Elérkezett ismét az év utolsó hónapjának vége, amiből az következik, hogy a tavalyi után második alkalommal teszek kísérletet arra, hogy összegyűjtsem az általam legjobbnak tartott lemezeket az idei termésből. Természetesen ez a lista is messzemenőkig szubjektív lesz: alapvetően a saját véleményemet tükrözi, bár az eddigi visszajelzések alapján bízom benne, hogy sokak ízlésével talál majd közös pontot. Fontos, hogy ezúttal is kizárólag hazai előadókat veszek sorra, a nemzetközi színtér számontartására egyszerűen nincs kapacitásom. A mezőny ezzel együtt is erős volt, még legalább ugyanennyi albumot tudtam volna jó szívvel beválogatni, de ilyen esetekben mindig áldozatokat kell hozni. A rendezés ABC-sorrend alapján történt, nem tudnék és nem is akarok belső rangsort felállítani.
Bohemian Betyars – Boros u. 1.
Idén májusban jelent meg a miskolci származású Bohemian Betyars debütáló albuma, amely gyakorlatilag 2009 eleje óta játszott repertoárjuk összegzése. 
A lemez tipikus bulislágerek gyűjteménye: mondanivalóját tekintve elég erőteljesen a csajok-pia-szórakozás szentháromság köré csoportosul, de vannak helyzetek, amikor nem is kell ennél több. Utóbbi állítás igazságát jól bizonyítja a csapat rohamosan növekvő rajongótábora, illetve koncertjeik nézőszáma. A zenekar ezzel együtt nem elégszik meg a jól bevált recept alkalmazásával, céljuk a folyamatos újítás, még akkor is, ha ezzel elsősorban a saját maguk által támasztott elvárásoknak felelnek meg. Már alakulófélben van második albumuk anyaga, amely várhatóan sokkal komolyabb hangvételű lesz, szövegét és zenéjét tekintve egyaránt. Attól azért vélhetően nem kell tartani, hogy a koncertek alkoholgőzös bulifaktora nagyon lecsökken majd, de mindenképp szimpatikus, hogy a tagok nem félnek a kísérletezéstől. Mi se féljünk meghallgatni őket, pláne élőben, hiszen ez a fajta zene úgy üt igazán. (A lemez meghallgatható itt, interjú itt.)
Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi – The Ice Tower
Amikor Harcsa Veronika tavaly októberben bejelentette, hogy kiszáll az Erik Sumo Bandből, egy ideig a zenekar további lét
e is kérdéses volt. A megmaradt tagok azonban rövid gondolkodás után úgy döntöttek, a nagy veszteség ellenére is folytatják a közös munkát, és idén tavasszal hatfős felállásban kiadták a Twilight at the Zoo vol.1. névre keresztelt EP-t. Eredetileg ennek folytatását tervezték őszre, közben viszont újabb fejlemény történt: Tövisházi Ambrus felkérte Császári Gergelyt, hogy gitáros-vokalistaként csatlakozzon hozzájuk, és ez hatalmas lendületet adott az ismét héttagúvá vált csapatnak. Újabb EP helyett ezért végül rendes hosszúságú nagylemez született, amely a The Ice Tower címet kapta. Csaszival szemben régóta elfogult vagyok, az egyik legtehetségesebb hazai zenésznek tartom őt, így nem volt kérdéses előttem, hogy a zenekar csak nyerhet a belépésével. Valóban így történt: vokálszólamai remekül harmonizálnak Ambrus és Erzsi énekével, a Losing My Things című szám pedig – ahol talán leginkább előtérben van – tökéletes rádióbarát sláger, csakúgy mint a címadó dal. A lemez mindemellett a túlzott popularitásnak sem hódol be, bőven akad rajta kísérletezős szerzemény. Annyi bizonyos, hogy a csapat most hosszú időre elegendő új lökést kapott. (Meghallgatható itt, tavasszal [még a hatfős felállás idején] készült interjú Ambrussal itt.)
Hangmás – Ragadozó
A Hangmás azoknak a zenekaroknak a sorába tartozik, amelyek senkit nem hagynak hidegen: aki akár egyszer is hallotta a zenéjüket, vagy rajong értük, vagy utá
lja őket. Ez valószínűleg a csapat által kialakított teljesen egyedi és sajátos világnak köszönhető, amely számos elemből tevődik össze. Belejátszik egyrészt az énekes Minda Endre személyisége, aki rettentően szuggesztív frontember: színpadi jelenléte egészen rendkívüli, a többi tag pedig remekül kiegészíti pozitív értelemben vett ámokfutásában. Az általa jegyzett dalszövegek szintén nagyban hozzájárulnak az összképhez: néhol kiégettség és elidegenedés, néhol őrült megszállottság, néhol csendes apátia sugárzik belőlük, de akad azért pár pozitív kicsengésű szerzemény is. Annyi közös bennük, hogy elképesztően jól illenek a zenéhez, pláne ha Endre jellegzetes és irtó kifejező orgánumát is hozzávesszük. A Hangmás zenéjének befogadásához kell egy adott lelkiállapot, sőt talán némi tudatmódosító sem árt, mert ha minden előzmény nélkül szembesülünk vele, jó eséllyel elég nyomasztó lehet. Az viszont biztos, hogy mára kialakult körülöttük egy olyan rajongótábor, ami minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy van igény rájuk. A Ragadozó további előnye, hogy végre túlsúlyba kerültek rajta a magyar nyelvű szövegek, amelyek egyébként a korábbiakhoz képest sokkal kiforrottabbak is lettek. Kíváncsian várom a folytatást… (Interjú itt, a lemez néhány dala meghallgatható itt – érdemes elolvasni a kommentárokat is.)
Intim Torna Illegál – Cirkusz
Eredetileg úgy volt, hogy ez a lemez már tavaly évvégén megjelenik (2010 novemberében az élő bemutatóját is megtartották), de a munkálatok nagyon elhúzódtak, ezért végül csak idén januárban jött ki. Mindent 
egybevéve azonban még jobb is, hogy így alakult, hiszen a végső dátum pont egybeesett a zenekar első születésnapjával, amely ennek köszönhetően többszörösen is szimbolikus korszakhatárrá vált. Az Intim Torna Illegál tevékenységét gyakorlatilag megalakulásuk óta követem, így elég jó a rálátásom arra, honnan hová jutott el a csapat az elmúlt – most már lassan – két évben. Pályájuk ívéről csak elismeréssel tudok szólni: rajongóik száma koncertről koncertre meredeken nő, talán nagyobb mértékben, mint bármely más hazai zenekaré. Kétségtelen, hogy valamit nagyon eltaláltak, aminek következtében ma már senki nem emlegeti fel kistehenes múltjukat – saját jogon tartoznak a legnépszerűbb magyar együttesek közé. A Cirkusz lemez óta repertoárjuk már bővült néhány dallal, amelyek szövegét a közönség ugyanúgy kívülről fújja, mint az albumon szereplő számokét. Az ITI csillaga jövőre minden bizonnyal tovább emelkedik majd: pár hét múlva az egyik legrangosabb európai fesztiválra, a holland Eurosonic-ra hivatalosak, emellett további külföldi meghívások is körvonalazódnak – és akkor a már idén is széleskörű hazai lehetőségekről még nem is esett szó. (Egy youtube-playlist nagyjából az összes dallal itt.)
Kiscsillag – Néniket a bácsiknak!
Meg kell mondjam, előzetesen arra számítottam, Lovasi András – felszabadult energiáit kihasználva – még 2010-ben, tehát nem sokkal a Kispál és a Borz feloszlása után kiadja megmaradt zenekarának új albumát. Ez végül csak idén novemberben tört
ént meg, de a harmadik Kiscsillag-lemez ezzel együtt megérte a várakozást. A Megjöttünk a nőkért Rátgéber felvezetőszövegével remek indítás, pláne ha a zseniális lemezborító által adott keretet is hozzávesszük. A továbbiakban is szinte kivétel nélkül pörgős koncertslágerek sorakoznak, és bár szembetűnő, hogy a dalok túlnyomó többsége a tizenéves korcsoportot célozza meg nyelvezetével, ez sem feltétlenül probléma, ha a zenekar nem érzi kényelmetlenül magát miatta (és láthatólag szó sincs ilyesmiről). A menedzsmentnek is jár egy jó pont, mégpedig azért, hogy a XXI. század valóságát felismerve – ha nem teszik meg ők, megteszi más – rögtön a megjelenés után feltöltötték hivatalos youtube-csatornájukra az összes dalt, mindegyiket más képpel, a leírásban néhány érdekes infót is feltüntetve az adott szám születéséről, sztorijáról. A kedvenceim az albumról egyébként a különösen fülbemászó Gyors autóval, a Lovasi-Lecsó felelgetésre építő, irtó vicces Szerelem, jó, valamint a Bátor Tábor alapítvány népszerűsítésére született Olajoshordó. Utóbbi azért is, mert zenéjét Mihalik Ábel dobos írta, aki kreativitásával egyre nagyobb szerephez jut a zenekaron belül.
(Meghallgatható itt, cikkem a budapesti lemezbemutatóról itt.)
Pluto – Nevem senki
Ez az a lemez, amelyet talán a legtöbb kritikus titulált az év legkellemesebb meglepetésének. Utóbbi jelzővel én azért nem értek egyet, mert már régóta tudtam, hogy 
a Plutóban sokkal több van annál, mint amit koncertjeik nem túl magas nézőszáma sejtetni engedett. Csak idő kérdése volt tehát, mikor jön el számukra az áttörés, és ezt végül idén tavasszal kiadott negyedik albumuk hozta el. A Nevem senki című korongon – amely mellesleg most először nem szerzői kiadásban jelent meg, hanem a Narrator Records gondozásában – egytől egyig remek popdalok sorakoznak, melyek közül vicces módon épp a Hóembert kapta fel az MR2 afféle könnyed nyári slágerként, emellett a Péterfy Bori által énekelt Nagy szívbűvölő is tarolt. De gyakorlatilag a lemez bármelyik dalának méltó helye lenne a toplisták élén. Nemes András pedig alapvető introvertáltsága ellenére abszolút jól kezeli a növekvő népszerűséget, rendszeresen kommunikál a közönséggel – előzetesen is hangsúlyozva, hogy nyugodtan lehet dalokat kérni –, ezen kívül a csapat nemrégiben elindult facebook-profilján heti szinten tesz közzé irtó viccesen megfogalmazott koncertajánlókat, képrejtvényeket, stb. A Pluto nemrégiben tett szert új menedzserre, akinek köszönhetően a legfontosabb fesztiválokon már idén is lehetőséget kaptak, jövőre pedig remélhetőleg még több meghívásra számíthatnak, méghozzá megérdemelten. (Meghallgatható itt, interjú itt, klippremier itt.)
Stereomilk – aZ
Igen hosszú, konfliktusoktól sem mentes alkotói munkát követően jött ki ez a lemez május közepén, Szekeres András frontember itt árult el néhány kulisszatit-
kot róla. A Légypapír című dal már a hivatalos megjelenés előtt fél évvel rádiós sláger lett az MR2-n, azóta pedig a Megfelelő ember is megjárta a játszási lista tetejét. Ez már önmagában is jó belépő lenne ebbe a cikkbe, úgy meg főleg, ha hozzávesszük, hogy a maradék nyolc szerzemény túlnyomó többsége is teljesen rádióbarát (kivételt talán csak a Farkas Csaba basszusgitáros által énekelt két szám, a viccesen elvont Narkósok, illetve a Belgrád képez). Ezeket leszámítva azonban a Stereomilk abszolút slágeres és fülbemászó zenét játszik, amelyet rajongótáboruk egyenletes növekedése is visszaigazol. A közelmúltban több vidéki helyszínen is lehetőséget kaptak az újra turnézó Hiperkarma előzenekaraként, emellett rendszeresen játszanak önállóan is, leginkább a fővárosban. Kimondottan kellemes színfoltot képviselnek a hazai pop-rock színtéren. (Meghallgatható itt.)
Szabó Balázs Bandája – Átjárók
Ennek az albumnak az eredeti címe Alizótai álmodozók volt, és ingyenesen letölthető formában tették közzé a csapat honlapján. Azonban Balázsék egyre növekvő népszerűsége 
meghozta az igényt a fizikai formátumú megjelenésre is, amelyet végül a Lovasi-féle Megadó Kiadó vállalt magára. Mivel viszont a dalok ekkor már hónapok óta elérhetőek voltak mindenki számára, egy Pilinszky-versmegzenésítéseket tartalmazó koronggal is kiegészítették az eredeti albumot, hogy az Átjárók névre keresztelt duplalemez adjon valami pluszt az online verzióhoz képest. Adott is, méghozzá olyannyira, hogy a Pilinszky-anyag köré önálló koncertturnét szervezett a zenekar, melynek budapesti állomása jövő júniusban lesz a Művészetek Palotájában. A hangsúly azonban most a saját dalokat tartalmazó korongon van, ami önmagában is méltó arra, hogy helyet kapjon ezen a listán. Szabó Balázst és bandáját az teszi leginkább szerethetővé, hogy – szemben az utóbbi évek divathullámának számos szereplőjével – maximálisan hitelesek: ha valaki előzetesen nem tudná, hogy egészen fiatal koruk óta a népzene tölti ki az életüket, annak is elég egy pillantás, hogy megbizonyosodjon róla. Mindemellett dalaikban olyan stílusbeli kavalkádot hoztak létre, ami egyértelműen az egyik legkülönlegesebb hazai zenekarrá teszi őket. Érdemes lesz rájuk figyelni jövőre is. (Zenehallgatás itt [multimédia menüpont], tavasszal készült interjú itt.)
Tai Chi Teacher – NeszeZen
Még nincs egy éve, hogy az általam az egyik legjobb hazai együttesnek tekintett Illuzio a Világveleje Fesztiválon megtartotta búcsúkoncertjét. A feloszlást jelentős részben az váltotta ki, hogy a csapat kreatív elméje, Huszti Gergely énekes-gitáros-szövegíró egy
ideje már más zenei irányok felé kacsintgatott: Tai Chi Teacher néven az addiginál jóval szövegközpontúbb, konkrét mondanivalóval rendelkező dalokat kezdett írni. Először egyedül (Aquapark és Gerinctorna demók), majd az Illuzio további két tagját maga mellé véve már teljes zenekari felállással. A NeszeZen felvételéhez szükséges stúdióidőre a csapat a 2010-es Fenntarthatósági Nap megnyerésével tett szert, amelyre Kiskosz című, környezettudatosságot hirdető szerzeményükkel neveztek. A 8 számot tartalmazó anyag a profi körülményekből adódóan immár nemcsak szövegvilágában, de hangszerelésében is kiemelkedik: a gitár-dob-nagybőgő alap mellett fúvósok is közreműködnek, plusz még néhány extra hangszer. A TCT-nek leginkább az róható fel, hogy egy ilyen elsőrangú repertoár birtokában alig koncerteznek – idén legfeljebb ötször léptek fel, szeptember óta egyáltalán nem, és a közeljövőre sincs meghirdetett dátum. Bár hivatalosan most is új dalokon dolgoznak, emellett mindannyiuknak van polgári foglalkozása, nem tudom elhinni, hogy idejükbe ne férne bele legalább havonta egy fellépés. Igény mindenképp lenne rá, egyrészt a már meglévő közönség részéről, másrészt pedig a rajongótábor bővítésének is ez az egyik leghatékonyabb módja. (A lemez meghallgatható itt.)
Velőrózsák – Hamburgerkovács
Kispál András tavaly ősszel 23 év után, az egyik legnépszerűbb hazai együttes névadó-szólógitárosi posztját hátrahagyva kezdett teljesen új fejezetet karrierjében. A Velőrózsák szekere nehezen indult: sokáig énekesgondokkal küzdöttek, debütáló koncertjük időpontja is egyre csúszott, míg végül idén márciusban egymásra találtak Pavlicsek Lászlóval, aki 
azóta a zenekar karakterének legalább annyira meghatározó alakítója lett, mint a semmivel össze nem téveszthető szólókat szállító Kispál. A döcögős kezdetek után az alkotói munka szárnyakat kapott: a fesztiválszezon végeztével a csapat stúdióba vonult, és dicséretes gyorsasággal rögzítette debütáló lemezét, amely november végén látott napvilágot. A Hamburgerkovács megítélésénél a legfontosabb szempont az elvonatkoztatás – semmiképp nem szabad sem a Kispál és a Borzhoz, sem a Kiscsillaghoz mérni, ugyanis abszolút más világot képvisel. Zeneileg természetesen vannak az előbbivel közös pontok, a szövegvilág viszont Pavlicsek személyiségéből fakadóan teljesen különböző. Nem jobb, nem rosszabb; egyszerűen más. Ha így állunk hozzá, sokkal nagyobb valószínűséggel szerethetjük meg a lemezt, amelyen egyébként néhány karcosabb szerzemény társaságában egy csomó tök jó popdal kapott helyet. A Velőrózsák zenéjében amúgy a tétnélküliség a legjobb: Kispi viselkedésén remekül látszik, mennyire felszabadult a rá nehezedő megfeleléskényszer megszűnésével, a többiek pedig ideális társai az örömzenélésben. A fő feladat most a koncertek nézőszámának növelése, amely így, hogy már fel tudnak mutatni valami kézzelfoghatót, minden bizonnyal könnyebben megy majd. (A debütáló koncert előtt készült interjú itt, lemezpremier beépített lejátszóval itt.)
Az összeállítás második részében – akárcsak tavaly – a szerintem legjobb idei koncerteket veszem sorra, emellett saját cikkeimből is visszaidézek néhányat.
