A Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díját – amelyet két évvel ezelőtt Petruska András vitt el – idén Hangácsi Mártonnak ítélte a zsűri. A 23 éves gitáros-énekes három éve él Budapesten, a kezdeti nehézségek után koncertmeghívásai egyre szaporodnak, nemrégiben pedig Hang-Art néven zenekart is szervezett maga köré. Velük változatlanul megmaradó szólókoncertjei mellett szintén minél többet szeretne játszani. Három saját dalt tartalmazó EP-je a közelmúltban készült el és ennek a cikknek a keretében hallgathatjátok meg először, emellett pedig az utcazenélésről és egyéb terveiről is kérdeztem.
Mikor és hogyan kerültél a zenei pályára, hová helyeznéd el magad a hazai színtéren belül?
Már egészen kiskoromban elkezdtem énekelni egy kórusban Zalaegerszegen, majd volt ott egy zenekarom is, amely az Under the Bridge névre hallgatott. Tulajdonképpen ezzel indult az egész, nagyjából öt évig működtünk. Mikor három évvel ezelőtt felkerültem Budapestre, az elején nagyon nehezen tudtam felvenni a fonalat. Körülbelül egy éve mondhatjuk azt, hogy újra aktívan zenélek, maguktól hívnak helyekre, nem kell könyörögni a fellépési lehetőségekért, tehát úgy alakulnak a dolgaim, ahogy elterveztem. Hogy hová sorolnám magam? Akik nagyon nagy hatással voltak rám az új daloknál, az a Coldplay, a Radiohead, a Massive Attack, illetve másik részről John butler és John Mayer - valahol a kettő között áll meg a zeném. Műfajilag nehéz besorolni, mivel alapvetően egyedül játszom, de leginkább az indie és britpop zenék állnak hozzám közel.
Van iskolai zenei képzettséged, vagy magadtól tanultál?
Egyedül kezdtem el, majd jártam fél évet az Etűdbe, illetve Kőbányára is, de mindkettőt otthagytam, mert nem egészen azt kaptam ezektől az iskoláktól, amire számítottam. Az volt az érzésem, hogy bár elég masszív tárgyi tudást adnak, de kreatívan alkotni nem tanítanak meg.
Elég sokat utcazenéltél is, milyen volt ennek a befogadó közege?
Eleinte nagyon szerettem, mert pont egy olyan időszakban álltam neki, amikor nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal. Az emberek többsége nagyon kedves volt, sok pozitív tapasztalatot szereztem. Azóta megváltozott a helyzet, egyrészt mert az aktuális törvények sem kedveznek már az utcazenének, másrészt az embereken is látszik valamiféle változás, mintha kevésbé lennének befogadóak. Persze az is lehet, hogy csak az én hozzáállásom változott meg, mindenesetre az utóbbi időben már nem igazán járok ki.
Klubokban mennyire más játszani, milyen arányban vannak jelen kifejezetten miattad, illetve tőled függetlenül a hely miatt?
Változó, de általában fele-fele arányban. Egy klubban azért más a helyzet, mint az utcán, mert kevésbé éri hirtelen az embereket, hogy zene van, tehát alapvetően számítanak rá.
Júliusban megnyerted a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díját. Mekkora mérföldkő volt ez a pályafutásodban és mennyire érzed a hatását azóta?
Megmondom őszintén, a tavalyi Utcazene Fesztiválra is jelentkeztem, de akkor nem kerültem be. Ez nagyon elszomorított, úgyhogy elhatároztam, hogy az ideit megnyerem. Mondhatnám, hogy egy évig
szakadatlanul készültem rá, de ez nem lenne igaz, mindazonáltal tény, hogy komolyan vettem a dolgot. Nagyon jót tett a pályámnak és az önbecsülésemnek, több helyre hívnak és azt hiszem, kicsit jobban meg is becsülnek. Persze ez sem elég mindenre, tovább kell belőle építkezni, ami talán még nehezebb feladat, mint maga a verseny volt.
Hogy látod, tavalyhoz képest miben lettél jobb, aminek köszönhetően nem csak a bekerülés, de az első hely is összejött?
Többet koncerteztem, ami nagyban hozzájárult a fejlődésemhez, meg persze gyakoroltam is. Azt hiszem, tapasztaltabb lettem zeneileg és emberileg egyaránt.
A repertoárod hogy áll össze, milyen arányban tartalmaz saját dalokat és feldolgozásokat?
Sokáig fele-fele volt az arány, nemrégiben álltam át arra, hogy a koncertek 80 százalékát saját dalok adják és a maradék a feldolgozás. Előbbiek vegyesen vannak angolul és magyarul, utóbbiak között pedig bármi előfordulhat, amihez épp kedvem van.
Miből merítesz a saját daloknál?
Nagyon sok szerelmes dalom van, a reménytelen, plátói szerelmek valahogy meghatározó részei a repertoáromnak. Emellett próbálok a világról is írni, hogy mi a jó, vagy mi a rossz, csak ez kicsit nehezebben megy, mert nem érzem magam se bölcsebbnek, se többet látottnak bárki másnál. Mindössze arról van szó, hogy több dolgot másképp látok, mint az átlagember, de nem szeretném senkinek sem a szájába rágni, hogy az a megfelelő út, amit én annak látok. Összességében viszont ehhez a témához jóval ritkábban nyúlok, mint a szerelmes dalokhoz.
Nemrégiben zenekart is szerveztél magad köré, hogy jött ennek az ötlete?
Eddigi életem legnehezebb feladata volt ezt a csapatot összerántani. Érdekes, hogy mióta Budapesten élek, mindig is akartam egy zenekart, amellyel a saját dalaimat tudnám előadni és a tagok nagy része már másfél éve megvolt, de valami mindig közbejött: kilépett a dobosunk, nem találtunk basszusgitárost, nem tudtunk eleget próbálni…Mostanában érzem azt, hogy ez is kezd a terveim szerint alakulni – elkezdtünk koncertezni, illetve januáran várható az első Single EP-nk.
.A zenekaros és a szólókoncertjeid repertoárja mennyiben eltérő?
Az a tervem, hogy egy idő múlva a zenekarra maradnak majd a saját angol nyelvű dalok, a szólókoncertekre pedig a magyarok. Minimális átfedések persze előfordulhatnak, de azt semmiképp nem akarnám, hogy ugyanaz legyen a kettő.
A most elkészült lemezről mit kell tudni?
Elég sokáig húzódott a dolog, még januárban álltam neki a felvételeknek, Gálosi László segítségével a Metropol stúdióban. Három saját dal került rá, kettő magyar és egy angol nyelvű, utóbbit majd a zenekarral fogom játszani. Alapvetően tekinthető is ennek az előfutárának, mert bár szólólemezről van szó, nem az akusztikus gitár az egyetlen hangszer rajta. Tehát nem úgy szólalnak meg a dalok, ahogy élőben előadom őket, de szerintem ez nem is feltétlenül probléma – megszületett a fejemben egy gazdagabb hangszerelés és úgy gondoltam, hogy akkor már így is fogom rögzíteni.
Ezzel együtt kielégít téged az, ha élőben csak egy szál gitárral állsz ki a színpadra?
Igen, azt is nagyon szeretem csinálni. Nehezebb néha ez a szerep, más a hangulata, máshogy állok ki, mint mikor zenekarral játszom, de mindkettőt a magaménak érzem.
Mik a terveid az elkövetkező hónapokra, hol lehet majd látni téged?
A friss lemezhez kapcsolódóan – de persze azon túlmutatva – tervezek egy nagyobb szabású szólókoncertet, sok vendégzenésszel és két és fél órás játékidővel. Már régóta akartam egy ilyet és ez pont jó apropó rá. A pontos helyszínt és időpontot még nem tudom, de remélhetőleg idén sor kerül rá. A Hang-Art zenekarral pedig november 8-án játszunk a Dürer Kertben. Érdekesség, hogy ez lesz összesen a negyedik koncertünk, de nem volt még kettő olyan, ahol ugyanaz lett volna a felállás. Most a dobosunk új, remélhetőleg ez már tartós lesz. Van ezek mellett még három projekt, amiben részt veszek: egyik a Medve Balázs Modern Group, ahol Balázs ötleteit valósítjuk meg. Ő szájharmonikázik, van egy DJ, basszusgtár én pedig gitározom és éneklek. Ez kicsit elektronikusabb dolog. Van az Overnighters nevű formáció, amely hagyományosabb blues-rock irányvonalat képvisel, itt szintén saját dalok írása a cél, főleg a gitáros ötleteire építve. Illetve alakulóban van még a fuvolista Kelemen Kristóffal egy triphop formáció. Szerintemkell még egy jó fél év ahhoz, hogy aktívan tudjon működni, de nagyon jó lesz
Hogy van ennyi mindenre kapacitásod?
Alapvetően szerencsésnek érzem magam, mert csak a zenére kell koncentrálnom. Így sem annyira könnyű, ráadásul sok egyéb felkérést is kapok, illetve kaptam, amikre már nemet kellett mondanom, a meglévőkre viszont mindenképp szeretnék elég energiát fordítani. Nem unatkozom, annyi biztos, de így érzem jól magam.
