A38-tól a Zeneakadémiáig

A 24 éves, budapesti illetőségű Petruska András a manapság egyre népszerűbb akusztikus „minimál” műfaj egyik legkülönlegesebb képviselője. Idén nyáron megnyerte a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díját, feltűnt a legutóbbi Megasztár válogatóin, eközben pedig bő fél év alatt száz körüli szólókoncertet adott. Az önmagát fiatal, feltörekvő muzsikusként bemutató énekes-gitáros-dalszerzőt sok más mellett arról kérdeztem, miért énekel szinte kizárólag csak angolul, milyen érzés volt számára a Quimby előtt fellépni, illetve mit tart töretlenül felfelé ívelő karrierje sarokpontjainak. Ez az eddigi leghosszabb interjú itt a blogon, de megéri végigolvasni.

1923. december 2-án született Maria Callas. A görög származású, de Amerikában született énekesnő máig az operavilág egyik legnagyobb csillaga, nevét talán még az is hallotta, aki életében nem járt operában. Életéről Franco Zefirelli rendezésében film is készült: a Mindörökké Callas, mely szinte már nevetségesen giccses, de egyszer bőven megnézhető alkotás.

Callasról sok embernek Bellini Normája ugrik be elsőként, ezúttal azonban Puccini operájának híres áriáját, Tosca imáját hallgassuk meg az elődásában.
A Tosca gyönyörű áriáival, kettőseivel sok operabarát kedvence, a három főzereplő (a szoprán Tosca, a tenor Cavaradossi és a bariton Scarpia) számára hálás feladat, mindhárom szólam igen technikás, de ragyogó lehetőség az énekesek képességeinek kibontakozására. Tosca imája, azaz a Vissi d'arte az opera második felvonásában hangzik föl, magyarul az alábbi szöveggel:

Mikor 2009 szeptemberében az akkor már nemzetközi szinten is egyre ismertebb Psycho Mutants zenekar bejelentette, hogy határozatlan idejű pihenőre vonul, velem együtt sokakban fájó űrt hagytak maguk után. Szerencsére a belső konfliktusokat egy év elteltével sikerült rendezni, így az idei őszt visszatéréssel és egyben második nagylemezük kiadásával ünnepelték. A Tango With Me címre keresztelt korong a MamaZone gondozásában jelent meg, és az előzőhöz hasonlóan 10 dal található rajta. Producere az a Stephane Kraemer, aki többek között Yann Tiersen és a The Inspector Cluzo mellett is dolgozik – nyilván ennek köszönhető, hogy a lemezbemutató koncertre az utóbbi együttes társaságában került sor.

Az egyik előző cikkben már bemutattam nektek a KontrolAltR zenekar nemrégiben elkészült első nagylemezét. Folytatásként álljon itt egy interjú velük, amelyet még augusztus végén kezdtem el, de aztán az album megjelenésével párhuzamosan ez is csúszott. Most azonban végre olvashatjátok az aktualizált változatot, a megszólaló tagok: Ádám Reimond 'Römi' (dob), Gódor Bálint 'Teki' (billentyű), Huszár Ádám 'Macsek' (basszusgitár), Nemes Attila (ének/gitár), Szöllősi Péter (szólógitár). Külön érdekesség, hogy pont ma egy éve léteznek ebben a felállásban.

Török-Zselenszky Tamással készített tavaszi interjúmban már szó volt a köré szerveződött nagyon erős baráti közösségről. Ennek tagjai Gombocz Bence és Tóth Bálint is, akik a közelmúltban önálló vállalkozásba kezdtek: kettejük verseit és dalait alapul véve tartanak zenés költői esteket, minden alkalommal más korszak szellemisége által vezetve. Emellett számos egyéb tervük is van – erről kérdeztem őket közös albérletükben, amelyet további három emberrel osztanak meg, és amely így valódi alkotói műhelyként funkcionál.

Hosszas munka után megjelentette első nagylemezét a másfél éve alakult KontrolAltR zenekar. Rövidesen interjút is olvashattok majd velük (UPDATE: itt elérhető), előtte viszont egy ezen a blogon újszerűnek számító cikkben szeretném bemutatni nektek a dalokat. Az együttes tagjait arra kértem, kezdésként mindenki mondjon pár mondatot összbenyomásáról, utána pedig jellemezzék röviden az egyes számokat - miről szólnak véleményük szerint, mennyire volt nehéz összerakni őket, és ehhez hasonlók. A dalokat a beépített lejátszó segítségével egyből meg is hallgathatjátok, a lap alján található linkre kattintva pedig letölthetitek őket. (Technikai megjegyzés: a lejátszók közül néhány esetenként nem töltődik be, ilyenkor frissítsetek!)

Hosszú zenei kalandozás érkezett fordulópontjához a napokban: elkészítette első nagylemezét a Fodor Máriusz által még 2004-ben megálmodott Magashegyi Underground. Az eddig vezető útnak számos sarokköve volt: az országos hírnevet már három évvel ezelőtt elhozta két sláger, a Szeplős váll és az Anglia, ám a továbblépésre csak bő egy év kényszerpihenő után, 2009 tavaszán kerülhetett sor. Ekkor már Kardos-Horváth János nélkül, azonban a Kaukazus zenekar teljes további tagságának részvételével. Utóbbi végül idén januárban felfüggesztette működését, így többé nem hátráltatta semmi a tagokat abban, hogy minden energiájukat egyfelé koncentrálhassák.

Az agglomerációs zenekarként indult, de mára már túlnyomórészt budapesti tagságú Mapez-zel több alkalommal is foglalkoztam a blogon: legutóbbi lemezükről itt, róluk való általános benyomásomról pedig itt írtam. Ezúttal interjúra ültem le a három törzstaggal (Berthóty Attila /Madó/ szólógitár, Karvalics Viktória /Karva/ basszusgitár, Kerekes Sugárka /Súg/ ének-gitár), többek között arról érdeklődve, sikerült-e összerázódniuk új dobosukkal, milyen körülmények között születnek dalszövegeik, illetve hány rajongójuk kerül ki a civilben franciatanárként dolgozó Karva diákjai közül.

Rég volt már ajánló rovat, most azonban ismét úgy gondoltam két zenekar kapcsán, hogy megérdemelnek egy cikket. Egyikük az egri Cabaret, akik a név kötelez elve alapján a cirkuszi varieték világát próbálják meg zenébe átültetni, a másik pedig a Colombre Band, akik azt bizonyítják be, hogy csak akusztikus hangszerek segítségével is táncra lehet perdíteni a közönséget.

Ezzel a cikkel valami körbeért a blogon, ugyanis a Mapez előző anyagáról szóló kritikám volt az első - nyilván még nem a legjobb - itt közzétett írás. Szűk másfél évvel a Diszkréten élvezz! után pedig elkészült az együttes újabb lemeze, amely a Kegyetlen lányok névre hallgat. Az első fontos információ, hogy ezúttal tényleg valódi nagylemezről van szó: 12 dal található rajta, az előző album 7 szerzeményével szemben. Ezen kívül azt is meg kell említeni, hogy bár a zenekar nemrégiben dobosváltáson esett át, a felvételeken még a régi dobos, Krausz Kornél (becenevén Kori) játszik. A stúdiózási munkálatok ismét Dióssy Ákos közreműködésével zajlottak, aki a hangmérnöki teendőkön túl néhány dalban billentyűsként is szerepet vállalt.

A klasszikus rockzenekari felállásban játszó No SeatbeltZ! tavaly decemberben alakult meg, komolyabban viszont alig fél éve kezdtek el koncertezni és dalokat írni. Zenéjükbe igyekeznek minél több fúziós elemet (blues, funky, stb.) becsempészni, ezzel tűnve ki a hasonló stílusú bandák közül. Első négy számukat nemrégiben rögzítették, de már tervezik rendes hosszúságú nagylemezük felvételét is. A tagokat – Kovács Gergő (ének), Kertész Bence és Pál Dániel (gitár), Kúti Ábris (basszusgitár), Misángyi Géza (dobok) – legutóbbi koncertjük előtt a Rock Randevú klubban kérdeztem.

A székesfehérvári Fezen hagyományosan a fesztiválszezon zárórendezvénye. Helyszíne az évek során többször is változott, míg aztán tavaly a város szélén fekvő Sóstói ipari parkban lelt otthonra. Ez a helyválasztás rögtön egy sor problémát hozott magával, ugyanis az egész területet kövek borították, méghozzá olyan mértékben, hogy nemcsak magassarkúban, de lényegében bármilyen lábbelivel komoly kihívást jelentett a terepen való közlekedés. Idén a helyzetet részben sikerült orvosolni – a kövek jó részét eltávolították, és bár még mindig maradt belőlük, a problémának ez a része nagyjából megoldódott. Helyette azonban beütött az időjárás, amely – szeptember közepét tekintve egyáltalán nem váratlanul – igencsak mostohán alakult. Az első nappal még nem volt semmi baj, tiszta kék ég és kellemes napsütés fogadta a kilátogató közönséget. El is kezdtem reménykedni, hogy a teljes idei fesztiválszezont megúszom (hülye szó erre, de mindegy) számottevő csapadék nélkül, ám sajnos nem így lett: pénteken barátságtalan szürke égboltra és összefüggő esőfüggönyre ébredtem. A körülmények szombatra még tovább romlottak, szó szerint kialakítva a címben említett sártengert. Gyakorlatilag a színpadok között szinte mindenhol csak annyi száraz hely maradt a közlekedésre, hogy a mozgó tömeg libasorban volt kénytelen haladni.

A Kultúrfürdő névre hallgató programsorozat egy több éves múltra visszatekintő kezdeményezés, melynek lényege, hogy a Törökfürdő egyik medencéjét kiürítik, és bő két héten át változatos fellépők mutatják meg itt magukat az érdeklődő közönségnek. Idén viszont változás történt a koncepcióban, bár a név megmaradt, de különböző okokból a fürdő nem adhatott otthont az eseménynek. Azonban a szervezők igyekeztek hasonló különleges helyszíneket keríteni helyette, ez pedig a most bemutatásra kerülő este tanulságai alapján sikerült is nekik.

A "miért a Sziget a legváltozatosabb magyar fesztivál" témát tovább szőve mindenképp szót kell ejteni a civil programokról. Ez egyrészt remek lehetőséget nyújt a délelőtti és koradélutáni üres órák eltöltésére, ezen túlmenően pedig számos szervezetnek ad esélyt arra, hogy szélesebb körök is megismerjék tevékenységüket. Találkozhatunk itt emberjogi szervezettől kezdve a fővárosi bíróságon át a Greenpeace-ig mindenkivel, sőt 10 forintért még a rabbi tanácsát is kikérhetjük. Na és nem utolsó sorban szinte minden résztvevő készül kisebb-nagyobb szóróajándékokkal, amelyeket kvízek kitöltésével, üygességi játékok megoldásával, vagy változatos egyéb módokon nyerhetünk el. A civil szervezeteken kívül az elmúlt pár évben emblematikus helyszínné vált a Hungarikum Falu is, amely leginkább a külföldi látogatókat igyekszik beavatni a magyar nép- és konyhaművészetbe. Van látványpékség (a vicces "Baking live show - every day at 5PM" kiírással), csipkekiállítás, de még néptáncosok is. A reklámcélzattal legyártott óriási (jó egy méter hosszú és három kilós) kiflit pedig még a sajtóirodába is kitették, azzal a három nyelvű kísérőszöveggel, hogy a pékség vásárlói megnyerhetik az utolsó nap tartott sorsoláson. Hogy aztán mihez lehet egy ilyennel kezdeni, az jó kérdés, de ezzel együtt is vicces és figyelemfelkeltő volt a marketingnek ez az igencsak szokatlan formája.

 

Mint minden fesztivál esetében, a Szigeten is első számú kérdés az odaérkező tömegek közlekedésének biztosítása. A Fishing on Orfű kapcsán hosszabban is írtam róla, hogy sajnos ezt ott nem sikerült megoldani. Jelen esetben – nyílván Budapest nagyvárosi jellegéből adódóan – a probléma nem ennyire súlyos, de azért itt is lenne még mit javítani. Rögtön az egyik az, hogy bár a HÉV egész éjszaka közlekedik, ugyanez a metróról és a nagykörúti villamosokról nem mondható el. Ebből kifolyólag a Margit hídhoz érve az egész tömeg átáramlik az éjszakai járatok megállójába, és persze mindannyian fel akarnak préselődni a beérkező egy darab csuklós autóbuszra – holott a hatkocsis HÉV-re is alig fértek fel. Különösen annak fényében furcsa a Sziget alatti menetrend szerinti üzemzárás, hogy rá alig egy héttel, az augusztus 20-i tűzijáték után mindhárom metróvonal egy órával tovább közlekedik, a 4/6-os villamos pedig reggelig folyamatosan jár. Megjegyzem, a tűzijátéknak legkésőbb fél 10-re vége, a fesztiválról érkezők pedig nyilván egész éjjel a megszokott forgalom többszörösét generálják. De ez csak afféle mellékes kitérő volt, lássuk a zenei programokat.