Karmester: Kovács János
Közreműködött: a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, és a Nemzeti Énekkar
Dózsa György: Fekete Attila
Csáki Laura: Miksch Adrienn
Rózsa, Dózsa menyasszonya: Fodor Beatrix
II. Ulászló, magyar király: Geiger Lajos
Zápolya, erdélyi vajda: Perencz Béla
Bornemissza, magyar nemes: Boncsér Gergely
Költő Schöck Atala
Barna, paraszlegény: Molnár Zsolt
Jósnő Wiedemann Bernadett
Lőinc pap/Bagos: Cser Krisztián
Bornemissza, magyar főr: Boncsér Gergely
Jós: Wiedemann Bernadett
Erkel Dózsa György című operája nem tartozik a szerző legismertebb művei közé. Az Erkel-év alkalmából, a Tavaszi Fesztivál keretében azonban rövidített változatban, koncertszerűen előadásra került az Operában.
Bevallom, nem számítottam túl sok jóra, már ami a mű zenei színvonalát illeti. Az est végén azonban kiderült, hogy előítéleteim alaptalanok voltak.
Mélyebb zenei elemzést nem írok, de az a körülbelül két órányi muzsika, amit - mint azt Fábry Sándor felkonferálásából megtudtuk - a majdnem négy órás műből kiválogattak, rendkívül dallamos, igazi romantikus zenemű
Viszonylag kevés ária található a műben, inkább az együttesek dominálnak, a kórus végig nagy szereppel bírt. Az a néhány ária, amely viszont a mű része, technikailag igényes és kellemes a fülnek.
Kovács Jánossal még nem hallottam rossz zenekari produkciót. Ez alkalommal is pontos zenekari arányokkal, megfelelő tempóval, illetve mindig az énekesekhez igazodó volumennel dolgozott. Bárcsak minden előadás alkalmával ilyen zenei színvonallal találkozhatnánk az Operában...
Nem találtam hibát a Filharmóniai Társaság muzsikálásában sem. Kevés volt a tutti, de azok szépen együtt szóltak, és a hangerő soha nem lépte át a közönségesség határát, mindig a zene szolgálatában álltak a zenészek.
Fekete Attilát tartom jelenleg a legmegbízhatóbb tenornak az Operaház társulatából. Ez nem jele
nti azt, hogy ne tudnék nála jobbat elképzelni, de a mostani felhozatalból őt hallgatom a legszívesebben, minden hibája ellenére.
Ezek a hibák most is kiütköztek, ugyanis Fekete nem nagyon ismeri a piano fogalmát. Egyfelől persze megértem, mert alapvetőn lírai tenorja nem biztos, hogy át tudná vinni a romantikus zenekar hangzását, de sajnos üvöltése nem mindig adekvát.
Látszik, hogy nehezére esik ez a forszírozott hangképzés, különösen az együttesekben ütközik ki a túlzott erőfeszítés természetellenessége.
Ennek ellenére a kellemetlen fekvésű szerep magasságait hibátlanul vette, és ez manapság hatalmas dolognak számít. Ahogy az is, hogy minden egyes énekelt hangját lehetett hallani a közönség soraiban.
Miksch Adrienn Csáki Laura szerepében biztos pontja volt az előadásnak, egy-két bizonytalanság ugyan hallható volt, de nagyon kellemes orgánuma, fényes magasságai, pontos szerepformálása bőven kárpótolt a kisebb hibákért.
Fodor Beatrix szopránja is üzembiztos volt, nagyon lágy pianói ritkaságszámba mennek, összességében nem tudok hibát felróni neki. Vibratója finom, soha nem tolakodó, magasságai természetesek, legatója néha szinte véget nem érőnek tűnik.
Perencz Béla régebben személyes kedvencem volt, színpadi megjelenése tekintélyt parancsoló, azonban hangja az utóbbi időben mintha már nem lenne olyan fényes, mint 3-4 évvel ezelőt. Kissé tompán, de magabiztosan szólt, ellenben szerepformálása hiteltelen volt. Hangjával nem próbálta megteremteni a figura karakterét, ha nem magyar nyelven énekelt volna, nem tudtam volna eldönteni, pozitív vagy negatív karaktert játszik-e.
Az este fénypontja azonban Wiedemann Bernadett szereplése volt, akinek orgánuma megdöbbentő erejű. Tökéletes intonációja, vibráló színű mezzója frenetikus él
mény volt. Sajnálatos módon szólama mellékszerep volt, hallgattam volna akár még órákig is.
Drámai csúcsait azt hiszem túlzás nélkül lehet a legnagyobbakéhoz hasonlítani.
A többi szereplő közül Molnár Zsoltot emelném ki, akinek meleg színű baritonja ugyan kevésbé illett szerepéhez, de nagyon szép énekkultúráról tett tanubizonyságot.
Fontos viszont hangsúlyozni, hogy az egész szereplőgárda biztosan tette a dolgát, kirívó hibát egyiküknél sem tapasztaltam.
A kórus szerepéhez illőn hol puhán, hol verbunkos keménységgel szólalt meg, az együtténeklésből jelesre vizsgázva.
Jó lenne, ha Erkel operájának legalább ezt a rövidített változatát, hasonló formában repertoáron tartaná valamely magyar színház, ugyanis a hallottak alapján felveszi a versenyt egy-két gyakrabban játszott operával, és nem utolsó sorban nemzeti hagyományaink ápolása céljából sem haszontalan. Mindent egybevetve Erkel Ferenc Dózsa György című operájának előadása kiemelkedő művészi teljesítmény volt.
(A képek illusztrációk)
