A38-tól a Zeneakadémiáig

Másik ország címmel a napokban jelenik meg az erős szentendrei gyökerekkel bíró Presszó Tangó Libidó zenekar második nagylemeze. Az öttagú és alakulása óta tagcsere nélkül működő csapat az egyik legjobban táncolható bulizenét játssza idehaza, koncertjeik remek hangulatát pedig hatványozottan lelkes rajongótáboruk is biztosítja. Az új album apropóján eddigi legnagyobb létszámú beszélgetésemre kerítettem sort velük: a teljes tagság (Kabai Viktor – ének/gitár, Keszei János – harmonika, Lajkó Bence – trombita, Török Gergő – basszus, Aknay Zoltán – dob) mellett hangmérnökük, Herczeg Ábris is válaszolt a kérdéseimre.

Felvezetésként mondjatok pár szót a kezdetekről, hogy indult a zenekar?

Viktor: 2006 tavaszán volt az első koncert a Pótkulcs klubban, ott még trióban – Jana harmonikán, Bence trombitán, én pedig mint gitáros-énekes. Illetve Zoli is ott volt, mert ő hangosított minket. Már azon a nyáron volt egy koncert, amikor nem bírt magával és beült a dobok mögé, a teljes ötfős felállás pedig nagyjából egy évvel a kezdés után állt össze Gergő csatlakozásával, aki Zolival már akkor is együtt játszott a Kettő Kettő tánczenekarban. Annyi biztos, hogy röviddel azt követően, hogy 2007 januárjában kiköltöztem Szentendrére, indultunk egy Benczúr klubos tehetségkutatón, amivel nyertünk egy lemezfelvételi lehetőséget, és ezt már öten csináltuk meg.

Jana: Ezen a tehetségkutatón a zsűri elnöke azt mondta, hogy tök jó ez az általunk képviselt urbánus folklór, de jobban ütne kiegészített felállással. Illetve egyszer még az elején megmutattam Maszkurának a triós demót és ő is azt mondta rá, hogy nagyon bejön neki az egész, de tegyünk alá dobot meg basszust, mert úgy lenne teljes értékű.

Az eltelt időben mennyivel lett kiforrottabb a hangzásotok, illetve mennyit fejlődtetek repertoár terén?

Viktor: Rengeteget változtunk azóta, elég ha csak azt nézzük, hogy az első albumunk, a "Keletközépeurópai", csak 2011 tavaszán jelent meg, amikor már négy éve együtt volt a teljes tagság. Ez az időszak nagyrészt azzal telt, hogy minél jobban összegyúrtuk a dalokat, illetve rengeteget koncerteztünk. Egyébként a trió formációt azóta sem adtuk fel teljesen, kisebb/csendesebb helyszíneken fel szoktunk vele lépni, de ez csak afféle mellékszál. Fontos esemény volt még Ábris csatlakozása szintén az első év folyamán, az ő érdeme, hogy a zenekar élő megszólalása is javuló tendenciát mutat a találkozásunk óta.

Mennyire osztjátok meg egymás között a szövegírás és dalszerzés folyamatát?

Viktor: A szövegek javarészt hozzám fűződnek, kettő olyan számunk van eddig, amiben egy piliscsabai barátom, Sallai Sanyi is közreműködött. Illetve a Minden reggel című dalban van egy rapbetét, amit Juhász Gergő ad elő, és azt a részt ő is írta. A zenei részt viszont teljesen együtt rakjuk össze, általában úgy szokott lenni, hogy én hozom az alaphangzást egy szál gitárral és a próbán mindenki hozzáteszi a magáét. Bence trombitaszólói például alapjaiban befolyásolják a legtöbb számot.

Bence: Viktorban viszont az a jó, hogy kicsit a régi költőkhöz hasonlít, akik eleve zenei kísérettel adják elő a verseiket. Több dal esetében konkrétan elmondta, mit szeretne hallani, ami azért jó támpontot ad a továbbiakhoz.

Volt valami tudatos előzménye annak, hogy nem használtok elektromos gitárt, vagy egyszerűen csak nem éreztétek szükségét?

Viktor: Most már tényleg mondhatjuk erről, hogy koncepció, de kezdetben inkább magától értetődő volt, mivel ugye eleve akusztikusan indultunk. Szerintem valamilyen szinten ez a természetes és közvetlen hangzás garanciája, emellett akkor is jól jön, ha bármilyen okból áramszünet lenne, vagy direkt lekapcsolják – mindkettő előfordult már. A Kacsakő Bisztróban például aggregátorról játszottunk, ami egyszer csak kifogyott, de csak annyi folyománya volt, hogy kicsit közelebb mentünk a közönséghez és gond nélkül folytattuk tovább a bulit. De Taliándörögdön a Katica büfében is előfordult olyan, hogy szám közben hirtelen elment az áram, a viszont a koncert simán ment tovább, mert a közönség énekelte a számot addig, amíg az áram visszajött.

Egy kivétellel mindannyian szentendreiek vagytok a zenekarban, rajtatok kívül pedig például a Sajnosbatár együttes, ef Zámbó István, Kollár-Klemencz László, illetve Waszlavik László is itt vagy a környéken él. Ti mit tartotok a hely legfőbb vonzerejének?

Viktor: Nagy előnye, hogy közel van Budapesthez, mégis teljesen más hangulatú. Valami tényleg van itt a levegőben abból a szempontból, hogy ilyen sok művész és zenész talált itt otthonra. Rám közvetlenül is hatással voltak a régóta itt élők, hiszen például hatéves koromban legózás közben már Bizottságot hallgattam, aminek azért így visszatekintve meglett az eredménye. (mosolyog)

Bence: Én 2006 nyarán voltam kint úgy először, hogy előtte több mint 5 évet lehúztam Budapesten és csak az volt meg emlékként, hogy gyerekkoromban néha jártunk ide fagyizni. Sosem fordult meg a fejemben, hogy kiköltözzek, igazából Viktor „fertőzött meg” totál véletlenül: első alkalommal ő hívott el és rögtön itt ragadtam két és fél hónapig úgy, hogy egyszer sem mentem közben vissza.

Viktor: Komolyra fordítva a szót, még annyit tennék hozzá, hogy mindenképpen fontos kiindulási pontja a jelenlegi szentendrei szellemiségnek a zenei oldalról a Bizottság zenekar, tágabb értelemben a Vajda Lajos Studió alkotói által megalapított, elindított magyar zenei-művészeti újhullám, vagy nevezzük bárhogyan, és túl a mi zenekarunkon, javarészt ennek alapító generációnak a szellemi vagy konkrét utódai töltik be élettel meg művészettel a mostani várost.

Az első albumotokon a szokványoshoz képest elég terjedelmes dalok szerepelnek, 5-6 perc körül van az átlaghossz. Mi volt az oka, hogy így elnyújtottátok őket?

Gergő: Igazából nem nyújtásról van szó, sokkal inkább arról, hogy nem rövidítettünk rajtuk. Így születtek meg eredetileg a próbafolyamat során és akkor nem tartottuk fontosnak, hogy bármennyit is levágjunk belőlük. Meg egyébként így gyakorlatilag olyan formában kerültek fel a lemezre, ahogy a koncerteken is játszottuk őket.

Jana: Ahogy Bence is mondta előbb, Viktorban van egy olyasfajta költő, aki szereti balladisztikus megközelítésben előadni a történetet, amiről épp az adott dal szól. Ez pedig a legtöbbször nem fér bele másfél-két percbe. Az új lemezen azért kicsit visszavettünk ebből, de ott is akad egy hatperces szám és a többi se áll meg 1:30-nál.

Viktor: A debütáló album mindig egyfajta első gyerek, ilyen szempontból pedig sok tapasztalattal szolgált nekünk is arról, hogy teljesen más a koncerteken játszani és stúdióban rögzíteni egy dalt. A most megjelenő lemez, a "Másik Ország" amiatt is érdekes lesz, hogy vajon a közönség szerint mennyire áll közelebb vagy távolabb az eddigi megszólalásunktól.

Milyen dalok kerültek rá pontosan, mennyit játszottatok közülük már koncerten és hány lesz teljesen újdonság?

Viktor: Nagyjából lefedik a számok az előző megjelenése óta eltelt időszakot, bár talán akad egy-kettő olyan, ami már akkor is megvolt, de nem ez a jellemző. Alkotóilag nekem mindenesetre jól kirajzolódik belőle egy tól-ig periódus. Két igazi premier lesz rajta, egyik a címadó dal (Másik ország), bár ezt is játszottuk régebben párszor, de mostanra érett be, a másik pedig a Fürdőszoba 2. című dalocska, ami viszont még soha nem hangzott el élőben. A többi nyolc szerzeményt a rendszeres koncertlátógatók már ismerhetik, de azért nyilván kicsit máshogy szólnak, mint ahogy a színpadon előadjuk őket.

Jana: Az egyik A38-as koncert kapcsán csináltunk régebben egy promó CD-t, amin már rajta volt például a Nukleáris tavasz, de a mostani verzió minden szempontból sokkal jobb lett.

Hol vettétek fel a számokat?

Viktor: Az A38 hangstúdiójában készültek a felvételek Kondor Péter és Váczi Kristóf vezényletével, ahol már első lemez keverési és masterelési munkálatait is végeztük. Annyi különbség van, hogy akkor a rögzítést még házilag oldottuk meg, most viszont mindent ott csináltunk.

Jana: Emlékszem, Viktor korábban azt mondta, hogy a második albumunk felvétele során már nem fogjuk egymás privát tereit huzamosabb ideig birtokba venni, és valóban így történt, a mostani anyagot sikerült egy komolyabb helyszínen rögzíteni.

Zoli: Miért, nem volt elég komoly a szobám?

Egyetlen klipetek készült eddig, az is pont egy instrumentális dalhoz. Miért éppen emellett döntöttetek?

Viktor: Ez a történet nem úgy néz ki, hogy mi akartunk csinálni egy klipet, hanem kaptunk egy ajánlatot Bereznai Tomitól – aki egyébként mindkét albumunk grafikai felelőse és médiadesign szakra jár a MOME-n –, hogy a diplomamunkájaként készítene nekünk egy videót. A választás végülis erre a nótára esett, amiben annak is szerepe volt, hogy sokkal nagyobb alkotói szabadsággal bírt így, hogy nem kellett a szöveghez alkalmazkodnunk.

Jana: Emellett kicsit az is közrejátszott, hogy mindenképp olyan számot szerettünk volna, ami még nem jelent meg lemezen. Mondjuk a mostanira sem került rá, szóval kissé érdekes a helyzet, hogy az egyetlen hivatalos videoklipünk alapját adó dal egyik albumunkon sem szerepel, viszont cserébe le lehet tölteni az internetről.

Különösen lelkes és összetartó rajongótáborral rendelkeztek, akik amellett, hogy minden koncerten ott vannak, olyan figyelemreméltó dolgokat is tesznek, mint például a 16. legtöbb szavazattal juttatnak be titeket a Pannónia fesztivál 50-es mezőnyébe. Mit gondoltok, mi az ami leginkább megfogta őket bennetek?

Viktor: A legfőbb oka szerintem az, hogy nagyon fontos számunkra a velük való közvetlen viszony. Egyik barátom használta azt a hasonlatot, hogy a zenekar olyan, mint egy fa, ami el lett ültetve és egyre terebélyesedik, így mindig többen és többen férnek el az árnyékéban.

Ábris: Nagyon fontos az is, hogy a zenekar a saját útját járja és nincsen semmi művi dolog abban, amit csinál. Az összes dal személyes élményeken alapul és így bárki számára átélhető, illetve hiteles.

Jana: Meg kell még említeni, hogy változatlan felállásban nyomjuk a kezdetek óta, tagcsere nem volt, csak bővülés, ez az állandóság is sokak számára szimpatikus lehet.

Gergő: Alapvetően különféle találkozásokból alakult ki a közönségünk – különböző házibulikban és egyéb helyeken megismertünk embereket, akik aztán az első rajongóinkká váltak. Nem volt semmi direkt módon való hirdetés, szájról-szájra terjedt az egész. Mindig bukkannak fel új arcok, de a kemény maghoz szinte mindannyiunkat személyes ismeretség fűz.

Viktor: Mindenképp ki kell emelnem ebből a körből a barlangászokat, akik egy Pótkulcs-beli koncerten láttak minket először tök véletlenül és annyira megtetszett nekik a zenénk, hogy elhívtak minket fellépni a Hágó kupa névre hallgató országos rendezvényükre. Ez annyira jól sikerült, hogy a következőre is mentünk, ők pedig azóta szinte minden koncertünkön megjelennek.

Bence: Nekem valahogy olyan érzésem van, mintha az összes új barlangásznak, aki bekerül közéjük, az lenne a beavatása, hogy elviszik magukkal egy Presszó koncertre és jó előre tisztázzák, hogy „mi most itt le fogjuk venni a pólónkat és táncolni fogunk, neked is ez a minimum”. Egyszerűen hihetetlenek, mennyi energiát adnak.

Hogyan tovább a lemez megjelenése után?

Viktor: Most a legfontosabb az április 20-i lemezbemutató, addig minden energiánkat erre fordítjuk. Egyébként viszont olyan nagy változások szerintem nem lesznek, folytatjuk a folyamataot amiben benne vagyunk, és visz minket előre, nyár után valószínűleg nekiállunk majd a harmadik album előkészítésének. Meg persze továbbra is csináljuk az új számokat, és a következő időszakban sok koncert vár ránk, ha minden jól megy Szentendrén, majd Pesten a Gödör klubban, aztán már jön a Pannónia Fesztivál, és a hagyományokhoz híven remélehetőleg a Művészetek Völgyében is ott leszünk.

(A fotókat a januári VilágVeleje fesztiválon készítette Boda Gábor /3-4./ és Deim Balázs /1-2., 5-7./)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.