A legjobb magyar lemezek és dalok mellett már a kezdetektől írok listát az év legjobb koncertjeiről is. Ez nyilván mind közül a legszubjektívebb, hiszen elsődlegesen azon múlik, hová jutottam el, és számtalan tényező befolyásolhatja. A merítés ezúttal is hatalmas volt (nem számoltam, de összesen szokás szerint 200 körül lehetett), így mint mindig, most is előnyben részesítettem a valamilyen szempontból különleges eseményeket – felénk ritkán járó külföldi, vagy csak alkalmanként összeálló magyar zenekar, speciális kollaborációk stb. –, illetve belejátszott az a fajta megfoghatatlan ott és akkor-hangulat is, amire a közönség viselkedésétől az éppen aktuális kedvemig sok minden képes hatni. A listát dátum szerint rendeztem sorba, ahol találtam felvételt, oda inkább azt illesztettem be kép helyett.
Hetedik Ég – Showbarlang, február 13.
Az, hogy a Hetedik Ég – Eleven Hold Tribute Band Török-Zselenszky Tamást, vagyis az Eleven Hold eredeti frontemberét kérte fel énekesnek, egyértelműen a legszürreálisabb és egyben a legmenőbb fejlemény volt a magyar könnyűzene utóbbi pár évében. Én kezdettől fogva meg voltam győződve, hogy ebből csak valami nagyon jó dolog sülhet ki, és valóban így lett: maga a produkció vérprofi, a koncerteken pedig olyan energiák szabadulnak fel, amiket nem sok más zenekar bulijain tapasztaltam eddig, pedig bőven van összehasonlítási alapom. Már 2015-ben is helyük lett volna ezen a listán, de nyár közepe lévén akkora levegőtlenség volt a koncertteremben (szó szerint folyt mindenkiről a víz), hogy az némileg beárnyékolta az élményt. Tavaly februárban viszont szerencsére ez se zavart be, így teljes volt a katarzis. A közönség egy emberként énekelte az összes dal szövegét az elejétől a végéig, és úgy általában érezhető volt a hangulaton, hogy valami nagyon különleges dolog történik épp. Az eredeti Eleven Holdat soha nem láthattam élőben, de így, hogy van a Hetedik Ég, egy kicsit kevésbé sajnálom.
Scorpions – Papp László Sportaréna, február 29.
Lehet fanyalogni a Scorpionsra, mondván miért nem mennek már nyugdíjba ezek a kivénhedt rockerek, de ami azt illeti, közel teltházas legutóbbi koncertjük után ez jutott eszembe legkevésbé. Már önmagában az teljesítmény, hogy 50 (ötven!) éve szinte folyamatosan turnéznak, az emberek pedig szemlátomást ugyanannyira kíváncsiak rájuk. Az őstagok, Klaus Meine és Rudolf Schenker színpadi jelenlétén szinte egyáltalán nem érződik, hogy lassacskán alulról súrolják a 70-et. Persze az is biztos, hogy már jó ideje csak a nosztalgiára utaznak: bár a mostani turné apropója is két éve kiadott legutóbbi lemezük volt, azon kívül, hogy erről eljátszottak 3-4 dalt, kizárólag pályafutásuk első feléből vettek elő slágereket – az 1990-2015 közti időszakból semmi nem hangzott el. De ez nem is feltétlenül probléma, hiszen tegyük szívünkre a kezünket: úgyis mindannyian a Wind of Change-et, a Big City Nights-ot, Still Loving Yout és társait akarjuk hallani. Ezeket pedig meg is kaptuk, semmivel sem alacsonyabb színvonalon, mint a csapat hőskorában. (Bővebb beszámoló itt.)
Erik Sumo Ice Cream Band – A38, április 7.
Már majdnem 5 éve, hogy az Erik Sumo Band nem létezik rendszeresen koncertező zenekarként, de 2013 decembere után tavaly áprilisban is összeálltak néhány koncertre. Először csak egy volt tervben, de a hatalmas érdeklődés miatt végül két másikat is be kellett iktatni, amelyekre szintén elfogyott az összes jegy. Nem csoda: a zenekar elképesztően jó élőben, ráadásul rendkívül változatosak is, hiszen négy énekessel (Kiss Erzsi, Harcsa Veronika, Császári Gergely, Tövisházi Ambrus) álltak fel. Még emlékezetesebbé tette a bulit, hogy saját számaikon túl eljátszották a Liza, a rókatündér című film néhány Tövisházi által írt betétdalát is, amelyekre szó szerint megőrült a közönség.
Red Hot Chili Peppers – Nova Rock fesztivál, június 12.
Amikor jegyet vettem a Red Hot Chili Peppers novarockos koncertjére, még nem lehetett tudni, hogy pár hónappal később Budapesten is fellép a zenekar. Többen mondták, hogy azok a bulik jobbak voltak, nekem nincs viszonyítási alapom, de az éves top10-ben mindezzel együtt helye van ennek a koncertnek is. Bár maga a fesztivál nem nyűgözött le, egyrészt a kempingben uralkodó sártenger és szeméthegyek miatt, valamint a többi fellépő sem állt túl közel hozzám zeneileg. Az RHCP viszont abszolút bakancslistás volt, egyike annak a pár külföldi zenekarnak, akiket mindenképp meg akartam nézni élőben, de eddig még nem sikerült. Így tehát nagy csalódást eleve nem okozhattak, már az pont elég volt, hogy egyáltalán eljutottam rájuk. Oké, Anthony Kiedis többször elrontotta a szövegeket és a gitárhangzás is elég erőtlen volt helyenként, de első élménynek ez így is abszolút megérte.
Amorf Ördögök feat. Honvéd Férfikar – Müpa, június 28.
Tövisházi Ambrus zenekarai közül nekem valahogy mindig az amúgy legaktívabb Péterfy Bori & Love Band jött be legkevésbé. Szerencsére tavaly a másik kettő, vagyis a fentebb már említett Erik Sumo Band, valamint az Amorf Ördögök is életjelet adott néhány koncert erejéig. Utóbbi ráadásul a Honvéd Férfikarral közösen lépett fel a Müpában, amire utoljára minimum tíz éve volt példa. Nagy szerencse, hogy most sikerült összehozni, egyértelműen az év egyik legnagyobb bulija volt. A zenekar és a kb. 50 fős kórus hihetetlenül jól működött együtt, de az is hidegrázós pillanatokat okozott, amikor acapella adtak elő néhány dalt az Amorf-életműből. Azt pedig felesleges mondani, mekkora élmény volt a Dióhéj hajóst és a többi velük rögzített slágert úgy megszólalni, ahogy a lemezen hallhatóak. Nagyon remélem, hogy lesz még ilyen alkalom.
Skye and Ross from Morcheeba – Kapolcs, Művészetek Völgye, július 31.
A 2016-os Művészetek Völgye nagyszínpados zárókoncertjéből az év egyik – ha nem a – legemlékezetesebb bulija kerekedett, méghozzá két dolog miatt is. Az egyik az a bizonyos Meztelen Ember, akinek a nevét itt nem írom le, nagyjából fél perc alatt úgyis ki lehet nyomozni a neten megjelent beszámolókból. A lényeg, hogy háromszor is sikerült feljutnia a fesztivál legjobban őrzött színpadára, utoljára már semmi ruha nem volt rajta, és még egy pár másodperces táncot is lejtett az énekesnővel, mielőtt lerángatták. Ennél csak az a menőbb, hogy Skye Edwards egyáltalán nem akadt ki vagy botránkozott meg, sőt egy későbbi interjúban egyenesen szuper élményként említette az esetet.
Már a fentiek miatt is simán top10-es lenne ez a buli, de ott volt még az időjárás. Aznap estére intenzív hidegfrontot ígértek, és ahogy közeledett az este 9 órás kezdés, úgy szaporodtak a villámok a távolban, az egyre erősödő égzengés pedig minimum apokalipszist vetített előre. Abban lehetett reménykedni, hogy legalább a koncert végéig nem szakad le az ég, de ez se jött össze: egy órája volt színpadon a zenekar, amikor elkezdett ömleni az eső, olyan elementáris erővel, amilyet addig csak nagyon ritkán tapasztaltam. Vége is lett idő előtt a bulinak, az emberek pedig eszeveszett tempóban elkezdtek rohanni. Szerencsére káosz egyáltalán nem lett belőle, maradandó élmény viszont annál inkább.
(Fotó: Pozsonyi Roland)
Manu Chao La Ventura – Sziget Fesztivál Nagyszínpad, augusztus 12.
Bár nem Manu Chao körül volt a legnagyobb hype a nagyszínpad 2016-os fellépői közül, így is rengetegen voltak rá kíváncsiak. Nem kellett csalódniuk: végig hatalmas energiák áramlottak a színpadról, és igazi fiesztahangulat uralkodott. Még a hátsó sorokban is önfeledten táncoltak az emberek (na meg persze sodorták a füves cigiket), elől pedig aztán tényleg hatalmas buli volt. Abban mondjuk lehet valami, hogy Manu zenéje nem a változatosság csúcsa: több szám is erősen hasonlított egymásra, de ott és akkor ez teljesen mindegy volt. Ahogy az is, miről szólnak a szövegek, hiszen akár érti valaki a javarészt spanyol sorokat, akár nem, bulizni mindenképp tud rá. És ennél több egy nyári fesztiválkoncerten nem is kell.
ÚjRH – Gödör Klub, szeptember 10.
Az URH és az Európa Kiadó alapító basszusgitárosa, Kiss Llászló évtizedek óta Ausztráliában él, és amióta nagyjából négy évvel ezelőtt kikerült utóbbi zenekar tagjai közül, nem is járt Magyarországon. Tavaly viszont kétszer is jött, és mindkét alkalommal sor került egy különleges koncertre a főszereplésével ÚjRH fantázianév alatt. Az első egyből január legelején volt (sőt rá egy hétre ráadást is tartottak a nagy érdeklődés miatt), a második pedig nyár végén, ugyanúgy a Gödör Klubban. Azért az utóbbit tettem fel erre a listára, mert ekkorra azokat a dalokat is megismertem és megszerettem, amiket először még nem, így összességében még nagyobb élmény volt. A Llaci által írt és énekelt számok adták az est igazi fénypontját – hiába csak pár szerzemény fűződik a nevéhez, ezek az Európa Kiadó repertoárjának legerősebbjei közé tartoznak. De még jó néhány vendégénekes színpadra lépett, jórészt URH, Trabant és más legendás underground slágerekkel. Utána pedig a Müller Péter Sziámi AndFriends koncertje tette fel a koronát az estére. (A kép a januári koncertről való.)
Én meg az Ének – Müpa, szeptember 29.
Bérczesi Róbert 40 éves lett szeptemberben, a kerek születésnapot pedig több koncerttel is megünnepelte. A hiperkarmával a Budapest Parkban lépett fel több ezer ember előtt, de ennél is különlegesebb volt a rá két hétre a Müpában tartott akusztikus „hangverseny”, ami Én meg az Ének név alatt futott. Ez ugyebár Robi szólóprodukcióját takarja, de ezúttal itt is teljes zenekar csatlakozott hozzá – nagyrészt a hiperkarma tagjai, illetve még jó néhány illusztris vendég. Ennek köszönhetően a dalok úgy szólaltak meg, ahogy eddig még soha. Eljátszották a legnagyobb hiperkarma- és Biorobot-slágereket (utóbbiakat Nemes András közreműködésével), előkerült pár szám az emléxel? feldolgozáslemezről, de a legjobb rész egyértelműen a Blabla-blokk volt, hiszen zenekari felállásban minden bizonnyal minimum 17 éve nem hangzottak el annak a zenekarnak a dalai. Ilyen profi hangzással pedig még egyáltalán nem.
(Fotó: Bende Csaba)
Illuzio – Dürer Kert, december 16.
Közel hat év telt el az Illuzio 2011. januári búcsúkoncertje óta, ami alatt a tagok hiába voltak aktívak más – szintén remek – zenekarokban, nem tudták teljesen betölteni az eredeti formáció után maradt űrt. Ezért volt az év talán legjobb híre számomra, amikor nyár közepén kiderült, hogy a gyökerekhez visszatérve újra próbálni kezdtek. Bár a felállás több ponton változott, az újonnan csatlakozók kiléte és a próbákról kiszivárgott hírek is bizakodásra adtak okot. Az Elefánt előzenekaraként abszolvált visszatérő buli pedig minden várakozásomat beváltotta: eleve hatalmas élmény volt ennyi idő után ismét élőben hallani a dalokat, de szerintem azt is azonnal meggyőzte a produkció, aki most először találkozott vele. Nagyon egyben volt az egész, szuperül szólt és láthatólag a zenészek is élvezték, hogy újra színpadon lehetnek. Külön örömteli, hogy a múltidézés mellett az aktív szerzői munkát is újrakezdték, így remélhetőleg az idei évben indulnak majd csak be igazán.
(A cikksorozat első része a legjobb magyar lemezekkel ITT, a második a legjobb magyar dalokkal ITT olvasható. A címkép-montázsban a sajátjaim mellett Mervai Márk, Pozsonyi Roland és Bende Csaba fotóit is felhasználtam.)
