Negyedszázados évfordulót ünnepel a Korai Öröm, a hazai underground színtér egyik legkülönlegesebb zenekara. A népes tagsággal rendelkező csapat mindig is koncerteken volt a legerősebb, de ezzel együtt fennállásuk alatt tíznél is több nagylemezt adtak ki. Magyarországon kívül a világ számos országában alkalmuk nyílt turnézni. A 25. születésnapi bulit az A38 hajón tartják február 5-én, számos vendégfellépő (pl. Domokos Tibor, Szántó Faszi, Vajdai Vilmos) társaságában. Vécsi Tibor frontembert és Szalay Péter gitárost arról is kérdeztem ennek apropóján, mennyire működnek a dalaik koncertszituáción kívül, és miért állnak ki rendszeresen közéleti és politikai ügyek mellett.
Hogyan tekintetek vissza az elmúlt 25 évre, mit adott neked a zenekar?
VT: Én az első pár évben még nem voltam tag, csak eljártam a koncertjeikre, mert Jócsik Janival, az egyik perkással gyerekkori barátok voltunk. 1992 környékén szóltak, hogy csatlakozzak hozzájuk, ami már önmagában hatalmas élmény volt, hiszen a közönségből hirtelen felkerültem a színpadra. Ez volt az első igazán jelentős zenekarom, ráadásul egyből Berlinben kezdtem, majd szinte egész Európát végigszántottuk. Ezek a külföldi bulik adták talán a legtöbbet nekem, hiszen nagyon nem mindegy, hogy itt a Gödörben játszol, ahol amúgy is az időd nagy részét töltöd, vagy mondjuk Szentpéterváron.
SZP: Én 98 - 99 körül kerültem be, amikor Takács Péter, az előző gitáros kilépett, és Tibi a Colorstaros játékom alapján javasolta a zenekarnak, hogy tegyenek velem egy próbát. Leginkább szintén a külföldi utakat emelném ki, hiszen a Korainak is köszönhetem, hogy eljutottam végül rengeteg helyre a világon, ahova amúgy nem biztos, hogy sikerült volna. Ezen kívül adott rengeteg nagyon erős koncertélményt: annak idején a Koraival csöppentem bele hirtelen a fesztiválos nagyszínpadok világába, aztán még rengeteg egyéb tapasztalatot, emberi kapcsolatot, amit most felsorolni hirtelen nagyon nehéz lenne.
Egy kassai koncert 2013-ból:
Mennyire változott meg a közeg körülöttetek?
VT: Az biztos, hogy elég más zenék mennek ma már, mint annak idején. Az eredeti közönségünk, akik a pszichedelikus- és acidkorszak neveltjei voltak, ma már legnagyobb részt családos emberek, így nem nagyon járnak koncertekre. Emellett a zenei trendek is nagyon átalakultak, manapság az elektronikus tánczene hódít, de mi az ilyesmivel sosem törődtünk igazán. Lementünk a próbára, mikor mennyien, és csináltuk a számokat, ahogy jöttek. Soha nem a trendeket, vagy a menedzseri utasításokat követtük (nem is volt egyáltalán menedzserünk), hanem amit mi jónak láttunk.
Szerintetek mi adja a Korai Öröm különlegességét a többi, élő hangszeres tánczenét játszó csapathoz (Sonar, Colorstar, Grabanc, …) képest?
VT: Az első számú különlegesség, hogy mi szinte mindig sokkal többen voltunk a színpadon az átlagosnál – akár nyolcan, kilencen is. Ez manapság talán már gyakoribbnak számít, régen viszont nem volt rá semmi más példa. Nemcsak itthon, Európában is rácsodálkoztak erre. A másik a vizuális körítés, erre szintén mindig nagyon adtunk. Az FMK-ban például sokszor csináltunk olyan bulikat, hogy előbb levetítettünk a közönségnek egy filmet, majd jött a koncert, utána pedig még nyomtunk egy acid partyt reggelig.
SZP: Egyrészt a Korai zenéje tartalmazza ezen zenekarok közül a legtöbb ethnós elemet, aztán ott van például az ütősszekció dominanciája, ami egy nagyon jellegzetes korais hangzáselem, akárcsak a Paizs Miki-féle népi hangszerek folyamatos jelenléte, mint a fuyara, vagy a doromb. Ezen kívül élőben sokkal lazább szerkezetű, és improvizatívabb zene, mint pl. a Colorstar, ahol a samplerek, a programok használata miatt nehezebb eltérni az egyszer már megírt szerkezetektől. A repetitív témák, az ütősök intenzitása, meg az egész zene hipnotikus, "törzsi" jellege ad egy olyan ősi, spirituális hangulatot a produkciónak, ami markánsan megkülönbözteti igazából bármi mástól, és ezáltal el is repíti a hallgatót olyan módon, amire csak kevesen képesek.
Az idei hagyományos évnyitó koncert a Gödör Klubban:
Milyen az összhang a zenekaron belül, mennyire nehéz összetartani ennyi embert?
VT: Nem könnyű, de szerencsére azért működik. Van egy keménykezű ember a zenekaron belül, a alapító-basszusgitáros Kilián Zoli, ő vállalta magára az irányítói szerepet. Egyébként abszolút kijövünk egymással, persze nyilván akadnak néha személyes ellentétek, de ezeket soha nem mennek a zene rovására.
Személy szerint mennyire tartjátok hangsúlyosnak a szerepeteket a zenekaron belül?
SZP: Szerintem az én szerepem 1999 és 2011 között zenei szempontból eléggé hangsúlyos volt, sok korais szerzemény alapul az én témáimon, illetve a lemezek összerakásában, keverésében is jelentős részt vállaltam ezekben az években. És itt megemlíteném ebből a szempontból az azóta kivált Biljarszki Emilt is, akinek a jelenléte, tevékenysége szintén erősen meghatározó volt ezekben az években nemcsak zenei, hanem szervezési, menedzselési szempontból is. 2012 után tudatosan visszavonultam egy kicsit, mivel a többi dolog, amivel foglalkozom, egyre több energiát és időt kívánt. Közben viszont Kovács Andor és Kibu (Borosi Gábor) személyével friss, kreatív energiák érkeztek a csapatba, úgyhogy szerencsésen alakultak a dolgok, és az Emil kiválása, illetve az én viszonylagos "passzivitásom" sem korlátozta jelentősen a zenekari munkát.
VT: Én vagyok kvázi a hangulatfelelős. Ez is a Korai Öröm érdekességei közé tartozik, hogy bár van frontembere, ének nem igazán van a dalokban. Annak idején úgy fogalmaztuk ezt meg, hogy mi az éneket is inkább hangszerként kezeljük. Ezért is szerepel az én nevem mellett a tagok listájánál, hogy „voice”. Vagy azt is említhetném, hogy a klasszikus zenekaroknál is kell egy karmester a színpadra nyolc ember felett. Kicsit ehhez is hasonlít a szerepem. Először egyébként perkásként csatlakoztam, de kis idő múlva visszajött közénk az, akit váltottam. Így kerültem előre, aztán maradtam is ott.
A másik közös zenekarotokban, a Stukkerben hagyományos énekesi szerepben is megmutatod magad. Melyik áll közelebb hozzád?
VT: Egyik sem… (nevet) Az végül is jó a Stukkerben, hogy meg tudom valósítani a szöveges ötleteimet, amelyek a Korai Öröm világába kevésbé illenek. Mondhatjuk úgy, hogy a kettő együtt szükséges ahhoz, hogy ki tudjak teljesedni zeneileg.
A Korai-daloknak mi alapján adtok címet így, hogy a legnagyobb részükben semmi szöveg nincs?
VT: Ez leginkább az adott szám hangulatán múlik. Próbán mindenki bedobja az ötleteit, aztán végül valamelyik megmarad. Az Afrika, vagy az Arab Spring című dalokban például afrikai és arab halandzsa van, ezek a konkrétabbak. A 12/4-nek pedig ez a ritmusa. Aztán vannak olyanok, amiket kimondottan a hangulat ihlet meg, például a Welcome to the Hippi Future. Amit éppen az alkotás pillanatában érzünk, az lesz.
SZP: Jaja, abszolút lazán, hasra ütve elkezdjük emlegetni egymás között valamilyen munkacímen a zenéket, aztán sok esetben ez rajta ragad az adott témán. De az utóbbi időkben a Zoli tudatosabban is elkezdett címeket adni a számoknak...
Szerintetek mennyire működik a zenétek koncertszituáción kívül, mondjuk otthon, nyugiban hallgatva?
VT: A lemezeladásokból úgy tűnik, hogy átlagosan olyan 2000 ember azért hallgat otthon is Korai Örömöt, sőt az 1997-es albumból például 7000 darab is elfogyott. A 2001-eset pedig még Dániában is kiadták bakeliten, miután az előző évben koncerteztünk náluk. Sőt, egy német válogatásalbumon is szerepeltünk. Persze tény, hogy koncerten jön ki a dalok igazi ereje, de ettől függetlenül megvan a stúdióverziónak is a létjogosultsága.
SZP: Szerintem nagyon is működnek a lemezek! Sőt, az átlagos rockzenekarokhoz képest a Korai Öröm albumain olykor kifejezetten pazar hangszerelési és témabőség tapasztalható. Említhetném például a 2005-öst, ami különösen sokáig is készült, volt ideje érlelődni. De szinte mindegyik lemezen vannak olyan kunsztok, amik számomra különlegesebbé, izgalmasabbá teszik a Korai Örömöt az egyszeri pop-rock együttesnél. Tibeti-buddhista motívumok, szibériai, roma, bolgár közreműködők, és így tovább. Persze vannak jobban, és kevésbé sikerült albumok, de ez is szubjektív... Van, aki a 97-est bírja a legjobban, az áll legközelebb az elektronikus zenék világához, van aki, mondjuk a 2000-est, a "hippis" jammelgetős hangulata miatt.
A teljes 1997-es lemez:
A Facebook-oldalatokon a koncertinfók mellett gyakran közéleti, politikai kérdésekben is állást foglaltok. Miért tartjátok ezt fontosnak?
VT: Vannak olyanok a zenekarban, akiknek van igényük ilyen megnyilvánulásokra, és vannak, akiknek nincs. A Facebook-oldalt Kilián Zoli kezeli, róla például tudom, hogy szívesen beszélget közéleti, illetve még inkább környezetvédelmi témákról. Szívesen felkaroljuk a jó ügyeket, például olyan tüntetéseken is gyakran játszunk (persze általában nem teljes felállással), amelyeket fontosnak gondolunk. Én néha talán túlzásba is viszem néha a politizálást, pedig egyáltalán nem kéne foglalkoznom vele, de valahogy kikerülhetetlen ez ma Magyarországon.
SZP: Ilyen téren valóban eltérőek a nézetek és a vélemények, én például egyáltalán nem raknék ki politikai tárgyú posztokat. De amíg a zenekari többséget nem zavarja, addig valószínűleg az oldal kezelőjének az akarata érvényesül ebben a kérdésben.
Nem féltek a dolog negatív visszacsapódásától? Láttam már olyan hozzászólásokat nálatok, amelyek a nemtetszésüket fejezték ki.
VT: Az ilyesmit simán bevállaljuk. A vélemény szabad, mindenki úgy gondolkozik, ahogyan akar. Ha valaki emiatt úgy dönt, hogy nem kér többet a zenénkből, szíve joga… De túlzásba azért mi se visszük a politizálást, inkább a civil szférában szerveződő történeteket preferáljuk.
Milyen jövő állhat még szerintetek a Korai Öröm előtt?
VT: Szerintem nincs semmi okunk aggodalomra ilyen téren. Nemhogy a feloszlás nem merült fel, inkább egyre több különféle projektbe kezd a zenekar. Az aktivitás nagy részét is ezek a mellékformációk (Korai Acoustic, Trancemission, stb.) adják, a teljes felállásnak általában úgy havi egy koncertje van Budapesten. Ez szerintem hosszútávon is tartható. Lemezt is szeretnénk még kiadni, például most a 25. jubileumi évben egy visszatekintő kollekciót az eddigi életművünkkel, sok extrával felturbózva. De ha nem jön össze, legfeljebb majd kiadjuk a harmincadikra. Annyi biztos, hogy még sokáig jelen leszünk az underground/pszichedelikus zenei életben.
