Török-Zselenszky Tamást az Eleven Hold zenekar vezetőjeként ismerhette meg az ország a kétezres évek elején. Még ezzel párhuzamosan kezdte el önálló szerzői estjeit, amelyek aztán a csapatból való kiválása után is folytatódtak. Két évvel ezelőtt új zenekart szervezett maga köré, azonban máig az egy szál gitáros fellépések teszik ki koncertjei legjavát. A költő-dalszerző-énekessel ezúttal többek között az újrakezdés esélyeiről, a kortárs költészet helyzetéről, illetve a közeljövőben tervezett céljairól beszélgettem.

A Hunnia fellépői közül neked van az egyik legösszetartóbb közönséged. Hogy alakult ez ki, és mennyire különleges viszony fűz téged hozzájuk?

Szerintem az évek hozták magukkal. Kétféle módon lehet építkezni: van a hirtelen és felszínes út, ami nagyon rövid idő alatt nagyon magasra visz, és aztán rövidesen nagyon nagyot zuhansz. A másik, amit én folytatok, az hosszú éveket vesz igénybe, nálam például 15 éve zajlik, és szépen lassan valódi mondanivalóval, tartalommal telítődik. Kevesen vannak, de ők tényleg bármikor eljönnének bárhová.

Tehát a mostani rajongóid mind régóta annak számítanak?

A rajongó egy durva kifejezés, de egyébként nagyrészt igen. Inkább közösségvállalásról van szó: amit én tettem, hogy írtam dalokat és verseket, aztán ezeket előadtam különböző városokban, az tulajdonképpen emberkeresés volt lépcsőfokról lépcsőfokra. Akik értették, azok jelentkeztek, és máig ők a barátaim. Kevesen vannak, de tényleg azok, és ez kölcsönösen igaz. Nem tipikus előadó-közönség viszony ez, sokkal bensőségesebb. Rendszeresen találkozunk, sütnek sütit, közösen megeszik, én meg gyönyörködöm bennük. Mikor magamnak adom elő a dalaimat, gyakran nem tetszenek. Viszont amikor látom a másik szemében a visszajelzéseket, akkor már sokkal inkább. Azért is jövök ide „élvezkedni”, mert tetszenek a dalaim, ahogy a szemetekben látom őket. A többiek meg azért jönnek, hogy az én szememben lássák önmagukat. Az 1001 éjszaka meséi úgy végződnek, hogy a szultán és Seherezádé egy ütközet előtt beszélgetnek. A szultán már nem őrült, és amikor megkéri Seherezádét, hogy nézzen a szemébe, ő végre azt mondhatja, hogy nem az őrületet látja, hanem önmagát. Az én esetemben is az a lényeg, hogy egy dal, ami otthon játszva csak rutin, itt életre kel. Egyszer sír valaki, máskor kacag ugyanaz az ember, én pedig legfeljebb azon izgulhatok, szívinfarktust kap-e a hangulatváltozásoktól, nem azon, hogy átmegy-e a dolog. (mosolyog)

Versesköteted is jelent meg, ennek fényében költőnek vagy zenésznek tartod inkább magad?

Alapvetően szövegközpontú zenét művelek, de verset teljesen máshogy írok, mint dalszöveget. Ha az én szándékomat kérdezed, akkor második, harmadik, vagy akár századik a zene, és abszolút első a szöveg. Ha annyira nagyon fontos lenne a zene, már régen sztár lennék. Voltam egyébként, egy időben a csapból is én folytam, de aztán rájöttem, hogy kárára megy mindennek: tönkreteszi a barátaimat, a zenésztársaimat, a mondanivalót, mindent. Ezért próbáltam kioldalogni ebből az egészből, minden tisztelettel együtt, mert megtisztelő, hogy befogadott a szakma. Szeretem őket, de azt a helyzetet nem, amikor a külsőségek a mondanivaló kárára mennek. Talán egyedül a jogdíj volt, amiben nem csalódtam, mert a barátaimat minden nap meghívhattam pizzára… (mosolyog)

A mostani zenekarod tagjai mennyire vesznek részt az alkotói munkában?

Nagyon. A régi zenekaraimban én írtam mindent, a hegedűszólótól kezdve a gitártémákig. Végül is igaz, hogy ha olyat írok, ami nem tetszik nekik, akkor nem játsszák el, viszont direkt olyat írtam, ami tetszett nekik. A mostaniakkal ellenben az a helyzet, hogy mindenki olyan jó a saját hangszerén, hogy végre hátradőlhetek és rájuk bízhatom az egészet. Végre olyanokkal játszhatok, akik megírnak helyettem mindent, és a szövegeket bízzák rám. Illetve mivel elvállaltam az éneklést, ezért azt is… Nem azért, mert jó hangom van – sose volt, sőt, eléggé mongol torokének-szerűen énekelek –, hanem mert rám bízták.

Ez viszont sajnos nem igazán tud kijönni így, hogy ilyen kevés a zenekaros koncert. Mi az oka ennek?

Elváltunk a régi menedzserünktől, és egyelőre nincs helyette senki. Akkor fogunk majd újat keresni, ha elkészült a demo-anyagunk. Ez már közös munka lesz – a két évvel ezelőtti első lemez teljesen az én művem volt –, nagyon sok próba áll a hátterében, és büszke vagyok rá, hogy mindannyian beletették a részüket. Varga Zsolti a dobosunk, Kis Róka Csaba a basszusgitáros, és Szilvási Ákos a Kolin-ból a gitáros. Én nyomom ugyanúgy egy szál gitárral, ők pedig bekapcsolódnak, és ezzel sokkal jobbá teszik az egészet.

Hogy különülnek el benned a pályafutásod egyes szakaszai? Például a Nap művésznevet már nem használod, viszont továbbra is sok régi dalt játszol.

Ezek a korszakok csak azoknak a korszakai, akik velem zenéltek. Persze én is változtam közben, de alapvetően tőlük függött, melyik szakaszt milyen jellemzőkkel lehetett leírni. Volt persze az Eleven Holdas korszak, de nagyon sok zenekarom volt azelőtt is – például az egyiknek az volt a neve, hogy Sun and the Masturbation Space-ship. Aztán Hetes Körzet, Nothing But The Pure Human, Passage… Ezekben mind benne voltam, a lényeg az, hogy sehol sem maradtam sokáig. Mindenki próbált kőbe vésni dolgokat, én pedig pont kőből felszabadítani jöttem a világra.

Az Eleven Holdnak lehet még jövője?

Persze. Én készen állok bármire.

Min múlik?

Néhány kérdésen, amit én fogok feltenni nekik. Ha jól válaszolnak, akkor lesz Eleven Hold, de mindenképp csak évek múlva. De aki hisz a világvégében, annak nem mondtam semmit…

Mostanában tartod velük a kapcsolatot?

Mindig tartjuk. Jó emberek – nem véletlenül zenéltem velük –, de mindegyikőjüknek vannak időszakai. Például szerelmi kapcsolatot is úgy kezdünk valakivel, hogy a lehető legjobb arcát ismerjük meg. Azt, amit ő mutat, illetve hisz magáról. Aztán fokozatosan kiderülnek a drámák, amit a szülők ültettek beléjük, amit mások elvárnak tőlük, és ezt mind rám vetítik ki. Legyőzik az apjukat bennem, vagy épp velem. Ezeket mind átéled, már az elején tudod a végét, de mégis részt veszel, mert szereted őket. Ha nem veszel részt, akkor nem hiszel bennük. Részt vettünk, kölcsönösen hittünk egymásban, de a drámáikat meg kellett élniük, a kérdéseikre választ kellett kapniuk. És van úgy, hogy a választ arra, hogy kinek a kezébe adod a gyermeked, akkor fogod megtudni, ha messzire mész tőle és onnan is megnézed. Így vannak a zenésztársaim is, a lánytársaim is – egytől egyig mindenki, akivel együtt voltunk, majd pedig szakítottunk. Mindannyian rájöttek arra, hogy az én kezembe nagyon szívesen odaadnák a gyermeküket, de csak akkor, mikor már messziről tekintettek rám.

Született nemrégiben egy szakdolgozat a dalszövegeidre alapozva. Mit szóltál, mikor először hallottál az ötletről?

Megtisztelve érzem magam, remélem, legalább a szövegeim mutatnak egy kicsi jót belőlem – azt, amire törekszem, de csak kis részét tudom megvalósítani. Ez mindenképp jó érzés. Mindenki örül annak, ha például ültet egy fát, ami megnő nagyra, és egy szerelmespár beül alá csókolózni. Én voltam érettségi tétel Sopronban az Evangélikus Líceumban, most leszek a Váci Mihály suliban Fehérváron, ezen kívül van ez a szakdolgozat… Ez így együtt már elég durva dolog. Egyébként az utóbbi csak az Eleven Hold munkásságából született, tehát nem részei se a versek, amelyek szerintem többet mondanak az Eleven Hold bármely dalánál, se az újabb Zselenszky-nóták.

A költészet, illetve a zene területéről vannak-e rád inspiráló hatással?

Gyakorlatilag mindenkit elolvasok, régieket és kortársakat egyaránt. Sőt, olykor olyanokat is, akik még nem kortársak, mert abban a megtiszteltetésben van részem, hogy néha nagyon fiatal költők hozzám hozzák a kezdeti stádiumban lévő alkotásaikat. Marha jó ebben részt venni úgy, hogy semmi tőke nincs benne, csak maga az ember. Próbáltam kimaradni minden olyanból, amitől ez az egész elferdült volna. Alapvetően kétféle dologtól függ minden. Az egyik a példa: akinek nincs miből gazdálkodnia, először is a környezetéből vett példák alapján építi fel magát. A másik akkor jön el, ha valaki már túljutott ezen, van egy elképzelése magáról, és abban leli örömét, ami már megvan benne. De ha valaki felépítette magát példákból, és ízlése is van, még nem ért el mindent. Ez akkor következik be, ha az ember maga lesz a mondanivaló: ha mindegy, hogy mit ír le, rögtön bölcsesség lesz belőle. Amíg az ember maga nem bölcsesség, tudás, látás, addig legfeljebb elsajátított vagy utánzott dolog lehet minden, amit ír. Amikor viszont egy bölcs, egy látó ember közöl bármit bárhogyan, akkor bármi is legyen a megnyilvánulása, rögtön művészetté válik. Én ezt az embert szeretném megvalósítani, akinek minden tette és megnyilvánulása – maga a művészet.

Látsz ilyeneket a hozzád fordulók között?

Természetesen. Hihetetlenül csodálatos emberek születtek az elmúlt 15-20 évben. Ez egy olyan generáció – illetve kettő –, akik fel fogják emelni az egész társadalmat oda, ahová eredetileg való. Egy egész nép lesz bölcs, és a vezetőik nem irányítani fogják őket, hanem képviselni. Ez itt a kulcsszó: végre olyan emberek születnek, akik bölcsek lesznek, és olyan vezetőt választanak majd maguknak, aki az ő legjobb tulajdonságaiknak a megtestesülése. Egy jó társadalomnak nézünk elébe, mert az újonnan születettek egyre kevésbé bírják a mű és hazug dolgokat, és egyre inkább igénylik a változást. Értelmet akarnak az életüknek, nem azt amit mások mondanak, hanem ami a valódi értelem. A furcsa az, hogy ezt a mindenben létező lényeget leginkább dalokban és versekben lehet elmondani, hétköznapi beszélgetések során nem. A vers tulajdonképpen dekódol: általa meg lehet fogalmazni a megfogalmazhatatlant. A költők legfőbb célja tulajdonképpen ez. Amikor odajön hozzám valaki, hogy „Tamás, nem tudom így leírni, de én is ezt akartam mondani, és a te versedet adtam oda az anyukámnak, hogy megértse, mit gondolok”, akkor érzem át leginkább, mennyire így van.

A Kéményseprők zenekarral készítettem interjút nemrégiben, ők említették, hogy szerintük Pécs mellett Székesfehérvárról kerül ki a legtöbb fiatal zenekar mostanában. Helybéli származásúként mi erről a véleményed?

Mostanában leginkább a hiphop és a jazz megy Fehérváron. Az utóbbinak nagy hagyománya is van, én 1974-es születésű vagyok és már az eggyel felettem lévő generáció is nagyon igényes volt ilyen téren. Ez pedig a leszármazottaikra, tehát ránk is átöröklődött. Fehérvár mindig nagyon művészi volt, attól függetlenül, mikor mennyit fektettek bele iparilag, vagy bárhogy. Az utóbbi években inkább a hiphop került előtérbe, bár érdekes, hogy az én időmben még nem nagyon fogadták el az új jövevényeket. Akkor még az volt a módszer, hogy eljönni Budapestre, folyni a tévéből, és akkor elismertek otthon is. Ha közvetlenül próbálkoztunk volna, még mindig az elején tartanánk. De mindentől függetlenül Fehérvárra nagyon büszke vagyok, főleg a Maroshegy nevű városrészre, ahonnan származom.
Hogyan tovább a következő hónapokban? Mi lesz a sorsa a költői esteknek, van-e esély fesztiválfellépésekre?

Nyáron mindig csak alkalmanként lépek fel. Ezt a nyarat szerintem egy az egyben kihagyom, kivéve a Művészetek Völgyét, ott viszont általában minden nap fellépek. Rövidesen elkészül majd egy 8 dalos egész zenekaros felvétel Antibeautycum címmel. Próbáltam kiadóhoz elvinni, mindenki ígérgetett, aztán szépen sorban visszavonultak. Ezért valószínűleg valamelyik nagy fájlmegosztóra kerül majd ki egy letölthető dupla album, a fentiek mellett eddig kiadatlan régi számokkal, képekkel, illetve a youtube-on fellelhető videókkal - kiemelném a legújabbat, amely a Ceruzacsonkok című dalra készült animációs klipünk. Terveim szerint mindez legkésőbb május végén elérhető lesz. Ezen kívül ebben az évben még mindenképp szeretnék felvenni néhány dalt, olyanokat, amik még az Eleven Hold-korszakból valóak, csak nem volt pénzünk normálisan rögzíteni őket. Ezeket szeretném most megcsinálni egy szál gitárral, vagy esetleg cselló/hegedű/fuvola, illetve hasonló kísérettel, viszont mindenképp basszus és dob nélkül. Ez várható ősszel, addig pedig – mivel nyáron nincs semmi – hazamegyek Fehérvárra, illetve sátrazom Taliándörögdön, ott tudunk találkozni. Fesztiválok kimaradnak, most a lemez rögzítése és a menedzserkeresés teszi ki minden időnket. Ősztől pedig újra Budapest, a Hunnia mindig is a tanév időszakában működött.

(Fotók: Gúthy Eszter - Tamás blogja: http://zselenszky.blogspot.com)

Kiegészítés: az interjú elkészülte után megjelent hírek szerint az Eleven Hold  idén szeptemberben, három és fél év után fellép az FEZEN Fesztiválon - ezek szerint új énekessel. Ennek fényében a fent elhangzottak természetesen az eredeti felállásra vonatkoznak.