Összegző cikkem első részében lemezeket vettem sorra, most pedig először a nagyjából 200 koncert közül – ennyin voltam idén – próbálom kiválasztani azt a 10-et, ami így visszatekintve a legnagyobb hatást tette rám. Nyilván nem könnyű a feladat, a lista összeállításánál ezért előnyben részesítettem a valamilyen szempontból különleges programokat (ritkán látható fellépő, érdekes vendégzenészek, stb.), illetve az utólag át nem adható „ott és akkor” hangulat is szerepet játszott. Ezután pedig kis önfényezésként saját idei írásaimból (összesen 52 darab) sorolok fel 10-et – 5-5 interjú és egyéb cikk –, amelyeket újraolvasva is elég jónak tartok ahhoz, hogy még egyszer figyelmetekbe ajánljam őket.
Koncertek
Intim Torna Illegál – Castro Bisztró, február 19.
Ez a zenekar különleges helyzetben van, ugyanis gyakorlatilag bármelyik koncertjük helyet kaphatna a listán. Kiemelhetném a kb. 900 ember előtt lezajlott novemberi lemezbemutatót, a színültig telt sátorban lenyomott Szigetes bulit, illetve számomra különösen nagy élmény volt az, mikor a születésnapomon játszottak a Kobuci Kertben. Mivel azonban a cikk nem szólhat csak róluk, végül a tagok törzshelyén megtartott februári fellépést választottam ki. Ez volt a csapat történetének harmadik koncertje, alig egy hónappal debütálásuk után, a belvárosi vendéglátó-ipari egységben ennek ellenére egy talpalatnyi hely nem maradt az érdeklődőktől. Ez alapján könnyen következtetni lehet a hangulat hőfokára, pedig ekkor még a dalok se voltak bejáratva – tulajdonképpen csak az ismerhette őket, aki volt az első két alkalom valamelyikén, vagy esetleg megnézte a youtube-ra (általam) feltöltött felvételeket. A Castróban azóta még egyszer játszott a zenekar: az októberi bulin a lehetőségekhez képest még nagyobb közönség gyűlt össze, páran még azt is bevállalták, hogy meddő bejutási próbálkozásaikat feladva inkább a színpad melletti ablaküveg túloldaláról követik az eseményeket.
Illuzio-kisszoba – Hunnia Kávézó, április 30.
Ez a koncert immár több okból is megismételhetetlen. Egyrészt időközben nagy bánatomra bezárt a hely – azaz voltaképpen elköltözött, lásd bővebben kicsit lentebb –, másrészt pedig a formáció is átalakult: az Illuzio-kisszoba estek helyét átvették a Tai Chi Teacher projekt fellépései, amelyeken már kizárólag az utóbbi név alatt futó dalokat játssza az immáron trióvá bővült csapat. Ezzel egyrészt nincs baj, mivel a TCT koncertről koncertre kiforrottabb lesz, termékenysége egyszerűen bámulatos – minden alkalommal minimum két új szám –, és a hangzásvilág is egyre egyedibb képet mutat. Azonban ezzel együtt fokozatosan merülnek feledésbe a régi Illuzio-dalok: a nagyzenekar hivatalosan is feloszlott (egy koncert van még hátra), és ezeken az akusztikus esteken se tűzik már műsorra a régi repertoárt. Ez az áprilisi alkalom volt az arany középút: első félidőben TCT gitárral és különféle ütőhangszerekkel, a másodikban pedig régi dalok, ének-gitár-billentyű felállásban. Pozitív fejlemény a közelmúltból, hogy legutóbb a trió helyett csak a frontember Huszti Gergely játszott, a koncert így szólóestté lényegült át, ennek megfelelően a repertoár is szélesebb volt. Ha erre az egyszemélyes felállásra is rendszeresen sor kerülne – bízzunk benne –, az legalább részben enyhítené az Illuzio hiánya okozta űrt.
Kovács Kati & The Qualitons – Gödör, május 6.
Népszerű mondás, hogy az utolsó pillanatban beiktatott bulik sikerülnek mindig a legjobban. Erre nálam a fenti esemény a példa: aznap este a Magashegyi Underground szeánsz stúdiókoncertjén vettem részt (ennek felvétele nemrég megjelent első nagylemezük mellé jár, mellesleg szintén ráférne erre a listára), és már jó előre nagy szomorúsággal vettem tudomásul, hogy sajnos ki kell hagynom a hosszú idő után visszatért Kovács Kati fellépését, amelyen egyébként mindenképp ott lettem volna. Igen ám, de váratlan fordulatként a Magashegyi-stúdiózásnak kevéssel 9 óra előtt vége lett, így gyors elhatározást követően még gyorsabban a Gödör klub felé vettem az irányt. Oda is értem még a kezdés előtt – a továbbiakról lásd bővebben ezt a cikket. A formáció azóta – egy intenzív fesztiválszezonnal a háta mögött – gyakorlatilag befejezte működését, mivel a Qualitons tagjai el akarták kerülni, hogy mindenki Kovács Kati kísérőzenekaraként tekintsen rájuk. Hacsak nem gondolják meg magukat, még egy ok arra, hogy ezt a májusi estét jól emlékezetembe véssem.
Gogol Bordello – Bécs, Gasometer, május 27.
A lemezeket felsoroló cikkel ellentétben ezúttal két külföldi eleme is van a listának. Az első a sorban a Gogol Bordello, akik régóta tartoznak legnagyobb kedvenceim közé, így még egy bécsi kiruccanást is bevállaltam miattuk. Mondanom se kell, messzemenőkig megérte: akkora energiabombát kaptam az arcomba, amilyenben ritkán van részem. A számos különböző országból verbuválódott banda lelke az ukrán származású Eugene Hütz, aki a karizmatikus frontemberek minden jellemzőjével rendelkezik. A GB kétségkívül a gypsy-punkban utazó zenekarok etalonja, méltán váltak világhírűvé: sodró lendületük alighanem mindenkit magával ragad. Írásban ennél jobban nem tudom kifejteni, mindenkinek azt javaslom, hogy keressen rá koncertfelvételekre, illetve reménykedjen benne – mint ahogy én is teszem –, hogy mihamarabb hozzánk is újra ellátogatnak.
Pál Utcai Fiúk – Gödör, június 21.
Ez a koncert a zene ünnepe keretében került megrendezésre, egy egész napos programsorozat záróakkordjaként. A PUF gyakori fellépő a Gödörben, azonban – mint ahogy ebben az immár egy évnél is régebbi cikkben megfogalmaztam –, repertoárjuk legalább fele teljesen képlékeny, így mindig tudnak újat nyújtani. Ezúttal még egy meglepetéssel készültek: a koncertre 5 vendégénekest (Bérczesi Róbert, Frenk, Peter Ogi, Víg Mihály, Kardos-Horváth János) is meghívtak, akik először egy PUF-számot énekeltek el, majd pedig ugyancsak Lecsóék kíséretével egy saját dalukat is elővették. Mondanom se kell, hogy nem mindennapi feldolgozásoknak lehettünk tanúi: példának okáért bő két és fél év után itt hangzott el először Hiperkarma-szám zenekarral (azóta se volt ilyen), de Peter Ogit is ritkán látni színpadon, illetve a Frenk által előadott PUF-szerzemény is maradandó volt – de egyébként tényleg szinte az összes. Összegzésként csak egyet tudok üzenni az együttesnek: ilyet még sokszor!
Ska-P – Sziget Fesztivál nagyszínpad, augusztus 11.
A Ska-P a lista másik külföldi versenyzője, de ők sem ok nélkül kerültek fel rá. Ezúttal már harmadjára láttam őket, mivel a tavalyi szigetes vendégszereplésük mellett 2009 februárjában Bécsbe is kimentem miattuk. Ez a legelső alkalom volt a legjobb – két órás koncert telt ház előtt, sok ráadással. Ennek fényében igencsak sajnáltam, hogy az előző év után idén ismét a Szigetre hívták meg őket, ahol 75 perc játékidő jut nekik a délutáni napsütésben, és nem önálló fellépésre mondjuk a Pecsába, amit valószínűleg minden további nélkül megtöltenének. De hát ami van, azt kell szeretni, és a Ska-P esetében ez minden további nélkül megoldható így is. Koncertjeik ugyanis megbízhatóan azonos színvonalúak helyszíntől és időponttól függetlenül, amit az is bizonyított, hogy a 18 órás sáv fellépői közül a fesztivál öt napja alatt rájuk volt kíváncsi a legnagyobb tömeg. További részleteket itt olvashattok.
Pannonia Allstars Ska Orchestra – SzobaSziget valahol a 7. kerületben, szeptember 21.
A SzobaSziget koncertsorozat valamelyik állomását semmiképp sem akartam kihagyni a felsorolásból, mert nagyon szimpatikus a kezdeményezés. A koncepció lényege egyszerű: tágas nappalival rendelkező személyek jelentkezését várják, hogy aztán megfelelő körülmények esetén egy véletlenszerűen kiválasztott zenekar adhasson náluk gerillakoncertet, szűk körű közönség előtt. Az egész a Sziget Fesztivál felvezető kampányának része, június elejétől két hónapon át minden héten sor került egy állomásra. Jelen esemény szeptember végi dátumának az oka az, hogy a Quimby júniusi fellépése az esős időjárás miatt meghiúsult – erre ugyanis egy belső udvarban került volna sor –, a pótlást viszont a zenekar már nem tudta elvállalni. Beugrott ellenben helyettük a PASO, akik ugyanabban az udvarban – amely mellesleg 5 perc sétára van a lakásomtól – léptek fel, a bő háromtucatnyi közönség (+ az ablakokból nézelődők) hasonló fokú megelégedésére. Remélhetőleg ez a programsorozat is folytatódik jövőre, a visszajelzések alapján igény mindenképp van rá. (Néhány saját felvétel a koncertről itt.)
Csaszi Pillanatművek – Hunnia Bisztró, szeptember 23.
A Hunnia Bisztró a fentebb már említett hely utódja, amely az előző bezárásával egy időben, idén júniusban nyitott meg. Bár sajnálom a régit is – sajátos atmoszféráját reprodukálni lehetetlenség –, de azért főleg örülök annak, hogy sikerült valahová átmenteni az évek óta képviselt szellemiséget, illetve egyben a kialakult fellépői kört. Ebbe a körbe tartozik Császári Gergely is, akinek zenekaros lemezét az előző cikkbe is beválogattam. Ott említettem, hogy a Paganza érthetetlen okból bő fél éve nem koncertezett – a frontember azonban ez alatt is végig aktív maradt, például Pillanatművek névre keresztelt akusztikus szólóestjeivel. Ezek többnyire havi rendszerességgel kerülnek megrendezésre, és ami miatt mindegyik tud újat nyújtani, az a meghívott vendégzenészek állandóan változó felhozatala. Az örömzenélés iskolapéldájáról van szó, amelybe még az is bőven belefér, hogy a pultnál spontán módon összeszedett, rég nem látott zenészbarát beszálljon a koncertbe néhány dal erejéig. Tulajdonképpen itt is bármelyik alkalomnak helye lenne a listán, hasraütés-szerűen választottam ezt a szeptember végit, ahol harmonika és szaxofon voltak a vendéghangszerek. Itt egy videó, hogy nagyjából képbe kerülhessetek, de a legjobb ezúttal is a személyes részvétel.
Wakachuka, Pluto, Szilágyi Kata Kísérleti Tánczenekar – Tűzraktér, szeptember 25.
Ez a szeptember végi egy jó hét volt így visszatekintve: három koncert is szerepel róla a 10-es listán. A Tűzraktér nem tartozik a kedvenc helyeim közé: egyrészt maga a koncertterem se túl autentikus (egy iskola tornaterméből lett átalakítva), másrészt pedig állandóak a nagyon nagy késések. Annak, hogy ezt az alkalmat mégis beválogattam, főleg a bevezetőben már említett „ott és akkor” hangulat, illetve a fesztiváljellegű fellépői kör volt az oka. A Pluto és a Wakachuka budapesti fellépéseit külön-külön se hagyom ki soha, Szilágyi Kata zenekarához pedig még csak érintőlegesen volt szerencsém, de hangzásviláguk elsőre elnyerte a tetszésemet. A pontot az i-re a közönség tette fel: bár az előzetes visszajelzésekkel szemben alig pár tucatnyi érdeklődő gyűlt össze, de ők felértek egy sokkal nagyobb tömeggel: állandó tánc és ugrálás ment a színpad előtt, főleg a Pluto koncertje alatt – a frontember Nemes András el is nevezte ezt a keménymagot „Pluto VIP”-nek.
Menyhárt Jenő – Gödör, november 15.
Ez az esemény leginkább rendhagyó jellege miatt került fel a listára. Az Európa Kiadó frontembere zenekara élén is ritkán áll manapság színpadon, egy szál gitáros szólóest keretében pedig még ritkábban látható – ha jól vettem ki a szavaiból, a mostani volt összesen a harmadik alkalom. A koncert maratoni hosszúságúra nyúlt, bő három órán át tartott szünet nélkül. Jenő viszont már a legelején leszögezte: egyetlen saját szerzeménye sem lesz műsoron, ehelyett a számára meghatározó személyek és együttesek dalaiból válogat majd. Így is történt: a Rolling Stones-tól indulva Nick Cave-en át eljutottunk egészen azon formációkig, akiket az Egyesült Államokba való ’94-es kiköltözése után ismert meg. Közben pedig gyakorlatilag elmesélte élete történetét – a három óra majdnem felében beszéd volt zene helyett. De ez semmit se von le az egész este értékéből, ahogyan az sem, hogy az elhangzott dalok között jó pár olyan akadt, ami nem kifejezetten illett Jenő hangterjedelméhez. A hangsúly a kuriózum-jellegen van, ezt pedig maradéktalanul megkapta a kifejezetten nagy létszámú közönség, akik annak ellenére is elégedettnek tűntek, hogy nagy részük minden bizonnyal Európa Kiadó-számok reményében érkezett.
Ez lenne tehát a kiválasztott 10 koncert, azonban mindenképp meg kell még említenem Hobo és a Jókai Porondszínház produkcióját, amelyet május 30-án láttam. A lista összeállításánál végül azért döntöttem inkább egy másik esemény beválogatása mellett, mert ez nem volt a szó szoros értelmében vett koncert – annál sokkal több. Részletes beszámolót írtam róla annak idején, itt olvashatjátok.
Interjúk és egyéb cikkek
A következő felsorolást már nem fogom elemenként kifejteni, így is túl hosszúra nyúlt a cikk. Inkább pár mondatban összefoglalom, mitől is jó szerintem egy koncertbeszámoló, lemezkritika, vagy interjú. Amikor ezt a blogot elindítottam, az volt a kiindulópontom, hogy olyan zenekaroknak adjak megjelenési lehetőséget, akik tehetségüket tekintve egy szinten vannak az országos élvonallal, ismertségben viszont messze elmaradnak tőle. Ennek megfelelően minden írásom előtt azt a célt tűzöm ki, hogy a végére az is komplex képet kaphasson az illető előadóról, aki a cikk elolvasása előtt semmit se tudott róla. Rettentő módon idegesít a hazai mainstream zenei kritikusoknak az a felfogása, hogy a magyar zene alapvetően csak szar lehet – ha néha valami mégis elnyeri a tetszésüket, azt egyből az „XY zenekar meglepően jó lemezt hozott össze” szófordulattal írják meg. Üzenem nekik: nem, ez egyáltalán nem meglepő. Rengeteg iszonyúan tehetséges magyar együttes van, akik pont az ilyen szemlélet miatt nem tudnak nagyobb ismertségre szert tenni. Bízom benne, hogy én legalább egy kicsivel előre tudom ezt mozdítani.
Tehát akkor a lista. A legfőbb szempontom a fentiek mellett az volt, hogy interjú esetén mennyire sikerült körüljárni az eredetileg eltervezett kérdéskört – ebben az alany válaszadási hajlandósága is nagy szerepet játszott –, illetve mennyi volt az adott személynek feltehető specifikus kérdés – értsd: nem az őt ért hatások, a legutóbbi stúdiózás eredménye, hanem a csak rá jellemző dolgok. A humoros válaszok aránya sem utolsó tényező. Lemezkritikáknál az objektivitás (a "tessék, itt ez a lemez, holnapra írjál róla fél oldalt" ellentéte), koncertbeszámolóknál pedig az volt mindennél fontosabb, hogy az adott eseményen részt nem vevők is úgy érezhessék a cikk elolvasása után, hogy átélték a dolgot.
„Érdekes kísérlet volt, de úgy tűnik sikerült” - interjú Dióssy Ákossal
„Megkérdezték, nem vagyunk-e lezüllött drogos arcok” - Illuzio interjú
„Igyekszem minden koncertemen egy lépéssel előbbre tartani” – interjú Petruska Andrissal
Újult erő, nagy levegő – Intim Torna Illegál interjú
„A legfontosabb mindig megélni az adott pillanatot” – interjú Gombocz Bencével és Tóth Bálinttal
Livius hátsó felétől a kék elefánt megdicsőüléséig – Fishing on Orfű beszámoló
Ambivalencia utolsó vérig – A Magashegyi Underground új lemeze
Kicsi a pöcsöm, jön a Sötét van – 30Y szentimentálé a Művészetek Palotájában
Oly hosszú volt a 23 év – A Kispál és a Borz búcsúkoncertje
Menekültek a süllyedő hajóról – Titanic Party a Gödörben
Végezetül köszönöm mindenkinek, aki akár egy írásomat is elolvasta – az év során egyre nőtt ez a szám, a rekord ennek a cikknek az Index-címlapra kerülését követően egy 1800 körüli egyéni elérés volt. A Facebook-profilra eddig a percig 331-en nyomtatok rá, remélhetőleg jövőre sem áll majd meg ez a dinamikus növekedés.
(A koncertek melletti fotók egy része illusztráció, amúgy a források: Simon Judit /1./, Szőke Richárd /3./, Béky Zoltán /5./, ShortScore.net /6./, Turbéky Rita /7./, Szabó Hanna /8./, Horváth Enikő /9./)
