A38-tól a Zeneakadémiáig

Novemberben jelent meg egyik kedven hazai zenekarom, a Colombre Band második albuma, amelyet itt lehetett először meghallgatni. A címadó dalhoz azóta klipet is forgatott a csapat, rövidesen pedig lemezbemutató turnéra indulnak, hogy országszerte minél több helyszínen népszerűsítsék a Húsevőt. Váray László frontembert ebből az apropóból az akusztikus és a hangos felállás közötti ingadozásuk okairól, a győri bázis előnyeiről és hátrányairól, illetve saját, nemrégiben beindított szólóestjeiről is kérdeztem.

Viszonylag szokatlan a hazai színtéren az általatok sokáig képviselt akusztikus felállás. Miért választottátok azt annak idején, hogy ilyen keretek között működtök?

Az, hogy 2008 nyarától egészen a tavalyi év elejéig akusztikus megszólalással koncerteztünk, leginkább Ferenczi Gyurinak és a Rackajam-nek köszönhető. Először egy mosonmagyaróvári zenei műhelyben találkoztunk velük, és nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Pár hónap múlva meghívtak minket Gyuri 40. születésnapi koncertjére vendégfellépőnek, ahová már akusztikus felállással mentünk, sőt néhány demófelvételt is rögzítettünk ezzel a hangzással. Fontós kiemelni, hogy nem amiatt döntöttünk mellette, mert konkrétan rábeszéltek minket, egyszerűen a minket ért kölcsönhatások következtében alakult így. A zenénk viszont ennek ellenére végig hamisítatlan, csípős rock n’ roll volt. Hogy ezt akusztikus gitáron és mandolinon kommunikáltuk le, az külön szokatlan kontrasztot teremtett a zenekar körül, de szerintem ez inkább előny volt, mint hátrány.

És minek következtében döntöttetek úgy, hogy visszatértek a hangos felálláshoz?

Alapvetően mindegyikünk múltjában a blues és rock n’ roll műfajok dominálnak, szóval kimondatlanul egész idő alatt ott vibrált a bennünk a zúzás iránti igény. Mondhatni benne volt a levegőben, hogy előbb vagy utóbb újra szerephez jut az elektromos gitár és a dobszerkó, csak idő kérdése, pontosan mikor. Először Deák Gabi váltott elektromos gitárra, én akkor még maradtam az akusztikusnál, illetve a cajón-t is meghagytuk. Az igazi fordulatot basszusgitárosunk csatlakozása hozta el, innen már magától értetődő volt, hogy „rendes” dob is követni fogja. Ez egyrészt amiatt jó, mert végre kiélhetjük magunkat, de legalább ugyanennyire fontos, hogy a felfelé építkezés is sokkal könnyebb hagyományos hangképpel, mint ha akusztikus formációként akarnánk szélesebb tömegeket elérni. Tulajdonképpen kicsit a fonákjánál ragadtuk meg ezt a dolgot, hiszen a zenekarok többségére eleve ez a hangzás a jellemző, és afféle különlegességként szoktak unplugged albumokat és koncerteket összehozni. Mi viszont majdnem kezdettől fogva így nyomtuk, és már egy nagylemezzel, valamint számtalan fellépéssel a hátunk mögött határoztuk el a váltást.

Az utóbbi időben mintha háttérbe szorult volna a koncerteken a mandolin, alig egy-két dalban szerepel csak, vagy még annyiban sem. Tudatos volt ez a váltás?

Kicsit valóban koncepció ez most, de természetesen szó sincs arról, hogy eltűnne a mandolin a koncertekről. A lemezen eleve jelen van, sőt még több más különleges hangszert, például bendzsót és slide gitárt is használtunk. Ezeket élőben inkább a hivatalós lemezbemutató turnéra tartogatjuk, ott tudunk majd olyan technikai feltételeket biztosítani, hogy megfelelő minőségben szólalhasson meg mindegyik.

Szövegíróként mennyire merítesz saját élményekből, emlékekből? Például van olyan dal (Tánc az ördöggel), amiben személy szerint is megjelensz.

Az összes szövegemmel el tudok számolni, nem filmek és ehhez hasonlók ihletik őket, hanem valós élmények, illetve érzések. A legfőbb jellemzőjük talán a pofátlan őszinteség. Volt már, aki magára ismert valamelyik dalban, de gond ebből nem volt, legfeljebb egy-két összevont szemöldök és sokatmondó tekintet… (nevet) Szerencsére a visszajelzések alapján a közönség is tud velük azonosulni, szóval működik a dolog.

Mennyivel könnyebb vagy nehezebb győri bázisú zenekarként érvényesülni, mintha fővárosiak lennétek?

Nem vagyunk annyira benne a sűrű fővárosi klubéletben, de ennek igazából nem érzem a hátrányát, mert pár havonta így is fel tudunk itt lépni. Hiányérzetünk nincs, Győrből kiindulva ugyanúgy el tudunk jutni az ország bármely pontjára. A klubszezonban koncertjeink többségére azért a nyugati országrészben kerül sor, bőven akad kivétel is, például Szegedre is biztosan eljutunk a soron következő turné keretében. Én összességében nem gondolom, hogy a felfelé építkezésnek gátat szabna a nem budapesti bázis.

És a helyi, győri zenei életet mennyire érzed erősnek? Mekkora ott a táborotok, illetve mennyire vagytok kölcsönhatásban a többi ottani zenekarral?

Volt egy pár éves üresjárat Győrben még a Colombre Band alapítása előtt, amikor kissé megtorpantak a dolgok, de ebben annak is szerepe volt, hogy több hely bezárta a kapuját. Tulajdonképpen mióta mi létezünk, folyamatosan koncertezünk otthon is. A közönségünk is annyira stabil, hogy inkább arra kell figyelnünk, „ne legyen sok” a győri jelenlétünk. A többi zenekarral pedig szakmai és személyes szinten is nagyon jó a viszonyunk, gyakran hívjuk egymás tagjait vendégfellépőnek – Balázs a Wakachukából például most épp nálunk segít be –, illetve barátilag is összejárunk olykor.

A zenekarban mennyire vagy te a vezéregyéniség, és mennyit adnak hozzá a többiek a dalokhoz?

Egy-egy dalszerkezet és szöveg alapvetően csak akkor kerül le a próbaterembe, ha részemről már teljesen fixnek mondható és kész elképzelésekkel rendelkezem róla. Ott viszont aztán bármi történhet vele, közösen döntjük el, milyen irányba érdemes elvinni. Szóval a váz az enyém, az öltöztetés csapatmunka.

Az utóbbi időben szólóelőadóként is felléptél párszor. Mi motivált erre és milyen dalokat játszol ezeken az alkalmakon?

Külön nem gyúrok erre, de mindenképp bele akartam kóstolni abba, milyen egyedül a színpadon állni. A fő motiváció az volt, hogy a zenekar műsora nagyjából állandó, viszont ebbe csomó régebbi dal nem fér bele, amiket pedig szintén szeretek játszani. A szólóesteken ennek semmi nem szab korlátot, illetve kedvenc feldolgozások is szerepelnek a programban. Eddig Petruska Andrissal volt egy ilyen est, a következő pedig október 25-én lesz Császári Gergellyel, vagyis Csaszival.

Két éve Franciaországban is vendégeskedtetek néhány koncert erejéig. Mennyire tartjátok prioritásnak a külföldi szereplést, vannak hasonló terveitek a jövőben?

Nem prioritás, de néhány kört azért mindenképp érdemes lefutni ennek érdekében is. Próbálunk fogást találni külföldi magyar egyesületek, társaságok, vagy olyan szórakozóhelyek felé, ahol nem feltétlenül fontos a nyelv, inkább a zenére mint egészre helyezik a hangsúlyt. Franciaországba is az elzászi magyarok meghívására kerültünk, ez a kapcsolat továbbra is él, szóval még bármi lehet. Örülünk minden ilyen lehetőségnek, de hosszabb külföldi turnéban nem gondolkodunk.

És az itthoni lemezbemutató turnén milyen helyszíneket fogtok érinteni, illetve mik a további terveitek a közeljövőre?

Sajnos az eredeti tervekhez képest annyival később jelent meg a lemez, hogy az idei évre már nem tudtunk megszervezni egy erre felfűzött körutat, így a dátumok nagy része jövőre tolódik. Azért idén is felbukkanunk még pár helyen, Győr és Budapest mellett például Székesfehérvár biztos. Emellett már a megjelenés előtt is elkezdtünk játszani pár olyan számot, amik már nem kerültek fel az albumra, viszont szerettük volna beépíteni őket a koncertműsorba, hogy ezáltal is formálódjanak. Ez az érési folyamat bevett dolog nálunk, a Húsevő dalainak egy részét is évek óta ismerhette már a közönség. Érdekes, hogy az eddigiek alapján úgy tűnik, gitárfronton megint a tisztább, akusztikusabb megszólalás felé mozdulunk majd el, de persze a dobszerkós felállás mindenképp megmarad.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.