Nemrégiben tartotta Ragadozó című harmadik lemezének bemutatóját a Hangmás zenekar. A rendkívül intenzív színpadi jelenléttel bíró csapat ebből az alkalomból fiatal képzőművészeket kért fel, akik az új album hat dalát fizikai formába öntötték. Minda Endre énekest és Pogár László gitárost először erről kérdeztem, majd arra is kerestem a választ, szerintük mi a legfőbb vonzerejük a rajongók szemében, miért váltanak mostanában angol nyelvű dalokról egyre inkább magyarra, illetve mi az eredete a több számukban is megjelenő számítógépes hasonlatoknak.
Milyen volt a lemezbemutató a színpadról, hogy éltétek meg?
Endre: Legalább három hónapig terveztük ezt a koncertet, elég sok munkánk volt benne. Külön hangosítással és fénytechnikával készültünk, amiért ezúton is köszönet Kisfaludy Gabának, aki a hangosítónk. A másik pedig a vetítés, ez a Nulladik Kerületes srácok érdeme: minden egyes számból szavakat választottunk ki, amiket mögénk vetítettek. Mindemellett ez volt az eddigi leghosszabb koncertünk, 80 percet játszottunk a szokásos 45-50 helyett. Igazából nekünk az utóbbi áll jól, mert elég intenzív az, amit a színpadon csinálunk, így most például jobban kellett figyelnem arra, hogy ne fulladjak ki a felénél. Úgy érzem, hogy sikerült, úgyhogy nagyon jó volt az egész – a hangulat és a közönség is, főleg mert mint utólag megtudtuk, teltházas lett a buli. Nagyon jól fogadták az új számokat az emberek, rengeteg új arcot is láttam a tömegben, úgyhogy abszolút 100 százalékos volt az egész koncert.
Mit gondoltok a MOME-hallgatók alkotásairól? Átjött nektek a koncepció, amely mentén fizikai formába öntötték a dalokat?
Laci: Igen, ráadásul mi egy nappal korábban már láttuk a műalkotásokat, mivel elég nagy felkészülést igényelt a Merlinbe szállításuk és az elrendezésük. Hat darab készült, bár nem versenyként volt meghirdetve, de nekem ezzel együtt is van személyes kedvencem: a Darabokban című dal által ihletett monstre barna koponya, amely padlódeszkákból és egyéb fahulladékból lett összerakva. Az alkotások többségénél nemcsak a hangulatra, de konkrétan arra az egy-egy sorra is rá lehetett ismerni, amely az adott alkotót megihlette.
Mi lesz ezeknek a sorsa a jövőben? Megtekinthetőek lesznek még valahol?
Laci: Pár alkotás visszakerül az egyetemre, ahol a hallgatók tanulnak, ezeknek a további sorsától nem tudom. Kettőt viszont megtartunk, ezek a Keleti Blokkban lesznek elhelyezve, ahol a próbatermünk is van. Arról majd a közeljövőben döntünk, hogy konkrétan a próbateremben-e, vagy valamelyik nyilvános közösségi helyen. Fotók is készültek a Merlinben, ezek valószínűleg fel lesznek majd töltve. (Megj.: ez azóta megtörtént, megtekinthetőek itt, illetve ennek az interjúnak az illusztrációi között is szerepel néhány – L.D.)
A Hangmás nekem személy szerint külső megjelenésében elég jól „megcsinált” zenekarnak tűnik. A való életben is ilyen a személyiségetek, mint amit a színpadon, sajtófotókon láttattok magatokról?
Endre: Nagyjából úgy szoktunk felmenni a színpadra, ahogy a való életben is kinézünk. Ami az arcfestést illeti, én mindig magamnak csinálom – egyfajta szertartás-jellege is van ennek, a fontosabb koncertek előtt elvonulok és ezzel hozom hangulatba magam, készülök fel az egészre. Kicsit ahhoz hasonlítom, mint amikor az indián törzsek készülnek a harcra. Nálunk nem csak annyiból állnak a fellépések, hogy előadjuk a dalokat, hanem próbálunk egyfajta ceremónia-jelleget kerekíteni az egésznek.
Laci: Én a „megcsinált” szóval kicsit vitatkoznék, hiszen egyikünk sem olyan típus, hogy akár csak egy koncert vagy fotózás kedvéért fel tudna öltözni olyan stílusban, amit a való életben nem érez magáénak. Azok egyszerűen nem mi lennénk, és a színpadon nem azt helyezzük előtérbe, hogy mondjuk annyira jól nézzünk ki egy egységes egyenruhában, hanem sokkal inkább azt, hogy minden elősegítse az energiák felszabadulását.
Mit gondoltok, a közönségeteket mi fogja meg leginkább a zenétekben? Azért is kérdezem, mert a rólatok eddig hallott vélemények alapján senkit nem hagytok hidegen: vagy oda vannak értetek, vagy utálnak benneteket.
Endre: Már más interjúkban is mondtam, hogy különösen örülök annak, hogy nincsenek semleges reakciók velünk kapcsolatban. Gyakran kapok visszajelzéseket arról, hogy leginkább az én személyes átélésem tetszik az embereknek: nagyon jól tudnak azonosulni azzal, amit a színpadon művelek. Valószínűleg azt hozom ki magamból, amit egy zenénket szerető ember adott esetben szintén kihozna, és a közönségben gyakran látok is olyan arcokat, akik épp azt csinálják, amit én.
Többször nyilatkoztátok azt is, hogy alapvetően koncertzenekarnak tartjátok magatokat. Mit gondoltok, a harmadik lemezen sikerült valamivel jobban átadni az élő megszólalást, mint az eddigieken?
Endre: Nem is az élő megszólaláson van a fő hangsúly, hanem épp amiatt érezzük különösen jól sikerültnek a harmadik albumot, mert szerintünk még valami pluszt is sikerült hozzáadnia a koncerteken megszokott hangzáshoz. Például a szintieffektekre gondolok, amelyeket élőben nem biztos, hogy ki lehet hallani, a felvételeken viszont igen.
Az új lemezen már leginkább a magyar nyelvű dalok dominálnak az angollal szemben. Tudatos váltás volt ez, vagy spontán jöttek így a sorok?
Endre: Részben tudatos volt, mert rájöttem arra, hogy hiába lehet sok esetben hatásosabb szövegeket írni angolul, mégis a magyar az, amivel a többség sokkal jobban tud azonosulni, és a fejekben is jóval inkább megmarad. Érdekes az is, hogy az előző lemezünk címe (Valaki ma este megsérülhet) annyi embernek belekerült a fejébe, hogy félig-meddig szállóigévé vált – sokan idézték a koncertekre készülődve abban a kontextusban, hogy „megyünk megsérülni”. Ezért is jók a magyar szövegek, egyébként pedig személy szerint eddig se volt az, hogy tudatosan kitaláltam a magyar és angol dalok arányát, hanem ez tényleg csak úgy jött. Mondjuk örülök is neki, mert jobban szeretek magyar szöveget írni – bár nehezebb, de sokkal nagyobb sikerélményt jelent, ha összejön.
Több számotok címében (Reset, Copy-Paste, Ctrl-Alt-Del) is megjelennek számítógépes hasonlatok. Szándékosan alakult így, vagy csak véletlen egybeesés?
Endre: Szeretem ezeket a szavakat használni, mert jó metaforáknak tartom őket. A saját bőrömön is tapasztalom, hogy manapság az életünk jelentős részét gép előtt töltjük: emberek vesznek össze és békülnek ki adott esetben chatfelületeken. A magánéletünk egyre nagyobb részével fonódik össze a számítógép, épp ezért adódik csomó olyan érzés, amit tök jól ki lehet fejezni egy-egy ilyen szóval. Például a Ctrl-Alt-Del című dalt egy szakítás után írtam és arról szól, hogy kvázi újraindítom magam. A Reset is hasonló témájú, a Copy-Paste pedig az a billentyűkombináció, amit talán a legtöbbször használunk, amiről bekattant nekem, hogy mi vagyunk a Copy-Paste generáció: alapvetően nagyon sok mindent másolunk és mintákat követünk.
Klipet terveztek még az új lemez valamelyik számához?
Laci: Igen, többet is. Tavasszal ugye kijött már a Darabokban, emellett még kettő lenne az ideális. Egyelőre a Ragadozó, a Luna és a Lick my pain merült fel lehetőségként, a napokban fogunk összeülni, hogy eldöntsük, melyik legyen ezek közül. Valószínűleg a rajongóinkat is meg fogjuk kérdezni, ők melyikkel értenének egyet. Van emellett egy Magyarországon élő angol filmrendező, aki kimondottan alternatívabb klipeket készít – ez többek között vágás nélkül élőben felvett jeleneteket, illetve a dalok áthangszerelését is takarja. Jó példa erre az Arcade Fire Neon Bible című dala, amelyet egy liftben forgattak és a lift tetejét használják dobolásra, meg ehhez hasonlók. Egy efféle érdekesebb videóval is szeretnénk előrukkolni, amiről a tárgyalások szintén a közeljövőben kezdődnek majd. Végül pedig nekem régi vágyam egy animációs klip, remélhetőleg előbb-utóbb ezt is sikerül megvalósítani.
A ti dalaitok szerintem tipikusan jól állnának filmzeneként – persze nem vígjátékra gondolok. Nem kaptatok eddig ilyen megkeresést?
Endre: Van egy film, aminek a leforgatása már évek óta készülődik, ez lenne Magyarország első zombifilmje (megj.: pont ilyen műfajt képzeltem el én is – L.D.). Ehhez például tök jó lett volna, de végül nem jött össze. Amúgy viszont ha kapunk egy megkeresést, szívesen adjuk a zenénket, ha tetszik az adott ötlet. Külön filmzenét készíteni is izgalmas lenne, de rengeteg pénzbe kerül, ha tényleg jók akarunk. Nekem például nagyon tetszik az a rövidfilm, amit Spike Jonze készített az Arcade Fire legutóbbi lemezéhez. Az összes dalt felhasználta, a sztori is tök jó volt, teljesen kiegészítette egymást a zene és a film. Ez a mi esetünkben is érdekes lehetne, de jó kérdés, hogy a pénz miatt valaha is lesz-e esély a megvalósulására.
A külföldi karrieretekben várható mostanában előrelépés?
Endre: Bécsbe megyünk a közeljövőben, oda már évek óta rendszeresen járunk, az első két lemezünket is bemutattuk, viszonylag sokan ismernek bennünket. Fogunk jelentkezni külföldi fesztiválokra, voltunk is már Franciaországban vagy Belgiumban, bár egyéb elfoglaltságaink matt általában lecsúszunk a jelentkezési határidőkről.
Laci: Igazából mi is azon kaptuk magunkat, hogy sok más zenekarhoz hasonlóan külföldről rögtön Nyugat-Európára asszociálunk, miközben a környező országok is csomó lehetőséget rejtenek magukban. Bécs mellett megyünk decemberben Zentára, tavasszal kilátásban van egy zágrábi fellépés, emellett várhatóak szlovák állomások, illetve egy kisebb csehországi turné is.
És itthon? Turnéztok inkább, vagy máris belekezdtek az új számok írásába?
Laci: A kettő általában párhuzamosan zajlik. Év végéig még ellátogatunk 6-7 vidéki városba (tavasszal pedig szeretnénk ezt folytatni), de emellett már van 4-5 dalkezdeményünk, amelyek a negyedik lemez alapját alkothatják majd. Kóstolgatjuk, mit lehetne belőlük kihozni, jövő héten már szeretnénk tartani egy olyan próbát, ahol kimondottan csak ezekkel foglalkoznánk.
