Szokásos év végi listáim második részeként most a szerintem legjobb hazai dalokat gyűjtöttem össze. A tavalyi 15-ös csúcs után idén 12 számot válogattam be, sorrend ezúttal sincs köztük, valamint megmaradt az alapelv, hogy csak olyan számok kerülnek fel, amelyek vagy EP-n, vagy single-ként – tehát nem nagylemezen – jelentek meg. Mindegyiket meg is lehet hallgatni, ahol pedig volt, ott linkeltem a kapcsolódó saját interjúmat.
Bajnoq: Magyar Idők
Ennyire fülbemászóan slágeres rendszerkritikát nem nagyon írt még senki, mint amit a Bajnoq zenekar első EP-jének címadó dalában kapunk. Zeneileg teljesen rádióbarát, ami viszont a szövegét illeti... Maradjunk abban, hogy „LOL”. A részben a Kozmosz egykori tagjaiból álló csapat ugyanazt a hagyományt viszi tovább, és hatalmas szükség is van manapság ilyen zenekarokra. Szerintem időarányosan (augusztus végén jelent meg) ezt a dalt hallgattam meg legtöbbször idén, és ennek a szövege foglalja össze legpontosabban, mi a helyzet Magyarországon 2018-ban, zsinórban a harmadik kétharmados Fidesz-győzelem után. Szóval ha lenne sorrend a listán, járna neki az első hely. Mondjuk így is ez van legelől. (Interjú itt.)
Bródy János: Akit a hazája nem szeretett
Véletlenül úgy jött ki az ABC miatt, hogy a második is egy rendszerkritikus szám, de más közös pont nagyon nincs is a kettő között. Bródy János az utóbbi években reneszánszát éli, országszerte teltházas koncerteket ad, Budapesten legutóbb a Kongresszusi Központot töltötte még két egymást követő estén is az Emberi Jogok Világnapja alkalmából. Legújabb dalának szövege szinte már a költészet határait súrolja, és elmondása szerint nem róla szól, hanem azokról a százezrekről, akik az elmúlt 80 évben joggal érezhették úgy, hogy a szülőföldjük mostohán bánik velük, és el kell hagyniuk hazájukat, ha életben akarnak maradni. Persze a történelmi távlatok mellett napjaink Magyarországával sem nehéz párhuzamot találni. Ezt az is mutatja, hogy a klip alig másfél hónappal a feltöltése után már 300 ezer megtekintés felett jár.
Dánielfy Gergő: Mondhatsz még egy szót
Dánielfy Gergő az X-Faktor egyik korábbi szériájában tűnt fel, idén pedig A Dalban is elindult. Ilyen előzmények viszonylag kevéssé predesztinálnak valakit arra, hogy rákerüljön az év végi toplistámra, az viszont már jobb belépő, ha Müller Péter Sziámival és Szakcsi Lakatos Bélával dolgozik együtt. Itt most pont ez a helyzet, ők jegyzik a szöveget és a zenét. Sziámi zsenialitását mutatja, hogy a létező legközhelyesebb témát (szakítás) olyan szóképekkel és rímpárokkal írja le, amelyek nemhogy nem közhelyesek, de egyenesen jól esik őket hallgatni. Persze ehhez hozzátartozik, hogy Gergő karakteréhez nagyon illik ez a szöveg, emiatt az előadás is hiteles.
Elefánt: Micsoda
„Egy pánikroham tökéletes illusztrációja” – írta egy kommentelő az Elefánt legújabb dalához tartozó videó alá a YouTube-on, és ezzel nemcsak a klip, de a zene és a szöveg hangulatát is elég jól összefoglalta. Az Elefánt már eleve erősen indított öt évvel ezelőtti bemutatkozó albumával, de ahogy telt az idő, úgy lettek lemezről lemezre még kiforrottabbak. Zenéjükbe az elektronikát is ügyesen építették be, Szendrői Csaba pedig mára vitathatatanul generációjának egyik legtehetségesebb szövegírójává vált. Ha ilyen lesz az új album egésze is, mint amit ez a szám előrevetít, simán az első vonalba emelheti őket.
Gyík zenekar: Kék foltokból smiley
A tavalyi háromtételes Alapmű EP után idén csak egy dalt adott ki a Gyík zenekar, de így legalább nem kellett gondolkodnom azon, mit válogassak be tőlük ide. A Kék foltokból smiley a bevált receptet alkalmazza: beatboxos-looperes, két gitáros alapra jön rá a szövegelés, de extraként itt már a női vokál is komoly szerepet kap, új színnel gazdagítva az eddig megszokott hangzást. További pluszt jelent a klip, amit Budapest egyik legmenőbb kiülős helyén, a Valyo Kikötőben forgattak.
hiperkarma: Napsütötte rész
Ez a dal a hiperkarma hamarosan érkező ötödik albumának első előfutára volt tavasszal, és azért is közel áll hozzám, mert az idei Double Rise fesztivál himnuszaként a klipje a meseszép Torockón és környékén készült. Ide nyár végén én is eljutottam, és azonnal beleszerettem még úgy is, hogy akkor épp nem volt fesztivál. Címe – ami egyben a lemezé is lesz – előrevetíti a hangulatát: a sötét tónusú, hadarós és gyakran elvont számokat sokkal pozitívabb hangvétel és hagyományos verze-refrén-verze dalszerkezet váltotta fel. Ez persze elsőre elég furcsa, hiszen tulajdonképpen az előbbiek jelentették eddig a hiperkarmát, és nyilván kényes feladat lesz megtalálni a megfelelő egyensúlyt a koncerteken. Én mindenesetre adok neki egy esélyt.
Jónás Vera Experiment: Borzongásaim
A Jónás Vera Experiment előző lemezén még csak egy magyar nyelvű dal szerepelt, az is feldolgozás volt. Most viszont végre elkezdtek nyitni ebbe az irányba, aminek első bizonyítéka tavasszal érkezett meg, a következő album előfutáraként. Szövegét Vera a főként az Emil Rulezből ismert Hegyi Györggyel közösen írta, és hangulatában tök jól illeszkedik az eddigi repertoárba. Bár ez a zenekar egyike itthon azon keveseknek, akiknek szerintem is jól áll, ha angolul énekelnek, ettől függetlenül örülök a fejleménynek. Ha minden igaz, néhány további számban Grecsó Krisztián is közreműködik majd, ezekre különösen kíváncsi leszek.
Kontrollzé: A széléről
A karcagi illetőségű Kontrollzé évekig tetszhalott állapotban volt, a tagok jó része a listáimon többször szereplő Mesekaszinó zenekarra fordította energiáit. Idén viszont átalakult a felállás, és az ott akusztikus gitáron játszó Nagy Ferenc Attila visszatért eredeti együtteséhez, ahol ő a szövegíró és az énekes is. Most trióként működnek, új gitárosukkal közösen felvett első számukat októberben adták ki és egyből klipet is forgattak hozzá. A széléről különleges hangulatú dal, Feri teljesen egyedi hangszíne mellett a finom zongorajáték dominálja. Sokkal nagyobb ismertség járna neki, mint amit eddig elért.
Moto MagaMura: Minden út
Kiss Sándor Moto MagaMura névre keresztelt szólóprojektje jelenleg a zenekarrá formálódás útján halad, az első koncert tavaszra várható. Beharangozóként viszont már októberben kijött a Minden út EP, amiről a címadó dal a legerősebb, nem véletlenül készült ehhez az első klip is. Előzetesen nem nagyon tudtam, mire számítsak, hiszen Sanyi eddig csak basszusgitárosként és menedzserként volt ismert, itt azonban a dobot leszámítva minden hangszeren ő játszik, ő írta a szövegeket és ő is énekel. Nagyon szurkoltam, hogy jó legyen, és a végeredmény szerencsére eloszlatta a kétségeimet: profi munka, ami remélhetőleg élőben is hasonló színvonalon szólal majd meg. (Interjú itt.)
Nunki Bay Starship: Fallin' Free
Már a tavalyi listán is szerepelt az akkor éppen csak megalakult Nunki Bay Starship egyik dala, de az még csak egy élőben rögzített „live session” videó volt. Idén viszont megjelent az első stúdiókörümények között felvett EP-jük is négy dallal, amelyek közül a Fallin’ Free a legpotenciálisabb sláger, de a többit is érdemes meghallgatni. Az Icarusnak tavaly azt róttam fel, hogy kicsit talán vontatottan indul, itt viszont a legelejétől megvan a sodró lendület. A hangszerelés és az ének is egyedi színfolt, nem is nagyon tudnék hasonló stílusú együttest mondani Magyarországon. A 2017-es bemutatkozás és az idei építkezés után jövőre valószínűleg még többet hallatnak majd magukról.
Ricsárdgír: Let's dance
A Ricsárdgír példája mutatja meg legjobban, hogy egy zenekar akkor is érhet el kiugró népszerűséget, folyamatos teltházas koncertekkel, ha a tagok látványosan nem veszik komolyan az egész zenélés dolgot. Alábbi dalukról is legyen elég annyi, hogy a „My Horse is going to die :(” című EP-n jelent meg, refrénje úgy szól, „Let’s dance to the prosztódiszkó beat!”, és szerepel benne többek között az a sor is, hogy „A testem noha reggel nálad kelt, de az elmém a fővárosi állatkert”. Meg az, hogy „Beütött a kábszi, most senki se náci”. Mindez kellemetlen dallamtapadást okozó zenével. Egy percig sem volt kérdés, hogy az év legjobbjai között a helye. (Interjú itt.)
Váray László: Akusztik Stand Up
A Colombre Band frontembere mostanában inkább Belvárosi Betyárok nevű gyerekzenekarával, illetve szólóban aktív. Ezt a dalt is saját nevén adta ki, de stílusában tökéletesen illik a Colombre-repertoárba, ráadásul az együttes többi tagja is játszik a felvételen. Szövegében a Lacira jellemző fanyar humor és éleslátás köszön vissza, a hozzá készült remek animációs klipben pedig Frank Zappa is feltűnik, méghozzá az űrbe fellőtt Tesla volánja mögött.
(Előző rész a legjobb idei lemezekkel itt olvasható, a következő a legjobb koncertekkel pedig hamarosan érkezik.)
