Török-Zselenszky Tamással készített tavaszi interjúmban már szó volt a köré szerveződött nagyon erős baráti közösségről. Ennek tagjai Gombocz Bence és Tóth Bálint is, akik a közelmúltban önálló vállalkozásba kezdtek: kettejük verseit és dalait alapul véve tartanak zenés költői esteket, minden alkalommal más korszak szellemisége által vezetve. Emellett számos egyéb tervük is van – erről kérdeztem őket közös albérletükben, amelyet további három emberrel osztanak meg, és amely így valódi alkotói műhelyként funkcionál.
Kettő ment le eddig a tematikus estjeitekből. Hogy indult az egész, mik az előzményei?
Bálint: Egy sörözés alkalmával merült fel bennünk, hogy mi lenne, ha összehoznánk egy közös műsort Bence zenéjéből és az én verseimből. Elhatároztuk, hogy – mivel az emberek maguktól manapság egyre kevesebb verset olvasnak –, elmegyünk iskolákba rendhagyó osztályfőnöki órákat tartani. Az volt a szándékunk, hogy leülünk azzal, hogy „szevasztok srácok, teljesen mindegy, kik vagyunk, de szeretnénk olyan témákról beszélgetni veletek, amelyekből ti és mi is tanulunk”. Az egésznek a lényegét a felolvasás és dalok eljátszása mellett az adta, hogy olyan dolgokról mondhassák el a véleményüket, ami nincs benne a történelem- és irodalomkönyvekben, hanem tényleg róluk szól. Tehát leginkább a körülöttük lévő világ. Ugye, mindenkinek az életében eljön egy pont, mikor elkezd gondolkodni, hogy hogy is van ez a világban, mi történik. Vannak jobbra templomok, balra országházak, folyók, melyek országokat és határokat szelnek át, de emellett vagyunk mi, s beszélgetnünk kéne individuumokként véleményeken és utakon át... mondjuk Egy célról. Három ilyen alkalomra került sor, utána pedig váltottunk az önálló estjeinkre.
Bence: Azóta is visszavárnak minket több helyre, de én idén elkezdtem iskolába járni, emiatt sajnos nem jutna időm rá. A későbbiekben viszont mindenképp folytatni szeretnénk ezt is. A mostani estek előzménye pedig az volt, hogy már korábban is nyílt néha alkalmunk megmutatni, mi van bennünk és hogy szeretnénk élni az életet. Ezzel összefüggésben jött egy ötlet, hogy mi lenne ha nem csak a saját alkotásainkkal foglalkoznánk, hanem felidéznénk a régi nagyokat is. Ennek folyományaként kitaláltunk egy ötrészes zenés költői est-sorozatot, melynek minden egyes állomásán más zenei stílus/korszak adja a vezérfonalat. A legelső volt a Flower’s Children, tehát a '60-as '70-es évek hippikorszakának zenéje, a második pedig a rock n’ roll jegyében zajlott. Most következik a harmadik állomás, a grunge. Mindegyik stílus más irányból közelíti meg az életet és értékeket, ugyanakkor mindegyiknek megvan a létjogosultsága. Saját alkotásainkat is igyekszünk ezek jegyében bemutatni.
Mit jelent számodra 2010-ben hippinek lenni? Mi maradt meg az eszmeiségből 35-40 évvel azután, hogy igazán középpontban volt?
Bence: Sokat beszélgettünk Bálinttal arról, hogy számunkra mit jelent a hippiség. Én igyekszem minden egyes pillanatban, amit itt töltök ezen a bolygón, ebben a testben, a szívemet követni. Próbálok mindig jelen lenni, megélni az adott pillanatot, viszont nem destruktívan, mint a régi időkben. Akkor a hippiség teljes kilépést jelentett a társadalomból, viszont valahogy mégis benne maradtak, mert függtek a dolgozó többiektől. Számomra azt jelenti a hippiség, hogy nem terhelem le a környezetemet a lázadásommal, hanem igyekszem talpon maradni és megteremteni magamnak a saját szükségleteimet. Emellett viszont azon vagyok, hogy csak a szívem irányítson. Erről szólnak a dalaim is és remélem egy kicsit segíteni tudok abban, hogyan találjunk rá a szívünk útjára és próbáljunk meg nem letérni a társadalmi elvárások és ego vonzásában, hanem egyesével rájönni arra, hogy valójában mi a dolgunk ezen a kis sárgolyócskán.
A (Török-Zselenszky) Tamással közös felolvasóestek miben különböznek kettőtök műsorától?
Bálint: Más-más helyszínen és szituációban meg kell válogatni, hogy milyen eszközöket, csatornát választunk. A költői-zenés esten megpróbálunk kicsit ’könnyedebb’ verseket, írásokat dallammal eljuttatni a közönséghez, s azért is mutatjuk fel ezeket az értékeket zenei stílusokhoz, korokhoz kötötten is más köntösökben, látószögekben. Bence a mai kor pédamutató hippije, én főleg grunge és metal zenén nőttem fel, de ettől még teljesen működik az összhang köztünk, hisz úgyis minden Egy, és minden Egy felé visz, csak az út más. A legfőbb különbség, hogy a felolvasásokon nincs zene, így komolyabb, nagyobb odafigyelést igénylő témákat is elő lehet venni. Ezzel is hagyományt szeretnénk teremteni, az a célunk, hogy mérvadóbb, jobban elszállós gondolatokat is megoszthassunk. Igyekszünk minél jobban bevonni a közönséget, illetve olyan írásokat viszünk Tamással és a vendégeinkkel, amelyek saját valójukban, abszolútumukban nyilvánulnak meg, mikor elmeséled őket. Emiatt a mondanivaló remélhetőleg tisztán él tovább az emberekben, mivel adott esetben nem vonja el a figyelmüket a zene.
Bence: A költői esteken nem feltétlenül repítenek magukkal csak az érzelmek, hanem értelmi - vagy akár értelmen túli - tapasztaláson keresztül ér el a lényeg a hallgatósághoz. Én úgy fogalmaznék, hogy míg a zenés esteken nagyobb szerepet kap a „visz magával”-hangulat, addig a felolvasásokon sokkal nyugodtabb légkör uralkodik. Aki az utóbbira ellátogat, valószínűleg tényleg azért jön, mert szomjas erre.
Bálint: ...azt nem tudjuk, miért jön el, csak reméljük, hogy úgy távozik, hogy ivott... (mosolyog)
Mi inspirál téged a versírás során, honnan merítesz ihletet?
Bálint: Sok minden, a múltkor például viccesen azt mondtam Tamásnak, hogy „figyelj, írom ezt a könyvet, és olyan mintha egy mókus kaparászna az érfalamon”… Szóval ezt is el lehet viccelni, de elsősorban a pártatlan igazság motivál. Továbbá a mindenség, a fedél nélküli hit. Aztán a hagyományokkal való foglalkozás, főleg a mesék és legendák terén, mert ezeket gyönyörűnek tartom, mégis egyre inkább feledésbe merülnek. Pedig annyi olyan lenne köztük – pédául a pilisi meséink – , amelyeknek köszönhetően már az első osztályos élet mosollyal indulhatna. Tamással arra törekszünk, hogy ilyeneket írjunk, mert néha már-már úgy érzem, hogy a mai világ elérte azt, hogy igazság csak mesékre degradálva él a köztudatban. Beszélünk valamiről, de közben nem éljük meg a dolgokat. Ha megéljük, elengedjük, azonosak leszünk velük és az abszulútumukkal, akkor van értelme az egésznek. Ideális esetben elkezdek egy verset, beleteszek annyit, amennyit a szavak engednek, viszont én soha nem válok költővé, hanem sokkal inkább az az ember, aki elolvassa, átlényegül és ezzel odateszi a pontot a végére. Ilyenkor mondom azt, hogy ennyi költő között nagyon jó létezni. És akkor pacsizunk egyet, hogy srácok, a határok és elképzelések minket ne válasszanak szét, se az emeletek közti liftek, amik ráadásul még el is romolhatnak. Az egész világmindenség és teljesség sosem romlik el, erről beszél minden nagy tanító (Krisztus, Máni, Buddha, Zarathustra...). Azért mondom őket, és nem a róluk elnevezett vallásokat, mert bennük volt a szív és a hitük által cselekedték meg a dolgukat, amik benne vannak az emberekben. Mindannyian ismerjük az univerzumot, csak emlékeznünk kell rá... Na ezek a dolgok motiválnak.
Bence, mesélj a Hair-projektedről – mi ez az egész, hogy jött az ötlet és hogyan tervezitek megvalósítani?
Bence: A motivációt az adta, hogy világéletemben szerettem volna egy nagyobb csapatban dolgozni. Arra gondoltam, hogy akár fesztiválokon, akár az utcán, vagy bárhol előadhatnánk a Hair musical dalait egy erre fogékony társasággal. Így talán fel tudnánk pezsdíteni az embereket is az átlagos hangulatukból. Meg is hirdettem különböző csatornákon, eddig harmincan jelentkeztek, rövidesen kezdődnek az első próbák. Táncos-zenés-énekes produkciót tervezünk, egyelőre csak a dalok előadására, további jelenetek nélkül. Itt tartunk jelenleg, épp írom a forgatókönyvet, de közben annyi minden történt velem mostanában, hogy hihetetlenül fáradt vagyok, ugyanakkor folyamatosan sugárzik az örömtől a szívem…
A Buddhista Főiskolára jársz, mi keltette fel az érdeklődésed a keleti vallások és kultúra iránt?
Bence: A barátaim impulzusainak köszönhetően indultam el fokozatosan én is ezen az úton. Először tudattalanul, aztán egyre inkább tudatosan – elkezdtem kutatni, mit és hogy szeretnék, illetve ki is vagyok valójában. Fokozatosan eljutottam a két legnagyobb tanítóhoz, Jézushoz és Buddhához, ezek után pedig – mivel kizárólag Krisztus tanításaival foglalkozó intézmény nincsen – kézenfekvő volt, hogy jelentkezzek a Buddhista Főiskolára. Idén szeptemberben kezdtem, de már most olyan, mintha évek óta ott lennék.
Öten laktok ebben a lakásban, hogy telnek a napjaitok?
Bálint: Teljesen jól. A vicces az, hogy adja magát a feltételezés, miszerint itt lakik öt mocskos férfi, úgyhogy valószínűleg mindig kupleráj van, de valójában csak időnként. (mosolyog) Már régóta terveztük az összeköltözést, mert hasonló hullámhosszon mozgunk, mindig nagyon sokat röhögünk egymás társaságában, másik részről pedig mindenki alkot. Míg ha egy másik lakásban felmerül egy probléma, egyből elkezdenek anyázni és egymásra vágni az ajtót, addig itt az van, hogy leülünk és megbeszéljük, még mielőtt kiteljesedhetne. Felülemelkedünk rajta, utána elkezdünk beszélgetni a közös nyelvünkön, a csenden, és minden megoldódik. Az együttélés azért is fontos, mert így egy embernek a másik négy a segítőtársa lesz. Segítik őt az alkotásban, társaságot nyújtanak neki, cserébe pedig ő ugyanezt teszi velük. Megmutatjuk egymásnak a műveinket, közösen finomítunk rajtuk, egyszóval minden szempontból előnyös a dolog.
Bence: Igen, totálisan rendben van minden, szóval jövő héten szétköltözünk...(nevet) Visszatérve még a kettőnk viszonyára, az is nagyon furcsa, hogy mennyire különböző lelki alkatok vagyunk. Bálint az állandó nyugalom, higgadtság és megfontoltság mintaképe, én pedig mindenben az ellentéte, kicsapongó, szenvedélyes, folyamatosan ugráló-ölelő – néha úgy érzem, mintha virágok lennének a belső szerveim helyén… (nevet) Látszólag két teljesen ellentétes személyiséget kapnak meg az emberek az estjeinken, valójában viszont ugyanaz a kettő, csak más csatornákon zajlik. Gyakorlatilag kiegyenlítjük egymást.
Tavasszal jelent meg egy szerzői kiadású lemez a dalaiddal. Azóta írtál újakat, vannak ötleteid?
Bence: Rengeteg ötletem van, de érdekes módon az elmúlt fél évben azt vettem észre, hogy nagyon megnyúlt az alkotási folyamatom. Egy dallal annyi időt kell eltöltenem, mintha egy teljes könyv lenne. Furcsa ez, mindenesetre 6-7 szám már körvonalazódott, illetve a korábbi zenekaros ötletekből is úgy 8-9.
Bálint: Emellett a megzenésített verseinkből is tervezzük egy anyag összeállítását, illetve alapvetően rá akarunk majd hangolódni a közös dalírásra. Én is újra gitárt fogok a kezembe, elkezdtem gyakorolni énekelni, úgyhogy próbáljuk megtalálni azt a csatornát, amelyen mindketten baromi jól érezzük majd magunkat – illetve remélhetőleg a közönség is.
Mikor lesz a következő állomás, és mi várható?
Bálint: November 24-én a Hunnia Art Bisztróban, a grunge lesz a téma, Alice in Chains, Nirvana, Pearl Jam és hasonlók fognak elhangozni, illetve remélhetőleg az első közös számunk is elkészül addigra. Ez lesz az eddigi legkoncentráltabb estünk, reméljük jól fog elsülni.
Mit mondanátok még el?
Bálint: Mégegyszer ugyanezt... :)
(Fotók: Gúthy Eszter /1-2., 4-6./, Havas Eszter /3./ - Bence myspace oldala itt, Bálint blogja itt)