Tizenegyedik alkalommal rendezték meg idén a Fishing on Orfűt, én pedig kilencedjére vettem rajta részt, így talán minden más fesztiválnál jobban nyomon követhettem, hogyan változott és vált egyre kiforrottabbá az évek során. A tavalyi ötnapos jubileum után most ismét a megszokott négynaposra vették a hosszát, a szervezők emellett azt is ígérték, visszatérnek a gyökerekhez és "még kevesebb szponzorral, még több Orfűn nyaraló zenésszel" csábították a közönséget. Ez be is jött: zsinórban ötödjére volt teltház, pedig idén semmilyen formában nem lépett fel a Kispál és a Borz, akik valamilyen formában az elmúlt 4 év mindegyikét dominálták. Egy beszámolót már írtam, most következzen még néhány gondolat, ami abból kimaradt.
Az idei fesztivál számomra a tavalyihoz hasonlított leginkább, az arról írt posztom jó része így a mostanira is igaz. Nem igazán volt olyan koncert, amit kimondottan vártam volna – különösen, hogy a Kispál és a Borz sem lépett fel semmilyen formában ezúttal –, a zenekarok legnagyobb részét rengetegszer láttam már, így leginkább csak csapongtam össze-vissza az egyes helyszínek között. Ebből a szempontból jó volt, hogy nem kellett senkihez alkalmazkodnom: meghallgattam mondjuk 3 számot, fotóztam néhányat, majd átmentem egy másik színpadhoz; ott eltöltöttem negyed órát, aztán ismét leléptem, és így tovább. Maradandó élményeket elsősorban nyilván nem így lehet szerezni, de ez a fajta "mindenből egy kicsit" szemlélet volt most a legtesthezállóbb nekem.
Azért volt pár emlékezetes produkció, ami külön is megérdemel néhány mondatot. Az egyik ilyen Kispál András és Egyedi Péter performansza volt, akik Kispál-Egyedi Trió(!) néven játszottak néhány dalt akusztikusan, csütörtök kora délután a tűző napon. Elhangzott 2-2 Óriás- és Borz-szám, a szintén utóbbi zenekarhoz köthető Kicsit szomorkás a hangulatom, és még egy, ami nem jut eszembe. Semmi nagy megfejtésre nem kell gondolni, de épp a meglepő helyszín- és időpontválasztás tette szerethetővé az egészet. Arról nem beszélve, hogy Kispivel eleve elfogult vagyok, korábban is leírtam már, mekkora veszteség lenne, ha többet nem láthatnánk őt színpadon. Épp emiatt ez a kis villámszereplés is ajándék volt, ahogy az idén zajló Lovasi '18 turné is az, amit remélhetőleg szintén meg tudok majd nézni legalább egy állomáson.
Emlékezetes volt még a Carbonfools koncertje, akiket új felállásukban – bár már tart egy ideje – most sikerült megnéznem először. Régebben nem tartoztam a túlzottan nagy rajongóik közé, de kétségtelen, hogy a vérfrissítés nagyon jót tett a csapatnak. Fóris-Ferenczi Gábor sokkal szimpatikusabb frontember, mint Fehér Balázs volt, a hangja pedig hasonlóan jó. A gitáros poszton szintén tavaly bemutatkozó Gulyás Barna pedig igazi rocksztár alkat, akinek nagyon jól áll a színpad, és láthatóan élvezi is, hogy egy aktívan turnézó és komoly rajongótáborral rendelkező zenekar tagja lehet. A repertoár vegyesen állt össze a régi és a nemrég megjelent új lemez dalaiból, a közönség láthatóan mindegyikért lelkesedett. A hajnali 1 órás kezdés ellenére ez volt az egyik legpörgősebb buli a fesztiválon.
Jó volt látni a számomra régi ismerős Wakachukát is, akiket először hívtak meg a fesztiválra, valamint a Kubalibrét, akik bár rendszeres fellépők, most talán minden eddiginél erősebb koncertet adtak. A PMFC színpad éppen megfelelő volt nekik, a közönség pedig kitörő lelkesedéssel ugrálta és énekelte végig a bő háromnegyed órát. Igaz, a Baszódj meg című világsláger többek bánatára/felháborodására kimaradt, de más negatívumot nem igazén tudnék említeni. Nagy öröm, hogy egy év kihagyás után ismét fellépett az Erik Sumo Band, akiknek minden bulija eseményszámba megy, hihetetlen hangulatot képesek csinálni. Gitárosuk, Nagy István pedig nemrég alakult új zenekarával, a Kassandrával is fellépett, bebizonyítva, hogy továbbra is kiváló frontember, mint hat évvel ezelőttig az Esti Kornélban volt.
A tavalyi cikkben kifogásoltam, hogy több esetben se feltétlenül találták el, pontosan melyik színpadon lenne egy adott előadó helye, ezzel igencsak nagy – vagy ellenkezőleg: túl kicsi – tömeget generálva egyes helyszínek előtt. Ezen a téren szerencsére erős pozitív változásokat hozott az idei év. A Bohemian Betyars a Borfaluból átkerült a nagyszínpadra, ráadásul egyből a második legjobb időpontba, a Szabó Benedek és a Galaxisok, illetve a Csaknekedkislány ugyaninnen a 2-es számú nagyszínpadra, a Müller Péter Sziámi AndFriends a Misina sátorba, a Ricsárdgír pedig a PMFC színpadra. Mindannyian hasonlóan jó bulit csináltak, mint eddig, azonban a közönség sokkal jobban eloszlott így, ami eléggé megnövelte a koncertélményt. Már csak a Tűzhöz közel színpaddal kellene kezdeni valamit, mivel ott a népszerűbb fellépők esetében továbbra is probléma a tömeg, de ezt már kifejtettem máshol.
A napközbeni off programok felhozatala idén talán még színesebb volt. A tavaly debütált színházi helyszínre sajnos most sem jutottam el, és ezúttal a sör/fröccstúra is kimaradt nekem, de ez mind olyan hiánypótló dolog, ami még szerethetőbbé teszi ezt a fesztivált a többihez képest. Ahogy a napközbeni beszélgetések (például a Viszkissel), vagy a már hagyományos víziszínpad is. Mondjuk azt idén kissé megkavarta a szeszélyes időjárás: csütörtökön az Anna & the Barbies még nézőcsúcsot döntött, másnap viszont már mindhárom koncert elmaradt a lecsapó hidegfront, eső és a kb. 10 fokkal lehűlő hőmérséklet miatt. Ezt leszámítva viszont még mindig jól jártunk: péntek estére már eloszlottak a felhők, és bár továbbra is hűvös volt, onnantól a végéig már száraz maradt az idő. Az idei Fishing on Orfű és méltó volt az eddigiekhez, és bár ahhoz túl sok helyre megyek még idén, hogy máris az év legjobb négy napjának nevezzem, a fesztiválok közül továbbra is ez áll a legközelebb hozzám. Jövőre jöhet a tizedik alkalom...
(További képeket IDE KATTINTVA lehet nézegetni.)
