A legjobb idei lemezeket összegyűjtő cikk után most a rám legnagyobb hatást tett koncertekből válogatok. Ezzel sem volt könnyű dolgom, 200-nál is nagyobb körből kellett 10-et kiválasztanom, így szükségszerűen ismét olyan tényezőket vettem figyelembe, mint mondjuk a valamilyen szempontból (lemezbemutató, újjáalakulás, extra vendég, stb.) különleges jelleg, illetve az írásban nehezen visszaadható "ott és akkor" hangulat, amelybe a hely légkörén vagy a közönség aktivitásán túl például a saját aznapi hangulatom is minden további nélkül belejátszhatott. Ezt követően pedig a blogon idén megjelent bejegyzésekből idézek vissza ötöt-ötöt, amelyek szerintem a legjobban sikerültek, így talán megéri őket újra elolvasni – persze csak ha van kedvetek és időtök.
Koncertek
Kézi-Chopin – Gödör Klub, január 20.
A 2009 végén majd' másfél évtizedes szünet után újjáéledt Kézi-Chopin zenekart több cikkben dicsértem már, elsősorban letisztult rockhangzásuk, szellemes szövegeik, illetve Legát Tibor frontember rendkívül erős színpadi jelenléte miatt. Erre a koncertjükre a VilágVeleje fesztivál keretében került sor, a Méhes Mariettával felálló Balaton előtt alapozták meg a hangulatot. Remekül, bár hozzá kell tennem, hogy így kicsit talán elnyomta őket a fő attrakció – egy alternatív esetben akár fő fellépőnek is simán elmentek volna. Nagy kár, hogy a csapat azóta egyáltalán nem lépett fel; ennek oka a hírek szerint abban keresendő, hogy több tagnak nem fér bele az idejébe polgári foglalkozása mellett az állandó próbákkal járó zenélés. Azért remélem, hogy jövőre sikerül összehozniuk legalább egy nagyobb koncertet, hiszen ma is teljesen élvezhető és működőképes az, amit csinálnak.
Pál Utcai Fiúk – Dürer Kert, február 19.
A PUF a tavalyi listára is felkerült egy Gödör-beli koncertjével, és idén is sikerült az év egyik legemlékezetesebb buliját összehozniuk. Ez egy farsangi koncert volt, amelynek tiszteletére a tagok jelmezbe öltözve léptek színpadra, már ezzel is kimondottan vicces látványt nyújtva. A legnagyobb dobásnak azonban nem ez bizonyult, hanem Lecsóék egy másik ötlete: nem állítottak össze számlistát, ehelyett kis cédulákra felírták dalaik nagy részének címét, betették őket egy kalapba, és minden szám előtt odanyújtották valakinek a közönségből, hogy húzzon egyet. A szerencsének köszönhetően mindez olyan ritkán játszott szerzemények előtt nyitotta ez meg az utat, mint például az 1.2.3.1, a Szerelemharc, vagy a rendszeresen követelt Partizán. Többször is leírtam már, hogy a PUF-ban épp a más zenekarokhoz képest óriási mértékű spontaneitást szeretem a legjobban: tetszőleges két koncertjük programja mindig legalább 7-8 ponton eltér, ezúttal pedig abszolút a véletlenre bízták az est menetének kialakítását. Slusszpoénként a kalapban nem csak számcímek szerepeltek, hanem néhány kakukktojás is: „lépj hátra kettőt”, „hozz nekünk egy pálinkát”, vagy a leghevesebb ellenkezést kiváltott, de végül egész tűrhetően abszolvált „neked kell énekelned”. (A teljes koncert megnézhető itt, érdemes!)
Staff Benda Bilili – Művészetek Palotája, május 6.
Erről a koncertről bővebben itt írtam, így most csak dióhéjban foglalom össze: a Staff Benda Bilili egy mozgássérült afrikai hajléktalanokból alakult formáció, akikre egy filmes stáb figyelt fel Kongó utcáin, majd felkarolta őket. Ennek köszönhetően elkészíthették első lemezüket és azóta egészen Európa legrangosabb hangversenytermeiig jutottak. A leghihetetlenebb ebben a produkcióban az volt, mekkora mennyiségű energiát képesek átadni ezek a nagyrészt kerekesszékhez, illetve mankóhoz kötött zenészek: a ráadásblokk alatt már szinte mindenki felállt ülőhelyéről és előrejött a színpadhoz táncolni, ami a Művészetek Palotájában nem lehet túl gyakori látvány. Maradandó élményt nyújtottak.
Hiperkarma – Orczy Park, június 18.
Közel négy év után újra élőben látni a hiperkarmát egészen katartikus élmény volt. A helyzet az, hogy bár 2007-ben még sikerült néhány alkalommal elkapnom a zenekart, de egyrészt Bérczesi Robi állapota miatt akkor már közel se nyújtották a maximumot, másrészt pedig pár számon kívül nem is ismertem mást tőlük, leginkább ismerősök kedvéért mentem. A leállás éveiben azonban mindez gyökeresen megváltozott, így az év egyik legjobb híreként tekintettem az idén áprilisban bejelentett újjáalakulásra. Az Orczy Parkban nagyjából 3000 ember gyűlt össze és olyan hangulatot teremtettek, ami azelőtt ritkán kapott el hazai együttes koncertjén. Gyakorlatilag az összes számot az elejétől a végéig énekelték, az egész teret pozitív vibráció töltötte be (hülyén hangzik így leírva, de tényleg ez volt). Bár a csapat azóta adott koncertjei is hasonlóan energikusak, Robi mintha kicsit belefásult volna már az elmúlt fél évben ismét rutinná vált turnézásba – emiatt is megismételhetetlen ez az este. (Bővebben itt írtam róla.)
Intim Torna Illegál – utcazene, június 21.
Ez a megmozdulás nem a szó szoros értelmében vett koncert volt: a Zene ünnepe alkalmából az ITI egy különleges, BeerBike névre keresztelt 12 személyes alkalmatosságot bérelt ki, amellyel a Dürer Kertből indulva végighajtottak az egész belvároson – a tagok mellett néhány rajongóval (köztük velem) kiegészülve – és az Oktogonnál, a Bazilikánál, illetve a Gödörnél megállva spontán utcazenével hívták fel magukra a figyelmet. A pedálok tekerése által generált szomjúság csillapításáról a jármű elejére felszerelt söröshordó gondoskodott, amely a résztvevők alaphangulatára is igencsak jótékony hatást tett. A végeredmény egy minden szempontból remek nap volt, melynek végére nagyjából az összes résztvevő kellemesen elfáradt – remélhetőleg lesz még ehhez hasonló alkalom.
The Braindogs (Fishing on Orfű, június 23.)
A Braindogs zenekar Tom Waits dalait játssza egészen remekül, de mivel tagjainak sorában a külföldön élő Ian Siegal és Ripoff Raskolnikov is megtalálható, általában évente kétszer tudnak csak összeszervezni egy rövidebb turnét. Ezt egészítette ki idén az orfűi fellépés, amely azért is emlékezetes volt, mert épp vele egyidőben csapott le a fesztiválra egy óriási vihar, melynek következtében a szabadtéri színpadok aznap hátralévő összes programját törölték, ám a Pécsi Est Café sátor – ahol erre a koncertre sor került – állta a sarat. Ráadásul mire lementek a színpadról, vége is lett a viharnak, így aki végig a színpad előtt tartózkodott, adott esetben csak az összekötőszövegekből értesülhetett arról, milyen égiháború zajlik éppen odakint.
Korai Öröm (Gödör Klub, július 29.)
A Korai Öröm fellépései minden alkalommal különleges audiovizuális élményt nyújtanak. A tagjai között három dobost/ütőhangszerest felvonultató csapat rettentően szuggesztív zenét játszik, amely nem biztos, hogy mindenkinek bejön, de akinek igen, arra rendkívüli hatást tesz. Tulajdonképpen nem is az egyes számokon van a hangsúly – szövegekről, szokványos dalszerkezetekről alig beszélhetünk –, hanem a vetítéssel megtámogatott összképen. Ezen a nyárközépi koncerten a Pluto és a Hangmás után harmadikként léptek színpadra, így gyakorlatilag feltették a pontot az amúgy is kerek estére. Ráadásul az élő műsor vége után többnyire a tagjaikból álló Korai's Banditos dj-csapat szolgáltatja tovább a zenét, így egészen hajnalig maradhat az, akinek a hangszeres produkciók után még nem akar hazamenni.
Leningrad (Sziget, augusztus 9.)
„Leningrad szól az autómagnóból” – énekli egyik klasszikus dalában a Pluto zenekar, és az idei Sziget 0. napján élőben is meggyőződhetett róla a közönség, milyen vibráló és energikus koncertekre képes az orosz csapat. A 15 (!) tagú formáció három év szünetet követően nemrég alakult újjá, ezelőtt már kétszer alkalmam nyílt látni őket ugyanitt, de sodró lendületük ezúttal is teljesen magával ragadott. Sajnos nem lehettem ott végig a koncerten, mert ezzel párhuzamosan zajlott az Magyar Rádió Szimfonik Live program, illetve Prince fellépése is, de bő egy óra alapján is megérdemlik a helyet a listán.
Boogie Mamma (R33, szeptember 24.)
A Boogie Mamma-koncertek az utóbbi időben igencsak eseményszámba mennek, ugyanis mindössze évi 2-3 alkalommal lép fel a csapat. Idén konkrétan kétszer játszottak, elsőként a Fishing on Orfű fesztiválon (az volt a három nap egyik legemlékezetesebb momentuma), másodjára pedig szeptember végén az R33-ban. Utóbbi esemény ráadásul egy nagyszabású fesztivál keretein belül történt, melynek lényege az volt, hogy előzenekarként az összes olyan együttes színpadra állt, amiben Boogie Mamma-tagok játszanak. Láthattuk például az énekes Zubreczki Dávid új formációját, a Csibort, a kvázi-testvérzenekar Malacka és a Tahót, vagy a ’70-es/’80-as évek diszkóslágereit ska-verzióban feldolgozó SuperStarsky-t. Már ez is kellően megalapozta a hangulatot, az est fő attrakciója pedig szokás szerint kitett magáért: mivel az R33 a Vágóhídon található, a koncert logikus módon az "agrár-punk zenekar vegetáriánus böllérversenyt rendez" koncepció köré épült: a színpadon felhalmoztak egy rakás zöldséget, majd egy pohárban feldarabolva őket és hozzáöntve a közelben megtalálható minden folyadékot, besorolhatatlan halmazállapotú koktélt kevertek ki, amelyet a vállalkozó szelleműek meg is kóstolhattak (nem kellett volna). Leírva mindez nem jön át annyira, de élőben egészen zseniális volt.
Crescendo (Szabad az Á, szeptember 29.)
A Crescendo egyelőre még viszonylag kevéssé ismert szereplője a budapesti klubéletnek, ám meglévő rajongótáboruk is garantálja a tömeget és az állandó remek hangulatot minden koncertjükön. Dalaik nem akarnak sokat, de azt maradéktalanul teljesítik: fogós powerpop alapokkal alátámasztott fülbemászó dallam- és szövegvilág, a cél a minél nagyobb fokú táncolhatóság, ami általában be is jön. Idén megjelent hétszámos EP-jük ingyenesen letölthető, ajánlom mindenkinek – otthoni hallgatásra is, élőben meg főleg.
(Fotók: PUF – Béky Zoltán, Staff Benda Bilili: Kékes Szaffi, Intim Torna Illegál: Majsai Fanni)
Cikkek
A szerintem legjobban sikerült cikkeimet – 5 interjú és 5 más témájú – ezúttal is külön kommentár nélkül, felsorolásszerűen közlöm. Mindazonáltal bevezetésként íme néhány gondolat az elmúlt évről: szerintem egyértelműen óriásit lépett előre a blog, általános ismertség és olvasottság tekintetében egyaránt. Összesen 70 körüli bejegyzést hoztam össze, a csúcsidőszak májustól augusztusig tartott, akkor sikerült hoznom az átlag 4-5 naponta egy poszt szintet. Ősztől egyéb elfoglaltságaim miatt kicsit vissza kellett vennem a tempóból, de mindig ügyeltem rá, hogy egy-két hétnél hosszabb időre ne haljon le az oldal. Az egyik legjelentősebb fejlemény még év elején az volt, hogy elkezdtem nyereményjátékokat szervezni, aminek köszönhetően a facebook-profil követőinek számát sikerült majdnem a nyolcszorosára feltornázni (jelen pillanatban 2478-on áll), és remélhetőleg jövőre sem áll majd meg ez a tendencia.
Irtó jó érzés, hogy egyre többen vesznek komolyan a szakmából, gyakorlatilag heti szinten kapok megkereséseket zenekaroktól, hogy írjak róluk, emellett bárhol is fordulok meg a városban, egyre többször jellemző, hogy számomra teljesen ismeretlenekről derül ki, ismerik és olvassák az írásaimat. A mindenhonnan érkező gratulációk és bátorítások szintén rengeteg pozitív impulzust adnak. A jövőre nézve továbbra is rengeteg tervem van, a meglévő rovatok mellett szeretnék több újat is elindítani, a régieket (pl. tematikus listák, feltörekvő zenekarok ajánlója) pedig folytatni. A lényeg, hogy köszönöm mindannyiótoknak a figyelmet és a visszajelzéseket, igyekszem ezentúl is hasonló szellemben tevékenykedni :)
„Mostanában kezdek visszatalálni a régi dalaimhoz” – interjú Bérczesi Róberttel
„Olyan ez, mint egy kockacukor amit kérés nélkül megkaptunk” – interjú Szabó Balázzsal
„Úgy készülök a koncertekre, mint az indián törzsek a harcra” – Hangmás interjú
„A legtöbb zenész igényel egy óvóbácsit”– interjú Podlovics Péterrel, a Quimby menedzserével
Kisszobában a Távol-Kelet – A Tai Chi Teacher új lemezének bemutatása
Elmesélem, újraélem, ronggyá hallgatom – a Pluto új lemeze
Egy igazi underground zenekar nem a színpadon játszik – Fishing on Orfű beszámoló
Kozmopuritán retrotechno az időviharban – Gesztivál a Sziget mínusz egyedik napján
Világhírű férfiak emóst és reppert játszanak – a Kiscsillag lemezbemutató koncertje
