Hatodjára rendezték meg, én pedig negyedjére vettem részt a „világ legnagyobb orfűi fesztiválján”, amely idén a szokásos három helyett négynaposra bővült. Az újdonságként beiktatott szerdai bemelegítő nap teljes egészében a 3 éve feloszlott Kispál és a Borz előtti tisztelgésről szólt. A legendás együttes emlékére rendezett gálán a magyar zenei élet színe-java fellépett és a nézők számából is jól látszott, hogy Lovasi András egykori csapata továbbra is töretlenül őrzi népszerűségét.
Tikkasztó hőségben indult az idei fesztivál, a Panoráma kempingbe már szerda délután kilátogatókat jóval 30 fok feletti hőmérséklet fogadta. Szerencsére a programok csak este 7-től kezdődtek, így mindenkinek lehetősége nyílt, hogy a legforróbb órákat a tóban – vagy legalábbis vízparton – vészelje át, amivel a többség élt is. Az első fellépő a Csík Zenekar volt, érthető módon, hiszen ez az formáció, amely ismertségét legnagyobb részben a népzenei köntösbe bújtatott Kispál (illetve Quimby) feldolgozásoknak köszönheti. Természetesen ezekből most is elhangzott szinte az összes, jó pár dalban Lovasi is közreműködött.
Rövid átszerelés után kezdetét vette a maratoni hosszúságú gála, aminek két házigazdája Lévai Balázs és Varga Livius volt. Mindketten rutinos műsorvezetőnek számítanak, így joggal reménykedhettünk benne, hogy ezúttal is kitöltik majd a zenekarok átszerelése közti üresjáratokat. Valóban voltak klasszikus showman-i fordulatok, amikor Livius például viccet mesélt, de az esetek többségében ennél is jobban oldották meg a dolgot: az átállások alatt összezárult egy nagy fekete függöny és előtte egy szál gitáros előadók, illetve pár egyéb akusztikus formáció szórakoztatta a közönséget. Emellett volt amikor régi koncert- vagy interjúbejátszásokkal töltötték ki az időt, illetve egyszer Kispál András hasonmásversenyt is rendeztek néhány, a közönségből színpadra hívott rajongó részvételével. Így összességében egyetlen perc üresjárat sem volt, amiért mindenképp jó pontot érdemelnek.
Ami a konkrét produkciókat illeti: a rendezők jól látható célja volt, hogy ne csak a szorosabb értelemben vett alternatív mezőnyből hívjanak fellépőket. Így számos olyan zenekart láthattunk (pl. Alvin és a Mókusok, Hétköznapi Csalódások, Ganxsta Zolee és a Kartell, Belga), akik nevének hallatán valószínűleg nemigen jutna eszünkbe a Kispál és a Borz. Mondjuk joggal nem, hiszen pár kivételtől eltekintve ezeknek a csapatoknak nem is álltak túl jól a Kispál-számok – a Compact Disco például új értelmet adott a fájdalmasan jellegtelen kifejezésnek –, de ennek ellenére érdekes volt hallani őket, amint egy tőlük ennyire különböző stílusú zenekar szerzeményeit játsszák. Kivételként meg lehet említeni Ganxstáék bizarr Jelvény nélkül-átiratát, aminek minden sorát egy-egy káromkodással turbózták fel (nem is ők lettek volna különben…), illetve a Brains is egész jól eltalálta a drum n' bass stílusban prezentált Ha az életben-t.
A Borzhoz stílusban közelebb álló együttesek közül az Óriás Földtörténet-verziója és az Intim Torna Illegál Autók a tenger felé feldolgozása sikerült különösen erőteljesre, de a Pásztor Anna és Sámuel (Anna & the Barbies) által duettben előadott Etetés is emlékezetes volt. Ki kell még emelni a Forradalmárok csapatát, akik tavaly nyár óta szerveznek rendszeres időközönként flashmob-szerű Kispál énekléseket Budapest-szerte. A szervezők a lelkesedésüket értékelve őket is meghívták a gálára, 18-an jöttek el és adtak elő három számot a maguk spontán – majdnem minden hangosítást nélkülöző, de abszolút szerethető – stílusában.
A jócskán éjfél utánra húzódott fináléra is tartógattak még egy nagy dobást a rendezők. Az est majdnem összes szereplője újra színpadra jött, hogy együtt elénekeljék az Ágy, asztal, tévé című klasszikust, miközben gitáron nem más, mint Kispál András kísérte őket. Összességében remek hangulatú műsor volt ez, jól megszerkesztett ívvel és számos nem mindennapi produkcióval. Egyedül talán az lehetett kicsit zavaró, hogy a játszott számok között gyakran elég nagy volt az átfedés. Például a Jelvény nélkül-t, vagy a De szeretnék-et négy-öt verzióban is hallhattuk, ugyanakkor több olyan sláger is volt (mondjuk a Levesek porból), amit senkinek sem jutott eszébe feldolgozni.
A gála után még három helyszínen is folytatódtak a programok: a második számú nagyszínpadon Ágoston Béla zenekara adott elő – meglepetés! – Borz dalokat, az Unicum bárban a zenekar tagjai pakolták a zenéket alkalmi DJ-nek felcsapva, a Laptopszalon sátorban pedig az első Kispál-album előtt tisztelgő, tavaly megjelent feldolgozáslemez (Holnaphoz holddal) szereplői játszottak. Utóbbiak közül az amúgy is késői időpont és a hosszas átszerelések miatt csak a Plutót és a Verőköltőt vártam meg. Bár érdekelt volna, élőben vajon jobban szólnak-e, mint a többség (köztük Lovasi) által enyhén szólva nem agyondicsért albumon, de a várhatóan hasonló hosszú holnapi napra tekintettel inkább az alvás mellett döntöttem.
(Folyt. köv. hamarosan)