Császári Gergely, azaz Csaszi a magyar zenei élet egyik legszínesebb egyénisége: csak az elmúlt pár év során olyan formációkban vett részt, mint a Kaukazus, az Extra Paganza, a Kiende, a TV Manci, vagy az Erik Sumo Band. Jelenleg két zenekar fűződik a nevéhez: a Magyar Császári Pillanatművekkel saját szerzeményei mellett feldolgozásokat játszik akusztikus hangszerelésben, a rocktrió felállású Kákettők együttesben pedig Kardos-Horváth Jánossal alkotnak ismét szerzőpárost.
A Pillanatművek a te szólóprojektedként indult néhány éve, majd a következő fázisban mindig változó vendégzenészekkel léptél fel. Nagyjából fél éve viszont úgy tűnik, állandósult egy öt-hatfős felállás. Mondhatjuk, hogy valódi stabil zenekarrá váltatok?
Az egésznek van egyfajta műhelymunka-jellege, meg akarjuk őrizni a spontán együttzenélés örömét. Ugyanakkor tény, hogy az utóbbi hónapokban összeállt egy stabil csapat Takács Szabival, Pápai Istivel, Pintér Zsoltival és Veres Idával, valamint egy koncertképes repertoár, amivel így képesek vagyunk hozni egy megbízható színvonalat. Kezdünk összeszokni és nem szeretnénk ezt a folyamatot megtörni, de ezzel együtt továbbra is gondolkozunk vendégzenészek meghívásán, hogy az egész alapját nyújtó örömzenélés-fíling ne vesszen el.
Hogy áll össze a repertoár és a hangszerelés, mennyire hagytok teret az improvizációnak?
Nehéz meghatározni, mi tartozik pontosan a Pillanatművekbe – leginkább úgy fogalmaznék, hogy az egész olyan, mint egy virág vagy fraktál vagy egy mandala, ami folyamatosan nő kifelé és a középpontjában a dalok állnak. Ezek adottak, folyamatos fejlődésre és megújulásra késztetnek bennünket. Mivel az alapjuk elég jól meg van írva, nem kell kőbe vésve rögzíteni egy bizonyos hangszerelést, hogy jól szóljanak, így simán be lehet venni egy-egy plusz ének- vagy hangszeres szólamot és ezekkel rendszeresen játszunk is. Nyilván olyan emberek kerültek (illetve kerülnek) a csapatba, akik erre ösztönösen ráéreznek.
Elég sok, egymástól gyökeresen különböző stílusú zenekarban játszottál az évek során. Szereted önmagad határait feszegetni, tudatosan vállalsz el ennyi mindent?
Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy igazán jó dolgokat tudjak létrehozni, a világon létező végtelen számú stílus közül minél többen ki kell próbálnom magamat. Érdekes módon minél több dologban találtam meg önmagam, szétforgácsolódás helyett sokkal inkább úgy éreztem, hogy mindez határozott sorvezetőt ad nekem, jóval könnyebben meg tudom fogalmazni a gondolataimat. Most már tudatosan is keresem a kihívásokat és szerintem ez a jövőben is így fog maradni.
Melyiket érezted a legközelebb állónak magadhoz?
Alapvetően úgy érzem, hogy ez a dolog pozitív irányba fejlődik, így mindig azt érzem a legjobbnak, amit éppen csinálok. Nem emlékszem olyan időszakra az életemben, amikor azt mondtam volna, hogy ez most nem olyan jó, mint ami előzőleg volt. Jelenleg is így gondolom, ugyanakkor ez közel sem jelenti azt, hogy innen ne lehetne továbblépni, de a mostani két projekt éppen jól kiegészíti egymást, így egyelőre abszolút ki tudok teljesedni bennük.
Az utóbbi időben mintha elkezdtél volna nyitni a média felé, ami korábban nem igazán volt jellemző rád. Tudatos lépés volt ez részedről?
Alapvetően soha nem zártam ki a médiát, de az lehet, hogy nem fektettem rá kellő hangsúlyt. Ezt meg is kaptam sokszor, így tudatosan próbáltam változtatni rajta, de most sem tartom a fő erősségemnek. Megteszem azt, amit magamra nézve kötelezőnek gondolok, de inkább koncerten, hangszerekkel mesélem el, mi történik velem, mint egy sajtóanyagban. Számomra nem a hitelesség fokmérője a médiában való jelenlét. De örülök, hogy egyre nyitottabbak a kommunikációs csatornák és eljuthatnak a dolgaim az erre nyitott emberekhez. Lehet, hogy genetikailag van belém kódolva az anti-marketing, ezért is vagyok külön hálás azoknak, akik ebben segítenek. Nehéz eset vagyok.
A nemrégiben készült klipnek is a szélesebb rétegekhez való eljutás volt a motivációja?
A zenével, a hangulattal együtt mindig megszületik bennem egy képi világ is. A technikai feltételek már mindenkinek adottak, hogy a YouTube idejében videókat készítsen. Igények is nagyot változtak a zenetévék óta. Most is az volt a helyzet, ami pár éve még elképzelhetetlennek tűnt, hogy barátok összedobtak néhány kamerát (volt köztük profi filmes, de telefon és fényképezőgép is), így lényegében az egész közösségi munkának tekinthető. Persze jó, hogy ennek révén talán több emberhez is eljuthatunk, de alapvetően nem ezért készült a klip, hanem mert a dal megérdemli. Valószínűleg a jövőben is lesznek még hasonló próbálkozásaink.
A Helló-Bellót nemrégiben a Petőfi rádió és elkezdte játszani, ennek folyományaként pedig meghívást kaptatok az MR2 Akusztik műsorába. Alapvetően akusztikus felállású zenekarként mivel készültök erre, mennyire lesznek áthangszerelve a dalok, illetve számíthatunk-e további vendégzenészekre?
Játszunk majd új számokat is, de a műsor alapvetően nem lemezbemutató lesz. Sokan gondolkodtam ezen, mert lényegében már alig bírok magammal, annyira játszanám az új dalokat, de végül arra jutottam, hogy nem az Akusztik a megfelelő felület a bemutatásokra. Ez sokkal inkább afféle különlegesség lesz, kiváló zenészek bevonásával. Bár nekünk hazai pálya az akusztikus hangzás, mindenképp szeretnénk ezt a koncertet emlékezetessé tenni némi plusz hozzáadásával.
Térjünk át a Kákettőkre: hogy kerültetek ismét kapcsolatba Janóval és hogy alakult ki az a koncepció, amely a már korábban is létező K2 zenekart mai formájára alakította?
Egy Hunnia Bisztró-beli közös fellépés adta az egész alapját idén tavasszal, amelyet követően újra elkezdtünk gyakrabban találkozni és beszélgetni. Egyik ilyen alkalommal Janó felvetette, hogy ha gondolom, beszállhatnék a K2 zenekarba. Azt válaszoltam erre, hogy a vele való zenélésben benne lennék, mert könnyen és gyorsan megértjük egymást, jól összeadódnak a képességeink dalszerzés terén. Viszont azt is hozzátettem, hogy én azért a K2-től kicsit elütő dolgot szeretnék csinálni. A vége az lett, hogy az eredeti csapatból csak Janó maradt meg, mivel az elképzeléseink ott találkoztak, hogy legyen ez a dolog minél letisztultabb – így jött a rocktrió felállás, ahol ketten énekelünk, én gitározom, ő basszusgitározik, Gáspár Geri pedig dobol.
Rögtön belement ebbe az elég éles váltásba?
Így utólag visszatekintve gyakorlatilag igen. Bár a basszusgitározástól eleinte ódzkodott, hiszen abszolút most kezdte el – a Magácska felvételekor még nem volt két hete, hogy megvette a hangszert – és utána is elbizonytalanodott még időnként, de végül meggyőztem, hogy szerintem az a fajta játékstílus, ami őt jellemzi, basszusgitáron jön ki igazán.
Milyen szinten osztjátok meg egymás között a feladatokat, illetve mennyire áll közel egymáshoz a dalszerzői stílusotok?
Zeneileg nagyjából egyenlő arányban, szövegek tekintetében viszont Janó nálam sokkal termékenyebb. Ő azt csinálja, hogy ír egyszerre három-négy számot, rögtön elkezdi őket játszani a koncertjein és így alakulnak folyamatosan, amíg a végére dallá állnak össze. Én máshogy állok ehhez a kérdéshez: nem nagyon szeretek semmit mutogatni addig, amíg teljesen ki nem kristályosodik. Érdekes ez, hogy kvázi ellentétes oldalról közelítjük meg a számírást, de így legalább építő jellegűen tudjuk kritizálni egymást. A Kákettők repertoárjában valószínűleg mindkét pólus szerepet kap majd.
Nem féltek a Kaukazussal való összemosástól annak fényében, hogy néhány régi dalt (például a Szalai Évát) is játsszátok koncerteken?
Szerintem elkerülhetetlen, hogy összemossák, de aki igazán felületesen nézi, az eleve nem a Kaukazushoz, hanem a Kispálhoz fogja hasonlítani. Nem hiszem, hogy kézzel-lábbal kellene harcolnunk az összehasonlítások ellen, sokkal inkább az a dolgunk, hogy egy olyan zenekart hozzunk létre, ami nem szorul arra, hogy valaki másnak a farvizén fusson fel. Az, hogy néhány közösen írt régi dalunk is szerepel a repertoárban, szerintem még nem ad okot erre.
A Paganzával tavaly december óta nem koncerteztetek. Most, hogy újra lett egy közel hasonló hangzású, „rockolós” zenekarod, mondhatjuk hogy átvette a helyét?
Nem vette át a helyét, mert az is egy teljesen önálló dolog volt. Ádival és Zsigával rendszeresen beszélünk róla, hogy jó lenne koncertezni, de a gyakorlatban nem igazán sikerül összehozni, hogy mindenki ráérjen. Jelenleg kvázi hobbizenekar-státuszban van a Paganza, fél éve egyáltalán nem is játszottunk együtt. Talán egy-egy koncertet leszervezünk még valamikorra, de nem hiszem, hogy valaha komolyabb lendületet kaphat.
Pedig mikor 2009 tavaszán Csá, Misi!-ről nevet váltottatok, majd felvettétek a nagylemezt, még elég nagyívű céljaitok voltak. Min múlott szerinted, hogy nem így alakult?
Megváltoztak a körülmények, nem tudtunk elegendő számú koncertet leszervezni, ami pedig minden zenekar lételeme. Egy többet próbáló, mint koncertező garázszenekarhoz pedig nekem nem volt kedvem, így lassanként elvesztettem az érdeklődésemet. Nem tudtunk komoly helyeken játszani, sokkal több volt a hirtelen jött beugrás. Ádi javasolta, hogy vegyünk be egy másik basszusgitárost (neki volt a legtöbb párhuzamos elfoglaltsága a Rackajam miatt), de én meg azt mondtam, hogy akkor inkább csinálok valami más dolgot, aztán ha egyszer majd több ideje lesz, visszatérünk rá.
A két jelenlegi csapatoddal hogy fog kinézni a következő pár hónap?
Kulcsszavakban: stúdiózás, koncertezés, számírás. Ígérgetni nem akarok, de a Pillanatművekkel már abszolút sínen van a lemez (egy 6 számos online EP azóta meg is jelent, a dalok.hu-ról letölthető – L.D.) és a Kákettőkkel is dolgozunk rajta, de ott még nem döntöttük el, rendes hosszúságú albummal jövünk-e ki, vagy inkább több részre bontva, apránként tesszük közzé a dalokat. Annak idején vagány dolognak tűnt, hogy a Kaukazussal ingyen tettünk letölthetővé minden dalt. Most is az a fő célunk, hogy a legtöbb emberhez eljuthasson a zenénk. De jelenleg Magyarországon azt tartom fontosabbnak és forradalmibb gondolatnak, hogy az emberek végre képesek legyenek maguk eldönteni, mit szeretnének fogyasztani, és hajlandóak legyenek a pénzükkel és a jelenlétükkel szavazni arra, hogy ne csak állami vagy óriáscégek által támogatott kultúrát kapjanak, ingyen…
(Fotók a facebookról – KÁKETTőK és Magyar Császári Pillanatművek)
