A38-tól a Zeneakadémiáig

Mire megy vissza az új zenekarod története, honnan az ismeretség Eszterrel?

Esztert nagyon régóta, mondhatni a kezdetektől figyelem. Öt-hat évig Zalaegerszeg mellett laktam egy kis faluban, ő pedig onnan származik. Aztán nagyjából két éve felköltözött Pestre és ezt követően megkeresett engem, hogy segítsek az új lemezét összerakni, így elvállaltam a produceri teendőket, illetve egy számban énekeltem is. Szellemileg elkezdtünk közelebb kerülni egymáshoz, és egyszer csak szólt, hogy van egy szövege refrén nélkül, nem próbálnám-e meg befejezni. Aztán én kérdeztem meg, hogy nem írna-e az egyik szövegemre zenét… Szóval hirtelen lett néhány közös számunk és elkezdett elhívni a fellépéseire. Ennek nyomán felmerült, hogy ha szeretné, hogy a jelenleginél többen is odafigyeljenek rá, ahhoz a meglévő akusztikusnál kicsivel ütősebb zenekar kellene. Így Kirschner Pétert, akivel én régóta dolgozom már együtt, elhívtuk gitárosnak, Restás Gergő pedig cajón-ról és egyéb ütőhangszerekről hagyományos dobra váltott. Ennek a csapatnak adtuk a …CatsandOX nevet, most nyáron tartjuk a bemutatkozó turnénkat.

Hogy áll össze a repertoár, milyen arányban alkotják Eszter és a te saját dalaid, illetve a közösen írt szerzemények?

Egyelőre mindhárom nagyjából egyenlő arányban, de törekszünk arra, hogy előbb-utóbb egy teljes saját repertoár is összeálljon, amelyet lemezen is megjelentetnénk. Mindenesetre a régebbiek között is sok olyan szám akadt, amiről azt gondoltuk, hogy helye van a programban. Ilyen például Lukács Sanyi barátunk Idegen című dala, amit bár Eszter is gyakran játszik saját koncertjein, de nem ő a szerzője.

Eszter zenekara ettől függetlenül megy tovább párhuzamosan, vagy most inkább erre koncentrál?

Pont ez a helyzet: megy tovább párhuzamosan, de most inkább erre koncentrál. Nyáron ahová tudunk, ezzel a nagyobb formációval megyünk, aztán a fesztiválszezon végével valószínűleg újra nagyobb szerepet kap majd a halk zenekar, amiben például harmonika is van. Egyébként arra is volt példa, hogy azokon a fellépéseken is énekeltem, szóval eléggé képlékeny a dolog, de jelen pillanatban az a célunk, hogy a …CatsandOX név berögzüljön.

Ha jól tudom, eddig egyik zenekarodban sem játszottál hangszeren, most viszont melodika és kazu is a került a kezedbe. A te ötleted volt ez?

Igen, az enyém. Bár sosem voltam hangszeres zenész, a kazu azért áll közel hozzám, mert pusztán az énekhangból képes fúvóshangszer-szerű hangzást előidézni, tehát nem kell tudni hozzá például trombitálni. Melodikán pedig játszottam mindig is, csak a zenekarokba nem vittem be, talán egyetlen Kontroll Csoport-dal kivételével.

Előfordulhat, hogy ezek nyomán a zeneszerzésből is kiveszed majd a részed, vagy maradsz a szövegírásnál?

Sosem tekintettem magam zeneszerzőnek, nem is vagyok sehol feltüntetve zeneszerzőként az egész történetben, de egy-két ütősebb számnak azért én találtam ki a zenéjét, például a Száz bolhát zongorán írtam, illetve hozzám kötődik a Belépek egy helyre dallama (ezt Suzanne Vegát hallgatva találtam ki), az Előrelátó csecsemőnek meg majdnem minden szólama. Tehát gondolkodom zenén, de nem tartom magam zenésznek, pláne nem szerzőnek.

Illetve azt is mondtad már többször, hogy énekesnek sem, sokkal inkább költőnek.

Azt gondolom, hogy a költészetnek van egy olyan élő megjelenése, hogy a szerző elmondja/elénekli a saját műveit. Mostanra megtanultam énekelni, de nem tartom magam par excellence énekesnek. Mindenesetre élvezem, hogy egyre közelebb kerülök a zenéhez. Például Esztertől kifejezetten sok énekórát vettem, olyan dolgokat tanított nekem, amiket korábban sosem csináltam.

Mennyire nehéz számodra másoknak szöveget írni? Hogy tudod megragadni, pontosan mit várnak, mit szeretnének?

Úgy képzeld el ezt, mint mikor valaki nagyon szeret keresztrejtvényt fejteni. Azt szoktam csinálni, hogy ha van egy fordítani való, agyonhallgatom a zenét egészen addig, amíg meg nem szólal bennem magyarul. Ez egyfajta játék, amit nagyon élvezek. Amikor pedig felkérésre írok, mindig megkérem az illetőt, hogy dúdolja fel az énekdallamot az alapra. Ez is nagyon izgalmas, akkor is, ha akár csak zongorakíséret mellett dudorászik valaki, és a hangjából kell meghallanod, miről énekel. Én sok éve ezt csinálom, mellesleg ebből tartom el a családot, de szeretem is nagyon, amúgy nem csinálnám. Az végső soron mindegy, hogy a Ghost című musicalt fordítom, vagy Koncz Zsuzsának írok számot, vagy Anesznak – az egészet költői játéknak gondolom, nem másnak.

És Odett például minden esetben tudott azonosulni a soraiddal, nem jelentett problémát a generációs különbség?

Ez legyen az ő dolga, mindenesetre tény, hogy Odett elkért tőlem olyan számokat is, amiket nem is neki írtam. Például a Móló című dalt eredetileg én énekeltem lemezre huszonöt éve, vagy a Halandzsa, a Belépek egy helyre mind Sziámi-számok, de ő is elénekli őket. Az új dalok közül pedig például a Hanyatt – amely azóta egymillió feletti youtube-megtekintésnél jár – eredetileg Záhonyi Enikőnek íródott, de mivel ő zenekarral sosem játszotta, Polgár Péter (Odett apja és gitárosa) kérésére nekik adtam. Olyan dal mindössze egy-kettő van, amire a szöveg és a dallam is újonnan született. Amit én legjobban szeretek, az talán a Megbocsát című lassú szám a legutóbbi lemezről – ezt Odett megírta angolul, én pedig addig hallgattam, amíg megszólalt magyar nyelven: például a to reach out-ból lett megbocsát, és így tovább.

A 20. Sziget következik idén – te mint alapító, gondoltad volna annak idején, hogy ide növi ki magát, vagy egyáltalán megéri ezt a kort?

Egyáltalán nem, az eredeti szándék mindössze az volt, hogy akartunk egy jó házibulit csinálni azoknak az embereknek, akiknek már az előző évben is megtettük ezt, csak akkor voltak vagy 80-an, a következő évben viszont már 8000-en jelentkeztek, így nem lehetett az eredeti helyszínen (Zalaegerszeg mellett) tartani. Ebből lett az első Sziget fesztivál, ahová még a 8-10 ezer stabil rajongónál is jóval többen, összesen negyven-valahány ezren jöttek el. Ez meglepetés volt, de én még akkor sem gondoltam, hogy intézményszerű fesztivál lesz belőle. Aztán pár év múlva rájöttünk, hogy igen – annál is inkább, mert annyira eladósodtunk, hogy már csak előre lehetett menekülni.

Egykori állandó nagyszínpados fellépőként hogy látod, a nemzetköziesedés, a magyarok térvesztése a fő helyszínen jó tendencia?

Ez egy soktényezős dolog, nem lehet róla röviden véleményt alkotni. Úgy érzem, hogy figyelembe véve a nemzetközi trendeket, illetve a szervező kollégák személyét, természetes folyamat volt, különben már rég nem lenne Sziget. Az a fesztivál, amelyik makacsul megmarad magyar fellépők által domináltnak, legfeljebb egy-két külföldi névvel, az vagy megbukik, vagy teljesen más jellegűvé válik. Amikor mi elkezdtük, nem volt ennyire éles választóvonal a kétféle szemlélet között, amit nevezhetünk akár jobb és baloldalinak, akár konzervatívnak és liberálisnak, a név nem lényeges. Arról van szó, hogy az egyik oldal álláspontja szerint fesztivált szervezni egyfajta hazafias cselekedet, tehát minden fronton hangsúlyozni kell, hogy magyar közönségnek szól magyar fellépőkkel. Én ezt alapvetően jónak tartom (a Szigeten is mindig támogattam a tehetségkutatókat, magyar színpadokat), problémám csak azzal van, ha gyűlöletkeltéssel párosul. A fő gond viszont az, hogy húsz év sem volt elég arra, hogy a magyar zenészek és előadók megtanuljanak létrehozni olyan produkciókat, amelyek a könnyűzenei kultúrában nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Iszonyú erőfeszítéssel tudnak csinálni majdnem olyan jót, mint a külföldiek, de még ha valami pont olyan jó is, annak sincs esélye, mert innen nem lehet megfelelően promótálni. Csomó olyan ember van, aki legalább annyira tehetséges, mint az angolszász zenészek, de a fő hangsúlynak azon kéne lennie, hogy valami egyedi és csak ránk jellemző ízt is vigyenek a zenéjükbe, hiszen az alapharmóniák mindenhol ugyanolyanok. Az URH zenekarról például 1980-ban a legnagyobb angol könnyűzenei szaklap azt írta, hogy mi vagyunk Közép-Európa legjobb zenekara. Pedig még zenélni se tudtunk, de nem is konkrétan az akkordokban volt a lényeg, hanem az egészet átható indulatban és érzelemgazdagságban.

A mai magyar zenekarokat figyelemmel követed? Ha igen, kikben látsz potenciált ezeket a szempontokat alapul véve?

Azt gondolom, hogy potenciál bárkiben lehet, tehát senkinél sem szabad kizárni a lehetőségét annak, hogy esélyes. A zenekarok folyton változó organizmusok, így nem tudom megmondani, hogy egy olyan együttes, aminek jelen pillanatban semmi esélyt nem adnék, pár év, vagy akár hónap múlva nem lesz-e a kedvencem. Például mikor először hallottam a The hated tomorrow-t egy válogatáslemezről, egyáltalán nem tetszettek, most pedig marha jónak tartom őket. Akkezdet Phiai-val hasonló volt a helyzet: mindig szerettem őket, de nem tartottam jónak, míg most már azt mondom, baromi jók.

A 80-as években leginkább ti voltatok a fő referenciapont a fiatal zenekaroknak, míg a 90-es, 2000-es évek környékén főként a Kispál. Mit gondolsz, manapság van ilyen csapat?

Sokan a mai napig a Kispált tekintik referenciának, még ha nem is tudatosan. Lovasi egy roppant átütő személyiség, kiváló költő és előadó, bár az énekstílusát legelőször hallgathatatlannak tartottam, de pár évre rá már volt olyan dala, amit hússzor is meghallgattam. Ezek az igazi dolgok, amiket nem azért szeretek, mert kellemes és megszoktam, hanem először irritál, aztán egyszer csak megfejtem, hogy mitől annyira jó. Szerintem a Kispál az, akik legkövetkezetesebben mentek végig az innovatív fejlődés útján, és hiába oszlottak fel, jelenleg is szinte minden második-harmadik zenekar stílusára hatást gyakorolnak. Bár mi is teremtettünk hasonló iskolát, ebben ők sokkal erősebbek voltak, talán mert nagyon sok lemezt adtak el, míg nekünk a rendszerváltás környékéig lehetőségünk sem volt erre. Ezeken kívül aztán van még a metál-iskola, ott is hallok jókat (talán a Blind Myself volt leginkább hatással rám), de ebben a műfajban pláne nincs esély arra, hogy bárki nagyot taroljon külföldön. Úgy mondanám, hogy azok a zenekarok lehetnek a legesélyesebbek, amelyek egy nemlétező nép népzenéjét játsszák. Ez lehet akár metál, dallamos rock, hiphop, vagy bármi – a kulcs az, hogy ne tudjam elsőre bekategorizálni, hogy például ők a magyar Red Hot Chili Peppers.

Szerinted akkor vannak ilyenek mostanában?

Vannak, de még nagyon kezdők. Az irány viszont jó, csak a többségük egyelőre nagyon nehezen befogadható. Én mondjuk szeretem, ha rólam is ezt mondják – csomószor nagyon sikeresek voltunk, aztán egyik pillanatról a másikra váltottam, mondhatni keresve a kockázatot. Például ha megkérdezem magamtól, miért bukott meg a Sziámi zenekar a nagyszínpadon, egyértelmű a válasz: 2000-ben csináltunk egy új lemezt, és ahelyett, hogy a slágereinket adtuk volna elő, egy az egyben lenyomtuk ennek az anyagát, amit akkor szinte senki nem ismert.

Az Európa Kiadó idén 20 év után jelentkezett új dallal. Mit gondolsz ennek kapcsán, a mai tizen-huszonéves MR2-generáció mennyire vevő a klasszikus undergroundra?

Őszintén szólva egyáltalán nem érdekel. Szerintem egy 50-60 éves zenésznek előbbre kell lennie gondolatilag a most felnövő MR2-generációnál. Más kérdés, hogy ki lesz fogékony a mondanivalójára, de ennyi idősen, 4-5 púpú karrierrel a hátam mögött (amelyek közül bármelyiket meglovagolhattam volna) felesleges ezen gondolkodni. Én igaz embernek tartom magam, Lao-Ce szerint pedig az igaz embernek az a dolga, hogy tanulmányozza a hagyományt és korának nyelvén továbbadja azt. De a korának nyelve nem azt jelenti, hogy akárhol tart a divat, neked ezt át kell venned. Tehát én nem azt nézem, hogy az MR2-generáció mennyire fogékony a zenénkre – bár örülök és vigyorgok, hogy az általam írt szám például listát vezetett Odettel, de pontosan tudom, mi mennyit ér a saját normáim szerint. Azt gondolom, hogy mindenkinek az a dolga, hogy alkossa meg azt, amitől igaz embernek érzi magát. Kevesebbért nem érdemes, az a szabadidőzene kategória, de ha művésznek és alkotónak tartod magad, az alkotás a teremtés folytatása, mese nincs. Hogy aztán szeretik, vagy nem szeretik, vagy csak az anyukád, a barátaid szeretik, az már mindegy.

Pár éve főként a Joy Division számokat játszó Isolateddel koncerteztél, az utóbbi időben viszont nem sokat hallani erről a zenekarról. Mi lett a sorsa, megszűnt?

Nem mondom azt, hogy megszűnt, inkább úgy fogalmaznék, hogy azt a programot elégszer játszottuk ahhoz, hogy Magyarországon ne kelljen többet. Joy Division számokat előadni angolul szerintem megszámlálható alkalommal szabad, ez megtörtént. Két és fél, három évig működött az Isolated, volt húsz-harminc koncertünk, de mikor elkezdtünk saját számokat írni, az sem tudta egyben tartani a zenekart, mert nem volt olyan a lelkülete, hogy az új magyar dalok ugyanúgy működjenek, mint a feldolgozásműsor. De nem baj, mert a számok megvannak, a hangszerelésük ezerféle lehet, és bár a …CatsandOX repertoárba pár kivétellel nem nagyon illenek, egyszer biztos összeáll majd egy olyan rockzenekar, akikkel hitelesen elő lehet őket adni.

A zenélés mellett gyakori vendégművész vagy a Baltazár színház (az egyetlen hivatásos társulat idehaza, amely értelmi sérült színészekből áll) darabjaiban. Hogy jött velük az ismeretség és milyen szerepet tölt be az életedben?

A Baltazárral öt éve folyamatosan dolgozom együtt, minden azóta született darabban szerepelek és mondhatjuk, hogy ez lett az életem egyik közepe. Egyrészt nagyon jól érzem magam velük, tulajdonképpen második családnak tekintem őket, akiktől rengeteget tanultam, másrészt nagyon sok meló is van benne, az utolsó öt év termésével utazunk a legtöbbet. Most nyári szünet van, de előtte játszottunk két érdekes helyen is, a kecskeméti börtönben és a rákospalotai lány nevelőintézetben, ami gyakorlatilag szintén előzetes női börtön. Amikor másfél évvel ezelőtt a kormányzat megvonta a kisszínházak támogatását, a Baltazárt ez még súlyosabban érintette bármely másik társulatnál, mivel itt nem arról van szó, hogy emberek hobbiból és elhivatottságból játszanak nem kőszínházi alapon, hanem ez gyakorlatilag életforma – az értelmi sérült színészek ettől érzik magukat egyenrangúnak bárki mással: Ha szerény összeget is, de fizetést kapnak, egész nap foglalkoztatják őket, színiiskolai képzésben is részesülnek, szóval ez az életük. Mindez egy oktatási központ keretein belül történt, de annyira nem volt pénz, hogy ez a központ megszűnt. Akkor mondtam én azt, hogy elvállalok minden héten egy napot, amikor foglalkozást tartok nekik. Ebből lett a Baltazár dalműhely, aminek az elmúlt egy éve során megfordult nálunk a magyar könnyűzenei élet krémje, Kiss Tibitől Szalóki Ágin és Palya Beán át Bérczesi Robiig. Született húsz szám, ezeket fogjuk a közeljövőben rögzíteni az ő közreműködésükkel, utána pedig készülünk egy színházi koncertre is. Mindebből talán érzed, mennyire komoly teret foglal ez el az életemben, hiszen a heti egy napra minimum másik két napot kell készülni a dalszövegek megírásával, a vendégek leszervezésével és hasonlókkal.

Befejezésül, mik a legfontosabb terveid az idei nyárra és kora őszre azokon kívül, amiket elmondtál?

A …CatsandOX-szal havi három-négy fesztiválon játszunk, pár helyen kívül mindenhol bizalommal voltak irántunk. Kétféle programot is összeraktunk, az egyik a hangos fesztiválprogram, a másiknak pedig az Árapály nevet adtuk, mert nagyon halkan kezdődik (egy szál gitárral, sanzonosan), majd a többi hangszer belépésével folyamatosan erősödik, egy ponton még fúvósok is beszállnak, a legvégén pedig visszacsendesedik. Ősztől ezzel szeretnénk továbbmenni városról városra, az alapzenekaron túl ahol lehet, helyi zenészek bevonásával. Mindemellett fordítok, más előadóknak is írok szövegeket, Tóth Krisztinával nemrég hoztunk ki egy hangoskönyvnyi gyerekverset Kicsi, NAGY, közÉpső címmel, szóval mindig van, ami kitölti az időmet.