Nincs sok olyan fesztivál idehaza, ahol jól megférnek egymás mellett a könnyűzenei koncertek és a népművészeti kirakodóvásár, olyan meg pláne nem, aminek egyes helyszínei között stoppal lehet közlekedni. A Művészetek Völgye azonban mindkét szempontból a ritka kivételek közé tartozik. Ismerősök ajánlása nyomán több éve terveztem már, hogy ellátogatok ide, de valahogy mindig közbejött valami. Idén viszont végre alkalmam nyílt lent tölteni öt napot és meg is fogadtam, hogy jövőre végig maradok. Jöjjön most egy szubjektív élménybeszámoló a teljesség igénye nélkül, főként arra keresve a választ, mi adja a Völgy vonzerejét bármely más fesztiválhoz képest.
Bár Művészetek Völgye elnevezés alatt eredetileg féltucatnyi faluban zajlott az élet Pulától Monostorapátiig, az évek óta hangoztatott pénzhiány következtében erre az évre mindössze kettő maradt meg. Ezek közül is egyértelműen Kapolcs a fő helyszín, Taliándörögdről nekem egyenesen az volt a benyomásom, mintha afféle megtűrt mostohagyerekként kezelnék. A legjobb példa erre, hogy míg a hivatalos programfüzetben Kapolcs minden napra külön oldalt kapott, addig Dörögd egész felhozatalát egyetlen oldallal elintézték, azon is jobbára semmitmondó események szerepeltek. Pedig a valóság ennél sokkal színesebb volt: az Óvodakert színpadán minden nap 4-6 jobbnál jobb előadó lépett fel és még legalább három másik helyen lehetett lépten-nyomon koncertekbe botlani, amiről a hivatalos programban egyetlen szó sem esett.
Az Óvodakert önszerveződése valóban dícséretre méltó: egy kicsi, de annál összetartóbb szentendrei társaság teljesen saját forrásokból – pár szponzor és egy támogatói esten befo
lyt adományok segítségével – létrehozott egy profi hangtechnikával rendelkező programhelyszínt, ami tulajdonképpen önálló fesztiválnak is beillett. Karszalagra ugyanis itt nem volt szükség, biztonságiak híján bárki ingyen bemehetett. Fellépőnek pedig szintén szabadon lehetett jelentkezni, másfél hét alatt majdnem ötven feltörekvő tehetség kapott lehetőséget, hogy megmutassa magát. Aki pedig így tett, gyakran máshol is felbukkant a következő napok során. A Melodisztik és a TükeZoo például az egész falut „végigturnézta”, beléjük lehetett botlani a Lőke Kúria, a Katica Büfé, vagy a Kocsor Ház udvarán. Erről szintén csak az tudhatott előre, aki elolvasta a helyszínen kifüggesztett programot, vagy alaposan körülnézett az interneten (de semmiképp se a hivatalos honlapon).
Dörögdön a már felsoroltakon túl is jóval közvetlenebb minden. Alig vannak direkt ebből az alkalómból létesített étel- és italpultok, ehelyett a napot kezdhetjük a baráti árakkal dolgozó Völgy vendéglőben rántottával vagy bundás kenyérrel. Ha borozni akarunk, Lajos kerthelyiséges kocsmája a legjobb választás, bevásárolni pedig Marika néni vegyesboltjában tudunk, persze csak amíg el nem fogynak a készletek. Így zajlik itt az élet, az egész egyfajta külön univerzumot alkot: évek óta nagyjából ugyanaz a baráti kör jár le, akiknek tulajdonképp nem is a konkrét program az elsődleges, hanem hogy tíz napot együtt tölthessenek. Erre a célra pedig jobb helyszínt el sem lehetne képzelni.
Kapolcs ehhez képest más dimenziót képvisel. Minden ide sűrűsödik, egymást érik a fagyis, lángosos, kürtőskalácsos és egyéb standok. Valamint a bevezetőben is említett kirakodóvásár, ahol a kézművesség gyakorlatilag minden ágának termékei kaphatóak. Táskák, ruhák, fülbevalók éppúgy, mint faragott faszobrok, termelői méz, külcstartók, ásványok, hűtőmágnesek és még hosszan lehetne sorolni. A tömeg egész nap hatalmas, némelyik standhoz alig lehetett odaférni, pedig konkurenciája bőven akadt mindenkinek. Apróbb szuveníreket már pár száz forintért árultak, a ruhák pedig pár ezertől több tízezerig tartó skálán mozogtak, de az is könnyedén elveszhetett ebben a forgatagban, aki nem akart vásárolni semmit.
Programhelyszínek terén egyedülálló itteni sajátósság a házigazdás rendszer. Három hely is volt, ahol egy személy vagy zenekar köré csoportosult minden – ők foglalták keretbe a másfél hét történéseit és amellett, hogy napi több alkalommal színpadra léptek, többnyire a fennmaradó időben is a közönség soraiban tartózkodtak. A Palya-udvar esetében Palya Bea, a Kapolcsi Hobo Klubban Hobo és Bandája, a Kaláka Versudvarban pedig a névadó együttes és Lackfi János töltötte be házigazda szerepét. Utóbbiról itt részletesebben is írtam és ennek a cikknek a címét is a náluk zajlott Interaktív versimprón született egyik műből kölcsönöztem.
A Palya-udvarban is voltak azért nem szorosan a házigazdához kötődő események. A nyitókoncertet például Lee Olivér adta, akit még az Intim Torna Illegál besegítő gitárosaként és a Deep Purple számokat játszó Cry Free tagjaként ismertem meg két éve, azóta viszont önálló dalszerző-előadóként is egyre gyakrabban megmutatja magát. Utána a Momentán társulat interaktív improvizációra épülő RögvEst műsora következett, amit hiába láttam már vagy negyedjére, jellegéből adódóan lehetetlen megunni, minden alkalommal ugyanannyira szórakoztató. De a tíz nap folyamán játszott itt az új lemezével épp elkészülő Colombre Band, a Presszó Tangó Libidó, Petruska András, illetve Hangácsi Márton is.
Talán ez a kettősség teszi leginkább egyedivé a Művészetek Völgyét. Itt egyaránt találhat kedvére való programot a népzene és –művészet iránt érdeklődő, főként idősebb korosztály, valamint a hagyományos fesztiválok fellépőit is adó együttesek közönsége. Utóbbiak számára nyilván inkább Taliándörögd a megfelelő terep, de Kapolcsot sem kell lesajnálni, ahogy mondjuk ebben a cikkben tették. Elég, ha csak az előző bekezdésben említett fellépőket nézzük, de a Blue sPot Café színpadán is olyan nevekkel lehetett találkozni, mint a minden szempontból aktuális Elefánt zenekar, vagy éppen Frenk. Én személy szerint a Kaláka Versudvarban is naponta többször megfordultam, de a Muharay udvar programjai között is találtam engem érdeklőt, hogy a minden este más repertoárt műsorra tűző Hobóról és zenekaráról ne is beszéljünk. A lényeg az, hogy önmagában Kapolcson is minden további nélkül el lehet lenni úgy is, ha csak a pop-rockzene érdekel minket.
Persze azért jobb volt, hogy a dörögdi programok is bővítették a lehetőségeket. Az Óvodakert fellépői között külön örömmel fogadtam a Nemereszt zenekart, akik majdnem egy éve először koncerteztek és ismét bebizonyították, milyen remek csapatról van szó. Repertoárjukban legalább féltucat slágergyanús szerzemény akad, összesen pedig talán már két nagylemeznyi anyaggal is rendelkeznek. Az elsőt remélhetőleg pár hónapon belül kiadják, biztos vagyok benne, hogy az év legjobbjai között lesz. Emlékezetes bulit hozott össze az éppen egyéves születésnapját ünneplő Quarktett is, bár tulajdonképpen akárkit kiemelhetnék a látottak közül, annyi ismerős név volt a programban. Főként persze szentendrei kötődésűek, de a szervezők senkivel sem kivételeztek – aki jelentkezett a felhívásukra, nagy eséllyel beválogatták.
Az eredetileg tervezettnél végül egy nappal tovább maradtam, de így is nehéz volt elszakadni, miközben a fesztivál még a felénél sem járt. Ami biztos, hogy a Völgynek tényleg van egy utánozhatatlan hangulata, ami megkülönbözteti bármely más helytől, ahol eddig jártam. Itt akkor is jól tudod érezni magad, ha egy koncertet sem nézel meg és akkor is, ha mindenbe bele szeretnél kóstolni. Eltölthetsz tíz napot úgy, hogy egyszer sem mész be Kapolcsra és úgy is, ha egész nap ott vagy. Én a középutat választottam, de az adta a legnagyobb szabadságot, hogy nyugodtan dönthettem volna máshogy is, mindegyik esetben csomó élménnyel gazdagodom. "Aztán Öcsről átslattyogok Dörögdre, és tudom, hogy itt maradok örökre" – szól a Presszó Tangó Libidó egyik dalszövege, és ennyi lent töltött idő is elég volt is hozzá, hogy megtapasztaljam, van benne igazság.
(További fotóim itt.)
