Ezzel a cikkel valami körbeért a blogon, ugyanis a Mapez előző anyagáról szóló kritikám volt az első - nyilván még nem a legjobb - itt közzétett írás. Szűk másfél évvel a Diszkréten élvezz! után pedig elkészült az együttes újabb lemeze, amely a Kegyetlen lányok névre hallgat. Az első fontos információ, hogy ezúttal tényleg valódi nagylemezről van szó: 12 dal található rajta, az előző album 7 szerzeményével szemben. Ezen kívül azt is meg kell említeni, hogy bár a zenekar nemrégiben dobosváltáson esett át, a felvételeken még a régi dobos, Krausz Kornél (becenevén Kori) játszik. A stúdiózási munkálatok ismét Dióssy Ákos közreműködésével zajlottak, aki a hangmérnöki teendőkön túl néhány dalban billentyűsként is szerepet vállalt.
Már a borító is felettébb figyelemfelkeltőre sikerült: a nemükkel ellentétes szerepet játszó tagok a harsány színekkel együtt kellően polgárpukkasztó megjelenést kölcsönöznek a korongnak. Mellesleg az egészet 500 (nem tévedés, ötszáz) forintért bárki megkaphatja - soha rosszabb vételt ennél. A szövegek ismét zseniálisak, ezúttal is meg kellett állapítanom, hogy a Mapez-dalok hallgatása közben vetődik fel bennem leggyakrabban a „te jó ég, ilyet hogy lehet kitalálni?” kérdés. Az egyik szám például a címben idézett fordulattal kezdődik, a refrén "finomfőzelék a gáztűzhelyen, Backstreet Boys van a posztereken", a Korán kopaszodó c. dal egy versszaka pedig így szól: „Egy kamionparkolóban állva az aszfalton remegő délibábban egy sertéshizlalda titkos üzenetét / űzi a szél az ételszagba, a megszokás alatt egyedül hagyva / dobog a szív, de az Isten szeret azért”. Az énekes-szövegíró Súgnak egyértelműen a legnagyobb hazai nevekkel egy szinten van a helye.
.jpg)
A címadó Kegyetlen lányok mindenképp a legerősebb darab a korongon. Hossza éppen megfelelő, nincsen benne üresjárat, dallama könnyen megjegyezhető. A legjobb azonban itt is a szöveg: úgy rendelkezik a megszokott verze-refrén-verze szerkezettel, hogy egyetlen sor sem ismétlődik benne. Tehát nemcsak az egyes versszakoknak, de az összes refrénnek is más a szövege, és sehol sem válik erőltetetté. Ha valamire lehet mondani, hogy bravúr, akkor erre mindenképp. Emblematikus szerzemény a Proletárinduló is, valódi ars poetica, és tényleg érezni benne az induló-jelleget (refrénjére például kiválóan lehet menetelni, ahogy ezt Súg a koncerteken meg is teszi, persze helyben járva). Az igazat megvallva én ezt a dalt tettem volna meg a lemez kezdőszámának, jobb választás lett volna, mint az első helyre rakott Metró (ami egyébként szintén ütős darab).
Érdekes kisérlet a Német-amerikai sláger, amely címének megfelelően azt mutatja be, a Mapez tagjai szerint hogy szólna, ha egy német zenekar amerikai típusú slágert próbálna írni. Ami azt illeti, nekem egyetlen olyan stílusjegyet sem sikerült azonosítanom, ami az említett nemzetekre utalna, de mindenesetre fogadjuk el a feltételezést. Utolsóként került fel a lemezre a Mapez történetének eddigi legpopulárisabb dala, a Bakai Marci közreműködésével készült Nem kell. Ez gyakorlatilag garantált sláger, ha az MR2 (vagy bármelyik hasonló rádió) a műsorára tűzné, meg se állna a toplista legtetejéig. Marci egyébként a lemezbemutató koncerten is vendégszerepelt, két további dalhoz is csatlakozva, amelyeket szintén rendkívüli mértékben feldobott a hegedűszólam. Ajánlom mindenkinek ezt a felvételt, különösen koncentrálva a hegedű-gitár párbeszédre 3:30-tól - valódi élmény.
Apropó lemezbemutató: ezért is nagy dicséret jár, ugyanis sikerült a lemez megjelenésével egyidőben megtartani - vagy másik oldalról nézve, a lemezt sikerült csúszás nélkül megjelentetni a bemutatóra. A zenekarok többségéről ez nem mondható el: vagy a bemutatandó album késik heteket (olykor hónapokat), vagy a koncertet teszik több hónappal a megjelenés utánra. Ezen túlmenően is megvolt minden elem, ami egy lemezbemutatón elvárható: eljátszották az összes új dalt (szintén nem általános!), voltak
vendégek, extra látványelemek. Egyedül a feszített tempót sajnáltam kicsit: mivel az est programjában négy fellépő szerepelt, a játékidő nem lehetett több 75 percnél, így az új anyagon túl csak három klasszikus fért bele a programba.
Végezetül kiemelnék egy olyan dolgot, amit a sok pozitívum mellett kifejezetten sajnáltam a lemez kapcsán: nem lehet nem észrevenni, hogy az új számokból szinte teljesen hiányzik a ritmusgitár. Emiatt a dalok többsége nem elég telt, főleg mivel a szólógitáros Madó akkordozás helyett a verzék alatt is előszeretettel játszik szólókat. Ahogy lenni szokott, a sokadik meghallgatást követően csökkent a hiányérzetem, de azért simán elfért volna még egy gitárszólam a szólók alá. Annál is inkább, mert így a koncerteken is alig lóg gitár Súg nyakában, pedig elég menő látvány.
Összesített benyomás: 10/8 - minimum öt szám már most bemászott a fülembe, és a többit is bármikor végig tudom hallgatni. Egyedül talán egy olyan van - Ez nem az a hely - ahol a verze alatt kicsit kellemetlen az ének. Kellett már a vérfrissítés a zenekarnak, a lemez megjelenésével együtt megújult a kissé fapados kinézetű honlap is, úgyhogy ez a lendület minden további nélkül elég lehet a következő album összerakásáig.
(A dalok meghallgathatóak itt.)
Kiegészítés: időközben megtudtam, hogy a lemez csak a bemutató-koncerten került 500 forintba, egyébként egy kicsivel drágább lesz. De így sem kell egetrengető összegre számítani...
