A belváros éjszakai életében járatosak valószínűleg ismerősként tekintenek a következő cikk főszereplőjére: ő az, aki szinte minden éjjel az Astoria aluljárójában játszik, leggyakrabban szaxofonon, emellett olykor fuvolán is. Utcazenész-interjúsorozatom első alanyaként többek között megélhetési lehetőségeiről, motivációjáról, illetve más országokban szerzett tapasztalatairól kérdeztem. Szóba kerül emellett a nemrég elfogadott új budapesti szabályozás is, amely drasztikusan megnehezítette a köztéri zenészek dolgát – részben ez az oka annak, hogy ő maga a napokban hosszabb időre külföldre utazik, ahonnan csak a turistaszezon végeztével tér majd haza.
Mióta foglalkozol utcazenéléssel és miért választottad ezt a hivatást?
Már nagyon régóta, 1985-ben kezdtem el. Az elején amúgy egyáltalán nem gondoltam, hogy ilyen mértékben az életem részévé válik. Persze voltak kihagyások, például mikor bevonultam katonának, de néhány rövidebb időszakot leszámítva folyamatosan ezzel foglalkoztam. Tulajdonképpen a véletlennek köszönhetem, mert annak idején elhagytam egy hangszert és gyorsan meg kellett keresnem az árát, amire ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. Kipróbáltam, és annyira bejött az életérzés, hogy a rabja lettem…
Ez az egyedüli megélhetési forrásod?
Igen, ez. Vannak jó és rossz oldalai, de alapvetően meg tudok belőle élni. Inkább hullámszerűen megy ez, jobb és rosszabb időszakok váltakoznak. Igaz, most épp az utóbbi periódust élem: az idő is rossz, meg az emberek is mintha mind a Balatonon lennének, de szerencsére komoly gondjaim ezzel együtt sincsenek.
Zenész a végzettséged, vagy magadtól tanultál?
Konzervatóriumban tanultam először zongorát, majd fuvolát és szaxofont, itthon és külföldön egyaránt. Végül egyiket sem fejeztem be, tehát papírom nincsen róla, de ettől függetlenül hosszú időn keresztül képeztem magam különböző tanároknál.
Játszottál zenekarokban is?
Persze, fiatalkoromban több rockzenekarban is megfordultam szaxofonosként, a katonaság alatt katonazenekarban játszottam, ezt követően pedig alkalmi formációkban, főleg vendéglátóhelyeken. Manapság is adódnak olykor felkérések, sokszor előfordul, hogy idejönnek hozzám az aluljáróban és elhívnak zenélni esküvőkre, születésnapokra, hasonló helyekre. Külföldre is hívtak már, ilyenkor általában ott maradok egy ideig az adott esemény után, hogy megtapasztaljam a helyi viszonyokat.
Mennyiben különbözik a külföldiek hozzáállása az utcazenéhez? Mások a szabályok, a reakciók?
Abból a szempontból nincs különbség, hogy a zene alapvetően nemzetközi, mindenhol ugyanúgy tekintenek rá. Talán azért jobb külföldön játszani, mert sokkal nagyobb a forgalom, amelynek köszönhetően nyilván többet lehet keresni. Ennek viszont az a hátrányos oldala, hogy a zenészek is jóval többen vannak, így például Németországban sokaknak már elegük van belőlük, ami miatt előfordulnak túlkapások. Barcelonában pedig már egyáltalán nem adnak ki engedélyt, mivel állítólag 1000 darabnál járnak és ezzel elérték a limitet. Nyilván nincsenek egyszerre ennyien az utcán, mert sokan csak átutazóban igényelték, de azért láthatóan több a zenész ott. Mindent egybevéve egyszerre megvan a jó és a rossz oldala is a külföldi zenélésnek.
Hogy élted meg az új budapesti szabályozást?
Semmi jót nem tudok róla mondani. Mivel egyelőre nem kaptam meg az engedélyt, jelenleg teljesen illegálisan játszom – gyakorlatilag megélhetési bűnöző lett belőlem. Reménykedem benne, hogy szerencsém lesz, ha pedig nem, akkor legfeljebb fizetem a büntetést, vagy ha nem megy, hát leülöm…Teljesen céltalan ez az egész, tipikusan olyan dolog, amiből senkinek nem származik előnye. Mivel idehaza relatíve nincs sok utcazenész, a helypénzekből is pont annyi bevétel folyik csak be, ami nekik nem jelent semmit, a mi életünket viszont megkeseríti. Nagy kérdés, mennyire fog tisztulni a helyzet idővel, de ha maradnak a jelenlegi szabályok, valószínűleg tartósan átteszem a székhelyemet külföldre.
Miből áll a repertoárod, honnan merítesz?
Szaxofonnal leginkább örökzöldeket és jazz sztenderdeket játszom, fuvolával pedig főleg klasszikusokat, de variálni is szoktam néha. A klasszikusok közé nem csak a fuvolára írt darabok tartoznak, hanem azok is, amik eredetileg más hangszeren szólaltak meg, de átültetve is megállják a helyüket. Természetesen a fő szempont az, hogy minél többen felismerjék, még ha a címét esetleg nem is tudják.
A nagy többséggel ellentétben éjszaka játszol, hogy jött ez?
Nappal kezdtem én is, csak valahogy nem jött be annyira. Jobban szeretem az éjszakák hangulatát – bár ilyenkor kevesebb ember van az utcán, ők biztosan önszántukból jönnek le (főleg szórakozni), nem a kötelezettségeik miatt. Persze a veszélyes oldala is megvan ennek, több a részeg, adott esetben a kötekedés, de nem szabad ebből kiindulni. Emellett úgy érzem, hogy a zenémhez is jobban illik az éjszaka, mivel elég erősen építek a hangulatokra, és ezek a nappali zajban, rohanásban nem tudnának annyira érvényesülni.
Mi az eddigi legjobb és legrosszabb élményed, amit zenélés során szereztél?
A negatív élményeket próbálom minél hamarabb elfelejteni. Szerencsére nincs is belőlük sok, bár nyilván előfordulnak, de nem akkora mértékben, mint a másik véglet. Utóbbiak közé leginkább az tartozik, ha valakit meg tudok érinteni lelkileg, tehát látom rajta, hogy nyomot hagytam benne a zenémmel. Amikor ezt észreveszem, az nagyon jelentős érzelmi töltést tud adni nekem is.
Mennyire ismeritek egymást a többi utcazenésszel? Van köztetek összetartás, például a mostani szigorítások elleni fellépés kapcsán?
Az a leggyakoribb, hogy munka közben találkozunk, tehát általában nem célzatosan, de nagy általánosságban azért ismerjük egymást. Szerveződik most is egy közös összefogás, bár én személy szerint nem várok túl sokat tőle – múlt héten is legalább tízezren tüntettek egy másik ügyért, mégsem lett semmi foganatja. Protestálás szintjén viszont mindenképp hasznos, mert legalább hallatjuk a hangunkat. Mennék én is, de sajnos már nem leszek itthon.
Milyennek látod a jövődet, mennyire tervezel hosszú távra?
Nem tervezek kimondottan, de ameddig nem adódik valami előnyösebb lehetőség, biztosan maradok az utcazenénél – annál is inkább, mert szeretem csinálni és megélek belőle. Teljesen nyitott ez a dolog, bármikor jöhet valami fordulat, de nem siettetem. Ami a közeljövőt illeti, pár nap múlva utazom Belgiumba, ahol előreláthatólag két hónapot töltök majd, így ezen a nyáron nem nagyon leszek itthon. Miután visszajöttem, megnézem a lehetőségeket, hogy mennyire forszírozzák a szigorú szabályokat, és ettől teszem függővé a továbbiakat. Jobban szeretnék itt maradni, de a számlákat valamiből fizetni kell, így ha nem változik a jelenlegi helyzet, nem lesz más választásom.
A fentebb említett demonstráció július 5-én kifejezetten jó hangulatban lezajlott. Eredménye egyelőre kérdéses, mindenesetre ha érdekel az utcazenészek sorsa, csatlakozz ehhez az oldalhoz!