Ha beszélhetünk bármilyen hagyományról a blog történetében, akkor az Intim Torna Illegállal készített interjúk tekintetében biztosan. Legelőször megalakulásuk után alig pár héttel foglalkoztam velük, és azóta is minden évben megkértem őket arra, értékeljék egyre feljebb ívelő karrierjük aktuális állását, illetve jósolják meg, hová léphetnek tovább azután. Így történt most is: ezúttal a Millenárison tartott 3. születésnapi bulijuk adta a fő apropót és egyebek mellett olyan témák kerültek szóba, mint a szponzorokhoz való viszony, a turnézás rutinjellegének megelőzése, illetve a közönség visszajelzései a megújult színpadkép és repertoár kapcsán.
Az első kérdés adja magát: hogyan összegeznétek a tavaly év eleje óta eltelt időszakot?
Sanyi: A nyári fesztiválok tekintetében alapvető változást jelentett, hogy a korábbiakhoz képest jobb helyeken és jobb időpontokban játszottunk. Úgy gondolom, hogy mostanra elég jól kikristályosodott, mit is képvisel pontosan az Intim Torna Illegál, és ez a koncertlátogatókat is jóval tudatosabbá tette, tehát a többség most már célzatosan jár a bulijainkra, nem csak véletlenszerűen téved oda. Az őszi turné nézőszámai is jó bizonyítékot szolgáltattak erre, mindenhol sokkal többen voltak kíváncsiak ránk, mint előtte. Ilyen téren tehát még egy szinttel feljebb léptünk.
Nyilatkoztad korábban, hogy a kezdeti időkben a kisebb vidéki helyszíneken még kimondottan ráfizetéses volt számotokra a turnézás. Mondhatjuk, hogy azóta beérett a befektetett munka és megváltozott ez a helyzet?
Azért nem egyszerű ez a kérdés, mert az utóbbi években hatványozottan igaz, hogy a vidéki városokban a fiatalok többsége nincsen úgy eleresztve anyagilag, tehát nem tehetik meg, hogy havonta ötször-hatszor eljárjanak koncertekre. Emiatt a körükben is sokkal jellemzőbbé vált a célirányosság, tehát nem néznek meg ismeretlenül bárkit, sokkal inkább a tudatosan kiválasztott zenekarokat részesítik előnyben. Ezen a téren pedig most már elmondható, hogy vannak olyan városok, például Debrecen vagy Szeged, ahol rendszeresen telt ház előtt játszunk. Sok máshoz hasonlóan ez is egy kétéves munkafolyamat eredménye, mindazonáltal így is nehéz helyzetben lennénk, ha nem számíthatnánk szponzorok segítségére. Ami nem is feltétlenül anyagi jellegű, hanem lehet akár ruházat, vagy egy plusz autó a turnézáshoz, vagy bármi, ami megkönnyíti a dolgunkat.
Ha már szóba kerültek a szponzorok: a legutóbbi rólatok szóló cikkemben azt írtam, idehaza egyedülálló, hogy egy zenekarban ennyire különböző profilú cégek egyaránt fantáziát lássanak. Mit gondolsz, mi lehet az oka ennek?
A legfontosabb szerintem az, hogy az Intim Torna Illegál alapvetően a fiatalok zenéje, és egyre több együttműködő partner jön rá arra, hogy ők mennyire jelentős fogyasztói réteget képviselnek. Ami viszont nekünk különösen fontos, az az, hogy a szponzorainkkal a munkakapcsolaton túl egyfajta baráti viszonyt is kialakítsunk, szóval ne csak beruházásként tekintsenek ránk, hanem ismerjenek meg minket minél közelebbről: szeressék meg a zenénket, jöjjenek el koncertre, tehát kölcsönösen próbáljunk meg adni valamit a másiknak.
Hogy működik a dolog a gyakorlatban, inkább titeket keresnek meg ajánlatokkal, vagy ti veszitek fel a kapcsolatot velük?
Mindig mi keressük meg őket. Ebben változatos szempontok játszhatnak közre, például a Suzuki esetében konkrétan az volt a helyzet, hogy az újonnan bevetett látványelemek miatt már nem fértünk el a turnébuszban, így szükségünk volt egy plusz autóra a vidéki koncertekre való kényelmes lejutáshoz.
Eltelt már pár hónap az új lemezetek megjelenése óta, mik az eddigi tapasztalatok, mennyire szokta meg a közönség a felfrissült színpadképet és repertoárt?
Janó: Szerintem abszolút pozitív volt az új dalok fogadtatása, én legalábbis sehol sem tapasztaltam, hogy visszavett volna a közönség, amikor a koncerteken valamelyik új szám került elő. Ebben persze közrejátszott, hogy már az őszi turné kezdete előtt valamivel megjelent a lemez, így megismerhették, emellett pedig csak fokozatosan bővítettük ki a repertoárt, nem kezdtünk el egyből minden újdonságot játszani.
Ádám: Én is úgy gondolom, hogy nagyon nagy lendületet kapott a zenekar az új dalok, színpadkép és fellépőruhák által, ami a közönség reakcióiból is lejött. Bár a régi repertoárt és látványvilágot is szerettük, de őszintén szólva nagyon ki voltunk már éhezve arra, hogy kicsit továbblépjünk. Egész nyáron gyakoroltunk és alakítgattuk a koncepciót, így ősz elejére már tényleg alig vártuk, hogy mindezt meg is mutathassuk. A januári születésnapi bulira pedig eljutottunk addig, hogy gyakorlatilag már az új számok szövegét is ugyanannyira kívülről fújták, mint a régieket. Ideértve a Hozzátok a nőket című dalt is, amit akkor játszottunk első alkalommal. Mindenki egyszerre énekelt és láthatólag vette a lapot, ez pedig tök pozitív megerősítést jelent mindannyiunk számára.
Sanyi: Hozzátenném, hogy például a fellépőruhák fogadtatása miatt előzetesen izgultunk is kicsit, de amikor a lemezbemutatón felmentünk a színpadra és az első sorokban állókon láttuk, hogy tátott szájjal bámulnak, rögtön megkönnyebbültünk. A születésnapi koncerten pedig már egyértelműen látszott, hogy mindenkinek bejön, már nem azzal vannak elfoglalva, hogy Janónak milyen szabású oldalt a gatyája, vagy hogy én „pizsamában vagyok”, ahogy eleinte pár véleményben szerepelt.
Hogy alakul innentől a koncertek repertoárja, lesznek olyan dalok, amelyek az újdonságok miatt tartósan kiszorulnak?
Sanyi: Az Igyunk meg mindent, a Hatdiplomás és a Valami kell című számokból épp most raktunk össze egy meglepetés-mixet, hogy kicsit újraértelmezve tarthassuk őket műsoron, ami szerintem tök jóra és újszerűre sikerült. Nyilván a régi klasszikusokat (ha lehet egyáltalán így fogalmazni a mi esetünkben) ezután is benne hagyjuk a programban, ugyanakkor viszont az új dalokat sem szeretnénk hanyagolni, így a célunk a megfelelő egyensúly kialakítása.
Ádám: Törekedni akarunk arra, hogy egységes kép jöjjön le a zenekarról, az eredeti és az új irányt egyaránt szem előtt tartva. Az említett mixet is azért találtuk ki, hogy a stílusában „umca-umcás” régi számokat egy kalap alá vegyük és csináljunk belőlük egy party-blokkot, ami bár kicsit elüt az új lemez hangulatától, de a közönséget remekül megmozgatja, szóval mindenképp megvan a létjogosultsága továbbra is. Tehát az a célunk, hogy legyen egyfajta íve a koncerteknek, így egy-egy turnét most már nagyrészt változatlan számsorrenddel csinálunk végig.
Hogyan tudjátok megelőzni, hogy egyfajta rutinjelleg alakuljon ki bennetek a turné során, tehát hogy ne megszokásból nyomjátok le a koncerteket?
Sanyi: Erre a felvetésre mindig a tavalyi tatabányai koncertünket szoktam felhozni példának. Ott az volt, hogy mikor kezdés előtt kicsivel kimentünk megnézni, mi a helyzet, azt láttuk, hogy tizenöt-húsz embernél nincsenek többen a nézőtéren. Hát jó, gondoltuk, lejátsszuk aztán majd csak lesz valami. Elmentünk kajálni és mire visszaértünk, full teltház lett és az egyik legemlékezetesebb buliként emlékszünk vissza rá. Egyébként pedig a fellépőruháknak is nagy szerepük van abban, hogy minden koncert eseményjelleggel bír számunkra: onnantól kezdve, hogy magunkra vesszük őket, gyakorlatilag átlényegülünk és még ha lett volna is bennünk valamilyen fásultság, az is rögtön eltűnik.
Még teljes erővel a Kísérlet anyagának begyakorlására koncentráltok, vagy mostanára azért már ismét megy ötletelés is a próbákon?
Sanyi: Egyelőre még a második lemez dalain van a fő hangsúly, illetve a legutóbbi próbákon azt a régi mixet is gyakoroltuk, amiről az előbb szó volt. De fontos, hogy elég időt hagyjunk az új anyag megismerésére, mert kisebb vidéki helyszíneken többször tapasztaltuk, hogy van ahol nemhogy a Kísérlet számaira, de még a Hipnotizőr királyra is ugyanúgy rápörögnek, mintha most jött volna ki.
Ádám: Én tulajdonképpen már most szívesen nekilátnék a következő albumnak, de valamennyi kifutási időt még mindenképp kell hagyni az előzőnek. A tavaszi turné még biztosan lemegy ezzel a műsorral, aztán pedig majd meglátjuk, mikor kezdünk el újból számokat írni. Pár olyan próbát amúgy már a Kísérlet megjelenése óta is tartottunk, amikor direkt bekapcsoltunk egy felvevőt, hogy a jó ötleteket rögzítsük, de komolyabban még nem gyúrtunk rá erre.
Fejezzük be ismét egy szokásos kérdéssel: mit jósoltok magatoknak a következő évre?
Janó: Ami biztos, az legalább kettő, de talán három videoklip, sok ezer megtett kilométer, rengeteg fesztiválfellépés (köztük több nagyszínpados), remélhetőleg továbbra is egyre növekvő számú közönség előtt. A határon túli helyszínek terén Erdély és Felvidék idén is tervben van, messzebbre egyelőre nem tekintünk. Nagyjából ezek vannak most, csináljuk tovább, ahogy eddig – minden bizonnyal számos újabb maradandó élménnyel gazdagodva.
(A következő budapesti buli április 6-án lesz a Barba Negra klubban. Fotók: Laki Márton)
