Számos olyan zenekar van, akikkel többé-kevésbé rendszeresen foglalkozom itt a blogon, de közülük is talán az Intim Torna Illegál áll legközelebb hozzám. Ennek az lehet a fő oka, hogy nagyjából ugyanakkor alakultak, amikor én cikkírásra adtam a fejem – egyik legelső interjúmat velük készítettem, és azóta is elég jó a rálátásom karrierjük alakulására, ami különösen az utóbbi időben egyre meredekebben ível felfelé. Utoljára 2010 decemberében kérdeztem őket első évük tapasztalatairól, így most az azóta eltelt időszak összegzésére kértem hármójukat (Gálos Ádám, Kiss Sanyi, Nádasdi Janó). Szó esik például a januári Eurosonic fesztiválon szerzett tapasztalatokról, a tagok közti különösen erős emberi kötelékről, illetve arról, mennyi minden szükséges ahhoz, hogy egy együttes valódi áttörést érhessen el.
Elég sok cikkben leírtam az utóbbi időben, szerintem honnan hová jutottatok el az elmúlt két év során. Nézzük most a másik oldalról, ti hogy látjátok?
Sanyi: Én azt érzem, főleg az utolsó egy évben, hogy nagyon sok munka áll mögöttünk, de ennek meg is látszik a gyümölcse. Vegyünk például az Eurosonic fesztivált, ami hatalmas háttérszervezést igényelt, vagy a rengeteg próbát, ahol minden egyes kis mozzanatot kitalálunk. Nap mint nap órákat agyalunk, hogy mi hogyan legyen, például többször előfordult már, hogy este fél 11-kor felhívtuk egymást valamilyen ötlettel. Minden apró részletet (matricák, facebook-jelenlét, koncertek promóciója) gondosan meg kell tervezni, kell hogy legyen víziónk róla. Így tudunk folyamatosan építkezni.
Nagyon kevés zenekarnak növekszik akkora mértékben a rajongótábora, mint nektek. Szerintetek mik a főbb sarokpontjai ennek a folyamatnak?
Janó: Nálunk nagyon sokat számított az, hogy szájról szájra terjedt (illetve terjed folyamatosan) a hírünk, tehát aki egyszer látott minket, legközelebb hozza magával az ismerőseit is. Ez szerintem legalább 40-50 százalékban meghatározza a közönség bővülését. A másik 50-60 százalék pedig a rengeteg belefektetett munka, amit Sanyi is említett. Promóciók, médiamegjelenések, és a többi.
Sanyi: A vízválasztó szerintem a tavaly nyár végi Kobuci Kertes koncert volt, ahol sem a szervezők, sem a zenekar nem sejtette, hogy 900-nál is többen lesznek. Itt volt egy áttörés, azóta pedig töretlen a nézettsége a zenekarnak, sőt talán még növekszik is.
Ádám: Ha lehet ezt fordulópontnak hívni, annak mindenképp az az oka, hogy – legalábbis az én olvasatomban – nagyon sok nyári fesztiválon játszottunk és jól is szerepeltünk (különösen a Szigeten, azt a koncertet a mai napig emlegetjük), másrészt pedig elkezdték játszani az egyik számunkat a rádiók, ami szintén sokat dobott az ismertségünkön.
Sanyi: Igen, valóban ez a helyzet, és a Kobuci Kert volt az, ahol minden összeállt, mondhatni megérett az alma és leszakadt a fáról. Viszont fontos hozzátenni, hogy ma Magyarországon önmagában az, hogy valakit rendszeresen játszik az MR2, még semmit nem jelent – attól még simán lehet, hogy csinálsz egy ingyenes koncertet bármilyen frekventált helyen úgy, hogy 50-nél többen nem jönnek le.
Ádám: Én ugyanígy látom. Felkaphat valakit nagyon az MR2, annak a zenekarnak akkor lesz mondjuk plusz 200 rajongója facebook-on, de csak ettől nem fognak tömegek előtt játszani és nem kapnak meghívást az összes nagy fesztiválra. Ez egy kis rész a nagy egészben, ami nagyon fontos bár, de közel sem minden.
Sanyi: Azt szoktam mondani, hogy vannak kis téglák
, amiket össze kell raknod és ha akár egy is hiányzik belőle, nem lehet tökéletes az összkép. Mi is tudtuk nagyon jól, hogy kell a rádió – ennek a zenekarnak leginkább az MR2, bár a Class fm-en is elég sokat szerepeltünk, de az ő irányvonalukba kevésbé illünk bele. Akárhogy nézzük, az Intim Torna Illegál rétegzenét játszik, még ha ez a réteg szélesebb is, mint általában megszokott. Úgy mondanám, hogy az underground-ban mainstream, de a mainstream-ben underground. Hiszen utóbbi vonaltól mi gyakran megkapjuk, hogy szórakoztató zenét játszunk, de ha odaállunk mondjuk egy Magna Cum Laude mellé, máris full underground zenekar vagyunk, mindez a szó pozitív értelmében. Tehát kell egyrészt ez, másrészt a közösségi oldalakon való állandó jelenlét, illetve a folyamatos koncertezés, még akkor is, ha nem éri meg anyagilag.
Nem éri meg?
Sanyi: Vidéken gyakran nem, de haszna annál inkább van, hiszen az idei nyári fesztiválok programjának alakulásánál is nagyon nagy mértékben esett a latba az, hogy voltunk ott ősszel és ennek köszönhetően folyamatosan beszélnek a zenekarról, benne vagyunk a köztudatban.
Meséljetek kicsit az Eurosonic fesztiválról – milyen volt a koncert, kaptatok-e azóta visszajelzéseket?
Ádám: A koncert jól sikerült, nagyon szép helyen léptünk fel, egy városnak a színházában, ahol a nézőtér a színpadon volt, a színpad pedig a nézőtér helyén. Le voltak fedve a székek, így tulajdonképpen egy karzat előtt játszottunk, ami irtó jól nézett ki. Tele volt emberekkel a hely, olyan négy-ötszázan lehettek, ráadásul a kezdeti megilletődöttséget is nagyon hamar levetkőzték, így ezt látva mi is felszabadultunk. A vége már-már az itthoni bulikhoz hasonlított a hangulatát tekintve. Peti is végig tartotta a kapcsolatot az emberekkel, úgyhogy abszolút pozitívan éltük meg az egészet.
Sanyi: Ez egyébként elsősorban a hollan
d zenekarok fesztiváljának indult, aztán pár évre rá bekapcsolódtak a rádiók, majd pedig a zenei szakma, így az egész szépen lassan kinőtte magát. Ma már mindenki ott van, aki számít: kiadók, producerek, ügynökségek, zenei újságok, fesztiválzervezők. Gyakorlatilag az a ciki, ha valaki ebből a körből nem képviselteti magát. Magyarországról például az A38 elég erősen jelen van, több általunk ott látott fellépőt már meg is hívtak azóta.
Ádám: Ezek a programszervezők tulajdonképpen azokra az új arcokra vadásznak, akik a hazájukban már befutottak, de nemzetközi szinten még nem ismertek.
Sanyi: Itt a koncerteken gyakorlatilag minden az első 10-15 percben dől el: ha le tudod kötni a közönséget, nyert ügyed van. Ugyanis mikor te játszol, azzal párhuzamosan még több tucatnyi másik produkció is zajlik, így ha valakit nem fogsz meg, egyszerűen továbbsétál. Különösen igaz ez azokra, akik az imént említett okokból mennek oda – ők alkotják az összes néző legalább felét, és ha valamiben első benyomásra nem látnak fantáziát, nem érdekli őket tovább.
Azóta történt bármilyen fejlemény, ami az ottani szereplésetekre vezethető vissza?
Sanyi: Az a helyzet, hogy mi kivittünk magunkkal egy menedzsert (Gáncs Andreát, aki a Budapest Bárt is szervezi), direkt azzal a céllal, hogy ne bízzuk a véletlenre, felfedez-e valaki minket. Tehát pénteken játszottunk, de már szerdán ott voltunk, hogy fel tudjuk venni a személyes kapcsolatot azokkal a kiadókkal, akiket amúgy előzetesen még itthonról megkerestünk. Kinéztünk 8-10 fesztivált Európa-szerte (például a szerbiai Exit, a hollandiai Lowlands, vagy a belga Esperanza), néhányukkal tudott is beszélni Andrea, illetve eljöttek megnézni a koncertünket. Most elindult a levelezés, mennek az infók a zenekarról, aztán majd meglátjuk. Az Eurosonic-kal végső soron elindult egy folyamat, aminek még nagyon az elején vagyunk, de lehetőségek bőven vannak. Ugyanolyan szamárlétra ez, mint amit itthon végig kell járni. 
Adott esetben mennyire fektetnétek nagy hangsúlyt a külföldi karrierre a hazaihoz képest?
Sanyi: Semmiképp sem akarunk rágörcsölni erre az egészre, az Eurosonic-kal is úgy voltunk, hogy nagyon örültünk a meghívásnak és próbáljuk minél inkább kihasználni, de továbbra is Magyarország a fő célpont. Én azt gondolom, hogy amilyen energiát ez a zenekar képvisel, az országtól függetlenül megállja a helyét. Viszont pár szám kivételével mindenképp maradnánk külföldön is a magyar nyelvnél, hiszen nagy hiba lenne mondjuk átültetni ezt az egészet angolra, majd esetleg elvérezni vele. Különben a hozzáértők most is direkt kérték, hogy néhány dal lehet angolul, illetve a számok között is úgy konferáljunk, de egyébként az anyanyelvünkön énekeljünk, mert úgy az igazi.
Nagyjából fél éve újra négyen játszotok a koncerteken, miután a billentyűt követően a második gitárosi posztot is megszüntettétek. Ez már tartósan így fog maradni?
Sanyi: Ennek a dolognak két oldala van. Egyrészt adott a zenekar: mi négyen egy olyan egységet alkotunk, amibe emberileg nagyon nehéz kívülről bekerülni, még akkor is, ha valaki az ismeretségi körünkből érkezik. Bár ennek ellenére aránylag befogadóképesek vagyunk, ez szerintem mindkét eddigi tagnál meg is nyilvánult, de olyan kötelékek fűznek minket össze, amire egy külső ember lehet, hogy furcsán néz. A másik pedig az, amit már említettem, hogy mi azért nagyon komolyan gondoljuk ezt a zenekart és ugyanezt várjuk el minden közreműködőtől, legyen akár session zenész, akár hangmérnök, pakolóember, vagy bárki. Ilyen feltételek mellett dolgozni nyilván nehéz, de ha mi meg tudjuk csinálni, szerintem jogos elvárás a többiek felé is. Végülis úgy döntöttünk, hogy bár Olivérrel a végére már szinte teljesen összerázódtunk zeneileg és emberileg is (nála más jellegű problémák játszottak közre), inkább csináljuk négyen, aztán majd meglátjuk.
Janó: Ahogy Sanyi is mondja, mi belülről nem láthatjuk, hogy bármilyen befogadóképesek is vagyunk, a négyünk kötelelékébe egy ötödik embernek mennyire könnyű vagy nehéz beilleszkednie. Hiszen mi évek óta együtt játszunk (Ádám kivételével már 8 éve), megvannak a magunk rigolyái, szivatásai, viccei, amit egy külső személy talán nehezebben tud feldolgozni, ha mondjuk felé irányul, hiszen őt is ugyanígy kezeljük. De nem is ez volt a fő ok, csak egyszerűen elváltunk Gábortól és Olivértől is, békében és barátságban – tehát egyiküket sem rúgtuk ki, hanem így hozta az élet. Nyilván ki kellett próbálnunk, mennyire tud beilleszkedni egy ötödik ember a zenekarba és nagyon úgy néz ki, hogy ezekkel a tapasztalatokkal a hátunk mögött jelen pillanatban nem gondolkodunk bővítésen, megoldjuk négyen a dolgokat.
Ádám: Az nincs kizárva, hogy mondjuk egy-két év múlva csinálunk egy nagyobb turnét – például az új lemezhez kapcsolódóan –, és erre hívunk vendégzenészeket, de a zenekar alapvetően négytagú. Most egy ideig biztosan nem lesz senki más, de hosszabb távon bármi előfordulhat. Egyébként ugyanazt tudom elmondani, mint a többiek: nagyon erős az emberi kötelék, de emellett a zenei elvárások is elég magasak. Nem csupán egy olyan embert keresünk/kerestünk, aki könnyen be tud illeszkedni, hanem egyszemélyben olyat is, aki hasonló zenei pályán mozog. Mindkettőnek megfelelni pedig azért elég nehéz téma.
Hogyan tovább innentől?
Janó: Emlékszel rá, legelőször megmondtuk, hogy lesz kislemez, honlap, videoklip – megtörtént. Tavaly megmondtuk, hogy lesz nagylemez, játszunk az összes jelentősebb fesztiválon és kijutunk külföldre is – megtörtént. Ebben az évben is ki fog jönni egy nagylemez, lesznek klipek és nagyszínpadok, lesz külföld – meg fog történni.
Sanyi: Nem vagyunk az a tipikus terv nélküli zenekar, azt tudhatod. Mindig törjük a fejünket valami új dolgon, most épp az van terítéken, ami szerintem két év után minden zenekar életében szokásos, hogy csinálunk egy új nagylemezt, ami ősszel fog kijönni, de szerintem már tavasz végén nekiállunk a daloknak. Egyébként még ezelőtt, a közeljövőben készülünk egy meglepetéssel, ami egyelőre titok. Ezzel párhuzamosan változások lesznek a színpadképben, megújulnak a fellépőruhák és minden kapcsolódó dolog, tehát gyakorlatilag új fejezetet kezdünk majd. Általában azt szokták mondani, hogy az első lemez azért van, hogy legyen egy lemez, a második már mutat valamit, és a harmadik adja vissza igazán a zenekart, de szerintem mi már ezzel a másodikkal eljutunk majd ide.
(Fotók a facebook-ról.) A következő koncert március 2-án lesz a Gödör helyén megnyílt Akvárium Klubban!
