálsz, koncertezel, meg dalokat is írsz, nagyon nehéz ezt egy másikkal összeegyeztetni. Főleg hogy a Magashegyit most kell felhúzni, tehát nem két egyaránt jól menő zenekarról van szó, a Magashegyibe rengeteg energiát kell még belerakni, ezt meg nem lehetett a Kaukazus mellett. Úgyhogy örül szerintem az egész zenekar, végre normálisan le tudunk menni a próbaterembe úgy, hogy nem siet senki, nem fáradt senki, nincs tele zenével a füle – ez így jóval nagyobb szabadságot jelent.
Bíborka: Én számítok egyfajta kiüresedésre, ami az elején biztosan nehéz lesz, de a lendület előzménye a visszavonulás, amiből szerintem majd parittyaként fog kiugrani a nagy energia és az összpontosulás.
Máriusz: No, ezt jól megfogalmaztad… (nevet)
A zenekar összesen tíz tagból áll, ami kifejezetten soknak számít. Hogy alakult ki ez a felállás, kinek az ötlete volt a hangzásvilág?
Máriusz: Arra törekedtünk, hogy ez ne egy „egy személy megmond mindent” zenekar legyen, amiből olyan sok van Magyarországon. Bevallom, azokat könnyebb működtetni, de nálunk demokrácia van, mindenki beleszólhat a dolgokaba, ami egyrészről nagyon jó, mert sokszínű lesz a zenekar: ahogy te is mondtad, összejött ez a tíz ember, és mindenki beleadott apait-anyait. Másrészről viszont nehéz is, mert igaz, hogy annak idején az én fejemből pattant ki a Magashegyi, és a többiek engem tartanak zenekarvezetőnek, de úgy gondolom, hogy ebben a demokratikus berendezkedésben valamilyen formában mindenki a zenekar vezetője. Így, visszatérve a kérdésedre, a hangzásvilág is 
folyamatosan alakul, mindenkinek belekerül az ötlete. Mondjuk jöjjön a Marci hegedülni, mert elfér a dalokban, meg kéne egy trombitás, aztán akkor már vannak olyan dalaink – például a Péter a felhő, a Salátaleves és még néhány ilyen tempósabb dal –, amikben jól elférnek a kontrafúvósok is… hát így gyűltünk össze ennyien.
Mi a helyzet lemez-ügyben? Eldőlt már a letöltés/kiadó dilemma?
Nem akartunk kiadót, de tulajdonképpen el se akarjuk kerülni, hogy a lemez a boltokba kerüljön. Ehhez nem is kiadó kell, hanem terjesztő. Egy minimális darabszámot, amennyi valószínűleg el fog menni, koncertbevételekből mi is meg tudunk szponzorálni, viszont nincsenek meg azok a csatornáink, amelyeken keresztül értékesíteni tudnánk. Emiatt az lesz, hogy ha elkészül a lemez, egy darabig biztosan ingyen letölthető lesz – az első ezer darab, vagy egy bizonyos időn keresztül, ezt még nem tudom, de valami jót mindenképpen kitalálunk majd. Utána pedig digitálisan fog megjelenni, majd végül boltokban.
Két rendhagyó minikoncert-sorozatotok is volt az elmúlt hetekben, zenéltetek kocsmákban és aluljárókban. Kitől származik ez az ötlet, és várható-e további folytatás?
Bíborka: Aluljáróturnét már csináltunk egyszer 2007-ben – azon még ott volt Janó is –, ezt akartuk most folytatni. A kocsmaturné pedig most született meg a fejünkben, de szintén több felvonásosra tervezzük.
Máriusz: Nekünk nagyon fontos, hogy kapcsolatba kerüljünk a közönséggel. A klubkoncertek se rosszak, de sok hallgató van, aki a zenehallgatáson túl beszélgetni is szeretne, csak nincs rá lehetősége. Egy ilyen aluljáróturnén pedig már 2007-ben annyira jó tapasztalatokat szereztünk, az emberek odajöttek gratulálni, beszélgettünk egy kicsit… Lehet hogy nem látszik, de a zenész számára nagyon fontos, hogy közvetlen visszajelzést kapjon a hallgatótól, nemcsak a zenével kapcsolatban, hanem mindenről.
Bíborka: Igen, és ezen felül akusztikus hangszerekkel csináltuk az egészet, ami külön közvetlenné 
tette. Van az egésznek egy metafizikája, vagy nem tudom, talán nem is az… (nevet)
Máriusz: Az biztos, hogy egy zenésznek az is fontos, hogy élvezze amit csinál. Lenyomsz egy klubkoncertet, persze az is nagyon rendben van, de ha már vagy századjára játszod a slágereket, akkor nagy változatosságot jelent eltolni egy szál gitárral, vagy adott esetben csupa akusztikus hangszerrel.
Milyen a viszonyotok Janóval? Ő annak idején azért lépett ki ebből a zenekarból, hogy minden energiáját a Kaukazusra fordíthassa, elképzelhető hogy most újra szerepet vállal majd, akár szövegíróként, akár máshogy?
Máriusz: Erről legyen elég annyi, hogy egészen más irányba nézünk. Ez így az évek alatt kiderült, hogy mind komponálásban, mind ideológiailag teljesen más dolgokat képviselünk. Olyan ez, mint egy párkapcsolat. Azt hiszem Exupéry fogalmazta ezt meg nagyon jól, hogy egy kapcsolatban nem egymásra kell nézni, hanem előre, egy irányba. A dolgok addig működnek jól, amíg ugyanazt a célt látjátok magatok előtt, Janóval pedig ez valahol a Kaukazus népszerűvé válásának környékén elkezdett összekuszálódni, majd pedig teljesen fel is bomlott. Nem ugyanazt látjuk a zenében, és ez így sajnos nem működik.
Az Illuzio Kicsikém című dala hogy került a repertoárotokba?
Bíborka: Amikor április 1-jén az első koncertünk volt a Szeparéban, kitaláltuk hogy megcsináljuk duettben Huszti Gergővel, így is történt és tök jó lett, úgyhogy elkezdtük a fesztiválokon is játszani. Aztán pedig lassan kikopott, mert úgy nézett ki, mintha lassan átkerült volna a mi territóriumunkra.
Máriusz: Volt ebből korábban egy nézeteltérés, amit mi nem szerettünk volna, mert alapvetően feldolgozásként kezeltük a dalt, mindig be is mondtuk a koncerteken, hogy kinek a szerzeménye. Abban viszont Gergőnek igaza volt, hogy mivel ők még nem egy ismert zenekar, ezért erről a dalról se tudják az emberek, hogy kié, és így hozzánk kötik majd. Egyébként nagyon érdekes – bár ott mondjuk háború nem volt, mert mind a két zenekarban mi voltunk – az Anglia című dal a Kaukazus és a Magashegyi szempontjából. Az emberek mai napig nem tudják, kié a dal, pedig hát először a Magashegyié volt, de Kaukazus által vált ismertté, utána megint elkezdte játszani a Magashegyi is… Szóval ez is kicsit összevissza történet. A lényeg, hogy mikor Gergő jelezte, hogy nekik rosszul esik az, hogy mi ezt játsszuk, levettük és azóta sincs műsoron. Sajnáljuk, mert nagyon jó kis dal.
Mit gondolsz, a Megasztár-szereplésed hatással van az ismertségetekre?
Bíborka: Igazából ahogy kívülről is meg tudtam nézni a Megasztár egész szellemiségét, egyre inkább éreztem, hogy ez hozzám nem áll közel, és rossz is volt ebben létezni. Úgyhogy az elmúlt éveket azzal töltöttem, hogy ezt lehámozzam magamról és mindent elölről kezdjek, lépésről-lépésre. Azt hiszem egy Metropol-cikkben mondtam, hogy egyszerre nem lehet négy lépcsőfokot átlépni, és most is ugyanezt gondolom. Egyébként nagyon sokáig szégyelltem is, ezért is örülök annak, hogy 
mostanában már inkább nagyokat nevetek rajta, ha Máriusz ezzel poénkodik, ami azt jelenti hogy sikerült feldolgoznom. Az ismertségre szerintem kihat, mert nagyon sokan megismertek ebből a műsorból, énekeltem a Quimbytől a Most múlik pontosant, meg a Kispál és a Borz Ha az életbenjét, és az ezeket szerető közönség úgy érzem megmaradt mellettem.
A népzenei vonalat főleg te hoztad be a zenekarba. Várható-e, hogy a közeljövőben még jobban elmozdultok ebbe az irányba?
Én félek ettől, mert úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy azokból a dolgokból tudok építkezni, amit megélek, amik szembe jönnek velem. Nagyon nem szeretném, hogy elmenjen a Magashegyi népzenei irányba, viszont néhány helyen óhatatlan. Vagy a szöveg miatt, mert például gyönyörű szép az, hogy Ónos ablak, rézkarika / kedves babám, nézz ki rajta, vagy ott van a Walking home, aminek ilyen elektro-hiphop zenei alapja volt, de mikor megkaptam, pont utaztam haza Erdélybe, ezért a szövege gyakorlatilag egy összevágott mondatokból álló kollázs. Igazából nagyon nehéz ma népzenét jól feldolgozni, én úgy vagyok vele hogy nem is érdemes, akkor van értelme, ha természetesen jön.
Mik a céljaitok a jövőre nézve? Örülnétek egy Kaukazus-mértékű befutásnak?
Máriusz: Minden ember álma a fejlődés, alapvető igény, hogy mindig valami újba vágj bele és ezzel együtt feljebb lépj. A zenében is hasonló a helyzet, jók ezek a klubkoncertek, de hát valóban, szeretünk fesztiválozni, minél nagyobb színpadokon, minél több ember előtt játszani. Nem vagyok benne biztos, hogy az a legjobb út, amit a Kaukazus bejárt - ennyire magas lángon égetni az egészet, mi inkább szépen lassan megpróbálunk előre lépni. Hozzá kell tennem, hogy nem olyan könnyű most a magyar zenekarok helyzete, a válság elérte az egész szórakoztatóipart, klubok zárnak be, bizonyos fesztiválokat idén már nem rendeznek meg, a zenekai gázsit is át kell gondolni. Egy nehéz évnek nézünk elébe, és csak remélni tudom, hogy jövőre már összeszedi magát a piac. Mi megyünk előre, dolgozunk a nagylemezen, ami tavasszal fog megjelenni, valamint szeretnénk a fesztiválokra ismét összegyúrni az egész zenekart, mert a mostani klubkoncertekre a fúvósok nem jönnek, illetve gyakran Marci sem. Rajtuk kívül várhatóan Tariska Szabi (az Amorf Ördögök bajszos MC-je volt) is bejön a zenekarba pár dal erejéig. Ha minden a terv szerint megy, a fesztiválokon őt is a Magashegyi színeiben láthatjuk viszont.
(Fotók: Majsai Fanni)
